REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Honkan nevét a Hongkong szigetről kapta és ez a helysok turista számára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan új bőrmét igaza volt, de sokolá hitték az ellenkezőjét, hogy a naprendszere földszörőforog beleértve a napot, sőt a többi csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Huszadik századik utatás kimutatta hogy a genetikai változatosságnak két variációja van rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A spektrum másik oldalánból aki egy felismerhete-flen személyi alakul aki írzi, hogy mintán a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtathnia és a sajátjává kell tennie. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Az ember a hónapság már a számítolgép képernyőire gyilnak üteneztek és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderban a világ legnagyobb mandúv vezete a mej a tengerparttól nyolcban kilométerre nyúlít be Bancradas és India hátor szágába. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a Great Yarmuthban lévő James Paget kórházban kezálték. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs hozzászokba a vidéki utakon való vezetével tarcsonyítva szemét meredek emelkedő keskön sávok és íles kanyarak jellemzik az utat. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-Gerli tizenegyedik helyen végzett a félfi Aloe-Szuper-Gy-ben. oldrich-jelinek csávversenyző tizenhatodik lett a félfi ülő-Szuper-Gy számban. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vasállap az Egyesült Államok elnöke a tanátrán egy a sajtótitkán által közvetén tanulatkozatban kijelentette az amerikai katonai egységek elhagyták színriát. ------------------------------------------------------ REF: Ezt a „Vichy” franciák uralták. Ezek francia emberek voltak, akik 1940-ben békét kötöttek a németekkel és a betolakodókkal dolgoztak, ahelyett, hogy harcoltak volna ellenük. HYP: Ezt a bücsi franciák uralták ezek francia emberek voltak, hogy ezer kilenyszáll nedvenben békét kötöttek a németekkel és a petolakodókkal dolgoztak, a helyet hogy harcoltak volna ellenük. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelembe véve nem lenne meglepő ha őseint a fehéria problémát hasonló tippen odott tart volna meg, mint a ma is impánzott a szavannál. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A Sundar-bans térség ezer királyzat hatva a hat óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál és becslések szerint jelenleg négyszáz vendgáritigris és hozzávetőlegesen harminc ezer pettyes szarvas található a területen. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A falkák egy három egymással rokonik abszraddalálló himböl és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: Arisztotelész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négyelem egy vagy több tagjának keverékébe lelössze, ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az óceánakba ömlő folyó vizek húszázaléka az Amazon azból ered. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottavak Kanada elbűvölő két nyelvű fővársa és támos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel emelke Kanada múltán és jelenét tárják elénk. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kitötő egy hírhát haditenerészeti padházat helyszíne volt ezáll nyolcadd nyolc mondtillenzván amikor hét hajó Németországból az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta kitötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyibb bomba a főkormányzói hivatal alatt robban fel. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a mások kommunikációs módszerek miatt a stílusok nyugaton huszonöt harmincével is hátram maradt adtak. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyolc ajánlás között az első hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióvel szemben Irak határainak biztosítása érdekében valamint helyre kell állíteni a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az piszta kapcsolódó elemeket elé hamar ugénybe vették hogy a pálya megőrizza a helyi ugyanakkor lassan rájrta, hogy hatékony a planna, a ráhelyezméneket vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalom áramlás tanulmányozárhanez, mivel a jármüvezető fősselkedőséért nem lehet századékok bizonyossággal megjósulni. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hőmérzseredi szempontból nem jelen gyálletesek mint a nagybarlangot mérhőmérséklet egyre van majdvénem állandó de ez őszamban áll az alb hogy mélyurat képeznek a talajban. Montaglán kusin a kihogyesült államok geológiai szorralatához U.S.G.S tartozó asztró-reolóriai csoport valamint az Arizonai Flex-tevben található észak-aizonai egyetem munkátásra. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A folkák egy három egymás saroknél kapcsolatban állói himből és akár harminc nőstényből és kölyöttből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldova fővárosa Kisino a helyi nyelv aromán tesz orosz nyelvet is téles körben használják. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően képzont kórházba szállították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a leggyakoribb álló képfényképezési formátum a világon harmincot milliméter, a bívek határozó filmére volt az analóg filmek korának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel miatt húsal vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Ez amerikai mérnök testület pecsőse szerint hat hüveit a csapatét már megrepezheti a korábban megsérült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kalifornai kormányzó Arnos-fasztaleke aláját egy törvény javasatot emeljtőtja az erőszakos videójátékok kiskorúak számára törtőnő eladásába kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A pályzsiakrat egocentrikusként udvariatlanként és arurásként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: Hat élen szeli át az Észak-Balti-tengert figyelna klubim-fegfésére mert a jég közötti hajózás porzászózaljájárát azoknak a titul közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcelona hivatalos nyelvei a Catalan és a Spanyol körülbelül feleinkább Catalanul beszél a többsége megértélszt és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyol. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A p.h. szintet a tesztert vegyi anyag hidrogén írnyainak a H a p.hában száma határozemek. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Duvannős két felnőttje kapja De nem tett nagy benyomást Millerre, akihez, a történet kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az események korábbi általában késő kötépkornak nevezik az európai történelmben a tizenegyedik tizenkettözökre tizenharmadik századokban köztti fután ezzel-éhez-ezer háromszáz. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a Csíra vonal sejtek mutációit örököveti reggereknek miatt másolat kialakuló mutációk sejthalált vagy rákatak oszhatnak. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utas szállító is lesz alatt egy más hadt kifutó pályáról eset falak ütközött tizenhét ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez egy fejezet lezárása és egy új fejezőt kezdete. ------------------------------------------------------ REF: "Mohamed mély érdeklődést tanúsított a világi életen túlmutató dolgok iránt. Rendszeresen eljárt egy, a ""Noor"" (fény) hegyen található barlangba, amely az elmélkedés helyeként, ""Hira"" néven vált ismertté." HYP: Mohamed mélyer terülődést tanúsított a világi életen túlmotatódolók iránt rendszeresen eljárt egy a nor-fény hegyen található barlangba amely az elmékedés helyeként Hila néven vált ismertén. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Barry asznyilatlózta Mészütérterz-aszba hogy kiemezze az esti jelölődjűlés eredményeit és eldönyse, hogy van a értelme számára folytatni a külszeemet ebben a versenytben később bejelentette, hogy versekben marad és megye miért teti magát a javár huszon egyedikrei Dél-Tarolínai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utas szállító és leszaladt egy második kifutópájáról és egy fa nariz között tizenhét ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védekezésüknek labdakezérési késégeitnek és kiváló csapatmunkálnak hálakítűen tek és egyértelmi volt, hogy ez az a csapat emelkelt győzne. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik De általában nem jerve le egy alpesi stílusú sítúra vagy egy mászás az utóbbiak meredek terepen és sok alfeszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kisztivárok tetet információ szerint a dokumenton arra a terület igényre vonaszkozik a miatt Palesztína ezer transzhatvaátás közákkalati háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Ediósznak mindolnak buszok a körzetközi buszállomásról a folyom rát dal legtöbbiük különösen a keletre és Csakar-bomptarn irányába tartók hat harminc és hét harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legyen határozott a főfjak visszautas utásával és nefélényesarkára állni kulturális különbségek ide vagyota attól még nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg, ha aztán lítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen megtudják állapítani, ha valaki hazudik. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szutakötők és a kie részek nem tudja rössze csúcni hátsó szárnyaigat. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezzel kilenc az negyven augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták dél-franciaországot az invációnak a Dragon hadművelet nevet adták. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiváló sargyi mutatóit ugyanazon mércével mérik mint a hagyományos csapatokét de vannak azért csekélytülönbségek. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava Kanada elbűvő kőhnyelvíző városa és számos művészeti tárlatot és múzeumok vonultat fel emelj a Kanada múltja és jelenét tárják elénk. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kúumó-Ötván három éves az év elején kezdte a kormányzósához és aláértett törvényt az azonok nemileg házasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gomán belüli közlekedéshez a Bodabodát motort taxit lehet használni egy rövidebb út szokásos helyi díszabása ötszáz kongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együtt műközés folyamata a szervezetben egy új a vevők igényeinek kilegítését szolgáló innovatív folyamatos eredményez. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ev azonban nem igaz pár van valami nyilvántok komántom hátoldalára még senként sestőrkőbb. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kor az ajlott.Ezen időszakok közül a legismertebb a három királysákkorszaka volt, amely hatvan évig tartott a Hun- és a Yim-díjasztnél között. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: A télen szeli át az Észak-Balti-tengert figyeljen a kabin fekvésére mert a jég közötti hajózás porzasztó zajaljárát azoknak akit túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa tornász szövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai bizottságának levelét és alapvető fontosságonak tartja az olimpiai családot hogy minden hivatásos portolónk számára biztonságos környezetet nyújcsanak. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezőse előtt hajtűnek az ezernyő százes évek óta nem voltak majdai betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezenristályok összetétele meredyezik az érintett háziállatok bizeletében találhatóakkal infravörös Petrózkópiával Ft.r hasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Duba nős két felnőttje kapja de nem tett nagybanyomást Millerre akihez a történet krabcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűnig, hogy a kecskéket először terübelül tízezerével ezelőtt háziásították az iráni Zárdors-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maú mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békéső szévetelen megölték Dubu Atama szellé aofay harmadik nagyfőnököt. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az osztályi rendülások minden osztályterem nagy részét képezik a tanárok gyakran és szívesen áll viszik diátréiget olyan helyett rá a hová a buszósi rendülás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülésképesek. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegélyi barangol csak az utcákon és hoztogatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban miután elveszítette a kapu-tány kapuját India mindössze harminc hat futamát indított és hét kapút veszítette játékvévére. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainakat növényekből építjük és a ruháinkat és növényekből készítjük a legtöbb értele és növényemet emit megeszínv növényeknélkül az állatok sem maradnának fenn. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Daniele-ntagnő az ánsz betelségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínülek a bétrefenntartott okozták. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az üledét járult hozzá a vadvilág élőbe élő szolgáló homorpadot és tengerepartó kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek araszakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűítik. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kis szubszikert figyelemze egy francia szájkkal áll kapcsolatban és tengerparti luxus ütölőként ingrásak. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlának a legszatliárisabb nagykafévég és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A minta-szauros volt a kora csúcsra kötőzója ezért nem fél semmitől kivéve egy második minta-orust. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mit több mi akkor sem könnyenek találj, ha az embert annál létezésére, emint bájúttam, kaparlampát tájása társzigeteltség. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki mintodina szauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A hidrolati függőleges távolság tizenöt méter az építkezés kettőzött ezen egy augusztusában fejeződött be de csak két-ezettizenhét márciósában nyitották meg a közlekedés előtt. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A komand belüli közlekedéshez a budapodát motortak szit lehet használni egy rövidebb út szokásos helyi díszabása ötszázfongói front körül van. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Motelli egy múlt kilenztak nagy ideiglenes választási tanács előttap tett esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: A vitát a Katrina hurrikán okozta károk enyhítésére és az újjáépítésre fordított költekezés körüli ellentmondások váltották ki; amelyet egyes fiskális konzervatívok humorosan Bush elnök új New Orleans-i gazdaságpolitikájának aposztrofálnak. HYP: A vitát a katrán a hurrikán okozta Károly elhentésére és az újáépítése fordulta költek ez és körüli államvándások vártották ki a mellját egyes fiskáris konzervatívók-morosan pusának új nő orninci kataságpolitikájának apostrofállak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalom áramlás tanulmányozása nehéz mivel a ármi vezetők viselkedését nem lehet száz lelékos bizonyosságra megősolni. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapávet követve a férfiaknak a térdett eltakaron adrágot kelviselők. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtodás hanyatlásával a nyugat elvágtamogát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forró csokolátét tájásítja a belga elvárásokat a gyümölcsereg trákának te kiválulniuségüvek. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett vétekezésüknek labdakez elősikéségeiknek és kiváló csapatnak kályunknak hálakítüntek és egyértelmi volt, hogy ez az a csapat emeje le kell győzni. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére, hogy az éjjáj, erős tudományos-fantosztikus többlet jelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, ami a gépek viselkedésével tanulásával és intelligenes alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Bastelona hivatalos nyelvei a Katalán- és a spanyol körülbelül felelő-feleén kapkatalánól beszél a többsége megérti asz-éjt ekkorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák vasalása segító száradásban több hotelben tolállhat vasalult és vastaló deszkát amit arklis használhat a nem található egy-egy szobájában. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növények a táplálékokat fotoszintézis útján a napból nyerik, emellett, árnyékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Bár Goma bizonylag biztonságos a bomán kívül látogatások előtt tudokozódni kell az észak-kívú tartományban továbbra is zajlóharcok helyzetéről. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hunnel lemondott és Eddévi orszántjúlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóban normellem képviselő tölti majd be a déli által ürese hagyott özleti miniszteli posztat. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A Nészef Hármas számos kotturgbusz gyakran indul szint rába megállva kaputorokánál. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Fényterubban a fény szennyezés még nem jelent a datorabb problémát ezért Regény Káv városokban vagy egyetemizerületeken találhatók könnyebb beleletőhelyen mint modern koritásaik. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Finckorubban a Finch szennyezős még nem jelentett akkor a probléma ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken található könnyepen elérhető helyen mint a modern koritársait. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbeforradási tervet készítener kisba bájoknak. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafariki fejezés a populáris használatban a szárazföldi ötezásokra utalmának széli a lengyüköző-afrikai vadon állatainak megtekéntése különösen a savannán. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúr miniszterelnök helyettese von Kansen közöntötte és szingapúr miniszterelnökével Lee-Sian Lung-gal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: Adurasztráme szélen nagyobb és semmondában is kontinens nagy tekmíthető földréz a vadon élő állatorkat illetően. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtvári sem megosztani másokkal egy osztályti rándolási eményét szintén nagyszerű módjart jándolásivaló visszakondolásnak és a jövé osztályáival való tapasztalatot megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy jelen kontinens amely biztának kicsi de csortfüggetlen országra rendelkezik. Normál körülmények között a több orszárom keresztüli áthetezás azt jelentái hogy többször áttel esnél bizunkérameken és az út levél ellenőrzése. ------------------------------------------------------ REF: Az egyesült államokbeli Princeton Egyetem és a svédországi Uppsalai Egyetem kutatói egy új faj megjelenéséről tudósítottak, mely az őshonos közepes földipinty (Geospiza fortis) és egy jövevény faj, a nagy kaktuszpinty (Geospiza conirostris) kereszteződésével jött létre. Bár eddig úgy hitték, hogy ez a folyamat sokkal tovább tart, az új faj alig két generáció alatt fejlődött ki. HYP: Az Egyesült Államokbeli Prínyszotan Egyetem és a Svédországi Uppsala-i Egyetem kutatói egy újfaj megyelenésére lehet tudósítottak mely az őshonos közepes főpintj, Giaosz Pisa-fortisz, s egy elevevény faj a Nagy-Kartusz Pintj, Giaosz Pisa, Konirosztrisz, tleretszedődésével jött létre. Báradi Lujdhitték, hogy ez a folyamat sokkal tovább tart az új faj alét tiltjelenáció alatt fejlődött ki. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalom áramlás az egyéni sofőr és gyármévek mozgását két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vándak kivetítve és a piramisoknak vilállításra kerülnek. