REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Honkong nevirt a Hongkong-szigetről kapta és ez a hely sok turistasztámára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányem új védét igaza volt, de sokkal hitték az ellenkezőjét, hogy a naprendszere földszörőforog, beleért felnapot, sőtt a többügy sillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Huszadik századik utata és kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két varriációja van rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhát a fenyei alakul a künnők érzi, hogy mintán a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtathamja és a saját nyávákkal tenje. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Az ember a hónapság már a számítógép képernyőjére nyirnak üteneztet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderbenz a világ legnagyobb mantúvevezete a meg a tengerpart dollnyolcban kilométerre nyúlik be bankradás és India hátországába. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a grét jármuthban lévő James Paget-Kórházban kezelték. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs hosszához vászokva a vidéki uttakon való vezeté fel tarcsonyítva a szemét. Meretek emelke tült keskön sávok és illes kanyarak jellemzi gazutat. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-Gerley tizenegyedik helyen végzett a félfi álló Super-Giben. oldrich jelinek csehversenyző tizenhatodik lett a félsfi ülő Super-G számban. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vásának az egyszerzőt államak elnöke a tanátrám egy a sajtótítkár által közvetényelelőtt közöttben kialántette az amerikai katonai egységek elhagyták színriát. ------------------------------------------------------ REF: Ezt a „Vichy” franciák uralták. Ezek francia emberek voltak, akik 1940-ben békét kötöttek a németekkel és a betolakodókkal dolgoztak, ahelyett, hogy harcoltak volna ellenük. HYP: Ezt a Vucsi franciák uralta ezek Francia emberek voltak hik ezekkel kényszáll négyvenben békéig kötöttek a németekkel és a petolokokkal dolgoztak a helyet, hogy hosszoltak volna ellenük. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelelbe véve nem lenne meglepő, ha ősényt a fehérje problémát, ha sorútipen odották volna meg, mint a majési impánzokra szavannál. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A Sunder-banztérség-özer-kilencáz hatvanhat óta a vadon élő állatok mellékeként szolgál és becslések szerint jelenleg négy száz Bengáli Tigris és hozzávetőlegesen harminc ezer petjes szarvasztalan ható a területen. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A falkák egy három egymással rokonik apcsolatvonaláho himböl és akár harminc nőstényből is kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: A risztotelész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékével elössze.Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az Ócánokba ömülő folyó vizek húszázaléka az amazon azból ered. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava Kanada elbüvölő kütniávű fővársa és számos művészeti távlatot és múzeumot vonultat fel a megyek Kanada múlcán és jelenét tárják eléig. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírhát hadután deríjászati pothelesztet helyszíne volt ezt már nyolcsszat nyolcngol kilencben a mikor hét hajó Németországból az adjasú dallamokból és nagy britaniából mertagadta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal alatt robbant fel. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azomala mású kommunikációs módszerek miatt a stílusok nyugaton húzsa lett harminc évvel is hátram maradhattak. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyolc ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állíteni a diplomáciai kapcsolatokat, a szomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az püszte kapcsolódó elemeket eléghamát lyugjén bevették hogy a pályam megőrizze a helyi ugyanakkor lassan rájátta, hogy hatékony a plenna, a ráhelyeznének egy vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalomára már a más tanulmányozásához nehegyőz, mivel a jármüvezető füszereketősét nem lehet századékkal bizonyossággal megjósolni. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hülmésredi szempontból nem jelen gyelletesek, mint a nagybarlangot, melyek hülmélysétletegyet van majdvén nem állandó, de ez összamban állazzal, hogy mélyükület képeznek a talajval. Montaglán kusink a kilagyosült államok geológiai szorralatához Eus-Gs tartozó asztró-reológiai csoport valamint az arizónai Flex Step-pen található észak-ajizónai egyetem munkatársa. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A farkák egy három egymássaloknő kapcsolatban állói himvöl és a termész nőstényből és kölyött bölágnak. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moltó a fővársa Kisino a helyi nyelv a román, tehát az orosz nyelvetés féles körben használják. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően képzont kórházba szárították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a leggyakoribb álló képfényképezési formátum a világon harmincöt millimétel a büvek határozó filmméret volt az analok filmekkorának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy új növényeken és fűszereken alapuló étel menyert húsa vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az Amerikai Mérnöktestület pecsülése szerint Hatthüvei és a csapaték már megrepassheti a korábban megsérül töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kalifornai kormányzó Arnos vártszameke aláját egy törvén nyavaslatot a megytűltja az erőszakos videójátékok kiskorúak számára törtőnő eladással vagy kölcsönülését. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A pályi zsiakrat egocentrikusként udvariatlanként és arulásként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: Hat ellen szeli át az északbolyti tengert figyeljen a klubmínyfekfésére merte jég közötti hajózás porzászlózaljárat azoknak a rírtul közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül feleinkább katalánul beszél a többsége megérté ezt és gyakorlatilag minden kísvori a spanyolt. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A p-há szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogén írnyainak a h a p-hában száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Duvalnős két felnőgyére kapja de remtett nagybonyomást Millerre a kiház a történet kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az eseményleg korábbi általában kényső kütépkornak nevezik az európai történelemben a tizenetők tizenkettőükös tizenharmadik századokban külültük fután ezzel és ezzel háromszáz. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíramonal sejtett mutációit örökövetile gyerekek mira második világholó mutációk sejthalált vagy rákatak oszhatnak. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik otasztálytól is leszaladt egy más hati kifutópályáról összes falak ütközött tizenhét ember halálált okozva. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez egy fejező lezárása és egy új fejezőt kezdete. ------------------------------------------------------ REF: "Mohamed mély érdeklődést tanúsított a világi életen túlmutató dolgok iránt. Rendszeresen eljárt egy, a ""Noor"" (fény) hegyen található barlangba, amely az elmélkedés helyeként, ""Hira"" néven vált ismertté." HYP: Mohamed mérderiődés tanúsított a világi életen túlmotató dolog iránt. Rendszeresen eljárt egy a Norfény hegyen található barlangba a negy az emelkedés helyeként Hila néven vált ismertté. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Barry asznilat-klaszta, miszutért terszacba, hogy kie lemezze az esti jelölőgyűli és eredményeit, és eldönyse, hogy van leértelme számára folytatni a klüzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versebben marad, és megjé, mérredte ti magát, a jelvár húszalan egyedikai, délszorolíjnai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utas szállító és lasszaladt egy második kifutópályáról és egy faunat üzgözött tizenhét ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védekkezésüknek labdakkezerésük késégőknek és kiváló csapatmunkálnak hálok kitüntek és együltelmi valkogy ez az a csapat emelple kell gyűzni. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hosszághapcsolódik, de általában nem nyermele a gyarpesi stílusú sítúra vagy hegymászás az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kisztivároktatott információ sztering a dokumentum-ar a területi ügényev vonaszkozik a megyet-palesztína ezer-trajászhatváltás közájkálati háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Egyrész napindulnak buszak a körzetközi buszállomásról a folyomraát dal legtöbbiük különösen a települetre és csekrar bombtarn irányába tartók hat harminc és hét harminc között indulnek. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legyen határozott a főfjag visszautasú társával és neféli enesarkára állni kultúrá és különbségek kite vagy ota atól még nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg használítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, a valagi hazudik. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szutakötők és a kérészek nem tudja rösszacjukni hátsó szárnyaiget. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezzel kilencáz negyven augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták dégá francia országot az inváziónak a Dragon hadművelet nevet adták. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik mint a hagyományos csapatokét de vannak azért csekélytülönbségek. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava Kanada elbüvölül külhnyelvésül vársa és számos művészeti tárlatot és múzeumok fonult ad fel a mege Kanada múltcsel és jelené tárják elénk. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kuhumu ötváhárom éves az év elején kezdte a kormányzósághoz és alá érte törvényt az adonok nemüvek házasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gomán berüli közlekedéshez a bodábodát motortaxit lehet használni. Egy rövidebb útszokásos helyi díszabása öccáz kongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadályok legüzdésében való együtt műközés folyamata a szervezetően egy új a vevők igényeinek kéligítését szolgáló innovatív folyamata területményhez. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem igaz pár van valami nyirvált dokumentum hátordalára még sem kincestőrkép. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az Egyes Dünasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott.Ezen időszakok közölleg ismertebb a három királyság korszaká volt, ami hatvannévig tartott a Hun és a Hien-díjazniák között. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: A télen szeli át az északbaeti tengerd figyeljen a kabin fekvésére mert a jég közötti hajózás porzasztózzaljárát azoknak akik túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az úsa tornaesz szövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságonak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatársas portolong számára biztonságos környezetet nyújcsanak. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezőse előtt hajtűnek az ezer nyolcázas évek óta nem voltakonjai betegség kell kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristallagyoszatétele meredyezik az érintett házi állatokből bizeletében találhatóakkal infravörös Petról-szkópjával Ft-i-r hasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Duval nős két felnőtt gyerekapja de nem tett nagybányomást millerre a kiház a történet klapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először terüvelő tízezerében ezelőtt háziásították az iráni zárdos hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maú mozgalom elte a szervezet függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összeévetelen megölték Tupu a Tamászalle-ofi harvadik nagyfőnököt. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az osztályt irándulások minden osztályterem nagy részét képezik a tanárok gyakran és szívesen áll viszik diárdjaiikat olyan helyett le a hová buszós-tirándulás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk mint dinoszauruszokra mert tollasak és repülni is képesek. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangol csak az utcákon és hosszokaták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban miután elveszített a kapuytányi kapuját India mindössze harminc hat futomat indított és hét kaput vesztettel játékvégére. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat növőnökből építjük és a ruháinkat és növőnökből készítjük a legtöbb értele és növőnökből emig megeszínv. Növőnyek nélkül az állatok sem maradt nálnak fenn. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Duniel len tagnő az Enz betelségért felelős szakértője szerint a kitörést falu színüleg a Béde-Fenntartot okozták. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ezt az üledékiáról hozzá a vadvilág élőben jelül szolgáló homorpadok és tengerpartokki alakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyegyűjtök között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek araszakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kis szapszikert függel a nemzet vagy francia sci-gal álkapcolatban és tengerparti luxus üdülőként ingrásak. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlán a legszatziálisa macska-févég és falakának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A mosszászához volt a kora csúcsragotú volna ezértán félszer-mütől kivéve egy másik mosszászához. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mi több még akkor sem könnyümegtalány, ha az ember tunnál létezésére, amint bejutunk a barlangpad tájásátál szigetettség. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A híd alatti függőleges távolság tizenöt méter az építkezés kettő ezer tizenegy augusztusában fejeződött be, de csak két-ezertizenhét márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A komand belüli közekedéshez a budapodát motartark-szt lehet használni. Egyrevedett búzszokásos helyi díszabása ötszáz-fongói front körül van. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Mattelni egy unkiláztakon ideiglenes választású tanács elő Cappet esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: A vitát a Katrina hurrikán okozta károk enyhítésére és az újjáépítésre fordított költekezés körüli ellentmondások váltották ki; amelyet egyes fiskális konzervatívok humorosan Bush elnök új New Orleans-i gazdaságpolitikájának aposztrofálnak. HYP: A vüttát a katrinahúrikán okozta Kárak elintézére és az újjáépítésre fordultok költek ez és körüli ellenplandások váltották ki a mellett egyes fiskális konvervatimvok morosan pus ellenő-mő orninci kataságpolitikájának a posztofálnak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalom áramlás tanulmányozása nehéz mivel a jármű vezetők viselkedését nem lehet szászászáz elékes bizonyossággal megjósolni. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapávet követve a férfiaknak a térdett eltakaron adrágot kelvviseljük. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelv tudás hanyatlásával a nyugat-elvágta magát a görög-filozófiai és tudományos gyökereitől. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A fóról csokolátét tájásíti a belga elvárásukat a gyümölcserelek trájára te kiválul minőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védek ez ősüknak labdakezalősük késő kölyknek és kiváló csapatnunkájuknak hál a kitüntek és együltelmű volt, hogy ez az csapat a mellyelhlekel győzni. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére, hogy az éjj, erős tudományos-fantasztikus többlet jelentéssel rendelkezik, valójában a számítás technika egyik nagyon fontos ágát képezi, ami a gépek viselkedésével tanulásával és intelligenes alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Paszcalona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol körülbelül felejénkább katalánul beszél a többsége megérti aszt égytekkorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák vassalása segító száradásban. Több hotelben toláhatva a lót és vastaló deszkát, amit atlul is használhat, ha nem falálható egy-egy szobájában. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növények a táplálékokat fotoszintézés útján a napból nyerik emellett árnyékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Vár Goma viszonylag biztonságos a gumán kívüli látogatások előtt tudokozódni kell az észak-kívú tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hun ellen mondott és Edd-dívi orszántiulési képviselő veszi átahelyét a kormányban. Várhatóban normellem képviselő tölti majd be a Dívi által örese hagyott özületi miniszteli posztat. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A Nészez-Hármos-Fámos kottú rpusgyakran indul szint rába megállva kaputatokánál. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Fényterubban a fény szemnyezés még nem jelentetett a tulapoglémát ezzel a Green Cup városokban vagy egyetelmi zervületeken találhatók könnyyebben elérhető helyen mint a modern koritásaik. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Finn-Korukban a finn szennyezős meg nem jelentett akkor a problémá ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók könnyepben elérhető helyen mint a moton koritásaik. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy uralkafogadási tervet készítener kisbobájuknak. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafarüki fejezés a populáris használatban a szárazföldi ötezásokon utalmának szélje a lenyük az öv-afrikai vajdan állatainak megtekültése különösen a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapur miniszterelnök helyettese Vong Kans-Szeng közöntötte és szingapur miniszterelnökével Lee-Szien-Longa-tárgyart a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: A narasz Kármás szellermegyobb és önmagában is kontinens nagytak mindhető földrész a vadon élő állatorra illetően. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtuálisan megosztani másokra egy osztályi kirándulási emelnyét szintén nagyszerű módgyar kirándulásra valószakonulásnak és a jövő osztályáival való tapasztalatot megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy jönkontírás a máj viszonylag kicsi de csortfüggeltlen országra rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átatazás azt jelentené, hogy több szoráltalás nyelvízon kérámeken és az útlevél ellenőrzése. ------------------------------------------------------ REF: Az egyesült államokbeli Princeton Egyetem és a svédországi Uppsalai Egyetem kutatói egy új faj megjelenéséről tudósítottak, mely az őshonos közepes földipinty (Geospiza fortis) és egy jövevény faj, a nagy kaktuszpinty (Geospiza conirostris) kereszteződésével jött létre. Bár eddig úgy hitték, hogy ez a folyamat sokkal tovább tart, az új faj alig két generáció alatt fejlődött ki. HYP: Az Egyesült Államokbeli Prínyszata-negyetem és a Svédországi Úszala-i Egyetem kutatói egyújfaj megjelenésére lehetőshanas közepes Földpintj. Geos Pisa-Fortiszt és egy évvelvény faj a Nagy-Kartuspintj Geos Pisa-konnyiroztriszt terátszatődésével jött létre. Váradi lügyhitték, hogy az folyamat sokkal tovább tart az újfaj alé kéredenáció alatt fejlődött ki. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalom áramlás az egyénes sofőr- és gyárművek mozgását két pont között és a köztük lév interakziók. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vándak kivetétve és a kilönböző piramisok megvilállításra kerülnek. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki főnyelkmenetekéntésére hiszen az év nagyjából erősz nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az ezt elkilencász hosszaségek alatt az állampolgárok és nemzadek uralkodó viselkedési formája a pacifikizmus és az elszigület tehetség volt. