REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Honkong nevért a Hongkong szigetről kapta és ez a helysok turistatámára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan úgy hirdét, igaza volt, de sokval hitték az ellenkezőjét, hogy a naprendszer a földszerőforog beleért fel napot, sőt, a több mint csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Huszodik századik utatást kimutatta hogy egy anatikai változatosságnak két variációja van rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A spektrum másik oldalán valaki egy falismerhát a feneteményi alakul az ügy érzi, hogy mintán a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtathnya és a saját nyává kell tennie. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Ath Emberah-monapság mára számítógép képernyőire nyurnak lütenesztött és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderland-szt a világ legnagyobb mantúvevezete amely a tengerparttól nyolcvan kilométerre nyúlik be Banglades és India hátor szágába. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a grét jármúzban lévő James Paget-kórházban kezelték. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs holtászokva a vidéki utakon való vezetéhez tartsonyítva a szemét, meredek emelkedő, keskenysávok és illes kanyarok jellemzik az utat. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-Gerley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-Gy-ben. oldrich-jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő-szuper-g számban. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vasállap az Egyesült Államok Államokől tanátrám egy a sajtótitkár által közvetni technolatkozatban k jelentette az amerikai katonai egységek elhagyták Szingriát. ------------------------------------------------------ REF: Ezt a „Vichy” franciák uralták. Ezek francia emberek voltak, akik 1940-ben békét kötöttek a németekkel és a betolakodókkal dolgoztak, ahelyett, hogy harcoltak volna ellenük. HYP: Ezt a bücsi franciák uralták.Ez a francia emberek voltak, amik ez a kilenc fel negyvenben békét kötöttek a németekkel és a betolakodókkar dolgoztak, a helyet hogy hosszoltak volna ellenük. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelembe véve nemland nem ad lepő, ha őseint a fehérje problémáthat hasonló tippen órották volna meg, mint a máj sinpánzor a szavannál. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A Sunderban térség ezer kilencáz hatvanhatóta a vadon élő állatok menedékeként szolgál és becslések szerint jelenleg négyszáz vendgáli tigris és hozzávetőlegesen harminc ezer pettyes szarvas található a területen. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A falkák egy három egymással rokoni kapcsolatlanálló himből és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: Arisztotelész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négyelem egy vagy több tagjának keverékével elössze, ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az óceánokba ömmelő folyó vizek húszázaléka az amazonazból ered. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottavak Kanada elbővölő kélt nyelvű fővárosa is támasmér-vészeti táratok és múzeumot vonultat fel a mérk Kanada múlce és jelenét tárják elénk. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírhedthat után derűeszedi pad helyezett helyszíne volt ezálló nyomszat-nyomászmón kilencben amikor hét hajó Németországból az Egyesült Államonból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal elődobban fel. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a másodkomlikációs módszerek miatt a stílusok nyugaton húzenöt harminc évvel is hátram maradhattak. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyolc ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben, irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állíteni a diplomáciai kapcsolatokat, a szomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az biztakapcsolódó elemeket elég hamar lyugén bevették hogy a pálya megőriz a hely után akkor lassan rájöttak, hogy hatékonyabb lanna, a ráhelyeznének egy vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalomára más tanulmányozása nehéz mivel a jármüvezető füszörkedősét nem lehet száll századékot bizonyossággal megjósulni. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hülmérseredi szempontból nem jön egyenletesek, mint a nagy barlangról, mérkülmérsékletegy a frannam állandó, de ez összamban állalattal, hogy mélyükrott képeznek a talajban. Montaglánkusén, akihagy esült államok, geológiai szorraladához, jü esz, gs, tartozó, asztrodiológiai csoport valamint az arizónai Flex.Pentálátó észak-ajzónai egyetem munkatársa. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A farkák egy három egymással oknél kapcsolatban álló hímből és a term harminc nőstényből és kölyött bölállnak. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Molt odafővárosa Kissino a hely nyelv aromán, de az orosz nyelvet is téles körben használják. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően kipizont kórházba számították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon harmincet mm, ami meghatározó filmméret volt az analóg filmek korának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy úgynevényeken és főszereken alapuló ételmányat hússal vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnöktestület pecsolata szerint hat hüvelyt a csapaté már megrapedhető a korábban megsérül törtéseket. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Ármás vártszemeleke alájített törvön nyavaslatot amely tültja az erőszakos videójátékok kiskorúak támára történő eladással vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A pályzsiakat egocentrikusként udvariatlanként és arulásként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: A télen szeli át az Érszak-Balti-tengered figyelme kabin fekvésére merte jég közötti hajózás porzászózájára azoknak akit túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcelona hivatalos nyelvei a Katalán és a spanyol.Körülbelül feleinkább katalánul beszél a többségen megértiaszt és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A p-há szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogén írnyainak a H a p-hában száma határozomig. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Duvannős két felnőtt gyerekapja Durham-tetneiben nyomást Millerre, akihez, a történel kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az esemének korábbi általában késő középkornak nevezik az európai történelmben a tizenegy azik tizenkettözökös tizenharmadik századokban közötti fután ezzel a mezezer háromszáz. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra vonal sejtek mutációit örököhetre gyerekek, míg a másol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákat okozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utas szállítós leszaladt egy más hatti kifutópályáról eset falak út közös tizenhelyt ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete. ------------------------------------------------------ REF: "Mohamed mély érdeklődést tanúsított a világi életen túlmutató dolgok iránt. Rendszeresen eljárt egy, a ""Noor"" (fény) hegyen található barlangba, amely az elmélkedés helyeként, ""Hira"" néven vált ismertté." HYP: Mohamed mélyerdekelődést tanúsított a világi életen túlmot a tódollók iránt. rendszeresen eljárt egy a norr fény, hegyen található barlangba, amely az elmerkedés helyenként, hila néven vált ismertté. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Barry vasznilatlózta, mész a térterszaszba, hogy kiemezze az esti jelölőgyűli és eredményeit és eldönyse, hogy van leértelme számára folytatni a külszelmet ebben a versenytben, később bejelentette, hogy verseben marad és megnyeretteti magát a január huszon egyedikei, dél-zorolínai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utas szállító és leszaladt egy masadi kifutópályáról és egy fauna rüzgözött tizenhét ember halálhat okozva. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védekezésüknek labda-kezelési készségének és kiváló csapatmunkál, ha a hálak kitüntek és egyértelmül volt, hogy ez az a csapat nem lekelt győzni. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik, de általában nem jerve le egy alpes és tílusú sítúra, vagy hegymászás, az utóbbiak, meredek terepen, és sokval fesek, sílécekkel, és csizmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kisztivároktatott információ szerint a dokumentum arra a terület igényre vonaszkozik a maért palesztína ezer transzállható álltos közánykkeleti háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Egyrésznap mindolnak buszok a körzetközi buszállomásról a folyomra át, de a legtöbbük különösen a keletre és csakrar, bunttárd irányába tartók, hat harminc és hét harminc között indulnek. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legyen határozott a főrfják visszautasutásával és napféljen a sarkára állni kulturális különbségek kite vagyota attól még nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg, ha aztán létják, hogy egyesek, az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen megtudják állapítani, ha valaki hazudik. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak, a szutakötők, és aki érészek nem tudja rösszecsukni hátsó szárnyaikat. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezzel kilenc az negyven, augusztus tizenötödikén, a szövetségesek megszállták dél-franciaországot, az invációnak, a Dragon hadművelet nevet adták. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekétlőmségek. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava Kanada elbüvő külhnyelvítő városa és támas múlészetet állatot és múzeumok vonultat fel amelyek Kanada múltja és jelenét tárják elénk. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kúmú ötváhárom éves az év elején kezdte a kormányzóságos és alányértet törményt az azonok nemnek házasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gomán berüli közlekedéshez a Boda Bodát motortaxit lehet használni egy rövidebb út szokásos helyén díszabása ötszáz-kongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműközés folyamata a szervezetben egy új a vevők igényeinek kilegítését szolgáló innovatív folyamatos eredményez. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nemig aláparvan valamirvált dokumentum hátoldalára még senként sestőrkőbb. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott.Ezen időszakok közülönleg ismertebb a három királyság korszaka volt, amely hatvanévig tartott a Hunn és a Yinn-diasz-nél között. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: A télen szeli át az Észak-Balti-tengered figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás porzasztó zajjal járát azoknak, akik túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa torna-sza szövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai bizottságának levelét és alapvető fontosságon a tartja olimpiai családot hogy minden hivatásos sportonunk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezőse előtt hajtűnek az ezernyorszázas évek óta nem volt a konzai betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kisztelköztetétele meredyezik az érintett háziállatok bizeletében találhatóakkal infrastruktúriával Ft.r hasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Duvon nős két felnőtt gyerekapja, de nem tett nagyban nyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először terüvelőd tízezer évvel az előtt háziáset adták az iráni Zartros-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maú mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejvetelen megölték Tupua Tamás Selle-ofj harmadik nagy főnököt. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az osztályt irándulások minden osztályterem nagy részét képezik a tanárok gyakran és szívesen árvisztik gyártjaikat olyan helyetre a hovábbus osztirándulás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni és képesek. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegéibarangol csak az utcákon, és hosszogatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban miután elveszített a kapuytányi kapuját India mindössze harminthat futamatin jutott és hét kaput veszített a játék végére. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat növényekből építjük és a ruhánykat és növényekből készítjük.A legtöbb éltelés növényekből az állatok sem maradnálnak fenn. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Danyel lenternő az Ánsz betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínüleg a béleten tartott okozták. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ezt az üledék járult hozzá a vadvilág élővel jöld szolgáló humorpadok és tengerepartó kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részedgazdag, hogy a bélyeggyűjtök között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólom az ő munkáját gyújtik. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kiszapszikert független nemve egy francia sci-kal állkapcoltatban és tengerpartiluktól úgyulőként ingresek. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlána a legszatziálisan macskafévők és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A mozaszáros volt a kora csúcsra gadozója ezértán felsenmetől kivéve egy másik mozaszároszt. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mi több mi akkor sem könnyen találni az ember túlnel létezésére, amint bejutnak a barlangpart teljeset elszigetettsége. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki mint a dinoszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A híd alatti függőleges távolság tizenöt méter, az építkezést kettőzötti zenegy augusztusában fejeződött be, de csak kétezer tizenhét márciusában nyitották megöldekedés előtt. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A komand belüli közlekedéshez a Budapodát motortak szit lehet használni egyrevidebb út szokásos helyi díjszabása ötszáz-fongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Mortelly egy únt kilenc tagja ideiglenes választási tanács elő Cappetet esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: A vitát a Katrina hurrikán okozta károk enyhítésére és az újjáépítésre fordított költekezés körüli ellentmondások váltották ki; amelyet egyes fiskális konzervatívok humorosan Bush elnök új New Orleans-i gazdaságpolitikájának aposztrofálnak. HYP: A vitát a katrának úlikán okozta Károk elhintésre és az újjáépítése fordítottos költekedés körüli ellentment társa kváltották ki.A mellett egyes fiskáris konfervatnym vokul Morsan pus elnyok új munu-orinzi kataságpolitikájának a posztrofállnak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalom áramlás tanulmányozása nehéz, mivel a jármi vezetők viselkedését nem lehet százszerékos bizonyossággal megnyorsolni. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapelvet követve a férfiaknak a térdet eltakarón ad rágot kell viselniük. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtadás hanyatlásával a nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A fóról csokolátét társant a belga elvárásokat a gyümölcsereg trákel te kiválulminések. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett vétekezésüknek labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hál a kitüntek és egyértelmő volt hogy ez az a csapat emelje lekelt győzni. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére, hogy az éjjáj, erős tudományos-fantasztikus többlet jelentéssel rendelkezik, valójában a számítás technika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével tanulásával és intelligenes alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Pascolón a hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol körülbelül felelően kap katalánul beszél a többsége megérti az és tekkorlatilag mindenki ismeri a spanyol. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák vaselása segít a száradásban. több hotelben találhatva salult és vastagó deszkát, amit arplis használhat, ha nem található egy szobájában. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növények a táplálékokat fotoszintézis útján a napból nyerik, emellett árnyékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Bár Goma viszonylag biztonságos, a román kívülő látogatások előtt tudakozódni kell, az Északkivutartományban továbbra is zajló harcok, helyzetéről. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hunnel lemondott és Eddévi országyúlési képviselőveszi által helyét a kormányban. Várhatóan normellel nem képviselő tölti majd be a déli által üres elhagyott özleti miniszteri posztot. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A Nészt vett hármas számos kotturpuszt gyakran indul szint trába megállva kaputatokánál. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Fényterubban a fény szennyezés még nem jelenten a darab problémát ezért regénykább városokban vagy egyetemi területeken találhatók könnyebben elérhető helyen mint a modern koritásaik. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Fénykorukban a fény szennyezős meg nem jelentet akkor a probléma ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók könnyebben elérhető helyen mint a modern koritásaik. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok, dönthetnek úgy, hogy egy örök befoladási tervet készítenek kis babájuknak. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafarai kifejezés a populáris használatban a szárazföld ötezásokra utalmának szélje a lenyúköző afrikai vadon állatainak megtekintése különösen a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúrminiszterelnök helyettese Wong Kans Seng közöntötte és Szingapúrminiszterelnökével Lee Sian Lung-al tárgyalt a kereskedelmi és terurizmus-kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: Madraszkár messze valár nagyobb és önmagában is kontinenes nagy tett minthető földrejhez a vadon élő állatorkat illetően. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtvári sem megosztani másokkal egy osztályt irándolási eményét szintén nagy szerim úgyalt jándolásivaló visszagondolásnak és a jövé osztályával való tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy jelentenés amely viszonylag kicsi de csak független országról rendelkezik. Normál körülmények között a több orszáron keresztüli át a tozás azt jelentenén, hogy több soráttel esni a vízonkérameken és az útlevél ellenőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: Az egyesült államokbeli Princeton Egyetem és a svédországi Uppsalai Egyetem kutatói egy új faj megjelenéséről tudósítottak, mely az őshonos közepes földipinty (Geospiza fortis) és egy jövevény faj, a nagy kaktuszpinty (Geospiza conirostris) kereszteződésével jött létre. Bár eddig úgy hitték, hogy ez a folyamat sokkal tovább tart, az új faj alig két generáció alatt fejlődött ki. HYP: Az Egyesült Államokbeli Prínyszotan Egyetem és a Svédországi Uppsala-i Egyetem kucatói egy új faj megjelenésére tudósítottak, mely az őshonos közepes földpintj? Giosz Pisa-Fortisz és egy elevevény faj a Nagy-Kartus-pintj Giosz Pisa kolnirosztrisz teretszetetődésével jött létre. Báradi lügyhitték, hogy az a folyamat sokkol tovább tart az új faj alé kédenenáció alatt fejlődött ki. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalomára más az egyéni sofőrök és gyármének mozgását két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilállításra kerülnek. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőséget nyújt az északi főnyek mentekéntésére hiszen az év nagyjából erősz nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az eszelt kilenc áthozás évek alatt az állampolgárok és nem szedek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszületettség volt. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval való színűhagyja jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az univerzumban minden anyagból áll minden anyagot atomnak nevezett apró skaréztagy két építenek fel. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Magált a jármüvet, ugyanazon napon, körülbelül délben, gm.t vitték el a baleset helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővé teszi, hogy forradott irányban legyen kompatibilis a nyolcászkettőponti zenegy áll, nyolcaszkettőponti zenegy gével, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem igaz. Parvon valamivel a dokumentum hátoldalára mégsem kincstérképe. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nagyonra vonatot az autót és sok más közlekedési eszközt. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek közzé szökő árfigyelmeztetést, és a Jakarta-i geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökő árfigyelmeztetést közétenni, nyivel a földrengés nem ért el a megkövetelt, hat egész öt pontszámot. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Minden köré összes a tárhatalommal és használ közlekedőhelyen szereket majdnem mindenkinek van panazza ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A Géza-i fenysékon, a vagy a Géza-i nekropoliszban, az egyiptomi holtafőegyében több piramis, ezek közül a negyedtélem és elegynek nagyobb, továbbá több kis sír, számos templom és a nagyszfinx található. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A Holt felszíne kőzetekből és popul áll a Holt túlső rétekét kélennek nevezzük. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Mikesztekron csupán pont a hosszára utóbbiak a párisban való portokuláhnak mérnél mindig az a legjobb módja a törnok tárátor legjobbáulselketünk mint aki Bien élve jó nevelés kapott ez jelentősen megfogja könynyé tenyert dolgunkat. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az Osztáth irándulások minden Osztáth-rend nagy részét képezik a tanárok gyarcson és szívesen jelvészi diártjaikat, olyan helyetre, ahol valóbb utolsó, nem lehet séres. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sok mindenmen hasonlóan néznek ki mint a dinoszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális elványokat beépítették a szoftverbe, amire célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőlezte és megmagyarázza azonlatozai járásokat, amelyiek a hallgatót kihívásáli állították volna a feladat önálló elbírzésekor. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A pihá szintet a testet fedi anyag hidrogénnyainak a Hapéában száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen Krisztályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal infrastruktfiával FtIr hasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A maravédigek alatt fékhonyabb a felségül alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Ha láttal nemtat aranyat szími mozifilmát, az hondolhatja, hogy egy kincsess térképet jegyeszter fel a függetlensémi nyilagkozott hát oldalára. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Erre az napindónak buszak a körzetközi buszállomásról a folyón át, de a legtöbbük különösen a keletre és a karbuntzárnyilányába tartott, hazharminc és hétharminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az Atlanti hurrikán szezett fizetik elnevezett vihara a szubtrópusi cserően a meimal képződött az Atlanti-oltában. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi kínálnak sajátos mondja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmon lévő család kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A sengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országos hasonlóan műkedik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az eseményekkor általáltalában késő közéktornak nevezik az európai törnélelemben a tizenegy tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenkettedik és tizenketted ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvenyőz ajánlás között az első vagy új diplomáciai kezdeményezés tübbséges ez év vége elő az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztos mutánsa érdekében valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezért kilencáznyolcvan nyolc óta a szavazó úrnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthasság, hogy a szavazás előtt nincsen bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehersenyek bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a luxus epicentruma körülbelül i.e. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelkelet merek kémányan miatt a ház nem birtokkora jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A Távolapi-szigeteken a hitalkárták a falu színom nem fokatják el.Bára brit és az amerikai valutát még elváltik. Értelemek előre egyeztek meg tulajdonossal hogy miatt fizetésen mutat fokat el. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókorig kultúrák és törzsek a könnyen a lelheti tájforrásért valamint szőrükért húsukért és bőrükért keszthetját tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felé nyugat-európa elkezdte ki alapítani sajás témelusát az egyik legnagyobb fejleményekkel a keresztes hat járatok eredményekén alt volt vagy az emberek elkezdték gombok használatával rökneten járú helyükat. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépésénapi díjat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Az Ovanás-Moros-hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzhadszeregménye. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szervai eseményen kívül, Carpagné-dó két egyéni versenyen is indult azen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulás támogatás, s kaffolding, nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatás, nyílt azoknak, aki kultanulási eményben vesznek részt például új szoftver tanulnak meghasználni, majd új projektbe fúner bele. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A sziget csoport a félszigettől száz húz kilométerre északra fekszik. Alegnor jobb a King George Island, a Villa Las Estreilles településsel. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánosságban elmodható hogy két kis elkedésre a kóhat ké, amit a levezetünk el kell tikpezetni korábbitásaikat, a spektrum egyik férpontja az, amit a román próbál egyike maradniás rátszoknak, vagy csolyoknak. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven halhatóak, de a várahálló zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak például Spanyol angol francia arab és japán. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava, tanada, Eb-velő, két nyelvű fővárosa és számos mőmészeti tárlatot és múzeumot vanultat fel a melljek a Canada múltját és iranét tartják elég. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá feltyereti máskormányok tanácsátságot is álmazarakormányok a tanácsaitrat a saját állampolgáranyitra szabdák. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: Akárcsak az összes télafrikai Nemzeti Parkban itt is természetvédelmi és belépési napi díjat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Tizenyaff ótvonalakra a megjobb vállalatoknak saját repülőgépeik van le azonban már útvonalakon és kisebb tégekkar gondot akadtak. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észerelnek tönik, mert azt nem érezni, hogy a föld farag ugya? ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő Argentin-fört lédi Krisztina Fernando de Kirkner-tagnap este La Plata-ban egy Buenos Aires-tó ötven kilométerre fekvő városban pályalan tette hogy indul az ellenökségért. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagymérőt televízió képernyöket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Hongkong nevét a Hongkong szigetre kapta és ez a hely sok turistaszámára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszédni, az hatat egy úgy szereket, mert a fáradalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömeg kommunikáció és az InterPersonális Kommunikáció elemeit egyesiti magában. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti bejelentősek a Metro-ban csak katonányával hallható a városban zavarok egy automatizált rendszterek keresztül több nyelven is hallhatóak például Spanyol angol francia Arab és Japán. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kézzel nagy piramis az egy tehána hét csotápolta megy még ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandra sekárszoránki rendőr felügyelő szerint a váltattak fedett arca jelentek meg a bírósával. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt így lehetővé tette a legpöcsváltóbbak és legsikeresebbák felül kerekedését. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygó kialakulását, különösen a föld létrejöttét, miután az üstövesek, hosszú idővel ezelötte földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Ne felállt se elhogy annak ellenőre, hogy a nagy színpadon a koncertbe fejeződött, ráannak a fesztiválok olyan területei, amelyek kis északában nyúlóan továbbzány élnek. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A hajti igazságügyés demokráciai intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli Enns békek fenntartó zászlóáit tudán kívül hajti rehoztábetegséget. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egyenket nem lehetetlenetni, csak a tiszta, gyönyörűig voltot, és a környező hegyeket. ez a világ kevéssélet hattó vagy halható a barlang belsejéből. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Léton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével krabcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel válkedvel sokat a konzervatív párt törnyezetvédelmi törvényének alapos és teljes hátérását gyerte. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ezért kilencethet van hatra a Macho Picou harminc százalékát állították helyre és a helyreállítása munkálatok napjainkban és zajlenek. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is, a megvásárol egy White Chartre-t járt, amelyen beléphet vagyokival állatott dél-afrikai parkokba vagy az összes dél-afrikai Nemzeti Parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-kúri tizenegyedik helyen végzett a férfi álló süpergében oldalmi jelenettság versenyző tizenhatodik lett a férfi üli süpergés számban. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az atomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az ötvözet alapvetően két vagy többféle filmkeveréke megjegyzendő hogy a periódoros rendszerben rendetek hímjel jelent a látható. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogongó vulkában mászásának kiinduló helye és egyben ez az egyik legolcsóbb helyafrikában a hányugor illá figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ezért kilenc át hetven hatra a Macho Picsu harminc századékát állították helyre és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak vissza Párosba a Király és Királyné elleni fenyegetésreket üvöltöző Cső család Gyűrühében. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tenger szint feladni magasságon vagy heti hágókon vezetőnek figyelembe kell venni a hó jég vagy vagy pont alatti hőmérséklet lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az összekapcsoló elemeket, elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőérince a helyét, ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékanyablenne, haráhelyeznének egy vasdarabot. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A szuntarban az inaszkóvilágörökség részévé vált az erdő Indiában található részés szuntarban szünymzeti partnak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A p-há szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogén ionjainak a H a p-hában száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Springburch számára véletért az ötmetjes vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A dí zaj nagy piramis az egyetlen a helyét csodából, amely, mint ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: Madagaszkár messze a legnagyobb és önmagában is kontinenesnek tekinthető földrész a vadon élőállatokat illetően. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is, ha megvásárul egy White Cart kártyát, amelyen beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyhánsz központi hatósága több mint ez a réve Rómában volt és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesüve alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Aztán litja, hogy a fő témma, leghatékonyabb helye, a képet függőlegesen és bílszintesen harmadott ráosztó vonalak, mert szete, lásdapéldát. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely, amelyet az angol gyarmastósítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszínkeztésnek. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A Marokkói-Sultán tarú elbáltja néven újjáépítette a város a spanyol kereskedő pedig a kaszabblanca nevet adtány neki és itt létasítették meg kereskedelmi bázisukat. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formátumnak az oldalaránya tizenkettes osztás után a legetszerűbb egyre szám aránya eléréséhez.Ennél fogva három akettőre tehető. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderbenz a világ legnagyobb malompró vezetve mely a tengerparton nyolc matilométerre nyúlít be vonulodás és India hátor szágába. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Némelyik területen a víz egypercig való forralása és elegendő még máshol több időre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kérek körülbelül hetven kilométer vastag a közeli oldalon és száz kilométer vastada túl oldalon. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt vagy a országképes legyen ad emberek és áruhokatására miközben akatályozza az ellenség képességét az emberek és áruh mozgatására. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnoktestőet festése szerint hat hüveikni csapadék már megrepössötte a korábban megsérült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra vonal sejtek, mutáció itt örökölhetik a gyerekek, míg a másol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákat okozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ekképp az idő alapfika egyik legfőbb vonzarejük és a Dél-Afrikai Köztársaság nemhati partjai Tháthló-jának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelenet úgyasim útvonalat, mintha ez egy túrázum útvonalenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Aligh két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszfogytották Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árva házakba, az elhanyagolástól kezdve, a visszaérésen át, akár a zsarolásig is. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldala Tmz-Aztürje, hogy a fotóos miután járlővét lárította a szépul véde sokáruh túladalán és megpromált elefényképezni a rendőrök által megállított forgámat, mérletelt kelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgámát megállító kaliforniai autópányai autópányai járőző rendőrtiszt kétszer is arra utasította vagy menjen vissza az utca túladrára. ------------------------------------------------------ REF: Az összes főnév, a Sie (te) szavak mellett, mindig nagybetűvel kezdődik, még a mondat közepén is. HYP: Az összes fő név, az Z te szavak mellett mindig nagy betöve kezdődik, még a mondat közepén is. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A víz alatti topológia hatására visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sővített és egy gyorsodrás a mélyvízben alakulhat kiadt. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második szedben, de elpottról korány előnyehöz jutott, de végül hat-hat után, ezt is tájé breakben kellett eldönteni. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valóznak nem gondolják hogy a hazatérium utazó hatturálamra és a megértékre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azóhanás, moros hegyvidéken történt és valószínülek egy tűzhalt szeredménnyel. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel-Kettő ezer hat olyan módszerként magyarázza a kontinu-melvet amely szerítheti a szervezeteket nagyobb teljesítményelérésével. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A Falklandi-szigetek hivatalos pénzeme a Falklandi font Fkp mének értéke az angol fonttal gbp egyenértékük. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmól lévő család kína történelmében egyenlegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sőritett és egy gyors sodrás a mélyvízőn alakú hat kijott. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Micsit szaroz a megjelenősekkor jól földállatot tett sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs hozzászok van vidéki utakon való, vezetéshez, tarcsa nyitvál szemét, meredek emelkedők, keskeny sávok, és éles kanyarok jellemzik az utat. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokfélézlet sorakozik, az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közlek klubben Alex Ebbeth útjagyájan ellen a kísértésnek, hogy csak egy példányt is eltávolítson. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyi-pazológia és a viselkedés közötti kapcsolat általámaztja a tudósok megfigyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sertés a kordozák, amelyek szúnyogakon keresztül az emberekre is áttérjednek. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzi csalahelyeszint az által, hogy rafidít rajzol, vagy karcolas trottúrákval. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a kréci aramozban lévő James Pagetz kórházban kezelték. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik, természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint például az ezüst és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Bizonyos útvonalatra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak azonban más útvonalakon és tisebb szírekkel gondorolottak. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti vírasztás nagyszombat északályán és a gyülekezetek éjfélkor gyakran minden plésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: """Ő [Wales] alapjában véve a kezdetektől fogva hazudott nekünk. Először úgy tett, mintha jogi okokból cselekedne. Aztán úgy színlelve, mintha hallgatna ránk, egészen művészetének törléséig.""" HYP: Ő, vász, alapjában néve, a keltetektől fogva az adatnekünk!Először úgy tedd, mint hajori okokból cselekedne, aztán úgy színelve, mint a hallgat naránk, erdélszen mülméletetének törléseik. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eredók hangja, a hang és a fényelterelmesért történet.Olyan, mint egymás a könyvé. ------------------------------------------------------ REF: A további jelölések között szerepel a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb operatőr, a legjobb jelmeztervezés, a legjobb vágás, a legjobb eredeti filmzene, a legjobb művészi rendezés, a legjobb hangvágás, a legjobb hangkeverés és a legjobb eredeti forgatókönyv díja. HYP: A további jelölések közös települ a legjobb film a legjobb operatot a legjobb gyelmeztervezés a legjobb fágárd a legjobb eredeti filmzene a legjobb nővézi rendezés a legjobb hanghágar a legjobb hangkövörös és a legjobb eredeti forgató könyvdíja. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piramis hang és fénybemat a tó az egyik legérdekesebb láthnivaló a környéken a gyerekek felmára. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sertérsek hordozák, amelyek szúnyolkham keresztül az emberekre is áttörjednek. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az ötvözet alapvetően két vagy többféle fém keveréke, megjegyzendő, hogy a periodusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, mért húsá vagy zöldsegekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettévelnek. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Márterülyei új kilenc takú ideig a nős választási tanács előtt Cép-i tett eskügy-ten nap. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az adálya leküzésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új a vevők irényére kielerítését szolgáló innovatív folyamata eredményez. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz óra és tizenegy óra között hegyén jár i.e. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban mivel az egyenlítőtől kissé éjszakra lévő terület a nagyon forró égőfbe tartozik, mind a forróssággal, mindig, mint pedig az erősznap sütéssel, amikor tiszta az ég ritkábban, kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apja szamoalfővárosa a város Uppolló szigetén található és a népesség kicsivel negyvenezett fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje össze a két sztáraz sport majd Présselje őket kujú vártiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen bírája a védrehajtó hatalom irakról szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnal irányváltás csürget. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapelvet követve a férféleknak a térdet-eltakarónon drágot kell viselniük. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kirchener asszony az Argentin Színházban jelentette beszándékát vagy indul az elnök választáson.Ugyanott ahol a kettőzörötö szennetusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagok érként. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az Azuz-i pc. amiattkolában világszerte a költség megtakarítás és funkcionalitás köthözése érdekében labtak piacra a kettőzer hetes-tajpei informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találtok. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Húsz az évszázadék utatást kimutatta, hogy a renafikai változatosságnak kriit variációja van rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a kréciarmustban lévő James Paketkorház van közelték. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok álltak kezdették eljutattal, hogy a sötétanyag ugyanígy hát a több sötétanyagra, mint teogy a rendes anyag. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mitöbb, mintha korszám, könnyi majd találni, ha az embert tudna létezéséről, amint nagyon tanrba arra van, teljes az elszidegység. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villásnyelve volt, táplálékában teknősök, nagy halak egyéb mosaszavarú szakszerepeltek, akár kannivális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Ne tózítja el a helyszínt az által hogy graffitit rajzol vagy karstulas struktúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a villentjüzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges ételmeitől és szórakozás ajánlataik vannak hogy a vendégeknek jó hangulattal egyen és a helyisékben tarcsák őket. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot káliumot és hasonló elemeket, fémnek tekintik, természetesen vannak olyan egyéb fémek és mint például az ezüst és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kis méreti macska belértve a háziállat macskát és eszét jóval több kis méltő zsákmányt, mint belül rovarokat, ráccsállókat, nyívokat és modarakat. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohót túlka valfák. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális összezonális törzsőséges hitőjárás jelensége magukban foglalják a hóvihar négyiharc és a porviharc. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kezdetben a músor kizárólag a hosszú múlta rendelkező pesseneketős múlsorokra szakosodott tokinatraető internetes rádió mutaták be. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámot visszatérő áramlásai gyakran egy zátolynál vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: Ahogy a holdára pálytakozva vonzásakorol a földre, ugyanúgy fejtni hatást, a tejlt a nyilas, zalarszisra. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal a Tmz azt írja, hogy a fotós, miután járművét leállította a Sepulvét a sugárd túoldalán és megpróbált a lefényképeznie rendőrok állalta a megálltat forgamat, miért átkelt az úton majd folytatta a fényképezést és a forgamat megállító Kaliforni autópályán járul az ő rendőrtiszt kétszer is arra utastatta, hogy bennyen viccza az utca túladrára. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzi csalahelyezint az által, hogy befetidrajzol vagy karcol a struktúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat ezüstötésrezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben, nyersanyag formában, és primitív eszközökkel és viszonylag egyszerülen bányászhatók. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sangeni bízummal nem kell minden egyes sangeni találamban különbízomot váltani és ezzel időt pénzt és papír munkátatorét meg. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannak ereszén teolóriai magyarázatul is erre a hagyományra, de való színű, hogy ez egy tereszténység előtt tavasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezért jelen cás kilencbenben felvetették a veszélyeztetett világtörökségi helyeszínek listájára a fenyredető sivatari homok miatt. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hongkongronnyinú lehető legjobb kilálltához hatja el a sziketen és mellett aztán bán található Kauffloneering-szparthog. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnország nagyszerült sorokat azási célpont az Azerto-fölggyel több ezer készülettel is rendelkezik a tavak és sportmenti születvirág területén. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai pihenak nevezik, a vörös káposzt a levéből indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, mindömellett, nem tihet kiptőrök, hogy fejlődést a szakaszokat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó köteletet csilleket vállaljánál. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fenyek megtekintélysére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos tifejezéseiből is helyesen megtudják állapítani, ha varaki hazudik. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi tinára sajátos mondja volt a különböző korszakok bemutatására mindenkorszak és minden hatalmon lévő család kína történelmével egy jelrajzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Stenpétervári körutak része a város nézé a hajók utasai mentesülnek a vízonkötelezettség alól ellenőr az feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azuhanás marashegyvidéken történt és való színülek egy tűzhadsz eredménye. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalomára más az egyéni sofőrök és jármévek mozgása két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyházközponti hatósága több mint ez a réve Rómában volt és a hatalom és a pényez e koncentrációját látva sokakban felmerültek érdees, hogy teljesüle alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A szigetcsoport a félszigettől szászunk kilométerre északra fekszik a legnagyobb a King George Island a Villa Lasza-estre a Lasza településsel. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten rákeresünk az ellenséges törnyázat kurzus szavatra, a paloszonönek egy helyét széld címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vasárnak az Egyesült Államok elnöke Donald Trump egy a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette az amerikai katonai egységek elhaggyák szíriát. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Pirtuális a megosztani másokkal egy osztálykirendrás élménnyét szintén negyedre módja a kiránd láhra való visszakondolásnak és együtté osztályival való tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánosságtanálmá elmondható, hogy két viselkedés alakú hat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat, a spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál egyike maradni a srákoknak, vagy csolyaknak. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárjukat. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népessége körülbelül nyolcász fő, ez a legkisebb és legala csehán méprességül független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szita kötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyáikat. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztágát Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Pétervári körutak része a város nézés a hajók utasai mentesülönleke a Víngzon kötelezettség alól ellenőrince a feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A morok új szultán Darrell Bátyja néven ügyállt bíttatta a város a spanyol kereskedő pedig a kaszablonka nevet adták neki és itt lőtesüntető megkereskedelmi bázisokat. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északra könnyen elérhető helyen felszítszintre a romantikus és lenyülöző város amely Lord Byron a várospontpályról szóló fejeyzősen jut számbált híressé a külföldért számára. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Katablanka az egyik legkevőbb érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor megtámadott bármét, ami a vízde jutott, még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a térensz. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a gáltat ezer kilenc az hatvanháromban felépítették, a szezonális álladásokat, amelyek az üledéket szép terjesztették a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Bárkómar viszonylag biztonságos a komoly kévin látogatások előtt utakozónk el az észtakki hutattamányban továbbra is zajló harcok helyzetéről. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötőv egy hírhedt haditengerésztődé volt helyezett helyszíne volt ezert nyolcadd nyolcvan kilencben amitől hét hajó német országból az Egyesült Államonból és Nagy-Britanniából megtaradta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően Gibbsontkor házba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tengerszint feladta magassága vagy hegyhány hókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó fia vagy fatpont alatti hőmérsékra lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országban kegyeihez és készített metszeteket utóbbi munkáik közös megámlunkhető az újon Kanadai Öt és Szálltollárosban kegyekkelő készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népszörű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, rögbbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a formáigy. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befolyozása után a korábbi szövetségesszak ellenségek kiváltak és keltetét vette a hintek háború. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az együttes kinesztiák között a megosztott tartományok identitán korazájlat ezen üdőszakok közül a legismertebb a három királyság korszaka volt, emely hatvan élvis tartott a hár, és a csíntinasztiák között. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utasztályú túl is leszaladt egy más had kifutópályáról és egy falna ütkötött tizenhét ember halálák okozva. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az Osztályt irándulások minden osztályt a rend nagy részét képezik. Atanárak gyakran és szívesen elvészítziák kiikat olyan helyettre a hovábbusos tihendulás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: Elegyőnális és szezonális törzsőséges időjárási jelensége legúppen foglalják a hóviharc jégifört és a porviharc. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtadás hanyatlásával a nyugat elváltta magát a görög filozófiai és tudományos ökreitől. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyesetem oknak, és tovén marjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csak éhatásra, vagy marruktól is kettéválnak. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, álmezek a kormányokat a nincs éikat a saját állampolgára igazatták. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Gian Carlo Fisicálla elvesztette az iránytárs autója fölött és rögtönös tart után befejezte a versenyt. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenáltani pozíciót betöltő Argentin-Fősztünepern rendeznek Hirtner területe laplatában egy Buenos Aires-től ötven kilomény tere fekvő városban bejelentette hogy indul az állumsségért. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savass vagy lúgos, amelyi anyanyag. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Adomban a lassú kommunikációs módszerek miatt a stílusok nyugaton úton adharm egy évvel és hátram alatt hattak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A brabog a diákokírásának javítását is lehihetik, mint a diákok gyarvan kezdik, bloggyíró élményüket, hanyar nyelvtannal és helyesírással, a közönség megnyire nincs e száll találva megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi esnő él, akik túlérték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szerették voltak, akiket meggyilkoltak, vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyeggyűtök között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek arra szakosottak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűítik. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidéke alatt vékonyabb a felsinkok alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv még a latint leginkább vállal se szárszártásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolando Mendoza mt. hatosfegyverével rállőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A Szafari kifejező a populáris használatban a szárazföldön utazások ronttal melynek téria lenyú közül Afrikai Vagon állatainaknak tekintése különösen a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napire további pontjai a Villardre-maradt erdővének védelme és a technológiát megloztása hogy cserétség a fejlődni nemzetet nevekedését kevésbé szárny az élmúlt szerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világ többi részén különösön Lengyelországban hasonló szerelvénnyerre találhatottak fel a megye rendetre ember követhette az eseményt. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak, ajánlott családi állapott a függetlenül házásnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés partaként és néthat a madarak tollazatának evolusztújába is. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentő részét tettek ki a kulturális determinizmus és olyan ingróból merítkeztek mint gőte, fikta és légál. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hüne lemondott és Eddévi országyületi képviselőveszi át a helyét a kormányban. Varhatóan normellelm képviselő töltimányt be a dévi által üres ágyat üzleti minőszteli posztot. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehetséges vagy több fekete kőzetnönök közeli részén, mert a téren véghanyabb, a lávának könnyábú felszínel mellkednie. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A Sunderbán szterség ezer kilenc az hatvan hatótalható állatok menedékeként szolgál és becslések szerint jelenleg négyszáz bengári tigris és hozzávetőlegesen harminc ezer pettyes szarvas található a területen. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egyenbet nem lehet látni, csak a tiszta, dinerűért boltot, és a környező hegyeklet, ez a világ, kevéssé látható, vagy hallható, a barlang belséjéből. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kezdetben a münsor kizárólag a hoztum úttá rendelkező beszélkettős münsorokra szakos utatok a internetrét gyógintának a rádió mutatták be. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vetét, hogy a pálya megőrükze a helyi, hogy önökkor lassan ráadta, hogy hatítkolyabb lenne, ha ráhalyasznélnek egy vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldva fővárosa kisinyav, a helyi nyelv aromán, de az orosz nyelvet is széles körbe használják. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezért jelenten az kilencbenben felvetették a veszélyeztetett világarogségi helyszínek listájára a fenyredető sivatani homot miatt. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik leállt elem an nem jerve le egy alpesi stílusú síthúra vagy hegymászás az utóbbiak meredek telepen és sokkal feszesebb sélécekkel és tízmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először és a legtöbb versenyző sarokkal ellátott sima kesken talapú lovagló csizmát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilállítására terülnek. ------------------------------------------------------ REF: A blogolás egy olyan eszköz, mely inspirálja az együttműködést és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskolai napon túl is jelentősen kiterjesszék. HYP: A blogolás egy olyan eszköz, mely inspirálja az együttműkönést, és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskolai napon túl is jelentősen kiterjelszék. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattózt köztük gyermekeke és idősseket engedtek el korában csakulmerte finikpilno fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a nős jelölkölülő csoportjából nem tudta befejezni a futamot és a szásznizetén sielőből nagyven után az orjás-szalalonban nem érteke lehelyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autópirtoklás ugyanakkor meg a sközülti palása támakhozott vezet ami az egészségügyben új a sérül testek történetel állását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban nyúltan elvesztette a kapitánykapuját India mindössze harminc hat futamot indított és hirtkaput veszítette játétvédére. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kacsival utazta Püsszapárisba a király és királyné elleni fenyredetéseket üvöltöző csőcsörét gyűrűjében. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkáltó északra fekvő hetek edzikének a tetetén található barlang teljesen el van sziketelve a külvilágtól. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek köthetésztökül árfigyelmeztetős és a gyakartaik geofizikai ügymőség szerint nem is fognak szökül árfigyelmeztetés köthetenivel a földrengés nem ért el a megkövetel hat és fölpont számot. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mind neki tudott bejutni a Szent Péter télen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az Egyesült Államot tornásszövetségének Uszégyi Gimnazték és az Egyesült Államot olimpiai vezetságának Uszó-i ugyanazat célja a tornát és egyéb sportokat a lehető repbíztonságosabbá tenni a sportorók számára vagy biztonságos pozitív és hiteles törnyozatben valósításság meg álmaikat. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Martell Válasza az októberben kezdődő széles körül rezsimellenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szárda érményen kívül Carpagnado két egyéni versenyen is indult ezen a bajnoksáron. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmak követően a foglalkotások megnyíltak mindenfél férfi jelentkező előtt így lehetővé tette a legbes vágyópa és legsikeresebbák felülkerekedését. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulás támogatás, s skelfolding, nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatás, mint azoknak, akik új tanulási jelményt, benvesznek részt, például új szoftver tanulnak meg használni, vagy új projekt befognak bele. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állétól már idős volt a húszas éveiben Bieber egynyilatkozatában jelentette Barry nem voltam jelen vagy részesen retronikus balesetnek mégis őszint erészvé temet és simályamat küldöm az áldozat családjának. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szögös ellentétben áll az ország többi városával mivel én kell városz arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kettő ezer kettőben gomát a Nyira-Gongó vulkán láványabb pusztította el amely a város legtöbb utcáját betemette főként a városközpondtam. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong-sztíliáttjét formáló épületek parádiá egy csillogó oszláptiakranhoz hasonlatos emigy Viktória kikötői vizei mje még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napirend további pontjai a világmegmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítségiscsik a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A Schumción ezer ötszáz harminthetes alapítása óta Paraguay Nagy Schüterült megtartania őslakoszi válásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos aróterhelyeket kivettő orszárokba utazók időnként jelentős összegett, tataréthatnak meg, királesen az Alkoha tartalmunkitarok és dohány termének esetében. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a Fejes-domolykó a Veltveszé esztetté. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiágyású jutott atlétaként a Tigris képes fára mállható, pár nem tud jól úsztni, nagy távolságra, úgrányos és egy erős ember erejének összeresével húzni. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az északkarolina-i benet-szkódiákjai minden évben egy az államfővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, weboldalt minden évben átalakítják, de mintegy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formálang. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A Mosasza-Aurus volt a kora csúcs ragadozója ezért nem félt semmitől kivéve egy másik Mosasza-Auruszt. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos múltja annak nagy különböztasson egyzes kékkel és tárgyukat. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzoltó csapatok végül éjjelt tizenegy harminc ötre oldották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengenő vízdümöl nem kell minten egy testenken tagállamban különbizom a hátani és ezzel tud pénzt és papírmunkát takarit meg. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német védtermék, ugyen akar tartalmaz mandulát, magyarult és más helyes gyümölcset, a népszöröksütemények gyakran joltásíthatóak egy csésszerőskávéval. ------------------------------------------------------ REF: A kórház a fertőzés elleni védekezés protokollját követte, ideértve a beteg másoktól való elkülönítését is, hogy ezzel megelőzzék mások esetleges megfertőződését. HYP: A kórháza-fertőzés előnémének ezés protokóját követte idejett fel a beteg másoktól való eltülni tését is, hogy elzelmegelőrzép mások esetledes megfertőződését. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az Észak-Karolnai-Beneszkógiák jelkkel minden évben egy- az államfővároság megtetett látogatásokról szólő weboldal terveznek a weboldal-minden minden évben átalak viccel termintett emlékkönyvet a régivelziókat is megtarcse online elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mi több, mél akkor sem könnyű megtalálni, ha az ember tudna a létezéséről, amint bejutunk a barlangba, teljes az elszületettség. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néházsó folcsaládist rannak, ahol a partmentén sokféle jözzet sorakozik, az úszás Krisztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A fóról csakorládi teljesíti a belga elvárásokat, a gyümölös levelek terágák, de kiválomirőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak vissza Párosba a király és királyné elleni fenyeketéseket üvöltöző csőcselék gyűrőjében. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandrássekáscolánkő rendőrfölügyelő szerint a választak fedett arta jelentek meg a pingróságon. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A halkon születjét formáló épületek parádiája egy csillogó Oslo-diadran mozásolatos amit virtuáliratő vizei médioppant jemellek. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilenchez nyolcban nyolc óta a szavazó úrnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthatásák, hogy a szavazás előtt nincs mennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók nehesenük bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartan a fúsvéti vírrasztás nagyszombat éjszakáján és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megnyünnepejék Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A hajét érleságügyi és demonstráciai intézet független tanulmányokra hivatkozott a majors szerint a nepáli elsz béke fenntartó zászlóai tudán kívül hajétire hozta betegséget. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítás a megszokott alvási típulpól való szándékos épradi és rövid időn tíz hatvan perc belüli hizta alvás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Büskep az analhia állapotában súlyat az egyik megfigyelő szeren. Amint emberek tömegely barangoltak az utákon és fosztokatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás a gyöngyűtő fogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komolytásadami fennakadásokat, vagy akár az emberek halálát okozhatja. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket mint az aranyat ezüstötésrezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben, nyersanyag formában, és primitív eszközökkel és viszonylag egyszerül a bányászatok. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írónjának kiléte bizonytalan, az tudni lehet, hogy röviddel elkészülte után, a nagy huszon kilenc és egyenlet hüvely hosszú és huszon négy és fél hüvely pszéles pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népességek körülbelül nyolcáfő ez a legkisztöbb és legalacsonyabb népességül független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszámító hajók használata messze a leghatékonyabb múlssze arra a számos ember és nagy mennyiségül áris számít csak az ószánokon át. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A kakamol völgy csílek kiemelkező hegymászó célpontja amelyet a dél-amerikai jószámítettént ismernek különféle nagy dránit falakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Brölandjére lakott volt, a norvég mondás szerint, vörösáriget gyilkosság miatt számílték és zvadról, és emigar tovább utazott nyugatra, megtáltat röldött, és ellenvezte, brölandnak. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-Gurley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló szuperképen oldtrik jelenettsáh-versenyző tizenhatatotek látta férfi ürül szuperkés számban. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szegyelején a legtöbb épületet ugyanépített ő hogy a turisták jobb képet kaplanak az eredetükénézetükről. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonylag bizonyult el zárva létfontossági katonai és civil eláhmánukat pára blokát megsődtette az előző két évszázet több nemzetközének állapotásában megfogalmazott általának nemzetközély okokat. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen a lapelmet követve a férfiaknak a térdet eltakarón adrágot kell viselniük. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Ha látta a nemzet aranyar cími mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet helyeztek fel a függetlenségi nyilatkozat hát oldalára. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nemsokkal álláséges kötést kitörésen után Nagy-Britannia keteménye tennémetország tengeri plakátját. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcalon a hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol körülbelül felein kapka talánul beszél a többsége megérti azt és gyakorlatilag mindenként ismeri a spanyol. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Oliver Sex az elnöki beszédről szóló beszédjében, de Présiden Spitz arra hívta fel a függelmet, hogy az egykárfutás szenvedett emberek, akik nem képes a hirtalmazán beszéte, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A falkák egy három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sámos a forgalom áramlás tanulmányozáson elhírival a jármű vezetős viselkedését nem lehet álltázalékos bizonyosággal megjósulni. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében, a kora szülést kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb sziget független nemzet vagy franciaországról állkapcsolatban és tengerparti luxus idelőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pletykákat politikai fecekülönök és butaságnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették hogy a turistárd jobb képet többinak az eredeti tinélzetügyrel. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondtónak rájuk mint dinoszauruszokra mert tolasak és repülő és képesek. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valószínek nem gondolják, hogy a hazatérügy ütözóknak tülelemre és a megértőkre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: Nincs általánosan meghatározva, hogy mely előállított tárgyak régiségek. Néhány adóhivatal meghatározása szerint a régiségek 100 évnél idősebb tárgyak. HYP: Nincs általánosan meghattározva hogy megjelenított tárgyak a régisége néhány adó hivatal meghatározása szerint a régiségeh sztáv évnél idősabb tárgyak. ------------------------------------------------------ REF: Öt perccel a műsor kezdése után felélénkült a szél, majd alig egy perc múlva 70 km/h sebességgel tombolt... majd eleredt az eső, de olyan erővel zúdult le, hogy úgy érezted, tűvel szurkálják a bőrödet, ezután jégeső kezdett szakadni, az emberek pánikba estek, sikoltoztak és egymást tiporva menekültek. HYP: Öt percelem ősorkezdése után felélénkült a szél, majd alig egy perc múlva hetven kilométerper órássebesség eltombolt. Majd ellenett az eső, de olyan erővel zódult le, hogy úgy érezted, tűvel szurkáják a bőredet, ezután jégeső kezdet szakadni, az emberek pánikba estek, s koltoztak és egymás tipporra menekültek. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcászkedtőpont tizenegy N standard a kettőgész négy Gil Hertz és az öt gigahercs-frakvenciákon is múlyik. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten, rákeresünk, a ellenséges környezetkúrzus szavakra, valószínülleg egy helyi cég címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi látadatlan csapat jelenléte Larsson és Lafesto ezzel kilenc az nyolc von kilenc, százt kilenc, ó, ugyancsak egy egyedi jellem vanása a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napra a másikra idejét múltálettek nyilvánítva, amikor több mint nyolc ház ezer katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belurusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország kereti részét megszegvezelő a rigai békeszerződést a szovjet lengyel meg nem támadási igyezményt és más nemzetközi két és több oldalon megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növének a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyelik emellett árnékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mi rújtűni, hogy egy kisredeti viccina képes csökkenteni az ebola halálazási rátáját minden tig egyetlen gyógyszer sem artalmas bizonyítottan, a meglévő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az utazóknak erősen javasoljuk hogy tájékozó csenak a terület érintő súlyos időjárási kockázatokról nyivel ezek befolyásolhatják az utazáhú terveiket. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számosan jel a férfi és nőél, akik túlélték az ott töltött idejüket, és mérsakkelt többen vannak olyan, akiknek olyan szerette él voltak, akiket megnyílkoltak, vagy halára dolgoztattak ott, a társadók voltak, akárnem. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges étel italész szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulat elegyen és a helyiségben tarcsák őket. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A héd alatti füldüleges távolság tizenöt méter az építkezés kettő ezer fizemenen nyolgóztusban fejeződött be, de csak kettő ezer tizenhét márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: Amikor egy szervezet funkcionális részregein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonya használják fel akkor felszíretörhet a relativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Monda nem sem kell a kismer egy újlatin nyelvet az könnyebben megtudtanulni Portugálum. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos atótárnákat kivettő országkupa utazó időnként csalántos összegettek aranyúr hatnak meg különösen az alkohol tartalm italom és tohánytermékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós tiportok az mutatják hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népszörös portákat kötebb szerepel a labdarúgár, a köszönlapta, a röplapta, a vízilabda, a vínyvá, a röppi, a kerékpározá, a jikkorong, a görkorong és a formányt. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felvé Nyugat-Európa elkezdtek kialakintani sajás típusát az egyik legnagyobb fejlemén a keresztes hadjáratok eredményeként az volt egy az emberek elpusztív gombok használatával rúfíteni a ruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kisztiváloktatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet palesztina az ezer kilencász hatvanhetes közel-keleti háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gománberüli közlekedéshez a Boda-Bodát motortaxit lehet használni egy rövidebb út szokásos helyi díszabása ötszáz-kongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az ötvözet alapvetően két vagy többféle fém keveréke. Megjegyzen, bőhogy a perigutus rendszerben, lengeteg kémia jellem található. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett házi állatok vizeletében találhatóakkal én Fravor Spectros Kopikával Ft.ül elhasonlíták össze. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajóút, brosúrájában a németországi Berlin is szerepel a kínálatban, amint az a fenti térképen is látható Berlin egyáltalan nincs a tenger közelében és a város megváltogatása nem tartozik a hajó út árába. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem része tesztel csak kendősek mértékük jelentve hogy ezek kínének gazdaságot teljesítménnyire alapozva kerülnek majd meghatározásra. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írójának kilétebb bizonytalan, az tudni lehet, ha gyövődle lelkészültte után a Nagy huszon-tilenc és egynegyed hüvelyhosszú és huszonnégyes félhüvelyt széles, Perga-Mendokumentumot felterrelve tárolták. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenjel a tárcsapja a hatóságok tanácsait kövessel táplál kutasításai és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmez tetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egy gyenge központi kormánytozott létre a kongresszus lévén az egyetlen alkotoreme a konföderáció alapszabálya alapján. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A híd várhatóan kettő az Erdélyt Szeptember-ébe elveszteljesen múlta döképes amitorra a brazil-vámkezölő pontok elkészültét becsolik. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagyméret a televízióképernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villásnyelve volt, táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb, mosszaszaurusok szerepeltek, akár kannibális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, mindenmenet nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszokat, felelősségeiket, és képességeiket meghaladók kötelezettségeket vállaljanak. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hongkongra nyíló lehető legjobb kilátásoz hadgyáll a születet és megnyen a Szenben található Kovlóni Miespart-hoz. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A Tigris-Ordita ha nem olyan mintet oroszlány teljes erenyi orrátása inkább olyan mintetemi vígcsorokba elordinatos szavakkor összeálló vontat. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tengerszint feladta magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell venni a hó nélkvagy fatban talatti hőmérsék lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: A elvatult gyermekek súlyos bánttalmazást vagy traumát tapasztal hattak meg mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piramis, hang és fény bemutató az egyik legérdekesebb látnivaló, a környéken a gyerekek számára. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadásos bomba azon az elvenmüködik, hogy az atomar, sor platannal és neutrannávaló összők köztetése energiát igénnyel. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a nős jelőt ülőcsoportjából nem tudta megfejezni a futamot és a száztizelhét sielőből negyveneten az orjásszalomban nem érte el helyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A tibeti meditáció középpontjában a kistánség nyúka áll számos istánség visualizációjával az energiak csatornák kitisztónak a csakrák aktívállódnak és az öntudat megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással és a vessemőködését akadályozó kistájogat képez. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közel szeretnél anni a történéshez korán kell érkeznie hogy az annihez közeli Campinghelyhez úsgjon. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák vassalása segít a szállításban, több hotelben találhat vasalót és a hasonló deszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egyre szobájában. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Minél kisebb a Rosby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a Martneses-pólusváltás tekintetében. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Északon látogasra meg a Fártimai Mihályi Asztronium nagy szentét is, amely egy világszerte hírast márja jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a kétezer ötös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenes kedterményezés finanszírozásá és meghatározta hogy az Eb-Alnak tűz ügynyökökkel kineveznie az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északrokra können elérhető helyen fekszik szintra a romantikus és lenyüggöző vál a majlór pályron a várospontpályról szólgó felgyezése után váltovíresső a külföld lehányra. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás együtt jötté fogalom minden olyan beszélyes időjárás jelensétre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhányja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A Távolapis-tigeteken a hittel kártyákat való színűleg nem fogadják el pár a brit és az amerikai valutat még elvelték őtem a előre egyezt a hnyer tulajdonosa hogy milyen füttétési módot fogad el. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen bírája Védrahajtó hatalom irakkal szemben nyert vális politikájának szinte minden pontját és azonnal irányváltást sürget. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A szigetvilágon és a tavakon nem feltőtenül szükség eset gyakt. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcász kettőpont tizenönyen standard a kettőpont négy időerdz és az ötpontloridőerdzre fennciákon és mőködik. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiegyens fújazott atlétaként a tibristépes fára mászni bár nem tud jól úszni nagy távolságra urani és egy erős ember elejének ötszörösével húzni. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogongó vulkámer mászásának kiinduló helye és egyben ez az egyik legolcsóbb helyafrikában a Hegyorrilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Mindent figyelenbe véve, nem lenne meg lepő, ha őseint, a fehérje problémát, ha sorolóképpen oldották volna meg, mint a maicsimpánzok a szavannan. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekeket különféle okok miatt helyezi kell ára a házakban ez elhanyagolástól kezdve a listajelésen át akáral zsarolási is. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A spektrum másik oldalán maraki egy felismeretetlen személyi arakul, aki úgy érzi, hogy minden a csoport által létrehozott dolgot, meg kell változhatnia, és a saját gyávák el tennie. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részotelészénzeteit a tudomány minden teljön elfogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kéreg körülbelül hetven kilométer vastag a közel jól daron és szállt kilométer vastag a túroldalon. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elmadó gyermeket súlyosban tanulmazást majd traumált tapasztaladtak meg mielőtte a töröket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez úgyasi útvonalat, mintha az egy túrázó útvonalenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Ali két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadon jutották Dél-Francia szágot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok, dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbb a vájuknak. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mitrowarszi fejezések a néhány miniszekunomit tartó arzmozrások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A Tigris-ordítása nem olyan mintegy orosz lenteies erejő ordítása, inkább olyan, mint egy bicsoroga elordított szavagból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villásnyelve volt, táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb mosaszor szerepeltek, akár kronnibális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A senkeni övezet azonban ebben a tekintetben valamennyira egy országhoz hasonlóan müködik. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére tarcsabja a hatóságok tanácsait kövessel a táblák butasításait és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceá határolja. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyanyag. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a lassú kommunikációk módszerek miatt a stílusok nyugaton huszonat harminc évben és hátram maradhattak. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadások pompa azon az eleven müküli hogy az atomok Soportonnal és Neutronnal való összeölt köztetése energiát igéne. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az Észak-Marjana szigetek katasztrófavidáni javatolás szerint nem jelentettek ráokat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Észtakrakrapkőnye elérhető helyen fekszik szüntre a romantikus és lenyüggöző város amely Lord Pryron a város pompályról szóló fegyezése után vált ingresső külföldiek számára. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy jelentené, amely biztának kicsi, de sok független országlal rendelkezik. Normálkölülmények között a több országon keresztüli átatozás azt jelentené, hogy többször átjállásné a víz úntérelmeken és az útlevéllelőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzoltó csapatok végül éjjel tizenegy harminc ötre haltották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az Aerosmith lemondta a turnéum fennmaradó koncertjeit. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnország nagy szerügyhónakázási célpont, az ezertóföldje, több ezer kis szigetter is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napra a másikra idejét múltán lettek nyilvánítva, amikor több mint nyolcázezer katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehoztabb el a lulus és ukrán frontokat, miután lerohanták lengyelország keleti részét, megszegvázoló régai békeszerződést, a szovjet lengyel meg nem támadási egyezményt és más nemzetközi két és több oldalon megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia szamova fővárosa.A város Uppolló szigetén található és népessége kicsivel negyvenezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: Amíg ma is számon tartott huszonötdünk lapoldal, a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít, az eredeti készülásos példány nem maradt fent. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan íróból merítkeztek, mint gőte, fíjte és légel. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Tuvallnős két felnőtt gyerekapja, de nem tett nagy benyomás milliára, akihez a történet kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közelükben eredszembe út hogyálljon ellen a lelátti sértésnek, hogy csak egy példány dísáldozávalítson. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztálga Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közel keradt meleg prímája miatt a hár nem bőrt akkor a jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kirginnel asszony az Argentin Színházban jelentette be a szándékát, hogy indul az elnök választáson.Ugyanott, ahol a kétezer ötös szenetusi kampányát kezdte, a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények oxiként tármelésére képesek, melyek az emberek belélegeznek és ténydiók szütött vesztenk fel, mert az ember kilélegez. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Martelly válasza az Ortóberben kezdődő széles körülözsi mellenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt mártállni válasza az októberben keltődő szíles körül rezsemellenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektron leadással létrejött platonok nyivel a hidrogén atom egypratonból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval való színű, hogy jelölés egyszerűen színteként terült hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelembe véve nem lenne meg lapül ha ősényt a fehérje probléma hasonlóképpen oldották volna meg mint a Majcsin-pázok a szavannál. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usatorna Szövetsége támogatta az Egyesült Államok olimpiai bizottságának levelünk és alapvető fronttosságon adta a törzsölgönöt tartja az olimpiai családok a minden hivatához sportolónk felmarabiztonságos környezetet nincsenek. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenül a tartsa be a hatóságok tanácsai kövessel a tábláh utasítása és a fordítson nagy figyelmet a biztonság és figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegely, barangoltak az utcákon, és hosszogatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Tegnap rejtel a törökországi Kazjáltap rendőr központjánál egy autóbom-parokban emelj megőbb két rendőr tiszte és megsebesültet húsnális több további szemeit. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértől kedvtörési célú hajózást, valamint azokkal az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok tárfözlésére van szükség. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betekintést nőithat a madarak tollazatának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az Univerzumban minden anyagból áll, minden anyagot atomnak nevezett apróscska részecskék építenek fel. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A plecskákat politikai fecsekésnek és butaságnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővétezi, hogy horitott irányban legyen kompatibilisányolcási tőponti zenegy a–nyolcási tőponti zenegy b- és nyolcási tőponti zenegy gével, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: A láttól nemzet arany a témi mozifilmat az gondolhatja hogy a kincsesterképpel hegyeztek fel a függetlenségi nyilatkozat hátoldalára. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tudta közé szökő árfigyelmeztetőr és a csakartai geofetikai ügynökséghözlén nem és fognok szökő árfigyelmeztetés közéteni, hogy valahol földrenyült nemerte áll a megkövete hat és félpont szállat. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védekezésüknek, labd a kezérési készségeiknek és kiválott csapatmunkáiknak hála kitüntek, és egy értemi volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A Suntarban szükség ezer kilenc az hatvanhat óta a Veden élő állatok menedékeként szolgál és a pecsoliság szerint jelenleg négy szál pengári Tigris és hozzávát ülegesen harminc ezer Pettös-Található a területen. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A Haiti-Ingasságügyi és Demokrácia Intézet független tanulmányokra hivatkozott amelyek szerint a Nepali-elpéke fenntartó záhlóalyt titte el kívül Haiti-ra hozta a betegséget. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz és tizenegy között hegyi nyárintő tizentyúntottak a foglyokat udvaron. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Szinte az összes homokos strandon biztonságos oszmános a legtöbben árnékot biztosítana a pohutu kavafák. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiválósad a mutató ugyanazon mértével mérgek, mint a hagyományos csapatoké te vannak azért csekőkülönbségek. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Perry azt nyilatkozta visszatért Axasba hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit és eldöncse, hogy van a értelmeszámára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad és megméretteti magát, a január huszoneggerikei, dél-karoliniai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúrminiszterelnök helyettese Wongang-sang közöntötte és Szingapúrminiszterelnökiével Nészián longgal tárgyalt a kereskedelmi és tárrorizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá feltérheti más formányos tanácsát is ám ezer a kormányok a tanácsaitrat sállt ellenpoldára jutra szabtak. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Ne felejtser, hogy annak ellenére, hogy a nagy színpadon a koncertbe fejeződött lehetnek a fesztiválnak olyan területei a Meyer késő vészakában jólóan tovább zenélnek. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlán falkák meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas- vagy kutyafalkákhoz, olyan állatokhoz, melyek viselkedésükben hasonlóak mint az oroszlánok (de nem olyanok, mint más nagymacskák), és a zsákmányukra is nagyon halálosak. HYP: Az oroszlányfarkát meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas vagy kutya-farkához olyan állatokhoz melyekviselkedősükben hasonlóak mint az oroszlána, de nem olyanok, mint más nagy macskák és az zsákmányúkorai nagyon halálosak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott, még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhezett felhozza, mint a tírhez. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A szigetvilágban és a tavakon nem fejetétlenül szükségesegyi akt. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Északabbra hatalma célán lakos területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolandó Mendoza mtizenhatas fegyverével ráadott a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Legnapreggel a Tora-kországi Kazian Teprendőri központjánál egy autóbom-paropant emelj megölk kiadtirendő tisztet és megsebesüntet húsznális több további személyt. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japánnokoláris hatósága szerint radioaktív stíthiuma és jultat azonosant tettek az erőnülnie. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Tanjállalán tervne az Ánsbetegséger felálló s taképőre szerint a kitörést falu színőleg a békefenntartó okozták. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak általa Krisztus előtt harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagy mérete tüpiramisnak, amelyeket halott váraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A párizsiakat egután tröpusként udvariatlanként és arrogánsként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A néztet hármas támuz kottúlpuszt gyakran induztin trába megállva Kabudarokánál. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Mindenki részese a társadalommak és használközlekedés irántereket majdnem mindenkinek van panaszáz ekkal kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában krülönleges vétel, mint dal és fúrakozás ajánlataik vannak, hogy a vendégeknak jó hangulat elegyen és a helyisékben tarcsák lüket. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban, mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő területe nagyon forró égövbe tartozik, mind a forrósággal, mindig, mint pedig az erős napsütéssel, amikor tiszta az égridkában, kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A mutána kutatán kutatán hőtt el a Skópok legtöbbje egy hatalmas parant ezüst egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetel területen. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egysangeni vízummal nem kell minden egyesangen tagállamban különbizomot váltani és ezzel ütőut pénzt és papírmunkát takarít meg. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kizajnak piramis az egyre helyet csatából amely még ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A politricájét avak nemzeti park nagyon erdős vidék, lerénkán püdt fák, plusz fanyög és tőlevelő fák és az alpesi és mediterrál medetáció egyvelere található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyi-patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósokmet figyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem futatói szerint a két vegyület reakcióval év egymással és a vesseműködését akadályozó kristályokat képez. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok azt nem mérik, hogy megértik a bajrók kialakulását, különösen a föl létrejöttét, miután a nőstökösök hosszú idővel ezredt, a Földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: Az elmúlt héten a metibe jelentette, hogy az Apple harminc négy további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat, nem súlyosnak nevezett. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országpontjegyeihez is készített metszeteket utóbbi munkái között megámlíthetők az újtanadai öt és száz dollárospontjegyehez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy Wild Card kártját, amelyél beléphet hagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás együttő fogalom minden olyan beszélyes időjárási jelenségre amerikárakat komoly társadalmi fennekadásokat vagy akár emberek halálát a klossz hetje. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A szigetcsoport a félsziget törzászhoz kilométerre észatra fekszik.A legnagyobb a clean-jorge Island a Villallas-Eztrálasz településsel. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maumozza lomáltal szervezett függetlenséni truszelem során a városban egy békés összejövetelem merülték Topu a Tamaszosa Leáloffy harmadépp nagyfőnöket. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajó út prosúrájában a németországi Berlin és a települ a kínálatban. Al mint az a fenti törképen és látható Berlin egyáltalának csatányer kötelében és a város meglátokatára nem tartozik a hajó út állába. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Huszati századik kutatált mutatta hogy a genetikai változatosságnak két variázzúja van rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A kokamó völgy Chile kiemelkedő hegymászó célpontja, amelyet a dél-amerikai józeméceként ismernek, tülönféle nagy dránit szalakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az X-DR-Tb aránya a teljes tuberkulózis has populációban még mindnyire lecsönynek tűnyét Dél-Afrikában a háromszáz harminc az-er fertőzeten verböl hat ez er egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: Arisztotelész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékével áll össze, ez a köföld, a víz, a levegő, és tűz. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Némeljét területen a víz egy percig való forralásai seregendő mind máshal több időre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az európai történelme ezen időszakában a gazdar és hatalmas katolikus egyház Gorkyéval elterült. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szegregáció és rekombináció keverése az előre hátról variáció a két pénz alapközt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kismereti macska, belértve a háziállat macskát, és ezix jóval több kismerető zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi láthatatlan csapat jelenléte, Larsson és Laffasztó, ezért krendsz az nyolcvan kirendsz szánsz kirendszörig oldal, ugyan csak egyedi élnem vonása, a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik, míg a diákok gyakran kezdik blogíró érményüket anyagnyelvtannal is helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A Távolapi-szigeteken a hittel kárták a való színület nem fokadták el. Bára brit és hat amerikai valuták még elveltik. Ördönös előre egyezteknél tulajtonosan hogy milyen füsetésre módott fokat el. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem terülnek legyedd ő közelébe. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kirginer asszony az Argentin Színházban jelentette be a szándékát vagy indul az elnök választáson.Ugyanott ahol a kétozat összenetusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mozdóba keletménnie, mentózát lelőtték. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A Tigris-ordítása nem olyan mintegy oroszlán teljes erői ordítása, inkább olyan, mint egy bicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a földforog ugye? ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családi állapottor függetlenül, házasnak mondaniük magukat. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő Argentin felszédi Krisztina Fernándezzek hírsnere tennepeste La Plata-ban egy Buenos Aires-től ötványgyalomítára fekvő városban bejelentette helyindul az elnöbbségért. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képez idélagrika egyik legfőbb vonzerejét és a dél-afrikai köztársaság nemzeti parkai zászlóshajójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedgye a szövetett túlmelegedni, ami zsugorodást vagy célsasasasatakben, perzselődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az levelzumban minden anyagból áll minden anyagot atomnak nevezett apró skarészetség építenek fel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ez a kapárok, nem tudnak úgy, hogy egy rövefogadási szervet készítenek, kicsfabályoknak. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Hongkong nevét a Hongkong szigetről kapta, és az a hely sok turistaszámára, a figyelem középpontjával áll. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Így a czeruz a megjelenésekor jól szolgálatot tett sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztáradt Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizáció szóveregete a latin szibilis civis és civitás szavak amelyet jelentése polgár állampolgár illetve város-állam a nagyotóbb bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel képtezel hat olyan módszerként hagyarázza a kontinen él van a megsagnyithet szervezettekkel nagyobb teljesítmény előréseben. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napirend továbbupontjai a világ megmaradt erdőminek védelme és a technológiárt merosztása hogy segítségre fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szány az őmúlt szereggel. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilencáznyolcvan nyolc óta a szavazó úrnáknak átlátszónak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthasság, hogy a szavazás előtt nincs benők boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult, szavazók tehersenek beleborítékot. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlánok a legfotjárisabb macska féli és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Arnold Schwarzenegger aláért egy törvénynyavaslatot amely tiltja az erőszakos videójátorú kiskolú varcsszámára történő eladását vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektronoládással létrejött protonok, nyugal a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával mivel inkább áraszt arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok arra következtetésre jutottam, hogy a sötétanyag ugyanúgy hat a többesötét anyagra mintáulja rendes anyaga. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadálya leküzésében való együttmőködés folyamata a szervezetben egy új a vevőr irényének kérédi térség szórálló innovatív folyamata teredményez. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a fejehetomolkó vált veszélyeztetetté. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonya módszer arra összeállós ember és nagy mennyiségül áruszállítsunk az oszályokon át. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A Hold felszíne túl sötekből és porbalál.A Hold külső réte lét kéreknek nevezzük. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Fénykorukban a fény szányozás még nem jelentett akkor a probléma ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken található könnyebben elérhető helyen mint a modern koritásai. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje össze a két szárazport majd Présselye őket gólyul vártiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat a látámasztja a tudósok megfigyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok erdezése előtt hajtinek az esetnyolcadási évet óta nem volt a gónyai betegség jelkapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az az egyedülálló kultúra amely megosztik az embereknek egy nagyobb csoportjen belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtudáshagyat másával a nyugat elvágtamagát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Aztálisa ugyaförténelme a leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és hősztintesen harmadokra osztó vonalakmazzete lásd a példát. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Éjszakabbra hatalmat gyérán lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie, ment az átlenőtték. ------------------------------------------------------ REF: Azonban ez nem egyedül ebből áll. A kísérletezés, és egy kísérlet olyan teszt, amely egy vagy több lehetséges hipotézis kizárására, kérdések feltevésére és megfigyelésre szolgál, melyek szintén segítik a tudományos kutatást. HYP: Azonban az nem egyedül ebből áll.A kísérletezés és egy kísérlet olyan tett, amely egy vagy több leltséges hipotén és kizárására, kiértősek feltevésére és megfigyelésre, tovlagább, melyek szintén sakintik a tudományos kutatást. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nekemre vonatot az autót és sok más közlekedési eszközt. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Gröndland gyéren lakott volt, a norvégmondák szerint, vörös eliket gyilkosság miatt száműzték Izlandról és amikor tovább utazott nyugatra, megtanált a Gröndlandot és el nevezte Gröndlandnak. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyebben hozzáfőrátú növin erőforrások a levelekben és függel esetben található fehérék lettek volna.De ezeket nehezen eméztük meg a hozzán hasonló függemlősök, ha csak nincsenek meg főzve. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően Gibbsont-kórházba szállították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Fordított kulturális sokk sokkal hamarabb jelentkezik mint a kulturális sokk (kisebb a mézesheti fázis), tovább tart, és súlyosabb is lehet. HYP: Fordított kulturális sokkal hamarabb jelentkezik mint a kulturális sok kisebb a mész a hety fázis tovább tart és súlyosabb is lehet. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: A északmarjan a szigetek katasztrófetvében hivatalos szerint nem jelentettek károkot az országban. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővé teszi hogy fordított irányban legyen kompatibilis a nyolcász kettőponti zenegy B és nyolcász kettőponti zenegy Gével feltéve hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: A csak hajók irándulásokkal száll partra akkor nem lesz jössége külön mindzumra kétezer kilenc óta. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: Ha télen szeli át az északi balti tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás, borzasztózájárat azoknak, akik túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az esetlen cáz hozásségek alatt az állampolgárok és nem tud a kulaakrodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszire tehetség volt. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgatható tanulmány tüzet a valam ugyar fejlesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidékek alatt vékonyabb a fennsíkok alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A díjzaifelség van a vagy a dzüneklopoliszban az egyiptomi holtafölgyében több piramis ezek közül a nagy piramis elegy nagyobb továbbá több kis sír számos templom és a nagy szfinct található. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: A húgy a hólt állapált okolfon vonzást gyakorol a földre ugyanült fejt kihatást a teút a neles galaxisre. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat, növényekből építjük, és a ruháinkat is növényekből készítjük, a legtöbb ételis növény, amit megesünk, növények nélkül, az állatok sem maradnálak fent. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószínű, hogy a jelenés egyszerűen szímraként terült hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a két az előttes pénzogyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenes kezdeményezés finanszírozását és meghatározta hogy az övényenet tíz ügynöközgjel tineveznie az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak és kezdetét vette a hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Északon látogassó meg a Fátumai Miastonyunk nagy szenttét is, amely egy világszerte híres márgya jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közelszárat a lengyel történéshez korán kell érkezni a ugyanenyhez közeli kempink helyhez jusson. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Arnold Schwarzenegger aláját egy törvényjavaslatot amely tiltja az erőszakos videójátorok kiskolú vagy számára történő eladását vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nira gongó vulká megmászásának kiinduló helye és egyben ez a egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A hintválhatóan kérdezer tizentyos szeptemberében lesz teljesen mükötőképe amikorra a brazil vám kezelőbb pontok elkészültték becsülik. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolandó Mendoza mtizenhatos fegyverével rá lőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Junkarló Fischer Sela elvesztette az jelenizált autója fölött és rögtönös tart után befejezte a versenyt. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a gyeres és havas viszonyok sok országban mert szokottak a forradalom pedig eredés évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kérek körülvül hetven kilométer vastag a közeli oldalon és száz kilométer vastag a túladdalon. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Monda nem sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben megtud tanulni portokáló. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a Jeges és Havas huszonyok sok országban megszokottak a forgalom pedig egész évben davartalan. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvenyőz ajánlás között az első hogy mint diplomáciai kezdeményezés tükséges ez év végge elő az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosult társadértekében valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a Stomsdatos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A birtvális árványokat beépített egy a szoftverbe a minágt célja az hogy kérdőre vonja rávezetőre megkérdi velezzel és megmagyarázza az orrlatozájárásokat, amelyért a hardra tót kihívásali állították volna a feladat önálló elpépzésekor. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett, hogy az előadók a nap is színvtak a színpadon, és a színház arra párta rítja a közönséget, hogy csatlako zönak. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti bar eset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérül testek gyónyítása rivetott technikák, feltalálását, ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mind úttű néhogy egy kísérleti vakszan a képestjük könyvtani az epula halála zaharáltállal, mint eddig egyetlen győszer sem alkalmaz, bizonyítottan, a meglévő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világ többi részén különösen Lengyelországban hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengetegen berkövethet az eseményt. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Egész napindulnak buszak a körzetközi buszállomásról a folyónát, de a legtöbbjük különösen a keletre, és Jakar-Buntang irányába tartók, hat harminc és hét harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong sziló egy-jét formáló épületek parádija egy csillogó oszlabdiagramhoz hasonlatos, amit viktória kikötő vizei még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A kompresszum széleje a rettöbb épületet újraépítették hogy a turisták jobbképet kapjanak az elületi gyínazatükről. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: Amikor egy szervezet funkcionalis részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozók többség által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A Next Gen egy ömerrendszer, amely a féljééi szerint lehetővé tenni a jerepülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg több millió galron-nizamennyugat megtakarítva, minden évben, és csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Mir ez gyakran csupán pontatlansz tereótépia a párizsban való boldogulásnak még mindnyira telep jobb mondja ha a törm terhető legjobban viselkedünk, mint aki, milyen élevé, jó nevelés kapott.Ez jelentősen megfojlatlaneten nyadolunkat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A kun-Dalin-i jogosan nagy cégjével a kun-Dalin-energia megvilágos hatásenergyállá lyugat-testartások légusú cseh-korlatok mantra és visualizációk ébredték fel. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a legyakorlép állókép fényképvezési formátum a világon harmincet mm. amin a határozó filmélet volt az analóg filmek sorának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem gazd pár van valami irvalfokumátum hátoldalára mégsem kincstérkép. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókolik kultúrák és törzsek a könnyen lehető tájforrásért valamennt szőrükért húsukért és bőrükért kastékelt tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formátumnak az oldalárányok tizenkastas osztály után a legegyszerült egész tám arány eléréséhez ennél fogva három akkát tőratáltő. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkától északra fekvőhegyek egyikének adatain található barlang teljesen el van szigetelve a kővilágtól. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országpontjegyeihez is készített metszeteket utóbbi munkája között még elméthetők az útvonadai öt és száz dollárospontjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betekintést nyújthat a madarat tollot utának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a jégeső a túlzatmértékücsefadék és a futó tüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei a zivatarokkal tornádókkal víztöltsérekkel és ciklonokkal együtt. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalakmetszete, lezsdapéldát. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak instabiuma lyukon, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az Északmarina szigetek katasztrófavédelmi hivatalos szerint nem jelentettek károkat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a rúrszusepi-szentruma körülbelül Isten születése négyszázban kezdve edett és körülbelül Isten születése ezredt szerig tartott. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a kettő az előttes pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenes kezdeményezés finanszínezását és meghatározta ez az elfbijának tízügynököt kell kineveznie az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalészíne attól függben változik, hogy megyírásával, s vagy lúgos övegyi anyag. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkorományzói hivatal előtt robbant fel. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy ütülső helyült mivel a hőnök a módszóba kellett mennye, menton záhelőtték. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részt utaljász nézeteit a tudomány minden terén elfogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Még kisebb a Rosbi-szám annak kevésbé aktív a csillag a mágnosos pórusváltást tekintetében. ------------------------------------------------------ REF: A kezünkön lévő nedvesség reakcióba lép a külső rétegekkel, amely fura érzést kelt és egyfajta kéreget képez. HYP: A keszonköl lévő nedves sét rajárd célba lép a külső rétegekkel amely fura érzést kelt és egy fajta kireget képez. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerüköz kedvelt vacsora, különösen nyár időben, apa, amb-oli, kenyér olivalal jel, paradigmommal és rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen a sajt, ton hal, vagy bármi. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közelményt azután adták ki, hogy trám, telefonon beszélt a török elnömmel, receptájabb, erdogánnal. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű közledvelt pacsora különösen nyári dében a Pa Am-Oli-Kenyer olivallal jel-paradicsommal és rendelkezésre álló édesítőkkel legyen a Sajt-tónhal vagy bármé. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy gyógynevényeken és fűszereken alapuló ételt, mért hússal vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A Nexcan egy olyan ránszár amely az fa a szerint lehetővék tánni, hogy a repülőgépek röutek utakat tegyenek meg, több ügyük a loon üzemanyagok megtakarunkva, mint a évben és csökkentenék a széngyoxid kibocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elvatút gyálamakak súlyos pántalmazás vagy traumát tapasztalattak meg nyelvosz elhettek őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kétozás kettőben, romát, a Nira Gong-gó vulkána lábája pusztatatta el a Majaváros, legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást valamint azokat az expedíciókat, amelyek néha adatok és hangok táv közlésre van szükség. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez új asszony útvonalat, mintha az egy túlrázum útvonalenne. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az ületékhelyen rúd hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpatok és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa-tornás szövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai bizottságának levelét és az alapvető fontosságnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos portolónk számára biztonságos környezetet nyújtanak. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televízió helyoportok azt mutatta hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Milégekisebb a Rospi-szám annál kövépi aktíva csillag a mágneses pólusát esteknöntetében. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autó birtoklás ugyanakkor magas közényti palasa számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új a sérül testek gyógyítítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Szakintandókar és Rahunt Ravitz közles jutójátékosok jól teljesítettek és egy százfutásos együttmőködést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely, amelyett az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európai gyermkontinens, amely viszonylag kicsi, de sorsfüggetlen országral rendelkezik, normált örülmények között a több orszáron keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször áttelesni a vízonkér elmeken és az útlevél ellenőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojast raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy direktsz. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenget tudott bejutni, a Szent Péter téren tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Oliver Sex az ellen aki beszédről szóló esszejében, de precedence, speech, arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykároztatás szemelet emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Márterdi egy újkilenc tagú útánylangs választású tanács előtt tap-tat esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az ületét járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények oxigénc termelésére képesek, melyért az emberek, belédlegeznek, és széndiók sziratvesznek fel, mért az ember, kilillegez. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Kavárja össze a két száraz sport majd prösveje őket gólyó vált tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Megjelenésekor jól fogáltották sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins, amin a kórházban dolgozott, szabadja dejében, a koraszövés kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A Falklandi Front fk.p.ülnek értéke a angol fronta kb.p. egyenértékül. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgah, hogy tudunk milyen lesz a billantjúza, ha valami úgyabb fejlesztőssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott sima keskeny talpú lovagló csizmát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen mérálya a védrehajtó hatalom irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnali irányváltássürget. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy direktsz. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A négy száz hármas támuz kotturbusz gyakran indul szint rába megállva kaputarokánál. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családiállapottól függetlenül házasnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamala felkuson a tándün egyetem professzor a szemén az új misáknunk rokfeszélye utonjának a fotókat vagy hasonló publikálnak tanúcsontottakról. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Mindenki részes általásadalomnak és használközlekedési rendszereket, majdnem mindenkinek van panaszázzak kell kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely, amelyért az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így hal terület gyarmati múltjára keres vízeníték volt ez egy jó helyszínkezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzállva létfontosságú katonai és civilen látmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét és Dél-Afrika így köztársaság nemzeti partja és zászlósályójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy olyan betegség, mely az agyból Kerinc felőből és látöny tekből álló központi ütekrán szert érinti. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forrócsokon áté teljesíti a belga elvárásokat a gyömmöns leveldrágák de kiválomínőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az Azusi pc. amiért korábban világszerte a költség megtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piatra a kettőzerhetes tájpei informetikai hónapban kiemelkedő té maradt. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modern kutadási teleszkló port legtöbbje egy hatvámas berendezés egy kedvező lépkori viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra van alsálytek mutációit örökövetre gyerekek, míg a másolaki elakuló mutáció sejt halált vagy rákat okozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: A lemondási feltételek különbözőek, de március vége óta a legtöbb koronavírus-alapú lemondási feltétel nem terjed ki 2020 júliusára, amikor az olimpia volt megtervezve. HYP: A lemondási feltételek különbözőek, de március vége óta a legtöbb koronai rossalapú lemondási feltétel nem terjedt kékétezer húzi uliusára, amikor az olimpia volt megtervezve. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az en-tomológusok hivatalos értelemben használják erre a Rovar csoportra. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldva fővárosa Kissinov, a helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai péhának nevezzük a vörös kápolszaleve léből indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek való szümök nem gondolják, hogy a hazatőrű utazóknak türelemre és a megértékre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modern kutatási telaskókok legtöbbje egy hatalmas parándozés egy kedvező légkori viszonyokkal rendelkező elszikettel területen. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állítólag már idős volt a húszas éveiben, bíjber egy nyilatkozatában kijelentette, bár én nem voltam jelen, vagy részesennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet, és imányamat küldem az áldozat családjának. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, magyarolt és más héjas gyümölcsöt, a népszöröp sütemények gyakran jól tárhithatok egy csésze erőskávéval. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szitokötők és a kérészek nem tudják összecsokni hátsó szárnyaikat. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Zahinytendőkar és Rahon Drayvőt köztes ütőjátékosok jartályásan tettek és egy száz futályos együttünkötést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kis méreti macska belértve a háziállat macskát és esztét jóval több kis méretű zsákmányt mint például rovarokat, rácsálókat, gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: A hagy a hold álra pályt okolva vonzás gyakoroló földre ugyanand fel kihatása teljut annyolás galaxisra. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze annak keresztén teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy az egy kereszténység előtt itt tavasz és termékenység szártartás. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Száhel a nyugatér déli részeket az Atlanti-óceán határolja. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: A elmúlt helyeten a metipály alatt tette, hogy az Apple Harminis négy tovább túlhevüléses esetre a thai köztatta, amelyet a vállalat, nem súlyosnak nevezett. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezeknél a zsúfolt családistlandok ahol a partmentén sokféle üzletcsorakozik az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedje a szövetett túlmenekedni, ami rúgoladást vagy szélsőséges esetekben, perzselődést a Koszhat. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan úgyvélték igaza volt a sokan hüték az ellen közéjét, hogy a Naprendszer a Föld körül forró beleérve a Napot, sőlt a többi csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: Akárcsak az összes télafrikai Nemzeti Parkban itt is természett védelmi és belépési napintia felváltani. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Adomban miután elveszintette a kapitány kapja India mondásza horminthat futamot indított és hír kaputva szinte tajáték végére. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírháthatitengerészeti patt helyszíne volt ezer nyolc száznyolc von kilencben amitor a hét hajó névetországból az Egyesült Államonból és Nagy-Britanniából mert aratta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A 29 éves Dr. Malar Balasubramaniant Blue Ash-ben (Ohio állam) találták meg, Cincinnati-tól kb. 15 mérföldre északra egy külvárosban, az út mellett feküdt a földön egy pólóban és fehérneműben, látszólag erősen begyógyszerezett állapotban. HYP: A huszonkilencéves, dr. Maral balazobra, maniant, bluesben, Ohio állam találták meg. Szén színettő törkábél tizenötmér földre északra egy tővárosban az út mellett fekvődött a földön egy póllóban és fehér nemőben látszól a lelősen megyújt szerezett állapotban. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az északkarolina-i benet szkull diákjai minden évben egy az államfővárosába tett látogatásukról szóloveboldalt terveznek, albumoldalt minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat és megtartják online elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: Amég ma is számon tartott huszonöt, dun lap oldal, a dokumentumreg legrégebbi fennmaradt példányainak számít, az eredeti kézírásos példány nem maradt fent. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az óceáronba ömlőfolyó vizek húsz házaléka az Amazonasból ered. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úttülni, hogy a kecskéket először korúbb alatt tímzezer évvel ez a lőtt háziásítottál az iráni zágrossz hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blokokok a diákok viránsának jelentenet és segíthetik még a diákok gyakran kezdtik blogging-ról élményüket hanyak nyelv tanna és helyesürással a közönség megjelenése e általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A párizsiakat ekotzentregusként udvariátlanként és arrogánsként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejelése után a korábbi szövetségesek ellenséges kíváltak és kezdet vette a hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális árványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre honja, rávezetőek megkérdőjelezze, és megmagyarázza, azokat az eljárásokat, amelyek, a hallgatót kihívás eljutották volna a feladatöne ló elvégzésekor. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szertregáció és rekombináció keverése az előre hátrale variáció a két pénz alapköz minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nekem a vonatot az autó és sok másiközleketés eszköt. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kilenc az hatvanas évek során Brazezinsz ki John F. Kennedynek majd a Linnon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten ráteresünk az ellenséges törnyezetkurzus szavatra való színőleg egy helyi cég címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népször is portára között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rödbbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a formány. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderbansz a világ legnagyobb mongróf övezete amely a tengerparton nyolc matilométerre nyúlít be Bonrodes és India hat hátországába. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelvételek használata fontos felfedezésekkel vezetett a mikorosztifejezések a néhány miniszaköntönök tartó az mezőségben. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az adat egyetülálló kultúra amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül akik egy tarthatonban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett, hogy az előadok, kanabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bácsorítja a közönséget, hogy csatlakoznak. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizációtó eredete a latin civilisztív is és civilisztavat emeljeke lantása polgár állampolgár illetve város vagy városállam emel utóbbi bizonyos mértében meghatállozza a társadalom éretét is. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai gyakran egy zátonynal vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú állkapcsoliból hetvennél is több borotva ér a fogálki, és még egy sor található a szájpadlásán, itt semmi nem menekül, ami az útjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a nyilas galaxison végzett megfigyelések szimonállására írták. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második fedben telel a potroh korán előnyhöz jutott de végül hathat után ezt is tájt breakben kell a tajton tenni. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyilat afrikai népi szervezet Szvapó névve jegyzett kormánypárt emellett memelőriztel parlament többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szegregáció és rekombináció keverése az előrehátra variáció a két pénzzalabb közt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyabbá hozzáférhető növényerőforrások a levelekben és süvelyesekben található fehérjét lettek volna, de ezredet nehezen emésztik meg a hozzáfasoló emfőemlősek, hacsot nincsenek meg főzve. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népességek körülbelül nyolcász fő, ez a legkisebb és legalacsnyabb népességük független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos mondja annak, hogy megtudom beszessünk egyes igéket és tárgyúkat. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közleményt azután adták ki, hogy tramp telefonon beszélt a török el-nap kell, receptáibb, erdogannal. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészetet munkája hagyományosan annak biztosításra ró, hogy az országképest legyen az emberek és áruk mozgatására,üközben a katalja szavaz ellenség képességül az emberek és áruk mozgatására. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus előtt harmadik században épített Nagy-Piramis egyike sok nagy méretük piramisnak, amelyeket halott felraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezek az elméletek, azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket, arra készítnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben, mi készeti győket a arra, hogy ezredet a dolgokat, megtegyék, vagy semmel. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela Ferguson a Dundee Egyetem professzora szerint az újságírór feszélyes út tojárnak a fotókolópai publicának gyanúsította csal. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Hómú ötven három éveshez év elején tesztak kormányzóságot és aláértett törvényt az Adonok Nemjegházasságának legalitálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyugat-afrikai népisztervezett Svi-Alpó-Pio néven nyegyzett kormánypár emellett megőrít a parlamenti többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: A motor egy szervezet puncionális részregein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel akkor felszíletőrhet a relativitás és a találékonysága. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti vírrasztást nagyszombat éjszakáján és a gyülekezetek éjfélkord gyakran ünneplésben törnek ki vagy megünne feljég Krisztus feltamadását. ------------------------------------------------------ REF: Az újjáépítési erőfeszítések liberális kritikája az újjáépítési szerződések odaítélésére összpontosított a feltételezett washingtoni bennfentesek számára. HYP: A újjáépítés erőfaszimítősek liberális kritikára az újjáépítési szerződősek utalítélésre ez pontosan tudott a feltételezettel e vasemtani bán fenntesek számára. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Azutazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A minholtat egy rakkirtával küldték az ülbe a tudósok az ürben csillagászat üttárt csöveket használat, mert a föld légkör a torzintja a fények egy részét és a láthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szárdai eseményen kívül Carpagnédo két egyéni versenyen is indult azen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia szamoalfővárosa a város Uppolo szigetén található és népessége kicsivel negyvenezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hongkongran nyíló látló legjobb kiháltáshoz hadja el a sziketet és megyen a szemben található Koflo News-parthoz. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legjághatározott a férfiak füstszakaszitásával és nefelyen a sarkára állni kulturális különbségek ide vagyoda attól még nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a luxus epizcentruma-köröbelül őszámítána és szállban kezdődött és körülbelül őt őszámítána ezer százig tartott. ------------------------------------------------------ REF: Mivel a dinoszaurusztollaknak nincsen jól fejlett nyelük, amit szárnak neveznek, de rendelkeznek a toll egyéb jellemzőivel - tollrostok és pihék - a kutatók arra következtettek, hogy a szárak valószínűleg későbbi evolúciós fejlődés eredményei ezekhez képest. HYP: Mi veletén a Szaurostólak napon sem jól fejlett nelek, amit szárnak neve, ha teremtel kellek a Tor egyik jellemzőjével, toloroztak, és pihét a kutatók arra következtettek, hogy a szárak valós szünaga későbbi evonokív fejlőt és eredményei ezekhez képes. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az utazóhnak erősen javasoljuk hogy tájúkozó tának a területet éröltő fúlyos ütőjáráfi kockázatokra nyilván ezek befolyásolhatják az utazású terveiket. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai piának nevezik a vörös kápolsztaleveléből indikátor tészíthetően. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királysákat ősi kína történelmének pedig legvább szakával, ahol tud ez a rendel harc meg, a ksztion palota legmagasabb, sztékér folyóharcban. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezer kilenc ez negyven, augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az invációnak a Dragon hadműveret nemetatták. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan úgyvélték nyugaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét, hogy a Naprendszer a Föld körül fórok belejöttve a napot, sőt a több csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins, amelyett Forrászban dolgozott szabadidejében a poraszulés kell szavazsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadásos bomba a tanasz elvennő könyvhogy az atommas sok protonál és negyimált trónálvá loisztergy köztetőse energiát igényel. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyanad ismert és részlet gazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek arra szakosottak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maómozgalom által szervezett függetlensági küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua-tama-szellelve a Lofé harmadik vagy főnököt. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannak ereszteny teológiai magyarázatot is erre a hagyományra, de való színű, hogy az egy teleszténysire lett a vas és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: "A technológiai determinizmus legtöbb értelmezése két általános gondolatot oszt: azt, hogy magának a technológiának a fejlődése nagyrészt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ, és hogy másfelől a technológiának ""hatása"" van a társadalmakra, ezek a hatások pedig velejárók, nem pedig társadalmilag kondicionáltak." HYP: A technolóriát utáminizmus mert több értelmezése két általános gondolatot hozt, hogy marálnak a technolóriának a fejlődésen a ny részt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ és hogy másfelől a technolóriának hatása van a társadalmatra.Ezek a hatások pedig belejárok nem pedig társadalmi rak kondicionáltak. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lehet, hogy az előadó Kanapis színtek a színpadon és a színhárd arra pár tanítja a kötenséget, hogy csatlakozdenek. ------------------------------------------------------ REF: A blogok helyes használata „felkészítheti a diákokat arra, hogy analitikusabbá és kritikusabbá váljanak; az internetes anyagokra való aktív reagálás segítheti a hallgatókat, hogy meghatározhassák a mások írásával szembeni álláspontjukat” és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésekben (Oravec, 2002). HYP: A blogok helyes használata felkészítheti a diárokra z arra hogy analitikusabbá és titikusabbá vájának az internetes anyagokra való aktív reagálás rétheti a hallgatóbrat hogy meghatározhánság a mások írásával szembeni álláspontjukat és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésebben óravek kettő ezer kettő. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A súlyción ezer ötszáz harminthatás alapítása óta Paraguay-nak sütterült megtartania őstakló simulásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére, hogy az éjjáj erős tudományos-fantasztikus többlet jelentéssel rendelkezik, valójában a számítás technika egyik nagyon fontos ágát képezi, ami a gépek viselkedésével, tanulásával, és interigens alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai Nernardestület meccs lése szerint hazhüveltni csapadék már megrepezdheti a korában megsérült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedje a szövetett túlmelegedni, ami zsugoradást vagy szélsőséges esetekben, perzserődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelmétileg használata fontos felfedezések ház vezetett a mikro-arc kifejezések a néhány miniszek hondomírtartó arcmozgások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kétezer hat olyan módszerként hagyarázza a kontinóm elvet, amely segítheti a szervezeteket, nagyobb teljesítmény elérésében. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelkelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkor a jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ez arat elméletek, azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket, arra készítettnek, hogy akarják azonlatodó lókat, amelyeket megtesznek, és környezetünkben, mit készeti küldet arra, hogy ez eredet a dolókat, megtegyék vagy sem. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok asztra mélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejött tért miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvásmérszakítás a megszokítás a megszokott alvási célusból való szándékos évedés és rövid időn tíz hatsvan perc belüli vissza a vás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonylag bizonyult el-Zárva létrefontossága katonai és civil ellátmányokat vára blokált megsőltette az előző két évszázet több nemzetközi megállapotásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundalinió beszerédségevel a Kundalinienerriát a megvilágosodás energiáját jogotás tartások lirzésilőkorlatok, mantrák és közualizációk ébredztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hónele mondott és eddévi országgyügyi képviselő veszi állt a helyét a kormányban várhatóan normál lemplképviselő törtümölbel dévi állta ürosan hagyott üzleti miniszteri posztot. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb sziget független nemzet vagy Franciaországa lákapcsolatban és tengerparti bluxus ügyülőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszédni azokat a gyógyszereket, melyra Fálderom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság a ősikének történelmének át egy legvább korszaka volt a Holt-tó Eter ember halott meg a kliámbalot a legmagasabb fékér folyóharcban. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömeg kommunikáztó és az interpászonáj és kommunikázzú elemeit egyezésük a magában. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A platiszterjétavak nemzeti part nagyon erdősülti leginkább püggfák lusztani és túleveli fák és az alpesügy és metiterrán vegetázzú egybeleket található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok alól következtésre jutották, hogy a sötétanyag ugyanúgyháza többi sötétanyagra, mint ahogy a rendesenek. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Pétervári Kölutakra és Szávárosnézés.A hajók utasai mentesülnek a vízunkoterezettség alól ellenőrizzel feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Léton a konzervatívok környezetvédeni törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat a konzervatív párt környezetvédeni törvényének alapos és teljes átírását kérde. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Lakaszinkba mutatta egyben csapam bok-pazsántus kíséret a rájuk kantelvál énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A gyalanattek a piramosokra vannak kivettétve és a különböző piramosok megvilághatításra kerülnek. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tüzeltő csapatok végül él tizenegy harminc ötre oltották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattózt köztük gyermekeket és ütőseket is engedtek el korábban csak úgyment a fini pénó fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós riportok azt mutatják hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az események korát általában késő középkornak nevező az európai történelben a tizenegy tizenkett az egy-tizenharmadik századokban Kristi fután ezzel törölt az a háromszázig. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőségét nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az égnadjából egész nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kétezer kathőben komált a Nira Kongó vulokán lávája pusztunk tudta el a Majaváros legtöbb utáját betemette főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezek az elméletek azhúzs gálláhogy miel, amely bizonyos embereket arra késztatnak, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtasznak és környezetükben mikészítik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtetik vagy sem. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A Sunderbansz az unackó vilálléről ségét részévé vált. az erdő Indiában található részét Sunderbansz Nemzeti Parknak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egyenmet nem lehet látni, csak a tiszta a gyönyörű égboltot és a környező hegyeket, ez a világ kevéssirált hatunk, hogy hallható a barlang belsejéval. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város tüges ellen többen áll az ország többi városával nyivel inkább áraszt arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos adóterreket kivettő országokba utazó időnként jelentős összeket takarit hasnap meg különösen az alkohol tartalmú ütelő és tohányltar mégkek esetében. ------------------------------------------------------ REF: Egyetértünk az USOC kijelentésével, miszerint sportolóink, klubjaink, és a sportágak érdekeit inkább szolgálja a továbblépés és a szervezeten belüli jelentős változások végrehajtása, szemben a tanúsítvány visszavonásával. HYP: Egyetértünk az uszok jelentésével, miszen és sportolóink klubjainak és a sportárak érdekeit inkább szolgálja a tovább lépés és a szervezeten belüli jelentős változások példira hajtása szemben a tanúsítvány min szavonásával. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú állkapcsoliból hetvennél is több borotva éles fog áll ki és még egy sor található a szájpadlásán itt semmi sem menekül ami útjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyházkötponti hatósága több mint ez a réve Rómában volt és a hatalom és a pénen e koncentrációját láthatóbbá felsőkapban felmerült a kérdő a teljesül e lapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai gyakran egy zátonlá vagy hasonlóan áll. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az Atlanti hurrikáltason tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi dzsári amely ma képződött az Atlanti-óceánon. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tettek ki a kulturális determinizmus és a során írommal merédkeztek mindkőte fichte és légál. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömeg kommunikáció és az Interpersonális Kommunikáció elemeit egyesi témagában. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztály kirándulás jöumén és szintén nagy szerül múltja a kirándulára való biztakondoláhnak és a gyövő osztályáivaló tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a jegyes és havas viszonyok sokszágban a ment szoklottak a forgalom pedig erész évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A kundarini joga segítségével a kundarini energiát a megvilágosodás energiáját joga testtartások légzésügyakorlatok mantrák és vízúarizációk ébreztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közeli Szeráknál enni a történéshet korán kell érkeznie hogy az ennélhet közeli Camping Hallehez júson. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az iktd rtb aránya a teljes tuberkulózisos populációban mért mindig alacsú innert tűenincs dél-afrikában a háromszáz harminc ezer fertőzött emberből hatezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A britizájú tavak Nemzeti Park nagyon erdősödék leginkábbük fák lutherfányú és túlevelű fák és az alpesült és metutherrán vegetáció egybeleke található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy olyan betesség, mely az agyból, derinc felőből, és látóidebből álló központi derrendszer térinti. ------------------------------------------------------ REF: Az éjszaka során 150 és 200 közötti másolat készült, amelyet ma „Dunlap-nyomtatványoknak” neveznek. HYP: Az évtaka során fázottban és készít az közötti másolat képült amely a Marton-alapnymtatványoknak neveznek. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: Assunción ezöröcchez harmincetes alapítása óta paraguaynak sikerült megtarlania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehetsíres, hogy többfetete krőzát van a közeli részén, mert a kérek vékonyabb, a lávának könnyenbb a felszírem elkednie. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az európai történelem ezen jutóztakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház kórcsú alá került. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal a Tien-Aztírja, hogy a fotócsniután jármővét lárította a szakúléta sugárdú túlölderen és megpróbált a lefénképezni rendőrökelt a megálltott forgámat, miért oltamált az úton majd folytat a fényképezést és a forgalmat, a megállító kariforniai autópályán járul az ő rendőr tisztször és arra utasította, hogy menjen vissza az utca túlöldre. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általában mindig halálci titut turisták és az eladó hangja.A hang és a fényen által elmesél történtelt.pont olyan, mint én mesekonyvé. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem minden ritudabbai utánni a Szent Péter télen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerük közkedve a vacsora különösen nyári tőben a Pan Amoli-Kennyel-Oliva-aláj Parado csommal és a rendelkezétre álló üngzesültőkkel lehetne a Saj-Don-Hal vagy bárm. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a legyakorló év állóként fénycsépezesi formátuma világon harmincet mm a m határozó filmmélet volt a hanyaró filmek korának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus előtt harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagy mérete tüpiramisnak, amelyet hallott váraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik, de általában nem jere vele, egy alpeges stílusú síthúra vagy hegymászás, az utóbbiak, meredek telepen, és sokkal feszesebb, sílécekkel, és csizmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűnik, hogy a kecskeket először cserővelő tíze révvel ezelőtt házi esetöttek, az iráni zágross-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúrminiszterelnök helyettesre von Kamstein közöntette és Lingapúr miniszterelnökével Nisztián Longa tárgyal a kereskedelmi és tárolizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela Ferguson a dánkén egyetem professzora szerint az újságírók vesztélyes úton járna a fotókat vagy hasonló publikálnak gyanúsítottakról. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezer kilenc az negyven augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az invációnak a Dragon Hall művelet nevetatták. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizáció szó eredete a latin civilisz civisz és civita szavak a meghjelentésebb polgár állampolgár illetve városajváros állam amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később állt helyeztek a Cambridge-i Edinburgh-szórházba. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A műhullat egy rakétával küldték az ürbe, a tudósok az ürben csillagászati távcsövetet használnak, mert a föld légköre torzítja a főnyert egy részét és a lászthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz nulla nulla és tizennyúllamúra között hegyenyári idő tizentyújtatták a foglyok az udvarom. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatti záron állam először egy gyenge központi kormányhozott létre a kongresszus lévén az egyetlen alkotó eleme a konföderáció alapszapálya alapján. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a gáltat ezer tünet százhatvan háramban felépítették a szezonális álladásokat emeljek az üredékesztét tereztető a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: Ha csak hajók irándulásokkal szál partra, akkor nem lesz szüksége külön vízomra, kettözzel kilenc óta. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A Marokkó és Zultán beruhébban jelenten. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert a tollasak és repülésképesek. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem rész a teszte, a csökkentések mértékét, ki jelentve, hogy ezek kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a éreső a túlzott mértékú csapadék és a futott tüzet a szélsőséres időjárás megjelenési formái és következményei az evatarokkal tornádókkal víztöltsérekkel és ciklanokkal együtt. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi a játékosok számára a videojátékok műveleteinek és mozgásainak ellenőrzését az eszköznek a levegőben történő mozgatásával. HYP: Ez lehetővé teszi a játékosok számára a videójátékok mün veleteinek és mozgásainak ellenőrzését az eszköznek a levedőben történő mozlatásával. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet keltete. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat növényekből építük és a ruhánykat és növényekből készítik.A legtöbb éttelés növényekből építük és a ruhánykat és növényekből készítik.A legtöbb éttelés növényekből építik és a ruhánykat és növényekből készítik.A legtöbb éttelés növényekből építik és a ruhánykat és növényekből készítik.A legtöbb éttelés növényekből építik és a ruhánykat és növényekből készítik.A legtöbb éttelés növényekből építik.A legtöbb éttelés növényt amit meg eszünnek. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a fejeje és demolykó Bálcz beszélje szedetté. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklet egyakra majd hogy nem állandó, de ez az hangbanál azza, hogy mély lyukakat képeznek a talajban. Montagland Casing, aki az Egyesült Államok, geológiai szolgálatához, Jus Gies tartozó asztrogeológiai csoport, valamint az Arizonai Flux-távban található Észak-Arizonai Egyetem munkatársa. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt hogy az országképes lenyen az emberek és árok mozlatására miközben akadályoz az ellenség képessé hét az emberek és az árok mozlatására. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlánok a legszociálisan macska félék és farkának nem ezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nemsokkal az ellenséges kötős kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengerü plakátját. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiegyens főzött atlétaként a Titlis képes fára másznél, bár nem pulyol, úszni, nagy távolsára uralni és egy erősen bár erejének ötszerössével húzni. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális és szezonális törzsúséges időjárás jelenséget magukban foglalják a hóvihart nyégyi völött és a porvihart. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kilenc hathonos évek során Presence King John F. Kennedynek majd a Lajton-B-Jonesson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Lakaszinkben mutatta egyben csapon pógopacant is kísérlet a rajunkantelvel énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nemsókkal az ellenséges kötés kitörése után Nagy-Britannia kelteményezt a Németország tengeri blokát gyárt. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandrássekharc Szalánki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arca jelentek meg a víróságon. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes középben van egy szembek úgyhogy ágyan ellen a tísértésnek, hogy csak egy példányt is álltávalítson. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robban fel. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Aligh-két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erőd felszabadították Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondalom sem kell, aki ésmer egy újletén nyelvet, az könnyebben megtud tanulni portugálul. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egy gyenge központi kormányhoz atlétre a kongresszus révén az egyetlen alkotó eleme a konföderáció alapszaválya alapján. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hat túzt köztünk gyermekeket és időseket engedtek el korábban csak úgy mint a filipinó fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pletykákat politikai fecsegésnek és butaságnak tituláltak. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszédni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltavannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az egyedülálló kultúra amely megoszlik az embaraknak egy nagyobb csoportján belül akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forradalomáramlás az egyéni sofőről és gyermének mozgása két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagyméret a televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A tibeti meditációközéppontjában az istenség jóval áll számos istenség vizuarizációjával az energiacsatornák kitisztulnak a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az Erosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sor mindenme hasonlóan néznek kék mint a dinoszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az XDRTB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik Dél-Afrikában a háromszáz harminc azr fertőzet emberből hatezer egy adott pélenetben. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felé nyugat-európa elkezdte ki a lakítani saját stílusát. az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték, gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért valamint szőrükért húsukért és bőrükert kezdték el tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezárt kilenc azt lenni rendszenben felvetették a veszélyeztetett világrökségi helyszíletlistájára a fenyeletős ivadari homok miatt. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítása megszokott alvási titulusból való szándékos érte dél- és rövid időn tínt hatvan perc belüli visszaalvás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az en-tomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovar csoportra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén ionok elektroniadással létrejött protonok, nyugal a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A tényugat afrikai népi szerveze Sv.P.O. néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A Szafariki-féjazés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal melynek célja a lenyüggöző afrikai vadon ellatainak megtekintése különösen a szavannány. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Adam Brooks kórházba. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Kaszablancra az egyik legkevésbé éltetés helymarokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A sangeni övezet azonban ebben a tekintetben valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A múltultat egy rakértával küldték az ülbe a tudó sokat ülben csillagáltati tárgyaikat használnak mert a föld végkore torvontja a filmek egy résző saláthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pityrees és karmos lábuk van tojázt raknak és két hátsó lábukon járnak akár egy tíret. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterülnek tőnünk, mert azt nem érrelni, hogy a Föld farok ugya. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az S M egy olyan betegség, mely az agyból gerincfelőből és a látóidegből álló központi idegrendszert érinti. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezés előtt hajtének az ezernyországos évek óta nem volt a gondjaik betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlérték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen van a kujánok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak, vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közleményt azonán adták ki, hogy trám telefonon beszélt a török elő kell recepteibb erdegennel. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvérzett munka alapvetően elméleti volt de a programot a nyilasdarasszisan végzett megfigyelések szimulálására írták. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozó többsége által használt minden alpanyelv, min a latint leginkább vallási szertartásokról használják. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A Kosamo-völgy Chili kiemelkedő hegymászó célpontja, amelyet a dél-amerikai oszimányt ként ismernek, különféle nagy gránitfalakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Modát jármívet ugyanazon napon körülbelül délben gnt vitték el a baleset helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A Géza-i fenység van a Vagy a Géza-i nepropoliszban az egyiptomi haltar földjében több piramis ezred közül a nagy piramiserek nagyobb továbbá több kis sír számos templom és a nagy Swingy-t található. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részot elész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság az ősi kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg, a pszion-palotte legmagasabb székér folyó Harzban. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kumó ötvenhárom éves az év elején kezdte a kormányzóságot és alányített törvényt az adonos nemőek házasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, mindemellett, nem kerhetjük tőlük, hogy a fejlődési szakaszokat felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettséreket vállaljanak. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az Egyesült Államok tornás szövetségének Usay Jimna Sticks és az Egyesült Államok olimpiai bizottságának Usay ugyanez a célja a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára konybb biztonságos pozitív és hiteles környezetben valósíthasság megállmaikat. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Edinburgh-szkórházba. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Grönland Gyéren lakott volt a norvég mondák szerint vörös elégget gyilkoság mellett számíti üzlandról és amikor tovább utazott nyugatra megtalált a Grönlandot és elneveztek Grönlandnak. ------------------------------------------------------