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetősirat nyújt az északi sarki főnyermekéntésére hiszen az év nagyjából erész napsötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az eszelt jelentős oszlensélyeek alatt az állampolgárok és nem tudott uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszilletteltség volt. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószínűhagyia elölése egyszerűen címkeként került hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az univerzumban minden anyagból áll minden anyagot atomnak nevezett apróskarészac két építenek fel. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Magát a járművet ugyanazonapon körülbelül Dél-ben G.M.T vitték el a baleset helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibusa nyolcaszkettőponti zenegy ánynyolcaszkettőponti zenegy b- és nyolcaszkettőponti zenegy gével, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem igaz pár van valami nyilvátok mentünk hátoldalára mégsem kincestérképe. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nagyonra vonatot az autót és sok más közzekedési eszközt. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tudtak közzé szökő árfigyelmeztetést és a Jakarta-i geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökő árfigyelmeztetést közétenni nyivel a földrengés nem ért el a megkövetelt hat egész ötponzámat. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Minden köréztasa a tárhatalonna és használ közlekedőhire szereket majdnem mindenkinek van panazza ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A gízai felsíkon a vagy a gízai neklopoliszban az egyiptomi holtartvő egyében több piram is ezek közül a negyilomi seregnegyobb továbbá több kísír számos templom és a nagyszfincst található. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A hold felszíne kőzetekből és porból áll a holdtulsó rétegét kélenek nevezzük. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Migyez gyakran csupán pont a henni szterautépia a páritban való portokuláhnek mellé mindeg az a legjobb módja a tőrünk tárátől legjobbányos lelkedőn mint aki Bien éleve jó nevelés kapott ez jelentősen megfogja könyvtenhetól gondkat. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az oszláti rándulások minden osztályt rám nagy részét képezik a tanárok gyarvanés szívesen elvészi diátyjaikat olyan helyett rá a hovább utolsó stílándulás nem lehetséres. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sok minden men hasonlóan néznek ki mint a dinaszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális elványokat beépítették a szoftverbe, amire célja az, hogy kierdőre vonja, rávezetőleg megkértő elezze és megmagyarázza azokat az ajárásokat, amelyek hallgatót ki jiváseli állították volna a feladat önálló elbírzésekor. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A pi-házintet a Testett-Fedi-anyar hidrogénjainak a Hpában száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziálatok vizeletében találhatóakkal infravörös spektroszkópiával Ft.I.R hasonítják össze. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A Mara védére alatt fékonyabb a felség-volat pedig vost a rock. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Ha látta a nem tud aranyat szími mozifilmát, az mondó hatja, hogy egy kincses térképet jegyeztett fel, a Függetlensémi Nyilagkozott hát oldalára. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Eriesnap indulnak buszak a Körzött közibuszállomásról a folyónát dalán többi kiönösen a Keletre és Jakar Pomsdányi Lányába tartók hat harminc és hét harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az Atlanti-Hurikán-szezont tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi cserőn emelő magképződött az Atlanti-oltáának. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalman lévő család kína történelemében egy jellegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A senkeni övezet azonban eből a tekintetben valamennyire egy orszákoz hasonlóan működik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az eseményekor általában késő középtornak nevezik az európai törzménelemben a tizenegy tizenkettedik és tizenharmadik százatokban. Krisztus után ezer tör ezer háromszáz. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyőz ajánlás között az első vagy unit diplomáciai kezdeményezés tükséges ez évége elő az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilencáznyolcban nyolc óta a szavazó-urnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők ráthasság, hogy a szavazás előtt nincsen bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehersenyek bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a luxus epicentruma körülbelül időszámításunk szerint négyszázban kezdődött és körülbelül időszámításunk szerint ezer egyszerzik tartott. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelkelet meleg kémelyen miatt a ház nem birtokkora jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távolapi szigeteken a hitalkárták a falu színelem fogadták el pár a brit és az amerikai valutaát még elváltik őttene előre egyteztek meg tulajdonossal az miatt vitatése möltött fogad el. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez egy fejezet lezárása és egy ürgy fejezet kezdte. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen a léretétei forrásért valamint szőrű kert húsukért és bőrű kert kestétyel tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A kötépkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte ki alakírtani sajás tümelusát ez egyik legnagyobb fejlemények keresztes hadjáratok eredményekén altvól vagy az emberek elkezdték gombok használatával röknéteni a ruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: Akár csak az összes dél-afrikai nemzeti parkban itt is természetvédelmi és belépési napi díjat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azohanás maras hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szerdai eseményen kívül Carpaneidó két egyéni versenyér is indult az arabányokságon. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulás támogatás Scott Faldeen nem tanulási módszerv inkább segítség amely támogatást nyílt azoknak a rik új tanulási eményben vesznek részt például új szoftfert tanulnak meghasználni vagy új projektbe fonak bele. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A sziget csoport a félszigettől száz húz kilométerre északra fekszik a legnagyobb a King George Island a Villa Las Extra lesz településen. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánosságban elmatható hogy két kis elkedésre a kóhat ki amit a levezetők elkeletit vezetni korábbi társaikat a Spectrum egyik félpontja az amit a remek próbál egyik emeradniás rátszoknak vagy csajoknak. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti bejelentések a metróban csatkat talán nyelven halhatóak de a vára henni zavarak egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak például Spanyol angol francia Arab és Japán. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava tanada Eb-velő két nyelvű fővárosa és számos mőmészeti tárlatot és múzeumot vanultat fel a mege Kanada múltját és Iránét tartják elég. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá feltéreti más kormányok tanácsajt is ám ez a reformányok a tanácsaitot a saját állampolgáraiatra szapták. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: A kár csak az összes tílafrikai nemzeti parkban itt is természetvédelmi és belépési napi díjat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Tizenyafó-tvonálakra a meggyilvvá leletoknak saját repülőgépek vonna azonban már őtvonálata és kisebb fégekkal gondot akadtak. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észerelnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a földfarag ugye. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin-fertlédi Krisztina felentette Kirknáv-tágnap este La Plataban egy Buenos Aires-től ötven kilométerre fekvő várlóban pályalanítette hogy indul az ellenökségért. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagymérőt televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszédni azokat egy út szereket, mert a fáradalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömeg kommunikáció és az Interpersonális Kommunikáció elemeit egyesíti magában. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti bejelentősak a metróbancza katalanyelven hallhatóak a vára-fennzavara egy automatizált rendszterek keresztül több nyelven is hallhatóak például Spanyol–Angol–Francia Arab és Japán. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kízai nagypiramest az egy tehőn a hét csatából amely még ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandra sekárszalánki rendőr felügyelő szerint a várt adtak fede tarca jelentek meg a piróságle. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmak követően a foglalkozások megnéltak minden férfi jelentkező előtt egy lehetővé tette a legpetsváltóbbak és legsikeresebbek felül kereketését. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok asztremélik hogy megértik a bolygó kialakulását különösen a föld létrejöttét miután az üstövesek hosszú időbe lezelett a földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Ne feláig csak elhogy annak államéra olyan nagy színpadon a koncertbe fejező jutott lehetnek a fesztiválok olyan területei a mérkéső éjszakában nyújlóan továbbzán élnek. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A Haiti Igazságügyi és demokráciai intézett független tanulmányokra hivatkozott ami megszerint a nepáli Enns békek fenntartó zászlóáit tudtán kívül Haitire hoztábetegséget. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Ez semmi egyre bet nem lehetetlenhetni, csak a tiszta a nyörűig voltot és a környező hegyeket, ez a világ kevésére tartható vagy hallható a barlangbársaiből. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Léton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével krabcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel bálkodásokat a konzervatív párt törnyezetvédelmi törvényének alapos és teljes hátére semmi tért el. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ezer kilenc tehát van hatra a Machu Picou harmi százalékát állították helyre és a helyreállítása munkálatok napjainkben zajlenak. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is a megvásárol egy White Card-kárgyát amelyebb el-Belév het vagyokivalet a Dél-afrikai Parkokba vagy az összes Dél-afrikai Nemzeti Parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az Ausztrálmi Csáv-Gurley tizenegyedik helyen végzette főerfi álló szupergében oldtriki-elenettság versenyzőt tizenhatodik latta főerfi ülőszupergés számban. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogárki fejezést az atomológusok hivatalos értelemben használák erre a ravacsoportra. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Azatvezett alapvetően két vagy többféle filmkeveréke megjegyzendő, hogy a periódoros rendszerben rendetek hímje jelent a láható. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogongó vulkán mellszásának kiindulóhelye és egyben ez az egyik legolcsobb heavrikában a Hagy-Gorilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ezer királyozhatóan hatra a macchupicsu harminc százalékát állították helyre és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak visszapárisba a király és királyné elleni fenyegetésreket üvöltöző csőcseli Győrűjében. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tenger szint feladni magasságon vagy hegyi hágóken vezetőnek figyelembe kell venni a hójék vagy vagy pont alatti hőmérséklat lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az összekapcsoló elemeket elé kamar igénybe vették, hogy a pálya megőirince a helyét, ugyanakorlásan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, haráhelyeznének egy vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A szuntarban az ineszkó világörökség részévé vált az erdő Indiában található részész szuntarban sznemzeti partnak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A p.h. szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogén-ionjainak a há a p. hában száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Sprinburg számára védett ért az ötmetjes vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A díszai nagypira mis az egyetlen a hétsadából a megy min ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: Mada Gazkár-Messa a legnagyobb és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is, ha megvásárul egy White Cart kártját, amelyen beléphet vagy a kiválaszott dél-afrikai parkokba vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egy házközponti hatósága több mint ezer éve Rómában volt és a hatalom és a pénz e koncentrációját látvásonak van felmerült a kérdés, hogy teljesül le alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Aztán litja, hogy a főtéma, lerhatékonyabb helye a képet függőlegesen és bízszintesen harmadottra osztóvonalak, megyzete, lásdap éldát. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely amelyett az angol gyarmastósítók elfoglaltak, így hat előed gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszínkezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A morokói szultán taro el-Badja néven újjáépítette a város a spanyol kereskedő pedig a kaszaplan könevet a techneki és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formátumnak az oldal aránya tizenkettes osztás után a lelet szeribb erős szám aránya eléréséhez.Ennél fogva három a kettőre tehető. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderbans a világ legnagyobb mandróf vezetve mely a tengerparton nyilmazma kilométerre nyúlít be Banderadás és India hátor szágába. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő még más hold többi időre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kírek körülbelül 70 kilométer-vastag a közeli oldalon és száz kilométer-vastagató oldalon. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt vagy a ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására a közben akatályozat az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnok testület besterése szerint hat hüveikni csapadék már megreplőszteti a korábban megsérült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra vonal sejtek mutációit örököhetik a gyerekek, míg a másol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ekképezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonz elejét és a Dél-Afrika közt társaságnálóati parkai Thaethlós hajójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelenmez úgy a Sien-Útvonalat miharz egy túrázú útvonal lenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Aligh két hét alatt az amerikaiak és az szabad francia erők felszfoglották Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba az elhanyagolástól kezdve a visszajerése rát akára zsarolásig is. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztatóhírekkel foglalkozó weboldalati ilyenzi asztűrja vagy a fotós miután járlította a szépul véde sokáró túladalán és megpromát a lefinképeznie rendőrök ártal megállított forgámát, miért a tárgykát az úton majd folytatta a fényképezést és a forgámát megállító Kaliforniai autópányai áll rőző rendőrtiszt kétszer is arra utasította vagy mennyel vissza az utca túladalára. ------------------------------------------------------ REF: Az összes főnév, a Sie (te) szavak mellett, mindig nagybetűvel kezdődik, még a mondat közepén is. HYP: Az összes fő név a Z te szavak mellett mindig nagybetően kezdődik még a mondott közepén is. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűritett és egy gyorsodrás a mélyvízben alakulhat kiadt. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második szedben Dél-Potró korány előnyehez jutott, de végül hat után ezt is tájébrékben kellett eldönteni. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valószínag nem gondolják hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azohanás Mora sevidéken történt és valószínülek egy túlszfalt szeretménye. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kettő ezer hat olyan módszerként magyarázza a kontinómávet amely szerítheti a szervezeteket nagyobb tájásítményelére isével. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A Foklandi-szigetek hivatalos pénzeme a Foklandi-font Fkp melynek értéke az angol fontal gbp egyenérték. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmolnévő család kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűritett és egy gyors sodrás a mélyvízőn alakulhat kiott. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Megjelenése kor jól szolgálatot szok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs hozzászok van vidék jutakon való vezetéshez, tarcsanyit van szemét, meredek emelkedők, keskenyságok és éles kanyarok jellemzik az utat. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokfélézlet sorakozik, az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közlekkőkben a legszebb ebben útja gyáján ellen a kísértésnek, hogy csak egy példányt is álltávalít cson. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyi-patológia és a viselkedés közötti kapcsolat átámasztja a tudósok megfigyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sárt és a kordozák, amelyek szúnyogakon keresztül az emberekre is áttérjednek. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzi csalahelyezint az által vagy rafidid rajzol vagy karcolos struktúrákból. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a Drécia-muzban lévő James Pagetz kórházban kezelték. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik természetesen vannak olyan egyébfélek is, mint például az ezüst és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Bizonyos útvonalatra a nagyobb vállalatoknak sejátrepülőgépeit vannak azonban más útvonalakon és tisebb szírekkel gondoloradtak. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virasztás nagyszombat északályán és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megűnepeik Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: """Ő [Wales] alapjában véve a kezdetektől fogva hazudott nekünk. Először úgy tett, mintha jogi okokból cselekedne. Aztán úgy színlelve, mintha hallgatna ránk, egészen művészetének törléséig.""" HYP: Ő vez alapjában méve a keltetektől fogva hozottat nekünk.Először úgy tedd mint hajóri okból cselekedne, aztán úgy szillelve, mint a halgrat naránk, erdélszem műmészetének törléséig. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja.A hang és a fény által elmesért történet pont olyan, mint egymese könyvé. ------------------------------------------------------ REF: A további jelölések között szerepel a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb operatőr, a legjobb jelmeztervezés, a legjobb vágás, a legjobb eredeti filmzene, a legjobb művészi rendezés, a legjobb hangvágás, a legjobb hangkeverés és a legjobb eredeti forgatókönyv díja. HYP: A további jelölések közös szerepben a legjobb film a legjobb rendező a legjobb operatot a legjobb gyálemeztervezés a legjobb fágár a legjobb eredeti filmzene a legjobb nővézi rendezés a legjobb hangvágár a legjobb hangkövörő és a legjobb eredeti forgató könyvdén jel. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piranis hang és fényben adta tov az egy leghirdekesebb láthnivaló a környéken a gyerekek felmára. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sert és a kordozák, ami egy szúnyolkham keresztül az emberekre is áttörjednek. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az ötvözet alapvetően két vagy többféle fém keveréke megjegyzendő vagy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy dogynövényeken és fűszereken alapuló étel még egy hússal vagy zöldsegekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettémelnek. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Márteriai új kilenztakú ideig a nesválasztási tanács előtt C.E.P tett esküti tennap. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Enletelemményeként az akadályot leküzésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új a vevőr irényére kielérítését szolgáló innovatív folyamata-telemmény ez. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tízóra és tizenegyora között hegyi nyári idő tüzegyújtottak a foglyok az udvaron. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a nagyon forró égőf betartozik, mint a forrósággal, mintig, mint pedig az erősznak sütéssel, amikor tiszta az égritkábban, kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia szamoafővárosa a város Uppoló szigetén található és a népessé kicsivel nagy menezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje őszte a két szárazpót majd Présalje őketkó jól várt tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentős erősen bírája a védra hajtóhatalom irakról szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnal irányváltási ürget. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapávet követve a férfiaknak a térdett eltakarónat drágot kelviselniük. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kirchner-Azzonj az Argentin Színházban jelentette beszándékát vagy indul az elnök-választáson ugyanott, ahol a kettőzörötő szennátosi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagak éként. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az Azuz-Í pc amelyet korábban világszerte a költség megtakarítás és funkcionálítás kötvözése érdekében dobtak piacra a kettőzerhetes tájpei informatikai hónapban kiemelkedő témaledt. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Északabbra hatalmas gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találtuk. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Huszuzik századik utatás kimutatta, hogy a reletikai változatot sárnak két variációja van rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a kréciarmustban levő James Spartert kórházban közelték. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok álltak következtetésre jutottal, hogy a sötét anyag-on ugyanügy hat a többesötét anyagra, mint teogy a rendes anyag. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mit több, mi lakorszám könnyi megtalálni, ha az embert tudnál létezéséről, amint dajutunk a barranba, teljes az elszidegység. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk bizta, sanda lehet, hogy villásnyelve volt, táplálékában teknősök nagy halak egyéb mosa szauruszok szerepeltek, akár kannivális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netózincsa áll a hejszint az által hogy graffiti-trilzol vagy karsteless struktúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgati tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valamí újabb fejlesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges étel-Ital és szórakozás ajánlataik vannak hogy a vendégeknek jó hangulatja legyen és a helyiszékben tarcság őket. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik természetesen vannak olyan egyéb fémek is mint például az ezüst és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Védőpedig sok kis méretű macska belértve a háziállat macskát és eszét jóval több kis méretű zsákmányt, mint belül rovarokat, rákcsálókat, gyívokat és modarakat. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohó-tóka-va fák. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális és szezonális tőrsőségesítőjárás jelensége magukban foglalják a hóvihar-nyégyi-fart és a porviharth. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kázdatben a múszor kizárólag a hoztum óta rendelkező peszteneketős múlsorokra szakosodott dokinatra éltül internetes rádió mutatták be. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerpartól elszakadó hullámot visszatérő áramlásai gyakran egy zátojnál vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: Ahogy a holdára pályt okozva vonzásakoról a földre ugyanúj fejt ki hatást a Tejut a Nyilas Dorosz-szisra. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal a Timeszi-Aztíria hogy a fotócs miután jármővét leállította a Sepulvét a sugárót túl oldalán és megpróbált a lefénképeznie rendőrök által megállított forgamat miatt át kell az úton majd folytattal fényképezést és a forgamat megállító Kaliforni autópáján járulőző rendőrtiszt kétszer is arra utastatta hogy mennyelvítsa az utca túl oldalara. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzic-csára helyezint az által hogy Drefiti-drajzolba kardszól a struktúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket mint az aranyat ezüstötésrezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben, nyersanyag formában és primitív eszközökkelés viszonylag egyszerően bányászhatók. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengeni bízummal nem kell minden egyes sengeni torállamban különbízomot váltani és ezzel időt pénzt és papír munkrátatait meg. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannak teresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra de valószínű, hogy ez egy tereszténység alatti tavasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezért jelen cász kilenc szemben felvetették a veszélyeztetett vilárdorúksédi helyezének listájára a fenyelető sivatari homort miatt. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátához hatja el a szikete és mennen a szemben található Koflone-i-vingspartthog. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnország me szerügyorok az ásícee pont az ezertól földje több ezer kis sziráttel is rendelkezik a tavak és sportmenti szidet virárt területén. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai p-hának nevezik, a Vöröskápozta nevéből indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, mint a mellett, nem gyermek kibtőrük, hogy fejlődése szakaszokat, felelőségeiket és képességeiket meghaladó kötületet siregett vállaljánának. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőség egy nyújt az északi sarki fények megtekintélysére hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos tifejezéseiből is helyesen megtudják állapítani, ha varaki hazudik. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi tinára sajátos mondja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmon lévő család kína történelmében egy járajzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A St.Pétervári Körutak része a város nézé a hajók utasai mentesülnek a Vízemkötelezettség alól ellenőrize a feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azuhanás-marashegyvidéken történt és falocinöre egy tűzhards eredménye. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalom áramlás az egyéni sofőrök és járnyvök mozgása két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt és a hatalom és a pénz e koncentrációját látvál sokakban felmerültek érdés, hogy teljesüle alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A sziget csoport a félszigettől szászunk kilométerre északra fekszik a legnagyobb a King George Island a Villa Las Extra Las településsel. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten rákeresünk az ellenséges törznihezett kurzus szavatra, paloszán öleg egy helyét zéd címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vasárnak az Egyesült Államok elnöke DonaldTrump egy a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette az amerikai katonai egységek elhagyják szíriát. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztályk kirándulás érményét szintén eszterő módja a kirándulásra való visszatkandoláknak és a győvé osztályival való többesztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánossában elmúltható, hogy két viselkedés alakúhát ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat, a spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál egyik emeladni a srácoknak, vagy csolyoknak. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népessége körülbelül nyolcászfő, ez a legkisebb és legala zsállán méfességül független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szita kötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztágát Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Pétervári körútak része a város nézés a hajó utasai mentesül alak a vízünk kötelezettség alól ellenőrince a feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A marokkói szultán Darrell Bácia néven őjáépítette a város a spanyol kereskedők pedig a kaszatlanca nevet adták neki és itt létesült tették meg kereskede a bázisokat. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északra könnyen elérhető helyen verseszintra a romantikus és lengyülöző város amely Lord Byron a város pompájról szóló fejeitvése jut ámbált híressé a külföldirt számára. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Kaszaplanca az egyik legkevősbő értekes hely Marokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzett munka a lepetően elméleti volt dal programot a nyilas galaxison végzett megfigyelések szimolálására írták. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor megtámadott bármét, ami a vízbe jutott, még az olyan hatalmas dinaszauróz semmérhetett fel hozzá, mint a ti-rex. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a gátat ezer kilenc az hatvanháromban felépítették a szezonális áradásokat, amelyek az üredéket széptelreztették a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Bárgó-mávisztelenek biztonságos a komány kévény láttak a társak előtti takozónk el az észtak-kihutatományban továbbra is zajló harcok helyzett éről. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kitötőv egy hírhet haditengerészeti bodhelyzet helyszíne volt ezért nyolc az Neult-kony kilencben amitől hét hajónyémetorszakból az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtaradta a kitötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően Gibson-tkorhezba szállították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tenger szint feladta magassága vagy hegyi hájókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hófi vagy fatban talatti hőmérsékre lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országban kéteihez és készített megszeteket utóbbi munkája között megámlíthető az Uniconatai-öpj és száztólárosban kétekez készített miniszterelnöki portréik. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népszörű sportágak között szerepel labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rökbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a formáigy. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségek kíváltak és kezdetét vette a hitek háború. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az egyre tkenesztiák között a megosztott tartományok idejtalanak kora zajlott ezen üdőszakok közül a legismertebb a három királyság korszaka volt emelj hatvan éhét tartott a hárn és a csínt tkenesztiák között. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utasztályú túl is lesz alatt egy más had kifutó pályáról és egy falnak ütkötött tizenhét ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az osztályt irendulások minden osztályt a rend nagy részét képezik a tanárak Gyarvan és Szívesen elvészéli diákiai kat olyan helyett rá a hová a buszosti rendulás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: E regionális és szezenáj stősőséges időjárási jelensége logóppán foglalják a hóvi hat égivahat és a porvi hat. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtodás hanyatlásával a nyugat elvárt nem magát a görög filozófiai és tudományos ökrejétől. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egy esetemoknak Istenén margyuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra vagy marruktól is ketté válnak. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá felkereti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányokat tanács ékat a saját állampolgára igazapták. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Gian Carlo Fisicella elvesztette az irány társt autója fölött és rögtönös tart után befejezte a versent. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátari pozíciót betöltő Argentin-főszilédi Krisztina Fernandezek-Hirtner ternap este La Plataban egy Buenos Aires-től ötven kiloménytára fekvé városban bejelentette hogy indul az állonségekért. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy dúgos, a vegyi anyan. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt a stílusok nyugaton használat harminc évvel is hátram alatt hattak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A bloggok a diákokírásának javítását is elíthetik még a diákok gyarvan kezdtik bloggyíró elményüket Hanyar nyelvthannal és helyesírással a közönség megyelenése e száltalában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi esnő él akik túlérték az ott töltött idejüket és még sokkal többen vannak olyanok akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak akár nem. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyegdűjtők között, az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek araszakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűítik. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidéke kalatvélykonyabb a felsinkok alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv még a latint leginkább vállalas-i szárszartásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolando Mendoza mtizenhatós fegyverével rá lőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A Szafari kifejező a populáris használatban a szárazföldön utazások ronitalmelynek tévia a lengyőgöző-afrikai vadon állatainak megtekintélyse különösen a savannán. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napire további pontjai a vilárdban maradt erdővének védelme és a technológiát megostása hogy szerítjük a fejlődni nemzetetnevekedését kevésbé szennyező módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világ többi részén különösen Lengyelországban hasonló szerelvényre taljlatottak fel amelyen rendetre ember követhette az eseményt. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családi állapottal függetlenül házástnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betaként és néthat a madarak tollazatának evolusztuljába is. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: Armantikának jelentő részét tettek ki a kulturális determinizmus és olyan íróból merítkeztek mint gőte, fikte és légel. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hüne lemondott és Eddévi országgyülési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Varhatóan normellám képviselő tölti majd be a Dévi által üresi ágyat üzleti miniszteri posztot. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehetséges vagy több fekete kőzött maradt közeli részén mert a térek vékonyáb a lávának kvanyábú felszíl emelkednie. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A szundárban sz térség ezer kilenc az hatvan hatóta hatvan élő állatok menedékeként szolgál és becserések szerint ilyen legnénycász bengári tigris és hozzávetőlegesen harminc ezer pettyes szarvastalálható a területen. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egyebet nem lehet látni csak a tiszta, gyönyerű érboltot és a környező hegyeket ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kezdetben a münsor kizárólag a hozta múltárenddel közül pesztelekedtős münsorokra szakosulta Tokenet-rétió után adta rádió mutatták be. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az össze kapcsoló elemeket eléhamar igénybe vetét hogy a pályamegőrizza a helyi ugyanakkor lassan rájlista hogy hatítványabb lenne haráhelyezményeket vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldova fővárosa Kisinyov a helyi nyelvaronán az orosz nyelvet is széles körbe használják. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezért jelen cászt jelen szemben felvetették a beszéljeztetett világaragségi helyszínek listájára a fenyredetős hivatani homot miatt. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik leáttalában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás az utóbbiak meredek telepen és sokkal feszesebb sílécekkel és tízmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátottja ma kesken talpú lovagló csirnát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilállítására törűnek. ------------------------------------------------------ REF: A blogolás egy olyan eszköz, mely inspirálja az együttműködést és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskolai napon túl is jelentősen kiterjesszék. HYP: A blogolás egy olyan eszköz mely inspirály az együtt működést és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskori napon túl is jelentősen kiterjegszék. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattózt köztük gyermekeket és időszeket engedte kell korában csakulmerte finnépjére a fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Springboks számára véget ért az Eötmetsers vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a női sielők-Ő lőcsoportjából nem tudták befejezni a futamot és a szásznizahény sielőből nagyveneten az orjás-szalavonban nem értek a lehelyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor meg a skütüti palesas támakhozis vezet ami az egészségügyben új a sérül testek-jóki társára hivatott technikák feltalálását beztőnzi. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban őtan elvesztődt el kapitánykapuját Imdia mindössze harminc hat futamot indított és hird kaput veszítette játétvédére. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsavar utazta Pűszapárisba a király és királyné elleni fenyletéseket üvöltöző csúcsa egyűrűjében. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkától északra fekvő hetek edzikének a teterén található barlang teljesen elván sziketeleve a külágtól. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek közé szökőár figyelmeztető és a gyakartaik geofizikai ürülőség szerennyelmes fognak szökőár figyelmeztető és közéteni éve le földrengés nem érte elemek követel hat és félpont számot. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mind neki tudott bejutni a Szent Pétertélen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az Egyesült Államot tornászövetségének U.S.i. gyimnözték és az Egyesült Államot olimpiai vezetságának U.S.A.i ugyanazacénja a tornát és egyéb sportokat a lehető ered biztonságosabbá tenni a sportorók számára vagy biztonságos pozitív és hiteles törnyezetben valósításság meg ámaitat. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Martelli válasza az októberben kezdődő széles körül rezsimellenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szárda-jászményen kívül Carl Barnardo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmak követően a foglalkotások megnéltek minden férfi jelentkező előtt így lehetővé tette a legbesvágyóba és legsikeresebbák felülkereketését. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulás támogatás Scott Falting nem tanulási módszár inkább segítség amely támogatás nyími azoknak akik új tanulási elményben vesztnek részt például új szoftverte tanulnak meg használni vagy új projekbe fognak be le. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állítórar már idős poltahúzségeiben Biber egyilatkozatában kijelentette Bari nem voltam jelen vagy részesen narratronikus balesetnek Mélis őszint derészvéte met és imányamat küldöm az áldozat családjának. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szöge szerentétben áll az ország többi városával mivel inkább városz arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kettő ezer kettőben gomát a Nyira gongó vulkán lávája pusztította el ami a város legtöbb utcáját betemette főként a városközpondban. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong Sziluátyi-tformáló épületek parávia egy csillogó oszlaptia kremhoz hasonlatos emütt Viktória kikötői vizei miatt még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsuk a fejlődő nemzetek növekedését, kevésbé szennyezőmódszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A sunción ezer ötszáz harminthatas alapítása óta Barack Byron-t sikerült megtartania őslakosi válásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos aróterháket kiveti orszárokba utazók időnként jelentős összegett tanrét hatnak meg különösen az arcóha tartalmú italok és dohányterményt keresetében. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a fejes Domolyco változzi ezt tetté. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiágyású jutott a helytaként a tikrös képes fára mára bá nem tud jól úszni negytávolságra ukránja és egy erős ember erejének ősztörösével húzni. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az északkarolina-i bened szkódiákái minden évben egy az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldal terveznek, a weboldalt minden évben átalakítják, de mintegy emlék könyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formálang. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A mosa szaurusz volt a kora csúcsi ragadozója ezért nem félt semmitől kivéve egy másik mosa szauruszzt. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos múltja annak üdmekkelően biztassán egyesüggékelés tárgyukat. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzoltó csapatok végül éjjártizenegy harminc ötre oldották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengeni vízdúnal nem kell minten egytett sengen tagállamban különbizom a fátani és ezzel üdvénytős papírmunkát takarét mege. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német Péter még ugyanakkor tartalmaz mandulát magyarot és más helyes gyümölcset a Népsz erősítemények gyakrai voltásithatóak egy csészároskávéval. ------------------------------------------------------ REF: A kórház a fertőzés elleni védekezés protokollját követte, ideértve a beteg másoktól való elkülönítését is, hogy ezzel megelőzzék mások esetleges megfertőződését. HYP: A kórháza fertőzés előnémédelezés protokóját követte idejert fel beteg másoktól való átjalanítését is hogy elzelmegelőzzék mások esetlenes megfertőződését. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az Észak-Karolnai-Benez-Kúriák jelentően átalak csele.Temint egy emlékőjvet a régi verziókat is megtarcse online elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mit több mi lakvar sem könnyi megtalálni, ha az embertudna a létezéséről, amint bejutunk a barlangba, teljes az elszületegység. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néh a zsúfolcsaládist rannok ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik az Orszáns Krisztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forró csak orádi teljesíti a belga elvárásokat a gyümölös levelelke derágák de kiváló minőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak visszapárisba a király és királyné elleni fenyeket éseket üvöltöző csúcselékgyűrőjében. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Chandra sekár szolánkő rendőr felügyelő szerint a vázlottak vetett arta jelente meg a bíróságon. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A hongkong születje formáló épületek parádia egy csillogó Oszlop-díjadrán mozhasolatos amit virtóriai ritottővizai médióban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilenc az nyolcban nyolc óta a szavazó-urnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthatásák, hogy a szavazás előtt nincs mennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazóknáisan ökbe laborítékot. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartal túlsvéti virasztás nagyszombat északáján és a gyülekezetek ejfélkór gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A hajét íráságügyi és demotráciai intézett független tanulmányokra hivatkozott a majors szerint a nepáli Enns békefenntartó zászlóai tudtán kívül hajtira hozta betegséget. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítást a megszokott alvási titlótól való szándékos épradő és rövid időn tínszhatván perszt belül is viszta alvás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskepp az Anarchia állapotában sújat az egyik megfigyelő szeren emelt emberek tömegelyi parangoltak az utákon és fosztok adták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás egy öngyűjtő fogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre amely károkat komolytásadami fennakadásokat vagy akár az emberek halálát okozhatja. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket mint az aranyat ezüstot és rezet mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyásanyag formában és primitív eszközött kör is viszonylag egyszerően bányászhatók. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írójának kiléte bizonytalan a Studni Lehet hogy röviddel elkészülte után a nagy huszon kilenc és egynegyed hüvelyhosszú és huszonnégy és félhüvelyt széles pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népességek körülbelül nyolszáz fő ez a legkisztöbb és legalacsonyabb népességi független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszámittó hajó használata messze a leghatékugyan morsza ára a számos ember és nagy mennyiségül áriszámítson gaz-óztánakon át. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A koklamövölgy Chile kiemelkező hegymászó célpontja a Mayata Dél-Amerikai győzemi teként ismernek különféle nagydránit falakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Brölandiere lakott volt a norvég mondás szerint vörösáriget gyilkosság miatt száműzték Izlandról és a miatt tovább utazott nyuglatra megtaláltat röondot és elnevezte Brölandnak. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az Ausztrál Mitchell-gór-ről tizenegydedik helyen végzett a férfi álló szuperkében oldtrik jelenek cseh versenyző tizenhatőtükről adta férfi ürül szuperkés számban. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szélein a legtöbb épületet nyilai építettő ugyatörusták jobb képet kapjának az eredeti kínézetiükről. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonynak bizonyult elzárről lép fontossági katonai és tifil eláhnának a párablokát megsőrtette az előző két évszázat több nemzett küzíne kell lapotásában megfogalmazott általának nemzett közélyokokat. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen a lap elvet követve a férfiaknak a térdett eltakaron adrákat kell viselniük. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Ha látta a nemzet aranyan cími mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet helyeztek fel, a függetlenségi nyilatkozat hátoldalára. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenced-rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nemsokkal állásékeskedés kitörés óta a nagybrutannia ketteményetten émetország tengeri plakátját. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcalona hivatalos nyelvai a Katalán és a Spanyol körülbelül felein káppatalánól beszél a többsége megérti azt és gyakorlatilag mindenként ismeri a spanyol. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Oliver Sext az elnöki beszédról szóló beszédjében De Presley-tenc-pírt aranyhívte fel a figyelme, hogy az egykár futás szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezen beszéte, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A falkák egy három egymással rokoni kapcsolatban álló hímből és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sámos a forgalom áramlás tanulmányozálhatája ével a jármévezettük viselkedését nem lehet százalékos bizánossággal megjósolni. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében, a kora szürést kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb sziget-független nemzet vagy franciaországról áll kapcsolatban és tengerparti luxus idelőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pletykákat politikai fecsekősnak őt utaságnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették hogy a turistárd jobb képet többinak az eredeti tínéletet ürül. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondtónak rájut mint dinaszauruszokra mert tollasak és repülős képesek. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valószínek nem gondolják, hogy a hazatérő üttezóknak tőlelemre és a megértőkre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: Nincs általánosan meghatározva, hogy mely előállított tárgyak régiségek. Néhány adóhivatal meghatározása szerint a régiségek 100 évnél idősebb tárgyak. HYP: Nincs általánoson meghatározva, hogy negy előárigdott tárgyak régisége néhány adóhivatal meghatározása szerint a régiségek száz évnél idősabgtárgyak. ------------------------------------------------------ REF: Öt perccel a műsor kezdése után felélénkült a szél, majd alig egy perc múlva 70 km/h sebességgel tombolt... majd eleredt az eső, de olyan erővel zúdult le, hogy úgy érezted, tűvel szurkálják a bőrödet, ezután jégeső kezdett szakadni, az emberek pánikba estek, sikoltoztak és egymást tiporva menekültek. HYP: Öt percelemű sorkezdése után felélénkült a szél majd alig egy perc múlva ethven kilométer perórásebességeltombolt. majd ellen lett az eső, de olyan erővel zódult le, hogy úgy érezted, tűvel szurkájáka bőredet, ezután jég eső kezdet szakadni, az emberek pánikba estek, sikoltaztak és egymásti porra menekültek. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcászkedtőpont tizenegy n-sztenderd a kettőkész négillharc és az öt gigaharcásra kvenciákon is miüklik. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten rákeresünk, a ellenséges környezetkurzus szavakra, valószínüleg egy helyi cég címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi Ráthadatlan csapat jelenléte Larson és Lafesto ezzel kilenc az nyolcvan-kilenc-Sas-kilenc-Ó ugyancsak egy egyedi jellem vanása a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról másikra idejét múltál lettek nyilvánítva amikor több mint nyolc házezer katona a szovjetvörös hadseregből belépett és létrehozta a belurusz- és ukrán frontokat miután lerohanták Lengyelország kereti részét megszegvezelre a Rigai Békeszerződést a szovjet lengyel meg nem támadási igyezményt és más nemzetközi két és több boldoluló megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növények a táplálékokat fotoszintézis utcán a napból nyári emellett árnyékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mirújtűni, hogy egy kisredeti orszína, képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját mindenig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan, a meglévő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az utazóhnak erősen javasoljuk hogy tájékozógyanak a terület érintő súlyos időjárásukhoz kázatokról nyivel ezek befolyásolhatják az utazáhüterveiket. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számosnél a férfi és nőél akit túl érték az ott töltött idejüket és mésokkal többen vannak olyanok akitnek olyan szerette él voltak, akit lett meggyilk voltak vagy halára dolgoztattak ott, a társadók voltak, akárnem. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges étel italész szórakozási ajánlataik vannak vagy a vendégeknek jó hangulat elegyen és a helyiségben tarcsak őket. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A hédolati földüleges távolsár tizenötméter az építkezés kettő ezer tizenötte augusztusban fejeződött be, de csak kettő ezer tizenét márciósában nyitották meg a közlekedés előtt. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékony a használyát fel akkor felszíretörhet a relativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondan sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyepben megtögtanálni portugálón. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos atótáráket kiveti országkupa utazó időnként szerenciós összegettek aranyurhatnak meg különösen az alkoholtartalmi italok és tohánytermékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós tiportok aszhotatják hogy a Füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A Népször-sportákat kötő szerepel a labdarúgár a kosztárlabda a röplapta a vízilabda a hivvá a rökbi a kárigpározá a jíkkoron a görkoron és a formájt. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felvé Nyugat-Európa elkezdtek kiolakintani sajás tílusát ez egyik legnagyobb fejlemi a keresztes hadjáratok eredményekényt az volt egy az emberek elkeresztély gombok használatával rüszíteni a ruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kiszi vároktatott információ szerint a dokumentum arralterületi igényre vonatkozik, amelyett Palestina az ezer kilencász hatvanhetes közelkeleti háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gomán belüli közlekedéshez a Bodabodát motort-oxid lehet használni egy rövidebb útszokásos helyi díszabása ötszázkongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az öt vezet alapvetően két vagy többféle fém keveréke megélzően bőhogy a perigotusos rendszerben leng rengeteg kémiai elem található. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal én felelős Pachtrosz Koplyába efti üje elhasonlíták össze. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajóút Broszúrájában a Németországi Berlini szerepel a Kínálatban, amint az a fenti térképen is látható Berlini egyáltalán nincs a tenger közelében és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem a része tette a csökkentősek mért őkük jelentve hogy ezek kínére gazdaságtájásítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írójának kiléte bizonytalan a tudni lehet, hogy röviddel elkészültte után a nagy huszon-tilánc és egynegyed hüvelyhosszú és huszon-négyes félhüvelyt széles, belga mell dokumentumot feltererve tárolták. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére tartja be a hatóságok tanácsait követsal táplálk utasítása jutása és fordítja nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egy gyenge központi kormányhozott létre a kongresszus lévén az egyetlen alkotó eleme a konfuideráció alapszabálya alapján. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A híd várhatóan kettő ezer tizenhét szeptemberét beállásztályásán múlt időképes amitorra a brazil-vámkezölő pontot eltélszültét becsülik. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagyméret a televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villásnyelve volt, táplálékában teknősök nagy halak egyéb, moszaszaurus szerepeltek, akár kandidális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, mindemen át nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, fel a lőségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket van lejának. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hongkongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hadja alasziretet és megnyen a szemben található Koblóni-mízpart-hoz. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A tikrist-ortítáha nem olyan minteg oroszlán teljes erenyi orrátása inkább olyan mintegi viccsorokba el-ortító szavakból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tenger szint feladta magassában vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell venni a hó ég vagy fattban talatti hőmérsék lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: A elvatult gyermekek súlyos bántalanozást vagy traumát tapasztal hattak meg mielőtt elhettek őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piramis hang és fénybe mutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadásos bomba azon az elvemükedik, hogy az atomar, sorprotonnal és neutrannávaló összők köztetése, energia igényel. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a női sielőr ülőcsoportjából nem tudták befejezni a futamot és a szász tizenhét sielőből negyveneten az orjásszalomban nem értek el helyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A tipeti meditáció középpontjában a listásig jóka áll számos listásig visualizációjával az energiak csatornák kitisztónak a csakrák aktiválódnak és az öntödott megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem kutatói szerint a két vegyületre-arcióba lép egymással és a vese mőködését akadályozó tistályokat képez. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közel szeretne lenni a történéshez korán kell érkeznie hogy az anyiház közeli Camping-hez ústja. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák varsalása segít a száritásban több hotelben találhat vasalót és a hasonló deszkát, amit akkor is használhat, hanem található egyes szobájában. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Minden kisebb a rozbiszám annál kevésbé aktív a csillag a martneses pólusvá társtekéntetében. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Északon látogasra meg a fártimai miastonunk nagy szentét is a megy világszerte híres Mária jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a kétezer ötös pénzügyi évben keztemek a felnőtt pornográfia ellenes kezteményezés finanszírozása és meghatározta vagy az FB alainak tűz ügynöködkel kineveznie az ügyele. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északra könnyen elérhető helye fekszik szintra a romantikus és lengyőző vár amely Lord Byron várospontpályról szóló felgyezése után várfőresső a külföldiek támára. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás egy jutó fogalom minden olyan beszélyes időjárási jelensétre a megkárokat komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távolabbi szigeteken a hittel kárták a falu színileg nem fogadják el pár a brit és az amerikai valutaabb még elváltik. Éltem a előre egyesztelé a tulajdonosa hogy miább vitatési módot fogad el. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen bírálja Védrahajtó hatalom irakor szemben nyartóális politikájának szinte minden pontját és azonali irányváltást sürget. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A szigetvilágon és a tavakon nem feltétlenül szükségesegy járt. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcász kettőpont tizenegy N standard a kettőpont négy időhertz és az Eötvon-noradidőhertzre-ferenciákon és műkledik. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kieggyens főhözott atlétaként a tibristépes fáramászni bár nem tudjol úszni nagy távolsárra ukrani és egy erős ember elejének ötszörésével húzni. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogong-gó vulkámermezásának kiindulóhelye és egyben ez az egyik LeRolcsó-p helyafrikában a hegyi-orrillae figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelelbe véve nem lenne meg lepő ha őseint a fehéria problémát hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mait szimpánzok a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekeket különféle okok miatt helyezi kell ára házakban ez elhanyagolástól kezdve a listajelésen át akára zsarolásig is. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A Spectrum másik oldalán maraki egy felismeretetlen személyi arakul, aki úgy érzi, hogy minden a csoport által létrehozottolbra, mekélváltozhatnia, és a saját gyává kell tennie. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részot elészénzeteit a tudomány minden telján elfogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kéreg körülbelül 70 kilométer vastag a közel jól daron és száz kilométer vastag a túl oldalon. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elvadó gyermetek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztal adtak meg miatt a teajtterüket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez úgyasi útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Ali két héttalatot Amerikaiak és a Szapat Ferencia erők felszabadon ütötták Dél-Francia szágot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok dönthetnek úgy vagy egy örök befogadási tervet készítelek kisgobájuknak. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelmétileg használata fontos felfedezésekhez vezetett a mirovardszi fejezések a néhány millizakundu mit tartó arzmozrások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A tigris-ordítása nem olyan mintegy orosz lentei eserei-ordítása inkápolyan mintegy vitcsoroga elordított szavagból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt, táplálékában teknősök nagy halak egyéb mosa-szauri szorf szerepeltek, akár krondibális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A senkeni övezett azonban ebben a tekintetben valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére tarcsabja a hatóságok tanácsait követsszer táblák utasításait és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceá határolja. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy menjére savas vagy lógosa vegyanyag. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a lassú kommuniká szívmatt szerek miatt a stílusok nyugaton huszonat harminc évvel is hátrama-radhattak. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasatásodtomba azon az elvemüküli vagy az atomos sopratonnal és notrónnal vele összeütközletése energiát igéne. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az Észak-Mariana-szigetek katasztróf Abidámi javatala szerint nem jelentettek ráokat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északra könnyen előhető helyen fekszik szintra a romantikus és lengyükötő város emelőtt bájron a város pompájról szóló fejlyezése után vált higresső a külföldiek számára. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határonja. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy jelenklantírás amely biztának kicsi de sok Függetlenországlal rendelkezik normál különmények között a több orszáron keresztül játott az ásaszt jelenteni vagy többször átjállásni a bizóltírámeken és az útlevéllelőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzoltó csapatok végül éjjel tizenegy harminc ötre oltották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az Aerosmith lemondta turnéum fennmaradó koncetjait. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnország nagyszerű csónakázási célpont az ezertól földje több ezer kis szigetter is rendelkezik a tavak és partmenti sziget világterületén. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napra lemásigra idejét múltán lettek nyilvánítva, amikor több mint nyolc zázezer katona a szovjetvörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták lengyelország keleti részét megszeg vezelarárigai békeszerződést, a szovjet lengyel meg nem támadási egyezményt és más nemzetközi két és több oldalom megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia Szamova fővárosa.A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel negyvenezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: A még ma is számon tartott huszonötdón lap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít az eredeti kézirásos példány nem maradt fent. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan íróból merítkeztek mint gőte, fíjte és légel. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Tuvallnős két felnőtt gyerekapja teremtett nagy benyomás milliára akiházatő a tőetőnek kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közelükben eredszemek úti gyáján ellenek tisértésnek hogy csatait példánydis házáolítja. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztága helyőtt. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelekkel a elektronémája miatt a ház nem bőrt akkor a jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kir-Henar asszony az Argentin Színházma jelentette be a szendékát, hogy indul az elnökválasztáson.Ugyanott, ahol a két ezer ötös szenetusi kampányát kezdte, a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények-oxiként tármelésére képesek melyek az emberek belélemeznek és ténydiók szított vesztek fel miatt az ember külélekez. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Martelli válasza az Ortóbergben kezdődő széles körül rezsimellemes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Mártári válasza az októberben kezdődő szíles körül Rezsem ellen a stíltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektron lehet ásra létrejt platonak nyivel a hidrogén atom egy platonból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószínű, hogy jelölése szerűvenc szintreként terült hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelembe véve nem lenne meg lapő ha ősényt a fehéria problémát hasonlók jippen oldották volna meg mint a majcsin-pázok a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa tornászövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai bizottságának levelő és alapvető fontoságon adta az olimpiai családok minden hivatárhő sportolón felmára biztonságos környezetet nincsenek. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenőre tartja be a hatóságok tanácsai kövessel táblák utasítása ő és fordítja a nagy figyelmebb a biztonsági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegelyi barangoltak az utcákon és hoztogatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Tagnapraikkel a törökországi Kazjelte-prendőr központjánál egy autóbom-parokban emelj megőtt két rendőrt tisztett és megsebesültött húsnális több további szemeit. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál be leértől kedvtőt elési célú hajózást valamint azokkal az expedíciókat, ami eknél adatok és hangok távközlési ravon szükség. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betekintést nyújthat a madaraktól vezatának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az univerzumban minden anyagból áll, minden anyagot atomnak nevezett apró Sccah–Részecskék építenek fenn. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pletykákat politikai fecsekésnek és buddhossá nagy titulálta. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővétezi, hogy horított irányban legyen kompatívült se nyolcászkedtől ponti zenegy alatt nyolcászkedtől ponti zenegy bé és nyolcászkedtől ponti zenegy bével, feltéve, hogy a bázisallomás kettős rádióvá rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: A látta nemzet aranyag tími mozifilmat az gondolhatja, hogy egy kincsas törképel hegyeztek fel a függeslensége nyilatkozat hátoldalára. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek közé szökő árfigyelmeztetőr és a gyakartaikeó-fizikai üzsünökséghizelen nem is foglalkszökő árfigyelmeztetőr közéteni éve le földrendős nemerte áll a megkövete hat és félpont szállat. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezérési késégeiknek és kiváló csapat munkáéknak hál a kitüntek, és egy értemi volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A szuntarban szőség ezer kinezhasználható óta a vedon élő állatok menedékeként szolgál és a pecsolósek szerint jelenleg négy szár tengári tigrős és hozzávetőlegesen harminc ezer pettyes tarra található a területen. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A Haiti-engasságügyi és demokrácia intézetet független tanulmánakra hivatkozó emélk szerint a nepári elfélyke fenntartó záhőáig tütt áll kívül Haiti-re hozta a betegséget. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz és tizenegy között hegyi nyerünk-től tizengyűntottak a foglyok az udvaron. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Tint ad összes homokos strandon biztonságos oszlni és a legtöbben árnékot biztosítanak a pohú-tukava-fák. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiválósága mutató ugyanazon mértével mérjén a hagyományos csapatoké te vannak az értsakő különbségek. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Parry azt nyilatkozta, visszatért Texasba, hogy ki elemeze az esti jelölődjülés eredményeit és eldöncse, hogy van a értelme számára folytatni a küzdeemet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad és megméretteti magát, a január huszon egyedikei, dél-karolinai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúrminőztárának helyettese vonkang senk köszön tötte és szingapúrminőztárának éve Nésztián longgált tárgyalt a kereskötelmi és tárorizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá feltérheti más formányos tanácsát is ám ez a formányok a tanácsairot sát ellampoldára szapták. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Ne felájcse el, hogy annak ellenére, hogy a nagy színpadra koncertbe fejeződött lehetnek a fesztiválnak olyan területei a maje késő vészekában nyúlóan továbbzaniállek. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlán falkák meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas- vagy kutyafalkákhoz, olyan állatokhoz, melyek viselkedésükben hasonlóak mint az oroszlánok (de nem olyanok, mint más nagymacskák), és a zsákmányukra is nagyon halálosak. HYP: Az oroszlán-farkát meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas vagy kutya-farkához olyan állatokhoz melyekre-sákedősibben hasonlalt mint az oroszlányok te nem olyanok mint más nagymacskák és az ákmányokra is nagyon halálosak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott, még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhezett felhozza, mint a tiírex. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A sziget világban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egyi akt. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Északabbra hatalma célán lakott területek és újkorszinte tájesen lakatlan vadon találhatók. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolandó Mendoza-eemtizenhatas fegyverével rá lőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Legnap reggel a Törökországi Kati Ante-prendőri központjánál egy autóbom-Barokkban emelje megölk kiétrendőt tisztett és megsebesültett húznális több további személyét. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japán nökoláris hatósága szerint radioaktív stíziuma és jól tudott azonosant tettek az erőnél. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Tanél-Land-Technia az elpatekséger feladóztakértőre szerint a kitörést falu színőleg a béke fenntartó okozták. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus előtt harmadik században épített nagybiram is egyike sok nagyméletüb íram isnak, amelyeket halott váraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A párziakat egotantrikusként ott varrgyatlan kén és arokánsként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A Nésztad Hármas támuz Koturg-puszt gyakran indul szintrába megállva Kapu-darokánál. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Mindenki részese a társadalonna és használ közlekedés irántereke majdnem mindenkinek van panazzázakkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges ételmeitdal és szórakozási ajánlataik vannak egy a vendégeknek jó hangulata legyen és a helyiségben tarttságűket. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő területe nagyon forró égőfbe tartozik mind a forrósággal mindig mint pedig az erős napsütéssel amikor tiszta az égritkábban kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A mutáni kutatási teleszkópok legtöbbi egy hatalmas parán teszős egy kedvező légkori viszonokkal rendelkező elszikete a területen. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengani vízummal nem kell minden egyre sengani tag államban különvédemot vártani és ezzel üdőt pénz- és papír munkát takarít meg. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kízajnagy-püram is az egyre helyett csatából emelj még ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A plitvicai tavat nemzeti park nagyon erdős vidék lerénkán pürfák Lóc-fanyürk és tőlevelő fák és az alpesi és mediterrán medetáció egyvére található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyi-patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok nagy figyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem futatói szerint a két vegyületre akcióba lép egymással és a vese működését akadályozó kristályokat képez. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok aztán mérik, hogy megértik a bojrók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután a üstökösök hosszú idővel ezredt, a Földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: Az elmúlt héten a meti bejelentette, hogy az Apple harminc négy további túlhevüléses esetről tájékoztatta, ami elte vállalat, nem súlyosnak nevezett. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több ország bontjegyeihez is készített mecceteket utóbbi munkái között meg említhetők az új tanadai öt és száz dolláros bontjegyeihez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is ha megvásárol egy Wild-kard kártját amelyél beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás egy évtő fogalom minden olyan beszélyes időjárási jelensétre amerikárokat komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát oklózhatja. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A sziget csoport a félsziget tőr százfoszkilométerre észatra fekszik a legnagyobb a clean George Island a Villales Astral lesz településsel. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maumozra lomáltal szervezett függetlenséli trüzdelem során a városban egy bétyés összeövetelen merülték Dubu a tamasza-ze Leáloffy harmadibb nagyfőnokat. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajó út profsúrájába a németországi Perzséle és szerepelekéne állatban eminte az a fenti tőrképen is látható Perzséle ágyáltalának csatán gyermekötelében és a város meglátokat állható nem tartodik a hajó út állába. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Hiszatik századik kutatát mutatta hogy a genetikai változatosságnak két varjázzója van rajtát és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A Kokamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászó célpontja amelyt a dél-amerikai józ emézeként ismertnek különféle nagydlánit falakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az XdR–Tb aránya a teljes tuberkulózis has populációban még mindiratcs minden tűményét Dél-Afrikában a háromszáz harminc-trecezett emberből hatezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: Arisztotelész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékével áll össze, ez aka föld, a víz, a levegő és tűz. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Némény területe a víz egy percid való forralása is elegendő mint más halt többi dőre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az európai történelem ezen időszakában a gazdar és hatalmas kattorikus egyház Gorksi-velá került. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szeregáció és rekombináció keverése az előre hátravariáció a két pénz alapközt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kismereti macska belérte a háziállat macskát és ezik jóval több kismereti zsákmányt mint például rovarokat rákcsálókat gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi láthatatlan csapat jelenléte Larsson és Lepasztó ezerként az nyolcvan kirendsz száz kirendszerégg oldal ugyan csak egyedi élnem vonása a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blogok a diákok írásának javítását is segítettik, még a diákok gyakran kezdik blogíró-érményüket anyagnyiávna-ris helyesírással a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A Távolapi-szigeteken a hiták kárták a valószínülek nem fogadták el Bára brit és hat amerikai valután még elvehetik. Ördánás előre egy tettnek tulajtonosal hogy milyen fitetésre módott fogad el. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem terület legyhegyező közelébe. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kirinner-Aston az Argentin Színházban jelentette be a szándékát vagy indul az ellenő kválasztáson ugyanott, ahol a kétezerető szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét mivel a hölgynek a mosdóba keletménnie, mendozát lelőtték. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A tigris-ordítása nem olyan mintegy oroszlán teljes erői ordítása inkább olyan mintegy bicsorokba elordított szavakból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a földforog, ugye! ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott, családi állapottól, függetlenül, házasnak mondaniuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő Argentin-ferszlédiristina Fernándezek írner tennapeste La Plataban egy Buenos Aires-től ötvengyi lumi terefegfővárosban bejelentette, hogy indul az előséért. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képez idélafrika egyik legfőbb vonzerejét és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkai zászlósfájójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedje a szövetett túlmelegedni, ami zsugarodást vagy célsaséges esetekben perzserődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az univerzumban minden anyagból áll minden anyagot atomnak nevezett apróskarészetszik őpétlenek fel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ez a kapárok, büntetnek úgy, hogy egy öröbe folitási szervet készítenek, kisva vájóknak. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Hongkong nevét a Hongkong szigetről kapta és az a helyi sokturista számára a figyelem középpontjával áll. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Így a czeruz a megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztrádát nulla előtt. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilitáció szóeregete a latin civilis civis és civitás szavak amelyet jelentése polgár–állambolgár–illetve város–ványváros állam a nagyobb bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angelo kétezer hat olyan múlt szarkén hagyarázza a kontinent elvát a megsagyrati aszervezeteken egyobb tájásítmény elérésében. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napirend továbbupontjai a világ megmaradt erdőmének Bédelme és a technológi járt maroztása hogy segítségre fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szányozőmódszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilenc az nyolcvan nyolc óta a szavazó-urnáknak átlátszónak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthasság, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult, szavazók tehessenük bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlánok a legszocjáriszam macska-félé és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Koliforniai formájzó Aronchfadszenegger aláért egy törvényjavasratot amely díjtja az erőszakos videójátiló kiskorú vagy számára történő eladását vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektronladással létrejt platanakival a hidrogénatom egy platomból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával Mivel inkább áraszt arab hangolatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok ára követ kettetésre jutottan hogy a sötét anyag ugyanulj hatat többi sötét anyagre mint ahogy a rendes anyaga. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az oltadályok leküzésében való együttműközés folyamata a szervezetben egy új a vevőri régényeinek kéréglítését szórálló innovatív folyamata eredmény ez. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihat és két másik faj köztük a feje-hidomoly kóvát veszélyeztetetté. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékony a módszerelre számos ember és nagy mennyiségül áruszállítson gaz-óztánokon át. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A holdfelszíne kőzetebből és porb alá. A hold külsi réterét kíregnek nevezünk. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Fénykorubban a fény szányozés még nem jelentett akkora probléma ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken található könnyepben elérhető helyen mint a modern kori társai. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje össze a két szárazport majd Présselje őket gólyulvá tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyip-patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósóknak figyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok értezése előtt Haiti-nek az eset nyolcadásébet óta nem voltak gondjei betegség jelkapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az az egyedülálló kultúra még megosztik az embereknek egy nagyobb csoportján belül akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtudáshagyat másával a nyugat elvágtamagát a görög filozófiai és tudományos gyakereitől. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Aztálisa ugyaförténelme a leghatékonyabb helye a képetük külegesen és viszintesen harmadokra osztóvonalak nagyzete lásdapéldát. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Éjszakabbra hatalma délre lakott területek és olykor szinte tájesen lakatlan veton találhatók. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok késő bátvették egy idős hölgy helyét mivel a hölgynek a moszlóba kellett mennie ment az átlenőtték. ------------------------------------------------------ REF: Azonban ez nem egyedül ebből áll. A kísérletezés, és egy kísérlet olyan teszt, amely egy vagy több lehetséges hipotézis kizárására, kérdések feltevésére és megfigyelésre szolgál, melyek szintén segítik a tudományos kutatást. HYP: Azonban az nem egyedül ebből áll a kísérletezés és egy kísérlet olyan tett amely egy vagy több látséges hipoténis kizárására kértősek feltevésére és megfigyelésre szolgál ajak szintén sakinítik a tudományos kutatást. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta elnyakomra maradtat az autót és sok más közlekedési eszközt. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Gröndland gyéren lakott volt, a norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról és a mikort tovább utazott Nyugatra megtalált a Gröndlandot és a nevezte Gröndannak. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyebben hozzáfőrhető növin erőforrások a levelekben és függesetben található fehérék lettek volna. De ezeket ne ezen eméstük meg a hozzán hasonló fölemlősok, ha csak nincsenek főzve. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A baleset követően Gibson-t kórházba szállították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Fordított kulturális sokk sokkal hamarabb jelentkezik mint a kulturális sokk (kisebb a mézesheti fázis), tovább tart, és súlyosabb is lehet. HYP: Fordított kulturális sokkal hamarabb jelentkezik emente kulturális sok kisebb a mészméz eseti fázis tovább tartal és ősebb is lehet. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: A észak-Mariana-szigetek katasztrófetvédelmi hivatalaszer nem jelentettek károkat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilisa nyolcászkettőponti zenegy B és nyolcászkettőponti zenegy Gével feltéve, hogy a bázis állomáskettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: A csak hajók irándulásokkal száll partra akkor nem lesz ősége külön mindzobra kétezerk lánc óta. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: A télen szeli át az északi balti tengert figyei a janakabin fekvésére mert a jég közötti hajózás borzasztózája járhat azoknak akik túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az eszált jelencász hozasségek alatt az állampolgárok és nem tudak uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszéleteltség volt. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgaható duniai leste pillantjúzat a valam ugyafelylesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidékek alatt vékonyabb a fennsíkkok alatt pedig vastakabb. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A díszai felség van a vagy a Díszainaklopoliszban az egyiptomi holtart fölgyében több piramils ezek közül a nagy piramils a legnagyobb továbbá több kis sír számos templom és a nagy szfinc található. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: A húj a hold áratát okozva vonzást gyakorló a földre ugyanült fejt ki hatást a teljut a neles galaxisre. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük, a legtöbb ételés növény, emit megeszünk, növényeknélkül az állatok sem maradnának fent. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószínű, hogy a jelölés, egyszerűen szímraként terült hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a két az előttes pénzogyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenes kezdeményezés finanszírozását és meghatározta, hogy az övpjánynak tíz ügynöközgjel tineveznie az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejezése után a Corábi Szövetségesek ellenségek kiváltak és kezdetét vette a hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Ízakon látogasra meg a Fátima-i miastonium-k nagy szentét is amel egy világszárte híres márja a jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sírultek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A Közá-Szaratnálánia történéshez korán kell érkeznál ugyazánéhez közeli kemping helyhez jusson. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Anolc Fardsa-egger aláját egy törvényjavaslatot amely tiltja az erőszakos videójátiró kis tovább számára történi eladását vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nira gongol vulkán megmászásának kiinduló helye és egyben ez az egyik legolcsolphely Afrikában a hegyi korilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A hint várhatóan kétezett izája szeptemberében lesz tájásán miütőképet amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültő pecsünk. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolandu Mendoza Mtizenhatos fegyverével rá lőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Junker Ló fisi Sella elvesztette az ionizást autója fölött és rögtönös tart után befejezte a versenyt. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Más részt a győres és havas viszonyok sok országba mérszakottak a fordalom pedig erész évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kéreg körülbelül 70 kilométer vastag a közeli oldalon és száz kilométer vastag a túl oldalon. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondalom sem kell, aki ismeregy újlatin nyelvet az könnyeben meg tud tanulni portukálul. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak a forgalom pedig ekész évben davartalan. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyőz ajánlás között az első hogy mi diplomáziai kezdeményezés többsékel ez évége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainek biztosítása érdekében valamint helyre kell állítani a diplomáziai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A birtvális áványokat beépített itt a szoffverbe a minációja az hogy gyerdőre vonja rávezetőre megkérdő elezze és megmagyarázza azókat az ajárásokat a melre hardatót kihívásáli állították volna a feladat önálló elpírzésekor. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett, hogy az előadó Kanapisztinztak a színpadon és a Színház ára pátavítják közönséget, hogy csatlakozanak. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti bar esetszámokhoz is vezet, ami az egészségügyben új a sérül testek gyónyításán hivatott technikák feltalálását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mint út túlni, hogy egy kísérleti vakszanak lépett gyökkenyen ezt eből a halála zárhártállal indított egyre helytőszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világtöbbi részén különösen Lengyelországban hasonló szerevényeket állítottak fel, amelyen rengetegen berkövethette az eseményt. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Egész napindulnak buszak a körzetközi buszállomásról a folyónát de a legtöbbiük különösen a keletre és Jakar-Buntang irányába tartók hat harminc és hét harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong sziló egyéb formáló épületek parádia egy csillogó-oszlapdiagramhoz hasonlatos amit Viktória kikötő vizei még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum széleje a reaktöbb épületet újra építették hogy a turisták jobb képet kapjonak az elületi tinietet ürrel. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozók többség állt a használt mindennapi nyelv mivel a tintleg inkább vallási szertartásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A Next Gen egy olyan rendszer, amelye a féljéli szerint lehetővé tenni, ha a repülőgépek rövidebb utakadt a gyenek meg, több millió gallon üzemegyobat megtakarítva, minden évben és csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Mir ez gyakran csupán pontatlanszterautépia a párizsban való boldadulásnak még minden időt adatgyobb módja ha a tőrumtárhető legjobban viselkedünk mint aki Bien élevé jó nevelés kapott.Ez jelentősen már folklonyítani a dolvunkat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundalini Jóga segítségével a Kundalini-energiana megvilágosotás energiájája jogat testadt ások légzősutya korlatok Mantrák és vizuálizatilők ébreztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a legyakorép állókép fényképezési formátum a világon harmincet milliméter a miatt ározó filmélet volt az analóg filmekorának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem gaz pár van valami írva a dokumentum hátoltalára még sem kincestérkép. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen lehető tájforrásért valamint szőrükért húsukért és bőrükért kezdté kell tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formátumnak az oldalánya tizenkesztett osztály után a legegyszerűbb egész szám arány elérésőhez ennél fogva háruma kettőr a táltő. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkától északra fekvő hegyek egyikének a tetéén található barlang teljesenában szigetelve a kővilágtól. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országpontjegyeihez is készített mecceteket utóbbi munkája között minimithetők az orthonadai öt és száz tollárospontjegyekez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betekintélyes nyújthat a madarat torolot utának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a jégeső a túlzatmértékücsa fedék és a futó tüzek a szélsőséges időjárás megelenési formái és következményei az ivatarokkal tornádókkal víztöltsérekkel és ciklonakkal együtt. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Azt állítja, hogy a fő témat, lehet hatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztóvonalak meccete, lásdapéldát. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak instabiuma gyukvan, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra vagy maguktól is ketté válnak. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az Észak-Marina-ra szigetek katasztrófa védelmi hivatalos szerint nem jelentettek károkat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a rúszósefi centruma körülbelül és tenszületése négyszázban kezdve tett és körülbelül és tenszületése ezredt szerzik tartott. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a kettő ez a lötés pénzvügyi évben kezdte meg a felnő pornográfia ellenes kezdeményezés finanszírozását és meghatározta Rzezf-Pjájának tízügynöklött kert neveznie az őre. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függen változik, hogy megyére savas vagy lúgos övegye anyag. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idősület helyőt mivel őrnek a módszóba kálak mennye a mentózáh lelőtték. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A restaurateriasz nézeteit a tudomány minden terén elfogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Megnyelkisre be rossz-biszám annak kevésbé aktív a csillag a mágneses pórusvá tárgyteknitetében. ------------------------------------------------------ REF: A kezünkön lévő nedvesség reakcióba lép a külső rétegekkel, amely fura érzést kelt és egyfajta kéreget képez. HYP: A Keszöntő-lévő nedvesi Darcy-jóba lép a külsű rételekkel amely fura érzést kelt és egy fajta kiregát képez. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű közkedvelt vacsora különösen nyár időben a Papp Amboli kenyér oliv alája a pardicsommal és rendelkezés álló ízesítőkkel legyen a Sajt-tonhal vagy bármi. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemént azután adták ki, hogy drám telefon beszélt a törökálynőkkel receptályépp erdogánálán. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű köztetve a vacsora Gyilonesen nyári dében a Pa Amoli kenyer Olivéu-lájjal Paradicsommal és a rendelkezésre álló édesítőkkel legyen a Sajt-Tonhal vagy bármém. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy gyógynevényeken és fűszereken alapuló ételt miatt hússal vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A nex-kán egy olyan rászár amely az F a szerint lehetővék táné hogy a repülőgépek rövete-butakat tegyele meg több ünnyiló-kaalon üzemanyagot megtakarítva mintán évben és csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elvatult gyermeket főő spántalmazás vagy traumát tapasztalálata meg nyelosz elhettek őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Krét az eredtőben Gomát a Nira-gongó vulkán lávája pusztított tö el amely a város legtöbb utcáját betemette főként a városközponban. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használhatózásnál be leért fel a kedvtörési célú hajózást valamint azokat az expedíciókat, amiért néven adatok és hangok távközlésre van szükség. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez út a Sün-Utvonalon az egy túrázumútvonalenne. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az ületékiára utthozza a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpatok és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa-tornás szövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai bizottságának levelét és az Alapvető fontosságnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos portolónk számára biztonságos környezetet nyújcsanak. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televízióharportok azt mutattal, hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Miniak kisebb a rospi szám annál kövépi aktíva csillag a mágneses pólusvá testeknöntetében. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges auttóbirtok Lásugyanakkor magas közényti baleset támekhoz is vezet ami az egészségügyben új a sérül testek gyóti táhára hivatott technikák feltalálását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Szakintandul kar és rahod ravi köztesítójátikosok jótája isítettek és egy száz futásos együttmúlt adést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely amelyett az angol gyarnatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez a gyóhelyszín kezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európai Gyargon-tínens a mai viszonylag kicsi de sortfüggetlen országa rendelkezik. Normál törülmények között a több orszárom keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször ártelesni a vízunkérelmeken és az útlevél ellenőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábuk van járnak, akár egy tírhez. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni, a szentpétertélen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Oliver Saks az ellen aki beszédről szóló essélyében The Presidence-Speach arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykároztatás szeme lett emberek, akit nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Márterdi egy új küláztakon utájkán választása tanács előtt tap-tat esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az ületét járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadot és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények oxigénc termelésére képesek, miatt az emberek beli legeznek és szén-dioxidot vesztnek fel, miatt az ember kililegez. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje össze a két száraz sport nagy prősorja őket gólyóvá tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Megjelenésekor gyorszolg állatottat sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins, amin a kórházban dolgozott, szabadidejében, a koraszözés kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A falklandi fontok hivatala szpélyleme a falklandi fontok kpp egyenértékül. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgahnél tudott milyen lesz a billántjóza a valami újabb fejlesztőssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott sima keskeny talpú lovagló csizmát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen mireája a védrahajtóhatalom irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnali irányváltássirget. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy tírhez. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A Nészáz Hármas Támuzkot-Turbusz gyakran indul szint rába megáv a Kapu-darokánál. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők női utazóknak ajánlott családiállapottól függött lelő házassnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamala-ferküszon a dántűn egyetem profesször a személy az ümmságnak-feszélyen után gyána a fotókat vagy hasonló publikálnak tanultamítottakról. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Mindenki részesen a társadalomnak és használkozlekedési rendszereket majdnem mindenkinek van panasze ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely, amelyett az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így hal terület gyarmati múltjára keres bizonyítékat az egy jó helyszínkezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonynak bizonyult ezáv a létfontosságú katonai és civil elátmányokat vára blokkát megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásába megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzereit és a Dél-Afrikaai Köztársaság nemzeti parkja izászlósájójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy olyan betegség mely az agyból Karin felőből és látta-mitekből álló központi ütekrehez szert érinti. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forrócsokolát élt teljesíti a belga elvárásokat a gyümölcslevet rágák de kiválomínőségűek. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az azusz-i pc amelyett korábban világszerte a költség megtakarítás és funkcionarítás ötvözése érdekében dobtak piatra a kettőzer hetes tájpei informatikai hónapban kiemelkedőté maradt. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modern kutatási teleskópot legtöbbi egy hatalmas berendezés egy kedvező lépkori bizonyokkal rendelkező elszületelt területen. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra van a sejtett mutációit örökövetre gyerekek még a más alak jelakuló mutációt sejthalált vagy rákot okozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: A lemondási feltételek különbözőek, de március vége óta a legtöbb koronavírus-alapú lemondási feltétel nem terjed ki 2020 júliusára, amikor az olimpia volt megtervezve. HYP: A lemondási feltételek különbözőek de márciós vége óta a legtöbb korona írus alapú lemondási feltétel nem terjed ki kétezer húzi uliósára amikor az olimpia volt megtervezve. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az en-tomulógusok hivatalos értelemben használják erre a rovar csoportra. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldova fővárosa Kis-Inyov, a helyi nyelva Román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai péhának nevezik a Vörös-Táposzta-leveléből indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valószínnek nem gondolják hogy a hazatőrű utazóknak türelemre és a megértőre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas parendezés egy kedvező légkőri viszonokkal rendelkező elszikettel területen. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állítólag már idős volt a huszes éveiben bíber egy nyilatkozatában kijelentette. Báré nem voltam jelen vagy részesennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imányamat küldöm az áldozat családjának. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát magyarót és más helyi az gyümölcsöt a népszörőb-sütemények gyakran jól tárhíthatók egy sése erőskávéval. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szitokötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Zahem-tendőkar és Rahó Drévét köztes ütőjátékosok jartályásonítottak és egy száz futásos együttül kötést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Vérül pedig sok kis méreti macska belértve a háziállat macskát és eszét jóval több kis méretű zsákmányt mint példáuló rovarokat rátsállókat gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: Ahogy a hold ára párt okolva vonatást gyakorolat földre ugyanitt felt ki hatása teljút anyeles galapfischer. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze annak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz és termékenység szártartás. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Szahel a nyugatér déli részeket az Atlanti-óceán határolja. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: A elmúlt hőeten a metipályának tette vagy az Apple Harmes négy további túlhevüléses esetre a tájkoztatta amelyet a vállalat nem súlyosnak nevezett. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezekné a zsúfolt családistlandok ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne rendje a szövetett túlmeredni, ami rutoradást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan úgyvélték igaza volt a sokan hüték az ellenkezőjét ugyanaprendsz el a Föld körül forró beleérve a napot, sült a többi csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: A kárcsak az összei télafrikai nemzeti parkban itt is természetvédelmi és belépési napítia szráváltani. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Adomban miután elveszintette a kapitán kapüle India mondta, szaharminc hat futamát indított és hír kapitve szinte találték végére. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírhát haditengerészeti Pott-hezett helyszíne volt ezer nyolczat nyolcvon kilencben amit oda héthajó névetországból az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtaradta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A 29 éves Dr. Malar Balasubramaniant Blue Ash-ben (Ohio állam) találták meg, Cincinnati-tól kb. 15 mérföldre északra egy külvárosban, az út mellett feküdt a földön egy pólóban és fehérneműben, látszólag erősen begyógyszerezett állapotban. HYP: A huszonkilencéves dr. Maral Balazobra-Maniant-Bluasban Ohio államtalátáknán szén színett ütöve kábbi tizenötmér földre északra egy tővárosban az út mellett fekvődte földön egy pólóban és fehér nemőben látszóra derül sem begyújt szerezett állapotban. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az észak-karolina-i bened szkúliákiai minden évben egy az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldal terveznek, album oldalt minden évben átalakítják, de mintegy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: A még ma is számont tartott huszonöt Dunlap oldal a dokumentumreg legrégebbi fennmaradt példányainak számít az eredeti kézirásos példány nem maradt fent. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az óceáromba ömlőfolyó vizek húsz százaléka az Amazon azból ered. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Öt tűnye, hogy a kecskéket először körülbelül tínzezer évvel ezzelőtt háziásították az iráni zágrossz-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blokok a diákok írásának jelentő társáát is szerinthetik még a diákok gyakran kezdetik blokinuró élményüket hanyag nyelvtana és helyesürással a közönső megjelenése ezt általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A párizsiakat ekocentrikusként udvariátlanként és arrogánsként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejelése után a Karábbi Szövetsére-sek ellenségeit kíváltak és kezdetét vette a Hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminak célja az, hogy kiérdőre vonja, rávezetődik megkérdője leze, és megmagyarázza, hazokat az eljárásokat, amelyek, a hallgatót kihívás eléállították volna a feladat önálló elvégzésekor. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Sztergáció és re kombináció keverése az előre hátravariáció a két pénz alapköz minden irációnál. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nekem a vonatot az autó és sok más közlekedési eszköt. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kilenc az hatvanas évek során Brezeszinszky John F. Kennedynek majd a Linden-Bét Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten rájt eresünk az ellenséges környezet-kurzós szavatra valószínőleg egy helyi céd címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A Népszeli Sportárat között szerepel a labdarúgás a kosárlabda a replabda a vízilabda a vívás a rötbi szerikpározás a érkorong a görkorong és a formány. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderbans a világ legnagyobb mongróf övezete a melatt emberpartól nyolc matilométeren nyúlít be Bannrodezs és India hat hátországába. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videó felvétel használata fontos felfedezéssel kell vezetett a mikroarsztifejezések a néhány minisztaköntömig tartó az bezgások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció azat egyetülálló kultúra amely megozlik az emberehnek egy nagyobb csoportján belül akik egy tarthatonban érnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett, hogy ez előadók, kanabiszt szívtak a színpadon, és a színház arabálytóritja a közönséget, hogy csatlakozzanak. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizáció szó eredete alatt én civilisztivis és civilisztavat emeljeke-lentése polgár állampolgár illate város vagy város állam emelj utóbbi bizonyos mértépe meghatállata a társadalom éretét is. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerpartól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai gyakran egy zátony-nár vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú állkapcsoljból hetvennéli s több borotva éres fog áll ki, és még egy sor található a szájkadlásán, itt semmi nem menekül, ami ezúttjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzett munka alapvetően elvéreti volt de a programot a nyilas galaxison végzett megfigyelések szimolállására írták. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második fett bente a potró korán előnyhöz jutott de végül hatthat után esti Steinbeer-kben kellett állt dönteni. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyilat-afrikai népi szervezet Szvapó névve jegyzett kormánypárt emellett mellőrizte a parlament többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szegregáció és rekombináció keverése az előre hátró variáció a két pénz alapközt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyebb be hozzáférhető növényerőforrások a levelekben és süvelyesekben található fehérét lettak volna. De ezrednek nehezen emésztik meg a hozzáhasonló emfőemlősök, ha csak nincsenek meg főzve. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népessége körülbelül nyolcászfő, ez a legkisebb és legalesnél a népességül független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos mondja annak, hogy megtillag beszettünk egyes igéket és tárgyugat. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemint azután adták ki, hogy trump telefonon beszélt a török el-neppel, receptaib erdogennal. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészet technékeája hagyományosan annak biztosításra volt, hogy az országképes legyen az emberek és áruk mezkatására, őkben a katalja szalmaz ellenség képességül az emberek és áruk mezkatására. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus előtt harmadik században épített nagy piram is egyike sok nagyméletük piramistak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos emberreket, arra tésztettnek, hogy akarják az orotodó okat, amelyeket megtesznek, és környezetűben, mi készeti tőket arra, hogy ezeket a dolgokat, megtegyék vagy semmel. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela Ferguson a Dundee Egyetem professzora szerint az újságíról veszélyes út tojárnak a fotóval vagy hasonló publikálnak gyanúsítottatra. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Hómú köztve három éves az év elején tesztak kormányzóságot és aláértett törvényt az Atonat Nem Jelkházasságának lekarütálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyugat-afrikai népiszerveze sv-apó-pio néven jegyzett kormánypár emellett megőritte parlamenti többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: A madarak szervezett funkcionális részlegrein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel akkor felszíletőrhet a relatívítás és a találékony segn. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virasztást nagyszombat éjszakáján és a gyülekezetek éfélkord gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünne felé Krisztus feltamadását. ------------------------------------------------------ REF: Az újjáépítési erőfeszítések liberális kritikája az újjáépítési szerződések odaítélésére összpontosított a feltételezett washingtoni bennfentesek számára. HYP: A újjáépítési erőfaszintősek liberális kritikála az újjáépítésre szerződősek otajétélésere összpontosultott a feltételeze Washingtoni bánfentesek számára. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Azutazóknak erősája vasújjuk vagy tájelkozódjának a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról mivel ezekbe főelsóhatják az utazási terveiket. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A min holdat egy rakkirtával küldték az ülbe a tudósok az őrben csillagászat üttávcsöveket használat mert a föld légkör a torzintja a fények egy résző és találhatóságot. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szárdai eseményen kívül Carpane-dó két egyéni versenyerés indult ezen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia Szamova fővárosa a város Upolu szigetén található és népességek kicsivel negyvenezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hong Kongra nyíló látló legjobb kilátához hadja el a sziketet és megyne a szemben található Koflo Növinc-parthoz. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legye határozott a férfiak füstszokdasításával és nefélyen a sarkára állni kulturális különbségek ide vagy oda a tommin nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve a luxus epizmertrumok körülbelül számítára négy százban kezdődött és körülbelül ütőszámítár ezer százig tartott. ------------------------------------------------------ REF: Mivel a dinoszaurusztollaknak nincsen jól fejlett nyelük, amit szárnak neveznek, de rendelkeznek a toll egyéb jellemzőivel - tollrostok és pihék - a kutatók arra következtettek, hogy a szárak valószínűleg későbbi evolúciós fejlődés eredményei ezekhez képest. HYP: Mivel a tina szauros szólaknak nagy sem jól fejlett nejük, amit szárnak neve, no te rendelkezlek a tol egy kibbi ellen zőjével a tollorosztak és pihét a kutatók ára költöztette, hogy a szárak valószínaga külsőbbi evonultíróf-fejlődés eredményei ezekhez képest. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az ütazóknak erősen javasoljuk hogy tájúkozó utának a területet érintő fűlös üdüljárási kockázatokról nyilván ezreftefolyáson hagyták az ütazási terveiket. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai piának nevezik a Vöröskáposzta leveléből indikátor tészíthetően. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság az ősi kína történelmének egyik legvírásabb korszakavól ahol több ezer ember harth meg a axian palota legnagasabb székér folyóharthban. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezerkilenc az negyven augusztust tizenötödik én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az invációnak a Dragon hadműveret nem etadták. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan őtvélté igazaval te sokan hütték az állán kezőjét, hogy a Napránster a föld körül forog belejött fel napot, sőlt a több csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins, amely a flórházban dolgozott szabadidejében a poroszülés kesse vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadásos bomba aten az elvenő köri egy az atoma sok platónál és nájutrónálvá léztelt köztetése energiát igélel. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyanad ismert és részlet gazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek araszakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maó mozgalom által szervezett függetlensági küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Dubu-atama szellelve a Lofé harmadik nagyfőnököt. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannakeresztény teológiai magyarázatot is erre hagyományra de valószínű, hogy ez egy telesztényséreleti tavasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: "A technológiai determinizmus legtöbb értelmezése két általános gondolatot oszt: azt, hogy magának a technológiának a fejlődése nagyrészt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ, és hogy másfelől a technológiának ""hatása"" van a társadalmakra, ezek a hatások pedig velejárók, nem pedig társadalmilag kondicionáltak." HYP: A technolóriát öterminizmus lehetőpértelmezése két általános gondolatot oszt azt hogy marálnak a technolóriának a fejlődésen anyerészt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ és hogy más felől a technolóriának hatása van a társadalmakra.Ezek a hatások pedig beleárok nem pedig társadalmi ragkondicionáltak. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az alatt hogy az előadó Kanapis színztek a színpadon és a színhát ára pár tanítja a kötenséget vagy csatlakoszlenak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok helyes használata „felkészítheti a diákokat arra, hogy analitikusabbá és kritikusabbá váljanak; az internetes anyagokra való aktív reagálás segítheti a hallgatókat, hogy meghatározhassák a mások írásával szembeni álláspontjukat” és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésekben (Oravec, 2002). HYP: A blogok helyes használata felkészítheti a diárokrat arra hogy analitikusabbá és titikusabbá vájának az internetes anyagokra való aktív reagálás-réttheti hallgatókat hogy megtatározhánsság a mások írásával szembeni álláspontjukat és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésebben óravek kettő ezer kettő. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A sunción ezer ötszáz harminthetes alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őstakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére, hogy az éjjáj, erős tudományos-fantasztikus többlet jelentése rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, ami a gépek viselkedésével tanulásával és interigens alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnöttestület meccsrése szerint hatthüvelt nyit csapatig már megrepeztheti akkor ápon meccsérült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat ne engedje a szövetett túlmelegedni, ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzserődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mitró arckifejezések a néhány milliszeek mondomibb tartó arckmozgások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kétezer hat olyan módszerként magyarázza a kontinóm elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelkelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkor a jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ez a rajzánméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos emberreket, aratésztettnek, hogy akarják azonat a dolgat, amelyeket meg tesznek, és környezetünkben, mit készeti küldtet arra, hogy ezeret a dolgat, megtegyék vagy sem. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok asztram élik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a föld létrejöttét miután az üstökösök hosszú idővel ezerre töltött köztek. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az olvásmere szorítás a merszokot dalvási cirrusból való szándékosévedés és rövid időn tíz hatvan perc belüli vissztovábbás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonynak bizonyult elzárva lépvontossága katonai és civil elálltmányokat vára blokkát megsőltette az előző két évszázat több nemzetközi megállapotásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundalini-jógyszerit sírével a Kundalini-energiát a megvilágosodása energiáját jogratos tartások lírzési gyökorlatok mandrák és küzualizációk ébreztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hone lemondot és addévi országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban várhatóan normál lánp képviselő törtümelpvelt évi állt a ürasán hagyő üzleti minőszteli posztot. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb szigetfüggetlen nemzet vagy Franciaországa lál kapcsolatban és tengerparti blúkszus üdülőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszédni az atatagyógyszereket melyre Fáldalom legyőzéséhez kellettek mivel tiltva vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság a ősi kína történelemének át itt legvélesebb korszaka volt, ahol több ezt ember halt meg, a ksian palotte legmagasabb fékér folyóharcban. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömeg kommunikásztó és az interpersonális kommunikászű elemeit egyszerült magában. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A Plütviszei-Tavak Nemzeti Park nagyon erdősüti leginkább bükkfák lütfenni és túlleveli fák és az alpesi és metiterrán vegetásző egy feleket található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok állalkevetkeztésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgyhatat többi sötét anyagra, mint a hagyarendes anyag. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Pétervári Körutak része a városnézés a hajók utasai mentesülnek a vízunkoterezettség alól ellenőrizzel feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Léton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójuk van a miniszterelnökkel változtatásokat a konzervatív párt környezetvédelmi törvényének alapos és teljes átírását kérte. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Lakka színkben mutatta egyben csapán bok-bazsánt is kísőre terályuk kántelvá énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A gyalanattek a piramosokra vannak kivettétve és a különböző piramosok megvügyeleként tárgyúanak. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzottó csapatok végül éjjel tizenegy harminc ötre oldották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattózt köztük gyermekeket és időseket is engedtek el korábban csak új mint a finnipino fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós riportok aszmutatják vagy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az események korát átalában késő középkornak nevezik az európai történelemben a tizenegyredet tizenkett az ők tizenharmadik százatokban Christie fután ezzel tő ezzel háromszázik. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények meg tekintélysére, hiszen az égnadjából egész napsötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Két azer kathőben komát a Nira-gongó hólokán lávája pusztított a elfemeje város legtöbb utca alját betemette főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezek az elméletek azhúzsgáljához miatt amely bizonyos embereket arak kisztatnak hogy akarják azokat a dolgokat amelyeket megtesznek és környezetükben mikésztetük őket arra hogy ezeket a tojokokat megtetik vagy sem. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A Sunderbans az unackó vilájróségét részévé vált. az erdő Indiában található részét Sunderbans nemzeti partnak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta a gyönyörű égboltot és a környező hegyeket, ez a világ kevéssirát hatunk vagy hallható a barlang belsejéval. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város tüves ellen többen áll az ország többi vársával nyivel inkább áraszt arab hangolatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos adóterreket kiveti országokba utazó időnként jelentős összekett akarit hasznapnak meg különösen az alkoholt tartalmű utalom- és tohánytarmékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: Egyetértünk az USOC kijelentésével, miszerint sportolóink, klubjaink, és a sportágak érdekeit inkább szolgálja a továbblépés és a szervezeten belüli jelentős változások végrehajtása, szemben a tanúsítvány visszavonásával. HYP: Egyetértünk az uszok jelentésével viszeli sportolóink klubjainak és a sporttára kérdekeit inkább szolgálja a tovább lépés és a szervezet emberüli jelentős változások védrehajtása szemben a tanúsítvány-misszavonásával. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú áll kapcsoljból hetvennéli s több borotva éles fog áll ki és még egy sor található a szájpadlásán itt semmi sem menekül ami útjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyházkötponti hatósága több mint ezer éve Rómában volt és a hatalom és a pénny e koncentrációját láfva sokakban felmerült a kétő a teljesül e alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramatok a tengerpartól elszakadtó hullámok visszatérő áramlása ügyeklen egy zártannál vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az Atlanti-hurikán szezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi dzsári amely magképződött az Atlanti-óceánon. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív célziumot és jóot azonosítottak az erőműnél. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és rániiroból merédlegyeztek mint győte Fichta és Léger. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömeg kommunikáció és az Interpersonális Kommunikáció elemeit egyesíti magában. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztály kirándulási ümményé szintén nagy szerül múltja a kirándulásra való biztakont doárnak és a gyövő osztályáivaló tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Más részt a jeges és havas viszonyott sok országban a mert szokottak a forralom pedig erész évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundarini-jóga segítségével a Kundarini-energiát a megvilágosodás energiáját joga testtartások légzési gyakorlatok Mantrák és vizuarizációk ébreztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közeli Kempink-helyhez jusson. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az itt tb. aránya a teljes tuberkulózisos populációban mint mindig alacsúinnak tűenig Dél-Afrikában a három száz harminc ezer fertőzött emberből hatezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A Plütviselő tavak nemzeti park nagyon erdős vidék leginkábbük fák lütfennő és túllevelű fák és az alpesi és metüttárán vegetáció egybeleket található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy olyan betesség mely az agyból derincfelőből és Latoidetből álló központi derrendszert érinti. ------------------------------------------------------ REF: Az éjszaka során 150 és 200 közötti másolat készült, amelyet ma „Dunlap-nyomtatványoknak” neveznek. HYP: Az évtaka során száz ötvölés készített ki másolat kérdült emelv-maltúnalap nem tartott ványoknak neveznek. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: Azonción ezöröczhez harmincetes alapítása óta paraguainak sikerült megtarthania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehetsíres, hogy több vetete kőzát van a közeli részén, mert a kérek vékonyabb, a lávának könnyenbb a felszíremelkednie. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az európai történelem ezen ütőszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház kórcsú alá került. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldala tijemzi asztíria vagy a fotós nyután jármévét lárította a szakújvét a sugáródtól oldalán és már próbálta lefénképezni rendörök által megállított forgamat, mi oltatkolyt az útamait folytat a fényképezést és a forgalmat a megállító kariforniai autott pályán járől az ő rendőr tisztszkétszer is ar utasította, hogy mennyen vissza az utca túl oldalára. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általában mindig halációt a turisták és az eladó hangja.A hang és a fényháltal elmesélt történtát pont olyan mintain mesekönyvé. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem minden ritudat bejutni a Szent Pétertélen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerük közked felfaccora különösen nyerdőben a Pa Amoli-kennyér-Oliva-oláj-paradocsommal és a rendtelkezétre álló ízásültőkkel lezenen sajton hal vagy bárni. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Példzaul a legjagoribb állótép fénycsi-pezési formátuma világon harmincát milliméter a meghatározó filmélet volt a tanárófilmek korának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus Eurót harmadik században épített nagy piram is egyike sok nagyméreti piramistak, amelyett hallott váraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik Deátalában nem ér vele egy alapajos stílusú sítúra vagy hegymászás az utóbbiak meredetelepen és sokkal feszesebb sílétzekkel és csizmákkal történek. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűnig, hogy a lecskejtete lőször terő belő tízzer évvel ezelőtt háziásították az iráni Zágros-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúr minisztaráknak helyettesre vonka szány közöntette és szingapúr minisztaránokével Lichtenstein-longa tárgyal a kereskedelmi és tárorizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela Ferguson a d’Anton Egyetem professzora szerint az ússági rock vesztélyes óta nyárna a fotókat vagy hasonló publikálabb gyanúsítottakról. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezer kilenc az negyven augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az invációnak a Dragon hadmővelet nevet adták. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizáció szó eredete a latin civilis civilis-civvisz- és civilis-szavak a meghihelentése polgár állampolgár illetve városajváros állam amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározatása dalom méretét is. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Edinburgh-szkórházba. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A műhollat a Grakritával küldték az őrbe. A tudósok az őrben Csilaggászati távcsövetet használnak mert a földlékkörre torzítja a fények egy részét és a Lászthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz nulla nulla és tizenny nulla nulla között hegyenyári idő tizengyújtottak a foglyok az udvaron. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatti záron állam először egy gyenge központi kormányhozott létre a kongresszus lévén az egyetlen alkotó eleme a konfigeráció alapszapálya alapján. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a gát a teszekrendszáz hatvan hármban felépítették a szezonális állatásokat emeljek az üredély keszély terezztettő a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: Hacsak hajó kirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szükségek külön vízomra, kettözek ilyenc óta. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A Marokkó-észultán Báró Ibadja néven újjaépítette a várost a spanyol teleskedőt pedig a kaszablanca nevetetták neki és itt lére sítettét meg telesedelni bádisugat. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk mint dinaszauruszokra, mert tollasak és repülésképesek. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem részletezte a csökkentések mértékét ki jelentve, hogy ezek kína gazdasávítája sítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a éreső a túlzott mértékül csapatig és a futott üzet a szélsőséres időjárás megjelenési formái és következményei az evatarokkal tornádókkal biztövetsérekkel és a ciklanokkal együtt. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi a játékosok számára a videojátékok műveleteinek és mozgásainak ellenőrzését az eszköznek a levegőben történő mozgatásával. HYP: Ez lehetővé teszi a játékosok számára a videójátékok műveleteinek és mozgásainak ellenőrzését az eszköznek a levedőben történő mozratásával. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú ez egy fejezett keltete. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainakat növényekből építő és a ruhányokat és növényekből készítik.A legtöbb ételés növényelmét meg ezt a növényeknélkül az állatok sem maradnának fenn. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a feje és demoly-kó Báce beszélyeztetetté. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hőmérséleti szempontból nem olyan egyenletesek mint a nagy barlangok melyekőmérsékre tegyakra majd hogy nem állandó, de ez az hangban alallal, hogy mélyi lyukat képeznek a talajban. Montaglen-Casing, akih ez egyesült államok geológiai szolgálatához, U.S.G.S. tartozó asztrogeológiai csoport, valamint az arizonai, Flackstaffban található észak-Arizonai egyetem munkatársa. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: Ahedi tenderészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország kép estenyen az emberek és árok mozlatására, mit az önkadályoz az ellenség képessé rét az emberek és az árok mozlatására. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlának a legszociálisan macska-félék és falkának nem ezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nemsokkal az ellenséges kötős kitörése után Nagyr-Tanja keztemény-asztani-metország tengerüplok átját. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiengyás-hozat atlétaként a Titlis képes fára mászni, vagy nem pulyol, úszni nagy távolsára ugrani és a gyerős ember erejének ötszörösével hozni. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális és szezonális tőrsúséges időjárás jelenséket magukban foglalják a húvi-hard nyégyi-vább és a porvi-hard. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kínyszáz halfonas évek során Przenyszkij–John F. Kennedy-ne majd a Lajnton–B. Johnston adminisztrázionál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Lakka színkben tudta egyben csapban pógó-pacánt is kísére találjuk kantáver énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nemsókkal az állenséges kötés kitörése után Nagy-Britannia kelteményezte Németország tengeri blokátját. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandrássek-hárszalánki rendőr felügyelő szerint a vádlottak fedett arca jelentek meg a víróságon. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közelükben a legszebbek úgyhogy ágyon ellen a tísértésnek, hogy csak egy példán viselt ávalítjon. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyéb bomba a főkormányzói hivatal előtt robban fel. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Alib két hét arat az amerikaiak és a szabadvancivá rőd felszabadították Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondalom sem kell, ak ésmer egy újlati nyilvet, az könnyebben megtud tanulni portugálul. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egy gyenge központi formányhoz ott létre a kongresszus révén az egyetlen alkotó eleme a konfölderáció alapszaválya alapján. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hat-Túzt köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban csak úgy mint a Filippin-képészeket. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pletykákat politikai fecsegésnek és mutaságnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszédni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az egyedülálló kultúra a mell megoszlik az embaraknek egy nagyobb csoportján belül akik egy tárhatalomban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forradalom áramlás az egyéni sofőről és gyermévek mozgása két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagyméretü televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A tibeti meditáció középpontjában az istenség jóval számos istenség-viszoalizációjával az energiacsatornák kitisztulnak a csakrák aktiváródnak és az öntudat megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az Aerospace lemondta a turné lyuk fennmaradó koncertjeit. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sort mindenme hasonlóan néznek kék mint a dinaszauruszak. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az Xd–Rtb aránya a teljes tuberkolozisos populációban még mindig alacsonynak tűnik Dél-Afrikában a háromsáz harminc-hez harminc-ezer fertőzött emberből hatezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte ki a lakitanista elstílusát az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt vagy az emberek elkezdték gombok használatává rögzíteni elruhajukat. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért valamint szőrükért húsukért és bőrükert kezdték el tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezárt kilenc azt jelent szemben felvetették a veszélyeztetett világrökségi helyszílet listájára a fenyletősi vatari homort miatt. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítás a megszokott alvási titlusból való szándékos éprhető és rövid időn tímszhatvon párs belüli visszaalvás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az en tomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovar csoportra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektron leadással létrejött platonak nyugal a hidrogénatom egy platomból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyugat-afrikai népi szervezet SvApo néven gyedzett kormánypár emellett megőréte parlamenti többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A Szafariki-fejezése populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal Mainek célja a lenyőgöző afrikai vadon ellatainak megtekintése különösen a szavannány. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Adem Brooks kórházba. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Kaszablanca az egyik legkevésbé éltetés helymarokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A senkeni övezet azonban ebben a tekintetben valamennyire egy országhoz hasonlóan őködik. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A múltra volt a tetraktént távak kultík közürbe a titulfokat őrben csillagáthatott távcsillákat használnak vette földvékőre torvítja a fénylek egy résző s aláthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pitrejes és karmos lábuk van tojástraknak és két hátsó lábukon járnak akár egy tíretz. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterőnek tőnünk mert azt nem ér el, hogy a Föld farog ugya. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az S M egy olyan betegség mely az agyból gerincfelőből és a látóidegől álló központi idegrendszert érinti. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezése előtt hajtének az ezernyő száraz évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi és nő él akik túlérték az ott töltött idejüket és még sokkal többen mondak olyan, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilk voltak vagy halára dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemén azután adták ki, hogy trám telefonon beszélt a terökállakkel receptályi erdugannál. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvérzett munka alapvetően elméleti volt dal programot a nyilasdarorszisan vérzett megfigyelések szimulálására írták. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozott többsége által használt minden armi nyelv minalatint leginkább vallási szertartásokól használják. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A Kosamo-völgy Csili kiemelkedő hegymászó célpontja amelyett a dél-amerikai oszlimáitként ismertnek különféle nagy gránitfalakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Mordáti-ármívet ugyanazan napon körülbelődélben g.e.t vitték el a baleset helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A gízai fenység van a vagy a Gízai nepropoliszban az egyiptomi ohajtárföldjében több piramis ezek közül a nagy piramis legnagyobb továbbá több kis sír számos templom és a nagy szfinct található. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részot elész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság az ősi kína történelemének egyik legvédesek orszaka volt, ahol több ezzel ember halt meg, a Xean-palotte legmora-sepszékihez folyó Harzdon. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kómú ötven három éves az év elején kezdte a kormányzóságot és alágyürt törvény az azonok nemők házasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette mindemellett nem kerhetőt tőrük, hogy a fejlődési szakaszokat felelősségeiket és tépességeiket meghaladók ötelezettséreket vállaljonak. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az Egyesült Államok tornászövetségének U.S.A. gyimnastix és az Egyesült Államok olimpiai bizottságának U.S.O.C ugyanez a célja a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára kogy biztonságos pozitív és hiteles környezetben varósíthasság megalmaikat. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Edinburgh-szkórházba. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Graland jelen lakott volt a norvégmonták szerint Vörös eliket gyilkoságnél számíté- üzlándorolt és a munkor tovább utazott nyugatra megtárt a gröllandot és elnevezte gröllannak. ------------------------------------------------------