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószi nőhagyi élölés egyszerült címkeként került hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az univerzumban minden anyagból áll minden anyagot atomnak nevezett a poroska résztagység építenek fel. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Magát a jármüvet, ugyanazon napon, körülőtt délben, gsijamti, vitték elabalesöt helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a nyolcászkettő.tizenegy á, nyolcászkettő.tizenegy gével, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem igaz pár van valami nyilvatokumentum hátról tanára mégsem kincestérképe. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el a gyöngravonatot az autót és sok más közzekedési ezt közt. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek közzé szökő árfigyelmeztetést és a Jakarta-i geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökő árfigyelmeztetést közétenni nyíve a földrengés nem ért el a megkövetelt hategész öt pontszámat. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Minten körésztese a tárhatalomra és használ közlekedőhéren feleket majdnem mindenki megvan panasza ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A gízai felsékon a vagy a gízainek lopolizban az egyiptomi holttarkvöegyiében több piram is ezek közül a nagy filmjeselek nagyobb továbbbá több kísír számos templom és a nagyszfüngsz található. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A Hold felszene külzetekből és porpol áll a Hold klúcsú rétekét kélegnek nevezzük. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Mikesztekrön csupán pont a hosszáraú típia a párcsban való portokú láknak még mindig az a legjobb módja a törünk távától legjobbáhozságketünk, mint aki bíján éleve jó nevelés kapott. Ez jelentősen megfogja könynyi tenyertolgunkat. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az összeheti rendulások minden összeheti rend nagy részét képezik. Atanárok gyorsan és szívesen elvészi diátyjaékát olyan helyett rá a hovábbusztási rendulás nem lehetységes. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sor minden menhasonlóan néznek ki mint a dinaszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális elványokat beépítették a szoftverbe a minág célja az, hogy kérdőre vonja rávezető leg megkérdőlezzel és megmagyarázza azokat azaiárásokat a menjeghalgatót kiívásáli állították volna a feladat önálló elvírzésekor. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A pihászintet a tesz tett fedi anyag hidrogényeinak a háha pihában száma hatával szemek. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintet háziállatok vizeletében találhatóakkal infravörös spektroszkópiával Ft-r hasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A marra védékek alatt fékonyabb a felségú alatt pedig vastagag. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Halálta a nemzatalanyag cími mozi filmet az hondolhatja, hogy a kincsetérképez jegyeztett fel a függretlenségi nyílagkozat hátoladalára. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Erésnap indónakbuszak a körzetközi buszállomásról a folyónát de a retebült kilonesen a keletre és értelepomsztárnyilányába tartog, hazharminc és hét harminc között indónak. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az atvanti hurikán szezon tizedik elnevezettő hara a szubtrópusi cserjük a meimaképződött az atlanti óceánon. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmallévő család Kína történelemében egy jellegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A senkeni övez azonban eből a tekintetben valamennyire egy orszákhoz hasonlóan működik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az események koráltalában késő közéktornak nevezik az európai történel ember a tizenegy tizenkettedik és tized harmadik százatokban. Krisztus után ezertől ezer háromszáz. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyőz ajánlás között az első hogy új diplomásziai kezdeményezős tükséges ez év vég elő az ellenséges intervencióval szemben Irak határajónak biztosultása érdekében valamint helyrekkel állő taníva diplomásziai kapcsolatokat a sztomszőetős országokkal. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezzel kilencáz nyolcvan nyolc óta a szavazó urnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthatasság, hogy a szavazás előtt nincsen vendük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosú szavazók tehessenek bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a luxus epizcentruma körülbelül időszámításunk szerint négy százban kezdődött és körülbelül időszámításunk szerint ezer egyszerzik tartott. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelkelet meleg kémelyen miatt a ház nem birtokról jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távolapi szigeteken a hitalkártól kapfájló színag nem fogadják el bár a Brit és a Amerikai valutát még elváltik. Értele előre egyesztek meg tulajdonossal az miniatvizetésé miutat fogadjára. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez agy fejez a lazárása és a ürfelyezett kezdete. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az okori kultúrák és törzsek a könyén a lérheti teljforrásért valamint szőrügykért húsukért és bőrügyért kezdték játartani őket. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felvényugat-Európa elkezdte ki alakítani sajás témülusát az egyik legnagyobb fejlemények keresztes hatjáratok eredményekén ad volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rökszíteni elruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: A kárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban itt is természetvédelmi és belépési nap idigat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azokanás maradt a hegyvidéken történt és valószínűleg a tűzhharc eredménye. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szervai eseményen kívül Carpene-dó két egyéni versenyel is indult azon a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulás támogatás Skye-Folding nem tanulási módszere inkább segítség a mai támogatást nyit azoknak a kikúj tanulási eményben vesznek részt például új szoftver tanulnak meghasználni vagy új projektbe fúrna bele. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A sziget csoport a félszigetől szászúz kilométerre északra fekszik a legnagyobb a King George Island a Villalasz Eztre Lász településsel. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánosságban elmotható, hogy két kísárkedés alakú hat ki, amit a rövezetők elkezdték vezetnékorább vitásaikat.A spektrum egyik férpontja az, amit a remekpróbál egyike maradnyás rátszoknak, vagy sajoknak. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven halhatóak, de a várásán azavarak egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak például Spanyol Angol francia Arab és Japán. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava vonada Eb-völő két nyelvő fővárosa és számos mővészeti tárlatot és múzeumot vanoltat fel a mege Kanada múltját és iránét tartják elég. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá feltéreti máskormányok tanácsajc is ámözerekormányok a tanácsai rajt a saját állampordára írtva szapták. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: A kárcsak az összes dél-afrikai Nemzeti Parkban itt is természetvédelmi és belépési napi díjat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Vizonyabb ott vonalakra a megjobb vállalattoknak sajátra fölüggépeik vannak azonban már ötvonalakkal és kisebb fégekkel gondok alkaladtak. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észerelnek tünik, mert azt nem érezni, hogy a földforog ugya. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátóri pozíciót betöltő Argentin-förtüliüdi Kriszin-afelnánt adta Kürknél-Tagnap este La Plata-ban egy Borano-Szájra ötven kilométerre fekvő várulban pályalang tette, hogy indul az ellenökségért. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Rómakülönböző pontjain nagymérőtütele vízióképernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Honkong nevét a Hongkong-szigetra kapta és ez a helyi sokt turista számára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszedni a szorad egy útszereket már a fáradalom legyőzéséhez kellettek mivel tiltva vannak rejátékoktól. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömegkommunikáció és az interversonal és kommunikáció elemeit egyesíti magában. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti bejelentősek a metróbancok katalán nyelven hallható a városban zavarak egy automatizált rendszerek keresztül több nyelven is hallhatóak például Spanyol Angle francia Arab és Japán. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kézaj nagy piram és az egyszehön a hét csutápol a megy még ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandra sekár szolán ké rendőr felügyelő szerint a váltalattak fedett arca jelentek meg a bíróságul. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmak követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt egy lehetővétette a legpöcsvágyóbbak és legsikeresebbek felül kereketését. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygó kialakulását, különösen a föld létrejöttét, miután az üstövesek hosszú időbe lezelőtt a földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Nefelajcsa elhogy annak ellenére, hogy a nagy színpadon a koncerte fejező jutott, ahol a legnagyobb festiválok ajánterületei a mérkéső éjszakában jól továbbb zenejönök. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A Haiti igazságügyés demokráciai intézet független tanulmányokra hivatkozott, ami jegyszerint a Nepali-Ensz-béket fenntartó zászlóait tudtán kívül Haiti-rehozta a betegséget. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Senmi egyetlen lehetetlenétni csak a tiszta gyűrűig voltot és a környező hegyeket. ez a világ kevésére adható vagy hallható a barlangvársaiből. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Léton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével klapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változásokat a konzervatív párt törnyezetvédelmi törvényének alapos és teljes hátsáltírását kérte. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ezzel kilencedhet van hatra a Machu Piccso harminiszán találították helyre és a helyreállításon munkálatok napjainkban is zajlenak. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is a mervásáról egy Wild Card-ját a megjelbeléphet vagy a kiválatot dél-afrikai parkokba vagy az összes dél-afrikai Nemzeti Parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az Ausztrálmi Cseh-Urli tizenegyedik helyen végzette fölfi álló süpergében oldri kialület-csek versenyző tizenhatodik lassza fölfi üli süpergés számban. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogát kifejezést az atomológusok hivatalos ördelenben használják erre a rovarcsoportra. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Azatvezet alapvetően két vagy többféle filmke veréke megjegyzendők hogy a periódoros rendszerben rengeteg híni a jelent a látható. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogongó vulkán vörmászásának két dúhelye és egyben ez az egyik legolcsobb helyafrikában a hányi gorilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ezer király századékát állították helyre és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéséke üvöl tötő csőcsselők gyűruhében. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tenger szint feladta magasságon vagy hegyi hágóken vezetőnek figyelembe kell venni a hójéig vagy vagy pont alatti hőmérséklet lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az összekapcsoló elemeket eléghamar igénybe vették, hogy a pálya megőirízza a helyét, ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha rá helyeznének egy vajdorabot. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A szuntarban az uneskó világörökség részévé vált az erdő-indiában található részészt szuntarban szemzeti partnak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A p-há szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogén ionjainak a há a p-hában száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Spring-Morch számára vélet ért az ötmetjes vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A dí zaj nagy piram is az egyetlen a hétcsodából a meg mindmai sár. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: Madagaszkár messze a legnagyobb és önmagában is kontinenesnek tekinthető földrész a vadon élőállatokat illetően. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is a megvásárul egy vált kártját a megjelbelé vett vagy a kiválaszott dél-afrikai parkokba vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyhánsz központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesüve a lapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Aztállítja, hogy a főtémma, lehaték a nyaphelye, a képet függőlegesen és vízszintesen harmadottra osztóvonalat meccete, lásdap éld át. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely amelyet az angol gyarmastósítók elfoglaltak így hat elül egy harmati múltjára keresvízonítékot ez egy jó helyszín kezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A morokói szultán Daru elváltja néven újjáépítette a város a spanyol kereskedő pedig a kasszaplan könevet a tehneki és itt létesültették meg kereskedelmi bázisukat. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formátumnak az oldalaránya tizenkettes osztású tanul egy szeribb erőszám aránya eléréséhez ennél fogva háromra makettüre tehető. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunder-Benz a világ legnagyobb mantrú vevezete meg a tengerpartonnyozban kilométerre nyúlik be vonulodás és India hátor szágába. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Némelyik területen a víz egy perci való forralása is elegendő még máshold több időre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kérág körülbelül hetvány kilométervastag a közeli oldalon és száz kilométervastagatú oldalon. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A Hagy-tengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt vagy a ország képes legyen az emberek és áruh-muzgatására. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnöktestőet veste és a szerint hat hüveikni csapaték már megreplőzteti a korábban megsérült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra vonalságiták mutációit örökölhetik a gyerekek még a másol kialakuló mutációk selythalált vagy rákot okozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Egy kép az idő-afrika egyik legfélvonzerei és a dél-afrikai közt társaságnálhozati parkjai fehér-lóshajójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez úgy a sinült vonalap, mintha az egy túrázú útvonal lenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Alik két hét alatt az amerikaiak és szabad francia erők felszfordották Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba az elhanyagolástól kezdve a visszaérésen át a káraz zsorolásig is. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozott a tmz-i asztűrja hogy a fotósmi után járlította a szepul véde sugáru túladánál és megpromát a lefénképezni a rendőrök által megállított forgámát mérlet átkelt az úton majd folytatta a fényképezést és a forgámát megállító kaliforniai autópányájára üzdő rendőrtészt kétszer is arra utasította vagy vissza az útsatúul oldalára. ------------------------------------------------------ REF: Az összes főnév, a Sie (te) szavak mellett, mindig nagybetűvel kezdődik, még a mondat közepén is. HYP: Az összes főnév az Z te szavak mellett mindig nagy betül elkezdődik még a mondat közepén is. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyjáb szakaszon súrített és egy gyorsodrás a mély vízben alakú hat kiadt. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második szedben Dél-Pothro korány előnyhöz jutott de végül hat hat után ezt is tájibrégben kellett eldönteni. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valószülnek nem gondolják, hogy a hazatérők tazónak türelemre és a megértésre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azohanás moros-hegyvidéken történt és valószínünek egy tűzhalt szeregménye. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kettő ezer hat olyan módszárként magyarázza a kontinu mellett a másodítheti a szervezeteket nagyobb teljesítményeléréseivel. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A Falkland-szigetek hivatalos pénzleme a Falklandi Font Fkp meinek értéke az angol Fontal gbp egyenértékük. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi Kínának sajátos módja voltak ülönböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmalléve család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány még éjszakaszon súritett és egy gyors sodrás a mély vízün alakú hat kiot. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Megjelenésekor jószolgálatot tett sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs hozzászokval vidék utakon valószínű vezetéshez tartsanyító al-Semét meredek emelkedők, keskenyságok és éves kanyarok jellemzik azutat. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néha zsúfolt család és strandok ahalapart mentén sokfélőzlet sorakozik az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A nevények a természetes közzelkőkben a legszebbet útja gyáján ellen a kísértésnek, hogy csak egy példányt is eltávalítcsona. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyipazológia és a viselkedés közötti klapcsolat általámaztja a tudósok megfigyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sert és a kordozák a mélyek szúnyogokon keresztül az emberekre is áttérédnek. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzi csalahelye szint az által, hogy raffi titrajzol vagy kardzolást hubtúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a trésziar mozdban lévő James Pagats-kórházban kezelették. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot káliumot és hasonló elemeket fémek tekintik természetesen vannak önyegyépfémek is, mint például az ezüst és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Vizonyos útvonalatra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeikbannak azonban más útvonalakon és tisebb szírekkel gondoloradtak. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisab egyházak gyakran tartalak húsvéti víraz társnakyszombat északáján és a gyülekezetek ejfélkor gyakran mindenplésben törnek ki, hogy megűnepejé Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: """Ő [Wales] alapjában véve a kezdetektől fogva hazudott nekünk. Először úgy tett, mintha jogi okokból cselekedne. Aztán úgy színlelve, mintha hallgatna ránk, egészen művészetének törléséig.""" HYP: Ő, váz, a lakában méve, a keltetek tövv fogva hazatnak önk.Először úgy tett, mint hajori okokból cselekednek, aztán úgy szillelve, mint a halvlat naránk, egész szemülméhezetének törléseig. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általában mindig hallgci kit a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény általá mesőrtörténet.Olyan, mintegy mesökönyvé. ------------------------------------------------------ REF: A további jelölések között szerepel a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb operatőr, a legjobb jelmeztervezés, a legjobb vágás, a legjobb eredeti filmzene, a legjobb művészi rendezés, a legjobb hangvágás, a legjobb hangkeverés és a legjobb eredeti forgatókönyv díja. HYP: A további gyalulések közöszterepel a legjobb rejentező a legjobb operatort a legjobb gyalmezt tervezés a legjobb fágár a legjobb eredeti filmzene a legjobb nővézi rendezés a legjobb hangvágár a legjobb hangkövörő és a legjobb eredeti forgató kerülténja. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piramis hang és filmben adta tó az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek felmára. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sertések hordozák a mélyek szúnyolkham keresztül az emberekre is áttörjednek. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az ötvözet alapvetően két vagy többféle fém keveréke megjegyzendő, hogy a periodusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy dogynövényeken és fűszereken alapuló étel még egy hússal vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak írta bő magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettévelnak. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Mártelei új kilenztakú ideig a nös választási tanás előtt C-E-P tett eskügytek nap. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadályok legnagyobb emelő együk működés folyamata a szervezetben egy új a vevők irényének kérétését szorgáló innovatív folyamata teredményez. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz óra és tizenegy óra között hegyi nyári idő tüzegyújtottak a foglyok az udvaron. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a nagyon forró égőfbe tartozik mind a forrósággal mindig mint pedig az erősznap sütéssel, amikor tiszta az égritkában kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia szamo a fővárosa a város Uppollú szigetén található és a népesség kicsivel nagyben ezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverja össze a két szárazpot majd présselje őket kújúvá tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentése röösen virája a védrehajtó hatalom irakra a szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnal irányváltás csirket. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapelvet követve a férféleknak a térdete eltakarulna drágot kel viselniük. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kírhner asszony az Argentin színházban jelentette beszándékát vagy indul az elnök választáson ugyanott aholok ezt özönötő szemátusi kampanyát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagok élként. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az Azuz-i pc-tamiatkolában világszerte a költség megtakalítás és funkcionalitás ötözése érdekében dobtak piatra a kettőzerhetes tájpai informatikai hónapban kiemelkedő témalett. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Éjszakabbra hatalmas gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatuk. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Húszúzíjük századék utatás kimutatta, hogy a reletikai változatos sárnak két variációja van, rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a trésziar musztban lévő James Park Rettel-Házban kezeleték. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok állalak következtetésre jutottal, hogy a sötét anyag-ugyanúgyhatta több sötét anyagra, mint a ugyanúgyhatta több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötét anyagra, mint a ugyanúgyha több sötető, mint a ugyanúgyha több sötető, mint a ugyanúgyha több sötető, mint a ugyanúgyha több s ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mit több, mintha korszámkönylyi mert találni, ha az ember tudnál létezésével. Amen dajotunk a barlangba teljes az elszíretettség. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt, táplálékában teknősök nagy halak egyéb mosa szavarúszok szerepeltek, akár kannivális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Mathorzin-csa el a helyszint az átal hogy graffitytralizól vagy karszolás strukturákba. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a villenytűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges étel-Ital és szórakozás ajánlattaik vannak, hogy a vendégeknek juhangulatja legyen, és a helyisztékben tarcság őket. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot és hasonló elemeket féminek tekintik természetesen vannak olyan egy évfévekés mint példam az ezüst és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kis méreti macska belérte a házi állatmacskát és eszét jóval több kis méret üzákmányt, mint peddő rovarokat, rágcsálókat, nyívokat és modarakat. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Szinte az összes homokostrandon biztonságos úszni és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohó-tukava fák. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális összezonális tőrsőséges ütöljárás jelenségek magukban foglalják a honvihart nyígyivart és a horvihart. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kázdatban a münsor kizárólag a hosszú módtál rendelkező peszélyketési münsorokra szakosodott tokénet rejétülő internet-öforrádió mutaták be. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerpartól elszakadó hullámot visszatérő áramlásai gyakran egy zátolynál vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: Ahogy a holdára pálytokozva vonzásokoról a földre ugyanúj fedtki hatást a tejut a nyilas zalarszisra. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó veboldal a tmz azt írja, hogy a fotót, miután járművét leállította a szepulvéd a sugároly dán, és megpróbáltal lefényképeznie rendőrok állatot forgalmat. Miért átkeret az úton, majd folytatta a fénképezést és a forgamat megállító Kaliforni autópáján járulőző rendőrtészt kétszer is arrautestotta, hogy benye vitz a azutca túladnára. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzi csára helyezint az által, hogy refét idrajza a vágkharcol a struktúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az alanyat ezüstötésrezet, hivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben, nyersanyag formában, és primitív eszközök körül viszonylag egyszerülen bányászhatók. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengeni vízummal nem kell minden egyes sengeni tarállalomban külön vízumot váltani és ezzel időt pénzt és papírmunkrátatorít meg. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannak tereztén teológiai magyarázadú visere a hagyományra de valószínű, hogy ez egy terezténység előtti tavasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezért Llanca-Az kilencbenben felvettették a veszélyeztetett világdarúgysédi helyezőnek listajára a fenyelető sivatari homort miatt. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátához hatja el a szigete és mennen a szempen található Kofló Nivingspartthal. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnorszárn már szerőcsónak azási célpont az ezer tóföegyelt több ezer készillettel is rendelkezik a tavak és sportmenti születvirág területén. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai p-hának nevezik a vörös káposzt a leváből indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, mindömellett, nem kérhet kiptőrük, hogy fejelődése szakaszokat, felelőségeiket és képességeiket meghaladó, kötele eddcséleket vállaljának. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fenyek megtekintézésére hiszen az ég nagyjából egész napsötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapíteni a varaki hazuzik. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi tinánat sajátos mondja volt a különböző korszakokatotására mindenkorszak és minden hatalmón lévő család Kína történelmében egy járászetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A szempétervári körütt a kereszte a város nézéhez a hajók utasaj mentesülnek a vügenszom kötelezettség alul ellenőrűze a feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: A zuhanás moras-hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharts eredménye. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalom áramlás az egyéni soförök és jármüvek mozgással két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyházt központi hatósága több mint ezer évvel Rómában volt és a hatalom és a péniz e koncentrációját látva sokakban felmérültek érdés, hogy teljesüle alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A szigetcsoport a félszigető sászungs kilométerre északra fekszik a legnagyobb a King George Island a villa Los Angeles településsel. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Hal az interneten rákeresünk az ellenséges törző-szavatra paloszhanőnek egy helyi céd címét klapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vasárnak az Egyesült Állam-Kelnöke Donátramp egy a sajtótitkár által közvetített nyíratkozatban kijelentette az amerikai katonai egységek elhagyják szíriát. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Viratúális a megosztani másokkön egy osztály kirándulás érményét szintén negyesztelő módja a kirándulásra való visztekendülállnak és a győvé osztályival való tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakú hát ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társai kat, a spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál, egyik emeladni a srácoknak vagy csolyoknak. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárjukat. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: A vadikán város népessége körülbelül nyolcász fő.Ez a legkisebb és legalasán mépességő független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szita kötők és a kérések nem tudják összecsukni hátsó szárnyai kat. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztáget Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Péter vár körú takrésze a városnyezés a hajó utasaj mentesül önökkel a víngzum kötelezettség alul ellenőrinca a feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A marokkói szultán Daru elbátyja néven üjjáépítette a város a spanyol-kereskedő pedig a kaszablonka nevet adták neki és itt lőtesüntötték meg kereskedelmi bázisukat. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északra könnyen elérhető helyen ferszík szintra a romantikus és lenyügöző város a May Lord pályron a város pompányról szóló fejezősenyi után vált híressé a külföldirt számára. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Kaszaplanka az egyik legkövősbé érteges hely marokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzett munka a lapetően elméleti volt dapprogramat a nyílás galaxison végzett megféjérések szimulálására írták. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor mert támadott bármét, ami a vízde jutott még az olyan hatalmas dinaszaurószemérhetett felhozzá, mint a térex. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a gátat ezer kilenc az hatvanháromban felépítették a szezonális álladásokat, amelyek az üredéket szép terjesztették a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Várkómar visztelően biztonságos a komány kívül látogatások előtt utakú zónkkel az észtak-kihutatta megbámt továbbra is fájló harcok helyzetégerül. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötőv egy hírhet haditengerésztődéppot helyzet helyszíne volt ezzel nyolcza az nyolcvan kilencben a megőbb a hét hajónémetországból az adja sütállalmomból és nagy plétaniából megtaradta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően Gibson-tkor házba szállították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tengerszint feladta magassága vagy hegyi hájgókon vezetőnek ügyellenbe kell vennie a hó fia vagy fatpont alatti hőmérséklah lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országban kéteihez és készített megszetekez YouTube-i munkáik közös megámoníjthatő az Unicconadai öt és száztollárosban kétekez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népszerüsportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rökbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a formáigy. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejezése után a korábbi is tövetségesszak ellenségek kíváltak és kezdetét vette a hütek háború. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az együtt ténesztiák között a megosztott tartományok identőnek kora zajlott ezen üdülszakok közül a legismerte a három királyság korszak a volt emelj hatvány évig tartott a három és a csint ténesztiák között. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utasztályú dolvis lasszalat egy második kifutó pályáról és egy falna ütkötött tizenhét ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az osztályt irándulások minden osztályterem nagy részét képezik. Atanárak gyorsan és szívesen elvészők diákjaikat olyan helyértre a hovábbuszaos tírendulás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: Elekmélynáles és tazonáig felsőséges ütőjárási jelensége legopán foglalják a hóvi hát, jégifiat és a porvi hát. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtodás hanyatlásával a nyugat elvárta magát a görög-filozófiai és tudományos ökerejétől. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyesetomoknak is tovénmarjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra vagy marruktól is ketté válnak. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbiák felkérheti más kormányok tanácsát is, ámezek a kormányokat tanácsékat a saját állampolgáraikra szapták. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Gian Carlo fiskállal elvesztette az irány társt autója fölött és rögtönös tartután befejezte a versenyt. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jellegszenáltalépozíciót betöltő Argentín főszerédi Krisztina Fernandez de Kirchner területe lapatában egy bujano száryeztől ötvenkiloménytára felfővárosban bejelentette, hogy indul az állunkységért. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savass vagy lúgós a vegyi anyag. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt a stílusok nyugaton utcvanagy harminc évvel is hátram alatt hadtak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A bogok a diákokírásának javítását is elíthetik.Míg a diákok gyermektek blogíró elmenyüket hagyart nyelvthannal és helyesírással a közöniség megnyilenése e száltalában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi esnő él, akik túlérték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyan, akiknek olyan szeretteikoltak, akiket meggyilkoltak, vagy haláladolgoztattakott, akár zsidókoltak, akár nem. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyek gyűjtök között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek araszakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidéke k alatt vékonyap a fenyésinkok alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban tókozók többsége által használv minden napinjára még a latin leginkább vállalási szárszartásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolando Mendoza mtizenhatós fegyverével rá lőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafari kifejező a populáris használatban a szárazföldön tazásukra utal meginek tévia a lenyüköző afrikai vadon állatainaknak tekintése különösen a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a nap irántovábbi pontjai a világban valat erdővének védelme és a technolgiárt megosztása hogy sörécsökök a fejlődni nemzutat nevekedését kevésbé szennyező módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világ többi részén különösen Lengyelországban hasonló szerelvényere tagadottak fel a megye reglezerre ember követhette az a seményt. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családiállapatta a függetlenül házasnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés beteként és nyújthat a madarak tollazatának evolusztújába is. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: Aramant-kának jelentő részét tettek ki a kulturális determinizmus és olyan íróból merítkeztek, mint gőte, fikte és sléggel. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hüne lemondott és Edd-dívi orszangyülési képviselőveszi át a helyét a kormányban. Várhatóban normellem képviselő tölti majd be a dévi által üreseagyat üzleti minőszteri posztat. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehetséges vagy többfekete tőzetnök közeli részén mert a kérek véghanyag a lávának könyvfelfel szíremelkednie. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A szunderbánsz térség ezer kilenc az hatva hatóta a hatva előállatok menedékeként szolgál és becsülések szerint jelenleg négy cáz bengári Tigris és hozzávetőlegesen harminc ezer Pegyes szarvastalálható a területen. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egy ebet nem lehet látni csak a tiszta, gyünyerő élbolytott és a környező hegyeklet, ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kezdetben a münsort kizárólag a hosszú múltán rendel közül beszéleketős münsorokra szakosú tokénet rédióinutának a radio mutatták be. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az összeköpcsoló elemeket eléghamar igénybe vettét hogy a pályam megőrüssze a helyi ügyönökkor lassan rájt, hogy hatékonyabb lennő, ha ráhelyezni a nekezd vastára volt. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldva fővárosa Kisinyov, a helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körbe használják. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezért jelent az jelentzenben felvetették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listajára a fenyredetős ivadtani homot miatt. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzák apcsolódik leáltalában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás az utóbbiakmeredek telepen és sokkal feszesebb síléceg kerés tízmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először és a legtöbb versenyző sarokkal ellátosszuma keskön tanapú lovagló csívmát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vannak hívetítve és a különböző piramisok megvilágítására terülnek. ------------------------------------------------------ REF: A blogolás egy olyan eszköz, mely inspirálja az együttműködést és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskolai napon túl is jelentősen kiterjesszék. HYP: A blogolás egy olyan eszköz, mely inspirály az együtt működést és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskolai napon túlis jelentősen kiterjesszék. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattuust köztük gyermekeke és időszöket engedtekel korában csakul megtefimük pélynő fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Spring Box számára véget ért az öt megyes vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a növési előcsoportjából nem tudták befejezni a futamot és a szász-zahény sielőből nagyvenötten az orjás szalallalomban nem érte kell lehelyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autóbírtoklás ugyanakkor meg a sközlüti palását támakhoz is vezet, ami az egészségügyben újra sérül testek-jótú társára hivatalta a technikák feltalálását ösztönöző. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban nyutan elvesződtette a kapitány kapuját India mindössze harvényszalt futamot indított és hirt kaput veszítette játékvédére. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utazta püszapárisba a király és királyné elleni fenyletéseket üvöl töző csücserét gyűrűjében. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkától északra fekvő hetek edzikének a tetején található barlang teljesen elvány szigetelve a külvilágtól. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tette költésztökülár figyelmeztetős és a gyakartaik geofizikai ünösség szerint nomosfognak szökülár figyelmeztetés költésteni évele földrengés nomért áll a megkövvetel hat és fölpont számot. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tulott bejutni a Szent Pétertélen tartott emetésre. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az Egyesült Államot tornászövetségének júesszégi gimnazték és az Egyesült Államot olimpiai vezetságának júesszúszi úgyán az acénja a tornát és egyéb sportokat a lehető repbíztonságosabbá tenni a sportorok számára, hogy biztonságos pozitív és hiteles törnyözetben valósítesság meg ámai kat. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Martelli válasza az októberben kezdődő széles körül rezsimelllenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szárda játségményen kívül Carl Panado két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmak követően a foglalkotások megnyílták minden férfi jelentkező előtt így lehetővétette a legübbes vágjópa és legsikeresebb megfelelő kereketését. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulás támogatás Skfalling nem tanulási módszer inkább segítség a mai támogatás nyújítanulási elményben vesztnek részt például Új-Szoftvert tanulnak meghasználni vagy új projektbe fognak be le. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állétorar már idős poltahúszas éveiben bíber egyilatkozatában k jelentette bárja nem voltam jelen vagy részesenre a trónikus balesetnek mégis őszint derészvétevet és imályamat küldöm az által családjának. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szögés ellentétben áll az ország többi városával mivel énke választ a rabhanglatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kettő ezerkedtőben gomát a Nyiragon-gó vulkán lávájá pusztította el a miváros legtöbb utcágát betemette főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong stíliátjét formáló épületek parátia egy csillogó oszlapdiakramhoz hasonlatos emütt viktória kükötői vizeimia még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napi rendt további pontjai a világmegmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítségültük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A sunción ezer ötszáz harminythetese alapítása óta Paraguay-nard fügerült meg tartania őslakoszi vallásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos erőtárháket kivető orszávokba utazók idöntjelentős összegett tanríthatnak meg különösen az alfohatartalmú italok és dohány termélyek esetében. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a fejes domolykó változási esztetté. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiájtén súlyutat a helyteként a tikrös képes fára másnap már nem tudjó úsztni meg távolságra ukrának és egy erős ember erejének össztürosével húzni. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az északkarulinai benetszk oldíjákai minden évben egy az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldal terveznek a weboldalt minden évben általakítják, de mintegy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formágon. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A mosa-szaurusz volt a kora csúcsragadozója ezért nem felt sem idők kivivége egy másik mosa-szauruszzt. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos múitya annakot megkülönbözt lassan egyesüggékel és tárgyukat. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzoltócsapatok végül él tizenegy harminc ötre oldották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengeni vízdummal nem kell minten egyes sengeni tagállamban különbinizdom a felteni és ezzel ütült pénztés papírmunkkát takarít meg. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német Péter még ugyanakkor tartalmaz mandulát magyarot és máséges gyümölcsöt a népszerüksütemények gyakran joltásíthatóak egy csészár őskávéval. ------------------------------------------------------ REF: A kórház a fertőzés elleni védekezés protokollját követte, ideértve a beteg másoktól való elkülönítését is, hogy ezzel megelőzzék mások esetleges megfertőződését. HYP: A kórház a fertőzés előnémédekezés protokóját követte idejert fel a beteg másoktól való eltülönítését is, hogy elzelmegelőzzék mások esetleges megfertőződését. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Péltául az évtakkarulnai beneszkógiák jelentőben általakült cseh, te mintegy emlékkönyve a régi verziókat is megtarcák a lány elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mi több még lakvar semkönynyű megtalálni, ha az ember tudnál létezésével? Amint bejutunk a barlangba teljes azületeltség. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néha zsúfolycsoládist randok ahol a part mentén sokféle jözzet sorakozik az úszás kriztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forról csokoládé teljesíti a belga elvárásokat a gyümös levelek derágák de kiváló minőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királynő elleni fenyeketéseket üvölcötő csőcsselég gyűrőjében. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Chambrac sekásztolán kő rendőr fölügyelő szaringt a választak fetett arta a jelentek meg a pingróságon. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A halkon születjét formáló épületek parádia egy csillogó Oszlop-díjadra mozásolatos amit virtóriak jutottő vizei médioppont kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilenced nyolcban nyolc óta a szavazó urnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazok és megfigyelők láthatásák, hogy a szavazás előtt nincsben nük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosú szavazok tehessenük be a borítékot. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisab egyházak gyakran tartalak fújt vírraztás nagyszombat északáján és a gyülekezetek ejfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megügynepejé Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A hajéti íráságügyi és demotráciai intézet függgetlen tanulmányokra hivatkozott a melyek szerint a Nepali-Ensz békefentartó zászlóai tudtán kívül hajétire hozta betegséget. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítás a megszokott alvási tiklubból valósztántékos épületi és rövid időn tínszhatvang perc belülük visztalvás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Vizske az analhia állapotában súlyat az egyik megfigyelő szerint emberek tömegelyi barangolatak az utcákon és fosztukat ták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárása győjtő fogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre a mai károkat komolytásadani fennakadásokat vagy akár az emberek halálát okozhatja. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket mint az aranyat ezüstötésrezet mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyíásanyag formában és primitív eszközök körés viszonylag egy szülően válnyászatok. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írójának kilétepizonytalan az tudni lehet, hogy rövidelel készülte után a nagy huszon kilenc és egylenyet hüveik hosszú és húszand négy és félhüveik széles pergemen dokumentumot feltekerve tárolták. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népességek körülbelül nyolcászfő az a legkisztöbb és legalacsonyabb népességül függkehlen ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszállító hajog használata messze a leghatékogja morszára a számos ember és nagy mennyiségül árisztáni csönk az Ószánokon át. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A koklamol völgy Chile kiemelkező hegymászóciáppontja a Mayát a Dél-amerikai Józsemi-teként ismernek különféle nagy dránint falakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Görlandi reakot volt a norvég mondák szerint vörösári gilkosság miatt számülték izlandról és emigar tovább utazott nyugatra megtaláltatja a rövöldot és ellenvezte, gröllannak. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-Cour-Lith-tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Supergépen oldtrik jelének csehversenyző tizenhatődik alatt a férfi ünjúszú Pergés-tamban. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szülején a legtöbb épületet ugyaníjai tettő ugyaníjú sták jobb képet kapjának az eredeti kínézetükről. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékornak bizonyult el zárva létfontosságú katonai és civil elláhmánukat vára blokkát megsörtette az előző két év felzett több nemzott küzi megállapotásában megfogalmazott általának nemzott közélyokokat. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen a lap elvet követve a férfiatnak a térdet eltak a londrágot kevésenliük. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Halálta a nemzet alanyag cími mozi filmet, azt gondolhatja, hogy egy kincsös térképet helyeztek fel a függetlenségi nyílatkozat hátról találára. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nem sokkal az álláséges kötés kitörés óta a nagybre tanják keltelménye tennémetország tengeri plakátját. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcelona hivatalos nyelvai a katalán és a spanyol Körübelül feleinkább katalánul beszél a többsége megérti azt és gyakorlatilag mindenki ismerjaspanyolt. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Olivier Sex az elnöki beszédról szóló beszélőkében de Presley-tene Spitz ára hívta fel a fügyelme, hogy az egykár fután sztámított emberek, akik nem képesek értelmezben beszéte, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A falkák egy három egymással rokoni kapcsolatban álló himből és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sámos a forgalom áramlás tanulmányozásban álljával jelentőszerkötését nem lehet fázalékos büvenyessége a megjúsolni. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a kora szülést kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb sziget Fugetlen nemzet vagy franciaországonál kapcsolatban és tengerparti luxus idelőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pleckákat politikai fecekülésnek őt utasárnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették hogy a turistárdiok képet többinak az eredeti tiniazat ürül. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gontolnak rájuk mint dinaszauruszokra mert tollasak és repülő és képesek. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valósztínek nem gondolják, hogy a hazatérő ütazóknak türelemre és a megértőkre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: Nincs általánosan meghatározva, hogy mely előállított tárgyak régiségek. Néhány adóhivatal meghatározása szerint a régiségek 100 évnél idősebb tárgyak. HYP: Inch általánoson meghattállaza, hogy megjelül állítót tárgyak régisége néhány adóhivatal meghattállozása szerint a régiségeh száz évnél idősebb tárgyak. ------------------------------------------------------ REF: Öt perccel a műsor kezdése után felélénkült a szél, majd alig egy perc múlva 70 km/h sebességgel tombolt... majd eleredt az eső, de olyan erővel zúdult le, hogy úgy érezted, tűvel szurkálják a bőrödet, ezután jégeső kezdett szakadni, az emberek pánikba estek, sikoltoztak és egymást tiporva menekültek. HYP: Öt perc alamű sor kezdése után felé lénkült a szél majd alig egy perc múlva hetven kilométer perúrás sebességeltombolt. Majd ellenlett az eső, de a vilnerővel zódult le, hogy úgyérezted, tűjülvel szurkáják a bőredet, ezután jégesső kezdett szakadni, az emberek pánikba estek, sikolatosztak és egymásti porra menekültek. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcászkedtőppont tizenegy n standard a kettő egész négy-i Wilhelmz és az öt-gi Wilhelmczes reakvenciákon is működik. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Az interneten rákeresünk a ellenséges környezet kurzus szavakra valószínüleg egy helyi cég címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi látadatlan csapatjelen léte Larsson és Laffes-tó ezzel kilenc az nyolcvon kilenc Szas-Cilenc-O ugyancsak egyedi jellem vanása a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik naplomásikra idejét múltál lettek élvánítva, amikor több mint nyolc házezer katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belülusz és ukrán frontokat, miután lerohanták lengyelország kereti részét megszegvezel a régai végkezerződést a szovjet lengyel meg nem támadási egyezményt és más nemzetközi két és több oldolú megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növények a táplálékokat fotoszintézus útján a napból nyári emellett árnyékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mirúgy tűnik, hogy egy kiseveti vorszína képestcsökkenteni az ebola halálazási látáját minden tibb egyetlen gyógyszár sem alkalmas bizonyítottan a meg lévő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az utazóknak erősen nyavasoljuk, hogy tájékozógyanak a terület érintő súlyos időjárásukhoz kázatokról, nivel ezek befolyásulhatják az utazáhötterveiket. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Mét mindig számos aján férfi és nőél a kik túliáték az adtöltetidejük lett és még sokkal többen vannak olyan a családra dolgoztattak ott a kálisidók voltak a kár nem. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges étel ital és szórakozási ajánataik vannak vagy a vendégeknek juhangulat elegyen és a helyiségben tancsolatjukat. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A héd alatti függőleges távolsár tizenöt méter az építkezés kettő ezer-tizenöt nyelvagusztusban fejeződött be, de csak kettő ezer-tizenét márciósában nyitották meg a közzeketés előtt. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: A megvanasztás szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre állú erőforrászt hatékony a használják fel a kur felszíretörhet a relativitás és a találékonság. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondtanomsang kell a kismer egy újlatin nyelvet az külnyelpen megtuktanulni portukálunk. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos autó tárnálkát kivettő országkupa utazó ütölként jelentős összegettakar juhatnak meg különosan az alkohol tartalmi tanuló- és tohány termékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós tiportok azhotatják, hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A Népz-Szörü sportájkak ködöszcelepel a labdarúgár a köszön labdarúgár a köszön labdarúgár a röplapta a vízilabda a vívára röpi a kárékpározá a jíkkorong a körkorong és a formáig. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felvé nyugat-európa elkész tekülönként tanú sajás stílusát az egyik legnagyobb fejlemmel a keresztes hadjáratok eredményeként az volt hogy az emberek elprezték gombok használatával rüsyő tenni eruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kiszi vároktatott információ szerint a dokumentum arralterületi igényre vonatkozik a miatt palesztina az ezer kilencász hatvon hetes közelkeleti háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gomán berüli közlekedéshez a bodabodát motortaxit lehet használni. Egy rövidebb útszokásos helyi díszabása öccáz kongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az öt vezet alapvetően két vagy többféle fém keveréke. Megjegyzen, vőhagy a perigutusos rendszerben, lengetek kémiai jellem található. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetéttele megegyezik az érintett házi állattak vizeletében találhatóakkal infre város Pektroszkópi jáva Ft-i elhasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajó út, brossú rájában a Németországi Berlin is szerepel a Kínálatban, amint az a Fenti térképen is látható Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajó útárába. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem a része teszte a csökkentősek mértőköd ki jelentve, hogy ezek kínül gazdaság teljesítményére alapozva kerülnek mozmákat árzásra. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írójának kiléte bizonytalan a szudmé lehet a rövő de lelkészültte után a nagy huszon kilenc és egynegyed hüvelyk hosszú és huszon négyes félfüvelyk széles pergament-dokommentumot felterervelt árolták. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére tárcsapja a hatóságok tanácsajút kövesszel a táplálák utasztású táfajú és fordít sor nagy figyelmek-tapisztenosági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egyénge központi kormánytozat létre a kongresszus lévén az egyetlen alkotorleme a konfüderáció alapszavája alapján. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A híd várhatóan kettő az erdézen hét szeptemberébe ezt teljesen múlt időképes a mikorra a brazil vámkezölőpontok elkészültét becsülik. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Rómakülönböző pontjain nagyméret a televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan de lehet, hogy villás nyelve volt, táplálékában teknősök nagy halak egyéb mozaszauruszok szerepeltek a kárkanni vális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzátette, mindemenet nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, fel a lőségeiket és képességeiket meghaladó köttelezettségeket vallajának. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hanconra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hatgyállásziratet és megnyen a Szentment alától Kovlóni vízparthoz. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A tikris ortítása nem olyan minteg oroszlán teljes erején orzítása inkább olyan mintegüli vizsorokba el ortínű tusszavágból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minten nagy tengerszint felettem magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek ugyanelemmekkel venni a hó jég vagy fatpont alatti hőmérsék lehlehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: A elvatult gyermekek súlyos bántalan az ást vagy traumát tapasztalhatta meg mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piramis hang és fénybe mutató az egyik legérdekesebb látni való a környéken a gyerekek számára. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadásos bomba azon az elvenműködik, hogy az atomar, sorplatommal és neothronnal való összők köztetése energiát igényel. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a növési előtt ülőcsoportjából nem tudták befejezni a futamot és a szász-díze-hegy sielőből negyveneten az orjás szalomban nem értek el helyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A típeti meditáció középpontjábanak istenség nyúga áll számos istánségi visualizázt följával az energiak csatornák kitisztónak a csakrák aktív állódnak és az öntügyött megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem kutatói szerint a két vegyületre reakcióba lép egymással és a veszemülködését akadályozó kisztályok lett képez. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közel szeretnál annie a történéshez korán kell érkeznie hogy az anyiház közeli Camping-hez úsgysun. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák valsanása segít a szállításban több hotelben találhat vasalót és olvasához deszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egyeszovájával. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Münél kisebb a Rozbi-szám annál kevésbé arthív a csillag a Márnás- és Paulus-váltás tekintetében. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Északon látogasra meg a Fátimai miaszconi megszentét is a megvillagszerte hüres már jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A Kongresszus a kétezer ötös pénzügyi évben kezdte meg a felület pornográfia ellenes kezdteményezés finanszírozását és meghatáraztal, hogy az FB alnak tűz ügynyököt kell kéneve az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északra különben elérhető helyen fekszik szintra a romantikus és lenyügöző vár a mai Lord pályron várospont pályról felgyezése után vált hnyresső a külföldiek támára. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás együtt jelvfogalom minden ujamb veszélyes időjárási jelensége a megkárokat komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távolagbbi szigeteken a család kártyákat valószínűleg nem fogadják el párabrit és az amerikai valutát még elváltik. Éltem a előre egyesztagnyal tulajdonossal hogy milyen fitetési múltot fogad el. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen virája Védrahajtó-gatalom irakkal szemben nyertuális politikájának szinte minden pontját és azonali irányváltást sürget. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A szigetvilágon és a tavakon nem feltétlenül szükségesegyiacht. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcászket több pont tizenönyv en standard a kettőpont négy időherce és az öt pontnóra időherce-re fennciákon és münkladik. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiegyens füjazat atlétaként a típrés képes fáramászni bár nem tudjolt úszni nagy távolságra ukrani és egy erős emberereinek ötszörésével húzni. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Niro-Gongó Volcá mérmászásának kindüló helye és egyben ez az egyik legrólcsóp helyafrikrában a hegyi gorilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelelbe véve nem lenne meg lepő ha őseint a fehérje problémát hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csinpánzok a szavannál. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekeket különféle okok miatt helyezi kell ára házakba az elhanyagolástól kezdve a visszaérésen át akára zsarolásig is. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A spektrum másik oldán varaki egy felismeretlen személyi alakul, aki úgyerzi, hogy minden a csoportálta a létrehozottalblat meg kell változhatnia és a selyát gyává kell tennie. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részot elészén az teíd a tudomány minden teljenele fogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kéreg körülő-hetvén kilométer vastag a közeli oldalon és száz kilométer vastag a túróldalon. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elvadógyermetek súlyosban tanulmazást vagy traumát tapasztal adtak meg mérhetett el a rüket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmezt úgyasi útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Ali két hét találhatat-amerikaiak és a szabad francia erők felszabadonították Dél-Franciaországa és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbe fogadási tervet készítelek kisbovájuknak. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mitrowarszi fejezések a néhány milliszakundumig tartó arzmozrások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A Tigris-ordítása nem olyan mintegy oroszlán teljes rejúordítása inkább olyan mintegy vicsorogó eredetot szavagból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan de lehet, hogy villás nyelve volt, táplálétreában teknősek nagy halak egyéb mosa szavruszor szerepeltek a kártronni vális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A sainkeni üvezet azonban ebben a tekintetben valamennyire egy országhoz hasonlalán lyukodik. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére tarcsabja a hatóságok tanácsait kövessze a táblák kutasításait és fordítcsont nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Szahel nyugati és Dél-i részeket az Atlanti-i utcáhatárólja. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy menjére savas vagy lúgós a vegyanyag. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a lassú kommunikásziófnak szerep miatt a stílusok mögöttünk huszonat harmíz évvel és hátra maradtak. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadások bomba azon az elvenműküli hogy az atomok soportonnal és nautronnal valósztatése energiát igényel. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az északmarjánra szigetek katasztróf Abilámi hivatal a szerint nem jelentettek rárokat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Ilyisztakra kölnyen előhető Hegyen-Fekszix-Tüntra a romantikus és lenynyükötő választóló feljegyzésen után vált ingressü a külföldiek számára. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határulja. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európai gyermkontére is a megjusztajdaki csíj, de sok függeltlen országban rendelkezik. Normák ölőmények között a több országon keresztüli átatoszás azt jelenteni, hogy többszorát jelvesni a vízunkérelmeken és az útlevélelőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzoltó csapatok végül éljel tizedegy harminc ötreoltották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az erosz Miss lemondta a turnéum fennmaradó koncetjeit. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnország nagy szerücsonakázási célpont az ezer tófölgyel több ezer kis szigetter is rendelkezik a tavak és partmenti szigetvilág területén. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik naprolamásigra idejét múltán lettek nyilvánítva, amikor több mint nyolcán ezerzőzer katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután rohanták lengyelország kelleti részét, megszeg-velzőra régai békeszerződést, a szovjet lengyel meg nem támadási egyezményt, és más nemzetközi két és több oldalom megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia szamua fővárosa a város Upolu-szigetén zalálható és népessége kicsivel negyvenezel fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: A még ma is számon tartott huszonötdun lap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít az eredeti kézülásos példány nem maradt fenn. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan íróból merítkeztek mindkőte, figyte és légel. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Tuvallnős két felnügygelek apja teremtött nagy benyemes millára a kiházat töltőnek kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közelükben elerszebek út figyeljön ellenek tísértésnek hogy csak egy példán dísáltávalít sor. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztága Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelekkel a települmája miatt a ház nem bőrt akkor a jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kir-Henar asszony az Argentin színházma jelentette be a szándékát, hogy indul az elnöfálasztáson.Ugyanott, ahol a két ezer ötös szennátusi kampányát kezdte, a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények oxiként tármelésére képesek megyek az emberekbelélegesz-nöl és cínti oxitott veszcenk fel miatt az ember kilélegesz. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A beszadság volt Martelli válasza az Októberben reztőedő széles körül rezsimellemes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A pizottság volt Mártelli válasza az októrpárban kezdődő szíves körül rezemellena stíltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektron lehet ással létrej platonok nyivel a hidrogén adtam egy protombo és egy elektrombo áll. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóha valószínű, hogy ilyen lés egyszerűvenc szintreként terült hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minten figyelembe véve nem lemle meg lapül a ősények a fehérje problémá hasonlók juttán oldották volna meg, mint a majdcség pázok a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usatornás-szövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelő és alapvető frontúságonat tartja az olimpiai családok a Minden-Hivatnál-hust sportolunk fel már a biztonságos környezetet müncsenek. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenül a tartcsöbbe a hatóságok tanácsaj kövessé a táblák utasítása és fordíjú nagy figyelmek a biztonság és figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába súlyját az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegélyi barangoltak az utcákon és hosszogatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Tegnap rejkel a törökországi Kazi Ján-Tap rejtőr központjánál egy autóbombarokban emelj megölk két rántőr tiszta és megsebesüntet húsnális több további személyét. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál be leértől kedvtelési célú hajózást valamint azokat az expedíciókat a mérnél adatok és hangok tárközlésére van szükség. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betekintést nújthat a madaraktól vezatának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az Univerzumban minden anyagból áll, minden anyagot atomnak nevezett aprózcska részecskék építelek fel. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A plecská-klat politikai fecsekésnek és buddasárnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővétezi, hogy horjta t irányban legyen kompatívítsa nyolcászkettől.tizenegy a nyolcászkettől.tizenegy b és nyolcászkettől.tizenegy gével feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Halálta a nemzet aranyag klími mozi filmet azt gondolhatja, hogy egy kincsös törképel hegyeztek fel a függőhlenségi nyilatkozat hátoldalára. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek közé szökül árfigyelmeztetőr és a csakartai geofizikai üznyegségszerein nem is fognak szökül árfigyelmeztetés közéteni, hogy valak földrán győfnemerte áll a megkövette a hat és félpont számát. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védekezésüknek labdakeszerési késégeiknek és kiváló csapatmunkáignek hál a kitüntek és egy értemi volt, hogy ez az a csapat, a mért le kell győzni. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A szundárban stírség ezer kilenc az hatonalat óta a vedon élő állatok mellettékökénysztolegál és pecsülések szerült jelenleg négy szár pengáni tikrős és hozzávető legesen harminy feszert pettjes stáras található a területen. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A Haiti-i-Gazságügyi és demokrászja Intézefüggel van tanulmányokra hivatkozó a melyek szerint a Nepali-Empéke fenntartó záhozóak tuttál kívül Haiti-ra hoztal be tekységet. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tírt és tizenegy között hegyi nyári ütő tízett gyüntottak a fokjuk az udvaron. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Szinte az összes homokos strandon biztonságos oszuna és a legtöbben árnékot biztosítana a pohustukáva fák. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiválósága mutatolt ugyanazon mértével mérként a hagyományos csapatoké tevarnak azért csekőkülönbségek. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Perri azt nyilatkozta visszatért Texasba, hogy kie lemezze az esti jelölőgyülés eredményeit és eldönce, hogy van a értele számára folytatni a küzdemet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad és megméretteti magát a január huszon egyerikei dél-karolninai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingaporminőztárálnak helyettes a Vonggang-szent köszönsötte és szingaporminőztárálnak éve nífzián longaltát gyartakára sködelmi és tárarrizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbbá feltérheti máskormányot tanácsát is ám ezzel a kormányok a tanácsaitrat serelt ellampoldára írt a szapták. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Ne felely cseh el, hogy annak ellenére, hogy a nagy színpadon a koncertbe fejeződött lehetnek a fesztívánálkolyan területei a melyek késő végszakába nyúlóan továbbzaniállek. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlán falkák meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas- vagy kutyafalkákhoz, olyan állatokhoz, melyek viselkedésükben hasonlóak mint az oroszlánok (de nem olyanok, mint más nagymacskák), és a zsákmányukra is nagyon halálosak. HYP: Az oroszlán farkát meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas vagy kutya farkához olyan állatokhoz mejegyősselkedősükben hasonlalko utaz oroszlájának tene molyanok mind más nagymagy kák és az zsákmányukra is nagyon halálosak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott, még azonjan hatalmas dinoszaurusz sem érhezett felhozzá, mint a tíjrex. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükségesegyi akt. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Északabbra hatalma Céren lakott területek és újkorszint teljesen lakatlan vadon találhatók. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolando Mendoza emtizenhatós fegyverével rá előtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Tegnap reken a Tudokországi Kaziante Prendőri Központjánál egy autóbom barokkban emeljük ki rendőrtisztet és megsebesüntett húsznális több további személyét. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japán nökoláris hatóságás szerint radioaktív stígyzíjuma és jultot azonosant tettek az erőnője. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Tanja a lantágnal az Enns-patak ségérfel elős takér töves szerint a kitörőst falu szülönleg a Béke-Fenntartú okoszták. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus-előtt harmadik században épített nagy piram is egyike sok nagy méretübbi remésnek a megeket halott fárauk tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A pár zsiakat egután tracusként ott varjjatlan két és adokáosként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A Nésztázhármes Stamuss-kottorpuszt gyakran-industintrába megállva kapott a rohányal. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Mindenké részese a tárthatalommal és használ közlekedés irántereke.Majdnem mindenkének van panasza ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges éttel-Ital is fórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendékeknak juhangulat elegen és a helyiségben tarcsákűket. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban, mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a nagyon forró égőfbe tartozik, mind a forrósággal, mindig, mint pedig az erős napsütéssel, amikor tiszta az égrítkábban, kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A mutilán kutatású teleszkópoklag többi egy hatalmas paránt ez őszt. egy kedvező légkörű viszonyokkal rendelkező elszigette a területen. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy senkeni vízummal nem kell minden egyes senkeny tagállamban különvédemot vártani és által ütő, pénzt és papír munkát takarít meg. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kézaj nagy piramis az egyre henn a hét csatából a meimig ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A politvicei tavat nemzeti park nagy generdős vidék levénykempült fek, lúcfanyült és tűlevelőfák és az alpesi és mediterrán veretászió egyvére retalálható meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyipatológia és a viselkedés közötti klapcsolat a látámasztja a tudósokot figyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem futatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással és a vese működését akadályozó kristályokat képez. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok azt nem mérik, hogy meghertik a bolyrók kialakulását, különösen a föl létrejöttét, jután a nőstökösök hosszú idővel ezeret a Földnekütt köztek. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: Az elmúlt héten a metíbe jelentette, hogy az ebből harminc négy további túlhevüléses esetről tájékoztatta, ami eltavállalat, nem súlyosnak nevezett. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országpontjegyeihez is készített megszeteket utóbbi munkáig között meg említhetők az új tanadai öt és száz dollárospontjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is a megvásárol egy Wild Card kártyát a megjelbeléphet vagy a kiválasztott Dél-afrikai Parkokba vagy az összes Dél-afrikai Nemzeti Parkba. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás együttő fogalom minden aján veszélyes időjárási jelensítve a megkárokat komoly társadalmi fennakadásokat vagy a Claire emberek halálát a klossz hatja. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A szigetcsoport a félsziget törzászhoz kilomény tere észatra fekszik. A legnagyobb a Teen George Island a villallasz eztrálász településsel. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maumozra lomáltal szervezett függetlenső létvüzdelem során a városban egy bétés összejösszejövetele emmelülték Tupua Tamasz-Szasza-Leállofi harmadép nagy főnököt. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajó út prosúrájában a Németországi Perzion is szereplak ki nálatban. Almondta az a fenytő tőrképen is látható Perzion egyület találni csak tengert közelében és a város meglátuk a tárta nyertözük a hajó út árába. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Husztatik századik kutaták bemutatta hogy a genetikai változatoságnak két varjáhozú javán rajta és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A koklamon völgy Chile kiemelkedő hegymászó célpontja a mellett a dél-amerikai jözemélyteként is márnek különféle nagy dránit szalakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az X-D-R-T-B aránya a teljes tuberkulózishas populációban még mindiratcsvindaggyűen ír Dél-afrikában a háromszáz harminytozzel fertezett emberből hat ezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: A Riszta telész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékével áll össze.Ezek a föld, a víz, a levegő, és tűz. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Némelyét területen a víz egy percig való forralásai seregendő mindmással több időre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az európai történelem ezen időszakában a gazdar és hatalmas kattorikus egyház górcsíval átelült. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szeregáció és re kombináció keverések az előre hátra variáció a két pénz alapközt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kis mérető macska benérte a házi állat macskát és eztik jóval több kis mérető zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsallokat, gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi láthatatlan csapat jelenléte Larsson és Laffa-Sto ezerként az nyolcvan kiránt szánsz kirinciuk oldal.Ugyan csak egyedi élnevónása a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blogok a díjákok írásánakja vitását is segítettik.Míg a díjákok gyakran kezdik blogíró érményüket hanyangjáltalánális helyesírással a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távolapi szigeteken a hittel kártánáka valószínüleg nem fogadják el bára brít és hat emelikai valuták még elveltik. Ördánás előre egyesztetlen tulajtonossal hogy milyen füutatók fogad el. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Az emberek manapság már a számító lépképernyőjére írnak üzenetet és sosem terülnek legyhező közelébe. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kirginer asszony az Argentine-színházban jelentette be a szándékát vagy indul az elnök választáson.Ugyanott ahol a két-ezörötő szönátusi kampanyát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét mivel a hölgynek a mozdóba keletvennie, vendózát lelőtték. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A Tigris-ordítása nem olyan mintegy oroszlán teljeserői ordítása inkább olyan mintegy vícsúrogó elordított szavakból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észserűnek tünik, mert azt nem érezni a gyafölt forog, ugye? ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családi állapottok függetlenül házasnak mondani uklogokat. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jellelér szenátori pozíciót betöltő Argentin ferszlédi Kris Nina Fernández-dökirner terület peste laplatában egy Buenos Aires-tól ötvangyilométerre fekvővárosban bejelentette, hogy indul az elnyomséért. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képez idél-afrikai gyegek legfőbb vonzerejét és a dél-afrikai köztársaság nemzeti parkai zásztósfajójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat ne engedj a szövetettú melegedni, ami zsugarodászt vagy szélsőséges esetekben perzserődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az Univerzumban minden anyagbor áll minden anyagot atomnak nevezett apró skaréztat kékült tenefel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ez a kapárak, hogy hunyt, hogy egy rövefolodási szerb edt készítenek, később a vájuknak. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Honkong nevét a Hongkong-szigetről kapta és az a helyi sok turista számára a figyelem középpontjával áll. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Így a ciruzza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózol szintén tisztáját Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizáció szoberegete a latin civilis civilis civilis és civilis szavak a mélyet jelentése polgár állampolgár illetve városállam a nagyobb bizonyos mértékben meghatározza a társadalom mélyeletét is. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel két tizedhat uralmogsztarkin hagyaráza a kontinu elvált a megsagynirhatja a szervezettekkel a jobb tájásústmény előrésében. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a nap iránt továbbra pontjai a világ megmaradt erdő minnek védelme és a technológi járt merosztása hogy segítségül a fejlődő nemzuták növekedését kevésbé szánynyoző módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilencáz nyolcvannyolc óta a szavazó urnáknak átlátszónak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthatásák, hogy a szavazás előtt nincs benők boríték, és hogy csak a megfelelően szám a tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlánok a legszatjáris sem macska fényi és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Aron-sfárc szenegger alá ért egy törvénynyi váslatot a mai títja az erőszakos videójátilok kiskorú vagy számára történő eladását vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektronolással létrejött platanok ivall a hidrogénlatom egy platomból és egy elektromból áll. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával névöl inkább áraszt arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok állalak következtatésre jutottal, hogy a sötétanyag ugyanúgyhat a többi sötétanyagra, mint ahogy a rendesanyag. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadályerlekrőzésében való egyetműködés folyamata a szervezetben egy ruhi a vevő régényeinek kérégritését szorrálo innovatív folyamata teredmény az. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihar és két másik faj köztük a feje-tomoly-kó váltoveszélyeztetetté. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszállító hajók használata messze a leghatjukonnan módszere arra összeámos ember és nagy mennyiségül áruszállítsunk az oszányokon át. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A Hold felszíne külzetebből és porbalál.A Hold külső réterét kéreknek nevezünk. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Finn-Korubban a fény szennyezéséhojú nem jelentett akkora problémá ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken található külnyelppen elérhető helyen mint a motán korításai. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverja össze a két fára sport majd préssalja őket góljul vár tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyip-patológia és a viselkedés közötti klapcsolat a látámasztja a tudósok megfigyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezése előtt hajtének az összes nyolcadásívet óta nem voltak vonjai betegségjel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az az egyedülálló kultúra még megosztik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élőenek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtudáshagyatvásával a nyugat-elvágtamagát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Azt állítsa ugyafült témá a leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és visszintesen harmadokra osztóvonalak metszete, választapja adát. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Éjszakabbra hatalma délre lakott területek és olykor szünt a teljesen lakatlan vadon találhatók. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét mivel a hölgynek a mozdóba kellett mennie ment az át leötték. ------------------------------------------------------ REF: Azonban ez nem egyedül ebből áll. A kísérletezés, és egy kísérlet olyan teszt, amely egy vagy több lehetséges hipotézis kizárására, kérdések feltevésére és megfigyelésre szolgál, melyek szintén segítik a tudományos kutatást. HYP: Azonban az nem egyedül ebből áll a kísőrlat ez évtizedjük a kisőrlat olyan test a meg egy vagy több láscsolják egyület füpotén és kizárására kérdősek feltevésére és megfigyelésre szolgál. Majd szintén segíntékat tudományos kutatást. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nekemre vonatot az autót és sok más közzekedési eszközt. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Göngland gyéren lakott volt. A Norvégmondák szerint Vörös-ediket gyilkosság miatt számüzték Izlandról és a Mikor továbú tazott nyugatra megtalálta Gönglandot és a nevezte Gönglandnak. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyepben hozzáfőrátú növin erőforrások a leveleekben és füfejesekben található fehérék lettek volna. Te ezeket ne ezen emírtük meg a hozzán hasonló fülemlősök, ha csak nincsenek megfőzve. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A valesetet követően Gibson-tkor házba szállították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Fordított kulturális sokk sokkal hamarabb jelentkezik mint a kulturális sokk (kisebb a mézesheti fázis), tovább tart, és súlyosabb is lehet. HYP: Fortítót kultúráris sokkal hamarab jelentkezők mintek kultúráris sok kisebb a mészás hati fázis tovább tart és súlyosabb is lehet. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: A északmarjjalna szüketek a testrófetvédelmi hivatal a szerint nem jelentettek kállokat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővéte szíhogy fordított irányval legyen kompatívista nyolcászkettől.Tizenegy-A nyolcászkettől.Tizenegy-B és nyolcászkettől.Tizenegy-Giével feltéve, hogy a bázis állomáskettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: A csak hajó kirándulásokkal stápatra akkor nem lasszjúsége különvindumra kétezer klensz óta. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: A télen szeli ált az északi balti tengert figyején a kabin fekvésére mert a jég közötti hajózás borzasztózaljárat azoknak a kik túközávonnak. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az eszálltínencászhozásével alatt az állampongárak és nem tud a kulaaklódó viselkedési formája a pacifizmus és az elszületeltség volt. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán tanága, hogy tudunk, milyen lassza pillanytűzött a valam ugyaffejlesztése állalnak elő. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidékek alatt vékonyap a fennsínkok alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A dízai felség van a vagy a dízai nekropolízban az egyiptomi holtarföldjében több piram is ezek közül a nagy piram is a legnagyobb továbbá több kísír számos templom és a nagy szfinc található. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: A hogy a hold árapált okozvan vonzás gyakorolva földre ugyanült fejt kihatást a tejut a nyeles kalaxisra. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük a legtöbb éter is növény, amit megeszünk. Növényeknélkül az állatok sem maradnálnak fent. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószínű, hogy a jelölés, egyszerűen szimraként terült hozzaladásra. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A két az erőtes pénzogyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenés kezdeményezés finanszírozását és meghatározta, hogy az öv piánynak tíz ügynöközgál tineveznie az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségek kiváltak és kezdett vette a hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Északon látogással meg a Fákmai Miastonyunk nagy szentét is a mell egy világszerte híres márgy a jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőröolt. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közárszaratnálánia történés haszkorággal érkezni a ugyaníjhez közeli Camping-helyhez jusson. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Anolc felszörendger a lajerte törvényi avaslatot a mai tiltja az erőszakos videójátiró kisló vagy számára történő eladását vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nürakongó vulkán megmászásának kintülő helye és egyben ez az egyik legolcsolphely Afrikában a hegyi korillafigyelésére. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A hintvárhatóan két az erdézen jösszeptemberében alatt tájásán munkodőképez a mikorra a brazil vám kezelőt.ok elkészültépecsülük. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolando Mendoza emtizenhatós fegyverével rálőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Junker-Low físéssel la elvesztette az ionizástal autogá fölött és rögtönös tart után befejeztel versenyt. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a nyeres és havás viszonyok sok országban mert szakadtak a forradalom pedig egész évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kérek körülből hetven kilométervastag a közeli oldalon és száz kilométervastag a túrodalon. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondtanomsam kell aki ismeregy új latin nyelvet az könnyepben megtud tanulni portukálul. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a jeges és havás hüszonyok sok országban megszokottak a forgalomb pedig ekész évben davartalan. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hátványhoz ajánlás között az első hogy multiplomásiai kezdeményező stükséges ez év végke előbb az ellenséges intervencióval szempben irak határainak biztosult társadértekében valamint helyre kell állítani a diplomásiai kapcsolatokat a szomszégtos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A birtvális állványokat beépítették a szoftverbe a mináig célja az hogy kérdőre vonja rávezetőreg megkérdő velezze és megmagyarázza azokatózájárásokat a megért a hallgatót kihívásáli álletoták volna a feladat önálló elpüggdésekor. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett, hogy az előadó Cannabes-Tack a színpadon és a színház állapáta vittják közönséget, hogy csatlakok zenek. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autóbírtoklás ugyanakkor magas közúti varasat számakhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérül testek gyónyítását hivatott technikák feltalálását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mindut tújni, hogy egy kísérleti vakszana képescsökkenyőz epül a halálazás ráta el, mintedik egy technológisztársa alkalmas püten jutottan a meglőfő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világ többi részén különösen Lengyiországban hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Egész napindulnak buszak a körzetközi buszállomásról a folyónát, de a legtöbjük különösen a keletre és gyakar buntang irányába tartók hat harminc és helyi harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong-sziluettjét formáló épületek parádia egy csillogó oszlapdiabbromhoz hasonlatos, amígy viktoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum széleje a rektöbb épületet újra építették hogy a turisták jobb képet kapja nagy az elületi tíméletetőről. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: A mikor egy szervezet funkcionáv is részlegein az összes rendelkezés rálogerő forrásd hatékonyan használják fel, akkor felszínűre törhet a kreatívítás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozók többségállata használt minden napi nyelv még a latin leginkább vallási szertartásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A Nest Genre-rendszer a Maye-a Fei szerint lehetővétenni a jereplőgépek rövidebb utakadt a gyenek meg több millió gallón üzemegyobat megtakarítva minden évben és csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Mír ez gyakran a csupán pontatlansz teleutépia a párcsban való boldagulásnak még mindén az elágjobb mondja hallatőerünk terhető legjobban viselkedünk, mint aki, milyen élevé, jó nevelés kapott.Ez jelentősen már folyatlanjítani a dalvonkat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundalini-iugasságült cségével a Kundalini-energilyen megvilágos hatás energiállá lyukatta stadtások lékszésült gyekorlatok Montréal és vizuálisztásző végreztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a legyakorép állóképp fényképezési formátum a világon harminy szatminiméter a müniratáhozó filmmélet volt az analot filmekorának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem kalf pár van valami írvalltokumentum hátoltalára mégsem kincestérkép. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen lehet ötai forrásért valamencevő rükért húsukért és bőrükért közték el tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formát tumnak az oldalaránya tizenköster osztály után a legegyszerűbb egésztám arány elérésőhez ennél fogva háromok kettőre tehető. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkától északra fekvő hegyek egyikéneketetéint a lelható barlang teljesenában szigetelve a kővilágtól. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több ország pontjagyeihez is készített megszteket utóbbi munkáig között még emléthetők az orszonadai öt és szásztolláros pontjagyákhez készített minőszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfegyezés betekintést nyújthat a madarat tollatatának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a jégeső a túzatmértékücsa fedék és a futó tüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következvényei az ivatalokkal tornádokkal víztöltsérekkel és ciklonokkal együtt. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Azt állítja, hogy a főtéma, a leghatékonyabb helye, a képet függőlegesen és vízszintesen, harmadokra osztóvonalak meccete, lázsdapége le. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak innsabiumok lyukvon, ami azt jelentéhegy néha csekély hatásra vagy maguktól is ketté válnak. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az északmarinar a szigetek katasztróf a védelmi hivatalos szerint nem jelentettek károkat az országba. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve, mint a rúrszus epítszentruma, körülbelül, istenszületése, négy százban kezdődött és körülbelül, istenszületése ezzel edd százig tartott. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A konresszus a kettő ezelőttes pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfi ellenes kezdőményezés finanszírozását és meghatározta, hogy az elfbiánylag tízügynököt kelt ki nevezni el az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalai színe attól függen változik, hogy megyére savás vagy lúgos övegyi anyag. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy üdülsült helyét mivel hődnek a módsztóba kellak mennyel.Mendón záhlelőték. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: Arőztot elész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Milják később a Rozbi-Szám annál kevésbé aktív a csillag a mágnasat pólusváltás teküntetében. ------------------------------------------------------ REF: A kezünkön lévő nedvesség reakcióba lép a külső rétegekkel, amely fura érzést kelt és egyfajta kéreget képez. HYP: A kesemtől lévő nedvessé drarcióban lép a külsű rétegekkel a mai fúraérzés kelt és egyfajta kéreget képez. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű közköz kedvelt vacsora különösen nyár időben a p-um-uli kenyér-uli valajjal paradi csommel és rendelkezés álló ízesítőkkel legyen a sajt-tonhal vagy vármi. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közelmint az otán adták ki, hogy trám, telefonon veszélt a törökelnyökkel, receptájibb erdogánnal. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű köztetvelt pacsora különösen nyári dében a Pah-Amb-Oli kenyer olivaljjal a paradi csommel és a rendelkezésre állóüldesítőkkel vegyen az sajt Torhal vagy bármém. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy úgynevényeken és fűszereken alapuló ételt miatt hussal vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A Nagys-Ken egy olyan rászár a meja a fa a szerint lehetővéktelni, hogy a replőképek rövetebb utakat tegyenek meg több ünjúkaulon üzemanyagot megtakarunkva minden évben és csökkeny tanék a széngylyok szitkipocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elvatult gyermekek súlyos pántalmazás vagy traumát tapasztalattal megjelölt elhetták őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Két-ezerketében Gomát a Nirogongó vulkán lávája pusztatottu el a Majaváros legtöbb útszályát betemette főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál be leértve a kedvtörési célú hajózást valamint azokat az expedíciókat a mérnél adatok és hangok táv közlésére van szükség. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez Un a sinültvonalonhoz egy túrázun útvonal lenne. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az ületékh járult hozzá a Vatvilág élőhelyi-Szolgáló homokpatok és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az úsa torlás szövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai Bizottságának levelét és az alapvető fontosságunak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos portolong számára biztonságos környezetet nyúcsanak. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A településéhov helyoportok azt mutatta, hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Münél kisebb a Rozpi-szám annál kövépi aktív a csillag a mágnakos pólusváltás takánítettében. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges auttó birtoklás ugyanakkor magas közényti palása számakhoz is vezet, ami az egészségügyben új a sérül testek gyóti táhára hivatta a technikák feltalálását ösztönzik. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Szahintandul kar és Rahundra vízprostes jutójátikusok jól teljesítettek és egy szászlutásos együtt múltra lést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely, amelyet az angol gyarnatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keresbizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európai gyermektinás a mai viszonylag kicsi de sort független országban rendelkezik. Normál törülmények között a több orszáron keresztüli átutazás azt jelenteni, hogy több szoráltalásni a vízunkérelmeken és az útlevél ellenőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy tírex. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Holyan sok ember volt jelen vagy nem mindenki tudott bejutni a Szent Pétertélen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Oliver Sex az ellen a kibeszédről szóló esszejében The Presidence Speech arra hívta fel a figyelmet, hogy az agy-károztalás szemelet emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Mártelli egy új kilenztakon utájklan választású tanács előtt Cep-Tet esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez azületét járult hozzá a vadvilág élőhelyi szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények oxigénc termelésére képesek mejelt az emberek belédlegeznek és széndiók születvesznek fel, meget az ember kilillegez. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje össze a két száraz port vagy présölje őket golyóvá tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Megjelenésekor jól szolgálatot tart sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Legensz, amin a kórházban dolgozott, szabadja dejében a korasző- és kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A farklanti-szigetek hivatalos pénzona a farklanti front fk-vilmenek éltéke a angol fronta kbp egyen értékű. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csukmán tanága a tudunk milyen lassz a Billen tűze a valami újabb fejlesztéssel állá elnökelő. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott sima keskeny talplú lovagló csizmát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés röjsen mirája a védrehajtó hatalom iralkolás szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnali irányváltássirget. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van tojást raknak és két hátsó lábukon járnak a kár egy tírex. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A nézház hármas támuzkot turpusk gyakran-üntulszint trába megáv a kaputatokánál. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családiállapottal függöt felül házasnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela felhelyeküszon a tántün egyetlen professzora szemült az újságongról kveszéje őtönjának a fotókat vagy hasonló publikálnak tanúfontottakról. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Minden kírészes általásadalomnak és használ közlekedési rendszereket majdnem minden kirek van panaszá ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely a mélt az angol gyarmatosítók elfoglaltak így hal a terület gyarmati múltjára keresvizonyítéket az egy jó helyszín kezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonynak bizonyult ezzelva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat vára blokkát megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásába megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képezi Dél-afrika egyik legfőbb vonzereit és a Dél-afrika így köztársaság nemzeti parkja ízászlósályójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az Asson egy olyan betegség mellett az agypol-Kerins-felüből és látöny tekből álló Központi-ütegrendszert égerünti. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forrócsokolátét teljesíti a belga elvárásokat a gyümöncs-levet rágák de kiválomínőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az Azusi pc-tamiát korábban világszerte a költség megtakarítás és funkcionarítás ötözése érdekében dobtak piatra a kettőzerhetes tájpei informatikai hónapban kiemelkedőtéme lett. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modell kutadási teleszkópot legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező lépkői viszonyokkal rendelkező elszigetelt területel. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra vonalsáját egy mutációit örökölvetre gyerekek még a mással kér a külomutációr sejthalált vagy rákot okozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: A lemondási feltételek különbözőek, de március vége óta a legtöbb koronavírus-alapú lemondási feltétel nem terjed ki 2020 júliusára, amikor az olimpia volt megtervezve. HYP: A lemondási feltételek különbözőek de március vége óta a legtöbb koronai írus alapul lemondási feltétel nem terjedt kék-tozerhúzi uliusára amikor az olimpia volt megtervezve. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az en-tomulókusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldova fővárosa Kisínyov a helyi nyelva román dazorosz nyelvet is széles körben használják. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai péhának nevezük a vörös káposzta levelépül indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valószínvek nem gondolják, hogy a hazatőri útavoknak türelemre és a megértéhez levanszikuségük. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modern kutatási teleszkópoklag többje egy hatalmas parendezés egy kedvező légküri viszonyokkal rendelkező elszigette a területen. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állítólag már idős volt a húzas éveiben. Bieber egy nyíratkozatában kierentette. Vári nem voltam jelen vagy részesennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet, és imályamat küldöm az áldozat családjának. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát Magyarolt és más helyi a stümölcsöt a népszörüksütemények gyakran joltárhithatok egy csésze erőskávéval. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szitokötők és a kérések nem tudják összecsukni hátsó szárnyai kat. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Zahemi tendőkar és ráhom révét köztes ütőjátékosok jatájásonítettek és egy szászfutáhozsas együtt műkötést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Vérül pedig sok kis méreti mocskra belérte a háziállat macskát és összesztíti jó vagy több kis méretű zsákmányt mint például rovarokat, rácsálókat, gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: A hogy a hold árapályt okolva vonatás gyakorolva földre ugyanült felt kihatás a teljút anyjával a fiskra. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze annak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északírészét a Száhel a nyugatér délőrészeket az Atlanti-óceán határolja. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: Az elmúlt helyeten a metipályának tette hogy az Apple harminis négy további túl-hevüléses esetrel tájékoztatta, amelyet a vállalat, nem súlyosnak nevezett. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezekné a zsúfolt családistlandok ahalaport mentén sokféle üzletcsorakhozik az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedjjal szövetett túmeregledni, ami rucoradást vagy szélsőséges esetekben, perzselődést a koszhat. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan úgyvélték igaza volt a sokan hüték az ellenkezőjét.Ugyan aprányszáll a Föld körül forog Pellier felapot, sült a többi csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: A kárcsak az összei tilafrikai nemzeti parkban íttis természetvédelmi és belépési napintia felváltani. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban miután elveszintette a kapitán kapja India munkdössze harminy szatfutamat öntított és hír kaputva szinte teljáték végére. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírhátható-tengerészeti Poth-hez az helyszíne volt ezzel nyolczatnyolcvon kilencben a motor a hét hajónimetországból az edzesült államonból és nagybirtaniából mert aratta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A 29 éves Dr. Malar Balasubramaniant Blue Ash-ben (Ohio állam) találták meg, Cincinnati-tól kb. 15 mérföldre északra egy külvárosban, az út mellett feküdt a földön egy pólóban és fehérneműben, látszólag erősen begyógyszerezett állapotban. HYP: A húszon kilencedés dr. Maral Balazzobra Manian-t Blue Esben Ohio-Állam találaták meg. Szén színetti tölkávét tizenöt mérföldre északra egy tülvárosban az útmállett feküdt a földön egy pólóban és fehér nem üben látszóra derül sem megyebb utc szerezett állapotban. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az észak-karolinai benetszk oldíjákja ép minden évvel egy az állam fővárosába tört látogatásukról szóló weboldal terveznek, ahol boldalt minden évben átalakítják, de mintegy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: A még van is számontartott húszönöt Dun lap oldal a dokumentumreg legrégebbi fennmaradt példányainak számít.Az eredeti kézírásos példány nem maradt fent. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az óceánonba ömlőfolyó vizek húszáz aléka az Amazon azból ered. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Utthúnyit, hogy a kecskéket először korúba levő tímzezer évvel ezzel lőtházja sinították az iráni zágrossz hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blokokok a diákok irásának jelenttársállat is segíthetik még a diákok gyakran kezdték blokkingról élményüket hanyag nyelvtana és helyesürással a közönső megjelenése ezt általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A párizsiakat ekotzentregusként udvariatlanként és aragánsként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befélése után a korábbi szövetségesek ellenségelt kíváltak és kezdődét vette a hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális állvanyokat beépítették a szoftverbe, a minek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőek megkérdője leze, és megmagyarázza, hazokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás eléállították volna a feladat öne ló elvégzésekor. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szeregáció és re kombináció keverése az előre hátra variáció a két pénz alapköz minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nekünk a vonatot az autot és sok másközleketési eszköt. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kilencáz hatvanas évek során Brazezinsz-ki John F. Kennedy-nek majd a London-B-Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Hal az intenemet a rálteresünk az ellenséges környezetkurzós szavatra valószínőnek egy helyi cég címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népszörés portátat között szerepel a labdarúgás a Kossár labdarúgás a Kossár labdarúgás a Kossár labdarúgás a Vívás a Röth-bű a Szerékpározás a Jégkorong és a formány. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunder-Benz a világ legnagyobb mongróf övezete a melltengárpartó nyolcban kilométerre nyúlít be Bonn-Rodage és India hat hátországába. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videó felvétel használata fontos felfedezésekkel vezetett a Mikló-arszky fejezések a néhány miniszakonytomig tartó aszpeszgások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az ad egyetülálló kultúra a mai megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján perül, akik egy tárhatalomban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett, hogy ez előadok, kanabisztszívtak a színpadon és a színház arabálytó ritja a közönséget, hogy csatlak azonak. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizációtól eredete a latin civilisztívügy- és civilista volt emeljek jelentése polgár állampolgár illapjára vagy városállam emeljüktóbbi bizonyos mértépe meghatállata a társadalom éretét is. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerpartól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai gyakran egy zátónynál vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú ákapcsoliból hetvennél is több borotva éves fogál ki és még egy sor található a szájkadásán így semmilyen menekül, ami az útjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzet munka alapvetően elvérheti volt dapprogramat a nyílásga-alaxison végzett megfigyelések szimulánylására írták. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második feltbente a potro korán előnyhőzőtől de végül hathat után ezt is tájtbraikben kell a feltönteni. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyilat-afrikai népiszervezet Szvapú névve jegyzett kormánypárt emellett mellőrészt ápollamat többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szegregáció és re kombináció keverése az előre hátra variáció a két pénz alapközt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyemben hozzáféhető növényi erőforrások a levelekben és üvelyesekben található fehérét lettek volna. De ezeket neheze nem éltik meg a hozzáhossaluló emfőemlősek, ha csak nincsenek meg főzve. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népességek körülülni olszász fő.Ez a legkisebb és legalasdja a népességü függötlen ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos mondja annak, hogy megtalombasszasunk egyes igéget és tárgyukat. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemint azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélte török el-Napkel, receptaib erdogennal. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészet technikája hagyományosan annak biztosításra volt, hogy az országképes legyen az emberek és áruh-moltgatásáraükkőkben a katályú szem az ellenség képességül az emberek és áruh-moltgatására. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomják által a Krisztus előtt harmadik századvani épített nagybíram is egyike sok nagy mérhető piramisnak a mérket halott fáraok tiszteletére évétettek. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Közök az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket, arra készítettnek, hogy akarják azokat adalokat, amelyeket megtesznek, és környezetügyben, még készültügyőkete arra, hogy ezeket adalokat megtegyék vagy seme. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela Ferguson a Dundee egyetem professz szerezerént az újságíról veszélyes úttojárnak a fotoglalba jásorlott publikálnak gyonosította troj. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Homo ötven három éves az év elején kastag-kormányzóságot és alá érte törvént az adunok nemjégek házasságának legalitálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyugat-afrikai népüc szerveze Sv-Alpó-Pio néven jegyzett kormánypár emellett megőrüst a parlamentü tőkségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: A matonai származat funkcional és régsznegrein az összes rendelkezése álló erőforrászt hatékonyan használják fel akkor felszéletőrhet a relativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisab egyházak gyakran tartanak húsvéti vírrasztást nagyszomba tészakáján és a gyülekezetek évférkod gyakran ünnepésben törnek ki, hogy megünnefejé Krisztus feltamadását. ------------------------------------------------------ REF: Az újjáépítési erőfeszítések liberális kritikája az újjáépítési szerződések odaítélésére összpontosított a feltételezett washingtoni bennfentesek számára. HYP: A újjáépítési erőfaszültősek liberalizs kritikálal az újjáépítéső szárzlótősek otajítéli során öspontosumtott a feltételező Washingtoni Ben fenntesek számára. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Azutazóknak erősályavasszonyuk vagy tájékozott gyermek a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról mivel ezekbe följásokatják az odazási terveiket. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A minholtat egy rakkirtával küldték az ürbe a tudósok az ürben csillagászatű távcsöveket használnak mert a föld lékkör a torzintja a fények egy részét és a láthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szárdai eseményen kívül Carpon-édo két egyéni versenyerés indult ezen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: A pia szamu a fővárosa a város Upolu szigetén található és népességek kicsivel negyveneszer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A honkongress nyílv látó legjobb kilálltához hadja el a szigetet és megynön a szempel található Kofló Növinc-parthoz. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legjáratározott a férfiak füstszovda sításával és neféján a sarkára állni kultúráris különbsélek ide vagyoda attalmi nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a luxus epi centrumak körülbelül számítás négy százban káztultott és körülbelül ütőszámítás ezer százig tartott. ------------------------------------------------------ REF: Mivel a dinoszaurusztollaknak nincsen jól fejlett nyelük, amit szárnak neveznek, de rendelkeznek a toll egyéb jellemzőivel - tollrostok és pihék - a kutatók arra következtettek, hogy a szárak valószínűleg későbbi evolúciós fejlődés eredményei ezekhez képest. HYP: Vivel a finn oszágosztólaknak nincsen jól fejlet-nelük, amicsfárnak nevezni, teremtelkel meg a tor egy kibjellemzőivel torlostak és pihét a kutatók állrakövet kösztette, hogy a szárak valósztín meg a későbbi e vonatíusz-fejlőttés eredményei ezekhez képes. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az ütizedóknak erősen javasoljuk hogy tájúkozultának a területet éröltő fújújújú járáfi kockázatokra nyilván ezek befolyásul hagyták az ütezelüterveiket. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai piának nevezik a Vörös Káposzta levelépből indikátor tészíthetően. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság az ősékin a történelmének egyik legvégre sakkor szakával a holdtól ez a renverhalt meg a sztián palota legmagasabb sztélykér folyóharcban. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezekrérendszáz negyven augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az inváziónak a Dragon hadmű veret nevet adták. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Méhányan ünügyvéleti igaza volt, de sokan hüték az állán kezőjét, hogy a naprendszere a földkörül forog belejött fel a napot, sült a több csillagat is. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins a miatt forrászban dolgozott szabadidejében a foraszülés kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadásos bomba azon az elvenül kögyik, hogy az atomok sok protonnal és neutronnal válogisztszált köztetése energiátükényel. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyanadi ismert és részlet gazdag, hogy a bélyegyűjtők között az igen kevés közésmert nevek egyike. Egyesek arra szakosottak, hogy kizárulog az ő munkáját gyűjtik. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maú mozgalom eltárszervezet függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték tupua Tamás szellelve a Lofi harmadik a főnököt. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannakresztén teológiai magyarázatot is erre a hagyományra, de valószínű, hogy az a telezténységületét a vasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: "A technológiai determinizmus legtöbb értelmezése két általános gondolatot oszt: azt, hogy magának a technológiának a fejlődése nagyrészt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ, és hogy másfelől a technológiának ""hatása"" van a társadalmakra, ezek a hatások pedig velejárók, nem pedig társadalmilag kondicionáltak." HYP: A technolóriát ötelminizmus vertőpértelmezése két általános gondolatot oszt azt hogy morának a technolóriának a fejlődésen a nyírezt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ és fölül a technolóriának hatása van a társadalmakra.Ezek a hatások pedig belejárok nem pedig társadalmilag condicionáltak. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből azület, hogy az előadó Kanapi szinztak a színpadon és a színhád áll rapátonítja a küténységet, hogy csatlakkozdenak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok helyes használata „felkészítheti a diákokat arra, hogy analitikusabbá és kritikusabbá váljanak; az internetes anyagokra való aktív reagálás segítheti a hallgatókat, hogy meghatározhassák a mások írásával szembeni álláspontjukat” és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésekben (Oravec, 2002). HYP: A blokok helyes használata felkészítheti a diárokrat ára, hogy analitikusabbá és kritikusabbá vájának az internetes anyagokra való aktív reagálás rétheti a hallgatókrez, hogy megtállászházság a mások írásával szembeni álláspontjukat és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésebbvel, oravák, kettő ezer kettő. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A sunción ezer reczász harminythetés alapítása óta Paraguaynak sütelült megtartania őstagosi vonásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére, hogy az éjjáj, erős tudományos-fantasztikus többlet jelentése rendelkezik, valójában a számítás technikai egyik nagyon fontos ágát képezi, ami jegyépek viselkedésével tanulásával, és interigens alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnöltes tületpetsése szerint hat hüveltni csapaték már megrepeztheti a korábban megsélült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat ne engedjük a szövetettú melegedni a vizsugoradást vagy szélsőségesesetekben perzserődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelményt elek használata fontos felfedezések ház vezetett a mitró arckifejezések a néhány millízekmondomibb tartó arthozgások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kétezer hat olyan módszerként hagyarázza a kontinóm elvet, amely segíthetni a szervezeteket nagyobb teljesítmény eléréseben. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelkelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkor a jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezeken az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos emberekletz aratrésztetnek, hogy akar jár azokat a dologokat, a mérlet megtesznek, és környözetükben, mérkégezeti küldet alra, hogy ezeket a dologokat, megtegyék vagy sem. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok asztrameilikony megérték a bolygók kialakulását különösen a föld létrejöttét miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a földnek üt köztek. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítás a merszokot dalvási cirrusból valószándékos évedés és levügyi dün tíz hatvan perc belüli vissza a vás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonjnak bizonyult elvárva létfontosságok katonai és civil ellátmányokat váára plakát megsőltette az elődő két évszázat több nemzetközi megállapotásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A kondolíni jogos segítségével a kondolíni energiát a megvilágosodás energiáját jogötés tartások lérzési gyökorlatok mandrák és küzualizációk ébrezték fel. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hun elemontot és eddévi osztályi képviselő veszély átahelyét a kormányban várható a normál lámp képviselő törtümelpöltévi által ürásán hagyott üzleti minisztári posztot. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb sziget független nemzet vagy francia ország alá kapcsolatban és tengerparti luxus ügyülőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszegni az adatgyógyszereket mér a fájárom legyőzéséhez kellettek mivelt klőtve vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság a ősékin a történelmének átig legvédelesebb korszakához. A hátor ember haladt meg a Xian Palotte legmagasabb félkör folyóharcban. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömegkommoni kásztó és az internet-personális kommunikásző elemeit egyszerült magában. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A plüttvisztai tavak nemzeti partnagyon erdősülti leginkább püggfák lusfányú és túleveli fák és az alpesü és metiterrán veket ássző egybeleket található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok állalkövetkeztésre jutották, hogy a sötétanyag ugyanúgyhalatokbí sötétanyagra, mint ahogy a rendezanyag. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Pétervári Körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízunkot erezettség alól ellenőrizel feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Layton a konzervatívok környezetvédemi törvényével kapcsolatos találkozújukon a miniszterelnökkel változtatásokat a konzervatív párt környezetvédemi törvényének alapos és teljes átírását kérte. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Luck a szinkpenutatta egyben Csapon bogba zsántus kísőre terájuk kántelvá énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A gyalanadták a piranusokra vannak kivettétve és a különböző piranusok megügylelőnek. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tüzothot csapatok végül él tizenegy harminyszötre oldották rára tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattuust köztük gyermekekkel és időseket is engedtek el korábban csak új ment a finnipinó fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az események korát általában késő középkornak nevezük az európai történelemben a tizenegyötők tizenkett azai tizenharmadik százutokban Christie fután ezzel eztől ezzel háromszázig. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények meg tekintésére hiszen az égen adjából egész napsötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kétezer kettőben komát a Nirogongol vulkán lávája pusztunktotta el a város legtip utcajjal betemette főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezek az elmilatak asztvú sgálják hogy miel a mai bizonyos embereket alrakéztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat a mejeket megtasznak és környezetükbe mikéztetük őket alra, hogy ezeket a dolgokat megteték vagy sen. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A Sunderbenz az unackó világonységét részévé vált.Az erd-vindiában található részét Sunderbenz nemzeti partnak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egyetben nem lehet látni csak a tiszta a gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevési látható vagy hallható a barlang verseival. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város tüges ellentőppen áll az ország többi vársával üvelvünkkább áraszt arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos adóterleket kivettő országokba utcadó időnként jelentős összegett akaríthatnak meg különösen az alkohol tartalmű utaló és tohány tartomékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: Egyetértünk az USOC kijelentésével, miszerint sportolóink, klubjaink, és a sportágak érdekeit inkább szolgálja a továbblépés és a szervezeten belüli jelentős változások végrehajtása, szemben a tanúsítvány visszavonásával. HYP: Egyetértünk az oszok jelentésével viszen és sportolóink klubjaink és a sportágra kérdekeit inkább szolgálja a további lépés és a szervezet emberüli jelentős változások védrehajtása szemben a tanúsítvány visszavonásával. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú ákapcsoliból hetvennél is több borotva éles fog el ki és még egy sor található a szájpadlásán így semmi sem menekül, ami útjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyház központi hatóság a több mint ezer évvel Rómában volt és a hatalom és a pénig e koncentráció játláfa sokakban felmerult a kétő a teljesül e alapvető tantása. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakató hullámok visszatérő áramlása ügyökön egy zártalnál vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az atlanti hurikán szezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Joey a mai Makély vződött az atlanti utcánon. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív cégiumot és jótot azonosítottak a zerőműnél. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a jelentős részemanírokból meréigkeztek mind győte, mint győte, figte és légel. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömegkommunikáció és az interversonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtuálisan megoztani másokkal egy osztály kirándulás őménés szintén nagy szerül múltja a kirándulásra valósztakon dolláhnak és a gyövő osztályáivaló tapasztalatos megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a jegyes és havass viszonyott sok országban megszoklottak a forradalom pedig erész évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundarini Jóga segítségével a Kundarini Energiát a megvilágosodás energiáját joga testartások légzési gyakorlatok mantrák és vizuabilizációk ébreztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közállás szereknél lenni a történésát korán kell érkezni el vagy az emléhez közeli Camping-helyhez jusson. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az Icz-T Rtb aránya a teljes tuberkulózusos populációban még mindig alacsonyan tüvenincs Dél-afrikában a háromszáz harminc az er fertőzötenberből hat ezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A plütviszony tavak nemzeti park nagyon erdős vidékkel püggfák, lütfenyő és túlevelő fák és az alpesi és metüttárán veket ásztjú egy veleket található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy jelenvetesség meja az agyból derincfelőből és látóidekből álló Központi-derrendszert érinti. ------------------------------------------------------ REF: Az éjszaka során 150 és 200 közötti másolat készült, amelyet ma „Dunlap-nyomtatványoknak” neveznek. HYP: Az észak a során százőtvány és készász közötti másodott kétült a mellett duna lapnomtatványoknak neveznek. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: Ason-Szion ezöröccelz harvincetes alapítása óta párágainak sikerült megtartani a őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehet csíres, hogy többfötete külzát van a közeli részén, mert a kéret vékonyabb, a lávának könnyelbe felszír elmelkednie. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az európai törtőnyelem ezen ütőztakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház kórcsú alá került. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozók e boldala tiemzi azt írja, hogy a fotós nyután járvőirt lárította a szepú lét a sugárdú túlaldalán és megpróbáltal efényképezni rendőrök által megállított forgámat, mérrata átkelt az úton majd folytatta fényképezést és a forgalmat a megállító kariforniai autópályán járlőző rendőr tisztször és ar utasította, hogy mennyen vissza az útszatú oldalára. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általába mindig hallgatított turisták és az eladó hangja. A hang és a fény általába mindig hallgatított turisták és az eladó hangja. A hang és a fény általá mesélt történtet. Point olyan, mint én mesekonyvé. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem minden kitudabbai utni a Szent Pétertélen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű köztkedve a facsorra különösen jár többen a Pan Amboley-Kennyir-Oli-Vaulaj paradocsommel és a rendtelkezősre álló üngzessültőkkel leheten a Charl-Tornhal vagy bárni. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Példzaul a legekoribb állótép fénycsipetési formát Tumavilágon harvényszat milliméter a mört határozó filmmélet folyt a tanálogfilmek kurának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiák által a Krisztus-előtt harmadik században épített nagy piram is egyike sok nagy méretü piramisnak, amiért hallott váraok tiszteletére épízettek. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hosszággal pcsolódik, de általába, nem jelbe le, egy alpehő stílusú sítúra vagy hegymászás, az ott obdíjak, meredek telepen, és sokkal feszesebb, sílécekkel, és csizmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Újtűnik, hogy a kecskéget először terüvelő tizedével ezzel öt háziásodották a z iráni zárgross-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szín-Gapur miniszterelnök helyettese von Kán szánk köztöntette és Szín-Gapur miniszterelnökével Lisztián Longa tárgyal a Keresködelmi és tárrorizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela felugoston a dán-dén egyetem professzora szerint az úságírók vesztélyes mutatniállal a fotókat vagy hasonló publikálnak tanúsítottakorol. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezer kilenc az negyven augusztus tizenötölikén a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az inváziónak a Dragon hadművelet nevet adták. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizáció szó eredete a latin civilisz civilisz és civilista szavak a meghihelentése polgár állampolgár illetve városállam, amely jutóbb üzünyös mértékben meghatározatása dalon méretét is. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Eddon Brooks kórházba. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A műholdat gyrakrétával klubjték az ürbe. A tudósok az ürben csillagászati tápszsevetet használnak, mert a földlék köre torzítja a fények egy részét, és a lázt hatóságot. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíznó Lannulla és Tizennyi Lannoda között hegyi nyári idő tüzet gyújtatták a foglyok az udvarom. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függesmenységi háború alatti zahárom állam először egy tengek központi kormányhozott létre a kongresszus lévén az egyethlen alkotó eleme a konfigyarázió alapszapája alapján. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a kelet-Azertrényszáz hatvan háromban felépült tették a szezonális állatásokat emelják az üregléke szét terezztették a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: Hacsak hajó kirándulásokkal szápartra akkor nem lesz szükségek külön vízomra kett ezzel kilenc óta. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A marakholy szultán Daro Ibanja néven újai építette a várost a spanyol teleskedő pedig a Kraszablanca nevetetták neki, és itt lérdesítettét meg, telesedelni bázisukat. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk mint zsinasz autószokra mert tollasak és repülésképesek. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem része teszte a csökken tések mértékét ki jelentve, hogy ezek kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a éreső a túzat mérteikú csapatét és a futott üzet a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei az evatarokkal tornádókkal víztöltsérekkel és a ciklanokra legyült. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi a játékosok számára a videojátékok műveleteinek és mozgásainak ellenőrzését az eszköznek a levegőben történő mozgatásával. HYP: Ez lehetővétezi a játékosok számára a videójátékot nőveleteinek és mozrásainak ellenőrzését az eszköznek a levedőben történő mozratásával. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú ez egy fejezeth lezárásra és egy új fejezet költete. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat növényekből építő és a ruháinkat és növényekből készítő. A legtöbb éttelés növény, amit megesszínő, növények nélkül az állatok sem maradnálnak fenn. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfajt kihalt és két másik faj köztük a fejezs de mojko váltsz beszéljeztele t. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hőmérsékleti szempontból nem ajánletesek, mint a nagybarlangok, melyek hőmérséklete gyakran majd hogy nem állandó, de ez azhangban állazza, hogy mélyi jukat képeznek a talajban. Montaglen-Casing, aki az Egyesült Államok geológiai szolgálatához, Ues-Giasz tartozó asztrogaeológiai csoport, valamint az Arizonai Flagstaffban található Észak-Arizonei Egyetem munkatársa. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: Ahogyi temderészetek munkája, hagyományoszan annak vüsszesítása volt, hogy az ország képestegyen az emberek és árok mozglatására. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az aroszlának a legszociális a macskafélék és farkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nem sokkal az ellenséges kötős kitörése után Nagy-Britannia kezdteményesztani Matorfák tengerüplök átját. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Ki egyensúrozat adétaként a Titlis képes fáramászni, várt nem tudjol, úszni nagytávolságra uralni és a gyermel erejének ötszörösével húzni. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális és szezonális törzsúséges időjárás jelenséget magukban foglalják a húvi hart nyígyivöl és a porvi hart. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kilenc hátvonós évek során Przenyszkijson ev-Kenedület majdta Lajnton b-jonesson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Lagka szintben tatta egyben Csapon pógok pacján tüsv kísőre találjunk kantelve énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nem sokkal az ellenséges kötés kitörése után Nagy-Protania keltelmi nyert a Németország tengeri blokkát ját. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Chamdrasság-Hár-Szolán-Ki rendőr felügyörő szerint a vádlottak fedett arca jelentek meg a víroságon. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közelükben a legszebbek úgyhogy ágyan ellen a tísértésnek, hogy csak egy példán dísáltávalítjson. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyéb bomba a főkormányzói hivatal előtt robban fel. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Aligh két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erőd felszabadították Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondalom sem kell, a késően egy újületi nyílvet, az könnyebben meg tudta loni portugálul. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egy engeközponti formányhozat létre a Kongresszus lévén az egyetlen alkotó eleme a konföderáció alapszavája alapján. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hat tust köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban csak úgy, mint a filipinó fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A plegykákat politikai fecsekésnek és mutaságnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszedni azokat a gyógycereket, melyik a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak ajátékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az egyedülálló kultúra a megmehj megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy tárthatalomban élők dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forradalomáramlás az egyénési fölröt és gyermélyek mozgása két pont között és a köztük lévő interrupciók. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róm a különböző pontjain nagymérető televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A tibeti meditáció középpontjában az istenség jóval áll számos istenség vizuarizációjával az energiacsatornák kitisztulnak a cakrak aktívárodnak és az öntudat megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az eroszmith lemonta a turnélyuk fennmaradó koncertjeit. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sor mindenme hasonlóan néznek két mint a dinaszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az X-D-RTB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tünik Dél-Afrikában a háromszáz harminc azurfertőzött emberből hat ezer egy adott pélenetben. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte ki a lakítan és a jár stílusát.Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni elruhajukat. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könyvel eredtő tejforrásért valamint szörükért húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezzel kilenc az kilenc fennben felvetették a veszélyeztetett világürok síéri helyeztének listájára a fenyletős ivatari homorp miatt. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítás a megszokott alvási tiklusból váló a szándékos épredély és rövid időn tímszhatvon perc belüli visszaalvás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az eny-tomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektron leadással létrejött protonok nyugal a hidrogén atom egy platomból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A tényugat-afrikai népi szerveze SvApo néven gyegyzett kormánypárt emellett megővőreste parlamenti többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafariki fejezés a populáris használatban a szárazföldi utazán sokra utal Maynagcilja a lenyőgöző afrikai vadon ellatainek megtekéntése különösen a szavannány. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Adam Brooks-kórházba. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Kasza Blanka az egyik legkevésbé éltetés helymarokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A sengeni övezet azonban ebben a tekintetben valamennyire egy országhoz hasonlalműködik. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A münholdtetegyelakré tává kulték az ürve a tütósok az ürben csillagáhozított távcsilvákat használnak vett a föld végköröttorvédti a filmlek egy résző salláthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pickelyes és karmos lábuk van tojásztraknak és két hátsó lábukon járnak a kár egy tíretsz. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterülnek tülni mert asztna mérászni, hogy a földforog ugya. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy olyan betegség, mely ez agyból, gerinctfelőből és a látóidegór álló központi idegrendszer térinti. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok őrkezése előtt hajtének az ezernyel szállás évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlérték az ott töltött időket, és még sokkal többen vannak olyan, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálradolgoztattak ott, akár zsidókoltak, akár nem. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemén azután adták ki, hogy trám telefonon beszélt a törökállakkel, recepteibb erdogánnal. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvérzet munka alapvetően elméleti volt de a programot a nyilajtoratszison vérzet megfigyelések szimulálására érták. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az állalamban dolgozott többsége által használt minden nap nyelv mind a latint leginkább vallási szertartásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A Kosa Mó-völgy-Czilléki emelkedő hegymászó célpontja a miatt a dél-amerikai jószimánytként ismérnek különféle nagy grállít falakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Morrát jármévet ugyanazon napon körülbelül délben G-Mt vitték el a baleset helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A gízai fenység van a vagy a gízai nepropolizban az egyiptomi holtar fölgyében több piramis ezeknek nagyobb továbbá több kísír számos templom és a nagyszüngy található. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részot elész nézeteit a tudomány minden terén elfoglatták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság az ősi kína történelemének egy illetvére semmor szakaszólt a haj több ezzel ember halt meg a Xean palotte legmagasabb székér folyó harcban. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kuomu ötványhárom éves az év elején kezdte a kormányzóságot és alá érte törvényt az adanov nemüvek házasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzátette mind a mellett nem kerhetküptő rük, hogy a fejlődési szakaszokat felelőségeiket és lépességeiket meghaladó kötelezettséreket vállaljönak. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az Egyesült Államok Tornáz szövetségének USA Jimna-Stokes és az Egyesült Államok olimpiai Bizottságának US-Oc-i ugyanez a célja a tornát és egyéb sportokat a lehető legbíztonságosabbá tenné a sportolók számára, hogy biztonságos pozitív és hiteles környezetben varrusíthasság megállmai kat. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Kayn-Brigzy Edom Brooks kórházba. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Gronland-Géren lakott volt a Norvok Montag Fering-vörös eliket gyilkosság miatt számüzték üzvendról és a munkot tovább utaz a hügatra megtalálta Grandlandot és elnevezte Grandlandnak. ------------------------------------------------------