REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta és ez a helysok turista számára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan úgy védtét, igaza volt, de sokkal hitték az ellenkezőjét, hogy a naprendszer a földszerő forog beleért felnapot, sőt a többi csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Huszadik századik utata és kimutatta hogy egy anatikai változatosságnak két variációja van rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhete-filmei alakul az ügy érzi, hogy mintán a csoport által létrehozott dolgott meg kell változtathatnia és a sajátjává kertenje. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Az ember a hónapság már a számítógép képernyőire írnak üteneztek és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderbanes a világ legnagyobb Mantu vezete amely a tengerparttól nyolcvan kilométerre nyúlik be Banglades és India hátországába. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a grét jár múzeumban lévő James Paget-kórházban kezelték. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs hosszászokva a vidéki utakon való vezetéshez tartjainak vászemét meretek emelkedőt keskenysávok és íles kanyarak jellemzik az utat. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell Gherley tizenegyedik helyen végzett a férfi Aaliy Super-Gee-ben.Oldrich Gelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Super-Gee-számban. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vasának az Egyesült Államak állnak a tanátrám egy a sajtó titkán által közvetni tetnélatkozatban kijelentette az amerikai katonai egységek elhagyták színriát. ------------------------------------------------------ REF: Ezt a „Vichy” franciák uralták. Ezek francia emberek voltak, akik 1940-ben békét kötöttek a németekkel és a betolakodókkal dolgoztak, ahelyett, hogy harcoltak volna ellenük. HYP: Ezt a bécsi franciák uraltá ezek francia emberek voltak, amik ezer kilenc a negyvenben békék kötöttek a németekkel és a betolakudókkal dolgoztak a helyet, hogy hosszoltak volna ellenük. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseint a fehérje problémátható sorult éppen orottár volna meg, mint a ma is én pánzott a szavannál. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A Sunderbanes-térség ezer kilencáz hatvanhatóta a vadon élő állatok menedékeként szolgál és becslések szerint jelenleg négy száz vendgári tigris és hozzávetőlegesen harmincezer pettyes szarvas található a területen. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A falkák egy három egymással rokonik kapcsolatlanálló hímből és akár harminc nőstényből is kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: Arisztotelész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négyelem egy vagy több tagjának keverékével elössze.Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az óceánokba ömlő folyó vizek húsz századéka az Amazonaszból ered. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ott a Vach Canada elbővölő két nyelvű fővárosa és támas mővészeti távatot és múzeumot vonultak fel emeek Canada múltsdá és jelenét tárják elénk. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírhedthatitengerészeti pattházat helyszíne volt ezt már nyomati harcokon kilencben amikor hét hajó Németországból az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatala-lötrókban fel. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a másodkomricációs módszerek miatt a stílusok nyugaton huszonöt harminc évvel is hátrám maradt hattak. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyolc ajánlás között az első hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében valamint helyre kell állíteni a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az bista kapcsolódó elemeket elégharmalt lyuként bevették hogy a pálya megőrizze a helyét ugyanakkor lassan rájöttak vagy hatékonyabb lanna a ráheaznének egy vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalom áramlás tanulmányozása nehéz mivel a jármüvezető függötőséget nem lehet századékot bizonyossággal megjósulni. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hőméseredi szempontból nem jelen gyerletesek mint a nagyparlangot melyek hőmérsékletegyartlan majd vennem állandó, de ez összamban állózzal, hogy mélyütt rögt képeznek a talajban. Montaglán-kusink akihogyesült államok geológiai szorralatához, juhs-sgs tartozó, asztro-diológiai csoport valamint az arizónai Flex.Pentálától észak-ajzónai egyetem munkatársa. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A farkák egy-három egymás saroknél kapcsolatban álló hímből és a tár harminc nőstényből és kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moltóva fővárosa Kissino a helyi név aromán te az orosz nyelvet is téles körben használják. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően kipizont kórházba számították azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a leggyakoribb álló kép fényképezési formátum a világon harmincet milliméter, ami meghatározó filmméret volt az analóg filmek korának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy gyógynövényeken és főszereken alapuló ételmelyet húsa vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnök testület pecsőse szerint hat hüvelyt a csapaté már megrepezheti a korábban megsérült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Ármás-fásztaleke aláját egy törvénnyavaslatot amely törtje az erőszakos videójátékok kiskorúak számára történő eladásához kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A pázsi akad egocentrikusként udvari atlanként és arulásként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: Ha télen szeli át, az éjszakbajti tengert, figyelj a klubim fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztózalján járát azoknak, akit túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcelona hivatalos nyelvei a Katalán és a spanyol.Körülbelül feleinkább katalánul beszél a többségen megérti ezt és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogén ionjainak a H a pH-ban száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Duvalnős két felnőttje kapja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez, a történel kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az esemének korábbi általában késő középkornak nevezik az Európai Történelben a tizenegy pedig tizenketteték és tizenharmadik századokban közötti fután ezzel- és ezer háromszáz. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíramonal sejtek mutációit örökövetire gyerekek, míg a másolci elakuló mutációk, sejthalált vagy rákatak oszthatnak. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utasztálytól is leszaladt egy máshattig kifutópályáról eset falának ütközös tizenhét ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete. ------------------------------------------------------ REF: "Mohamed mély érdeklődést tanúsított a világi életen túlmutató dolgok iránt. Rendszeresen eljárt egy, a ""Noor"" (fény) hegyen található barlangba, amely az elmélkedés helyeként, ""Hira"" néven vált ismertté." HYP: Mohamed mélyedet lődést tanúsított a világi életen túlmot a tódolók iránt. rendszeresen eljárt egy a nor-fény-hegyen található barlangba, amely az elmerkedés helyenként, hila néven vált ismertté. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Harry használatoszta, mintha tért tesz azba, hogy kiemezze az esti jelölődjűlés eredményeit és eldöntse, hogy van elértelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenytben. Később bejelentette, hogy verseiben maradt és megre méretteti magát a javár huszonegyedikei, dél-zorolínai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utas szállító és leszaladt egy második kifutópályáról és egy fa nariz között tizenhét ember halálát a kozva. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Vegyelmezett védekezésüknek labda kezelési készültek ne és kiváló csapat munkálisnak hálak kitüntek és együttelmi vok hogy ez az a csapat már lekelt győzni. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik, de általában nem jerve le egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kisztivárok tetott információ szerint a dokumentum arra a területi ügényre vonaszkozik a megyet palesztína ezer transzáz hatvanátás közárkálati háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Egyrészt nap mindolnarkbuszok a körzetközi buszállomásról a folyomlát dal legtöbbjük különösen a keletre és csakar–buntarn irányába tartók hat harminc és hét harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legyen határozott a férfiak visszautasuttásával és neféljen a sarkára állni kulturális különbségek ide vagy odaadtól még nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg, ha aztán létják, hogy egyesek, az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, a valaki hazudik. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szutakötők és a kie részek nem tudja rösszecsukni hátsó szárnyaikat. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezzel kilencáz negyven, augusztus tizenötödiként a szövetségesek megszállták dél-franciaországot, az invációnak, a dragón hadművelet nevetadták. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik mint a hagyományos csapatokét de vannak azért csekélytülönbségek. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava Kanada elbivől kősnélvisszuhő városa és számos művészeti tárlatot és múzeumok vonultak fel emeljek Kanada múltja és jelenéttárják elénk. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kuomo ötven-három éves az év elején kezdte a kormányzósához és alá érte törvényt az azonok nem megházasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gomán belüli közlekedéshez a bodabodát motortaxit lehet használni.Egy rövidebb útszokásos helyi díszabása ötszáz-kongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadályok leküzdéseben való együttműközés folyamata a szervezetben egy új a vevők igényeinek kilegítését szolgáló innovatív folyamatos eredményez. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem igaz pár van valami irvált dokumentum hátoldalára még senként sestőrkép. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott.Ezen időszakok közül a legismertebb a három királyság korszaka volt, amely hatvan évig tartott a Hun és a Hid-dinaszt nélk között. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: Ha télen szeli át az Észak-Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jégközötti hajózás borzasztó zajjal járhatazoknak, akik túl közel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa tornász szövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságonak tartja az olimpiécsaládot hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezése előtt hajtűnek az ezer nyorszázas évek óta nem voltak konzai betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok bizeletében találhatóakkal infravörös Petroszkópiával Ft.R hasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Dupa nős két felnőtt gyerekapja de nem tett nagy benyomást Millerre akihez a történet kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűnik, hogy a kecskeket először terüvelő tiszezer évvel ezelőtt háziáset adták az iráni Zartros-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maú mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összébetelen megölték Dubu-atama Szeleofi-hároma lig-nagyfőnököt. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az osztályi rendulások minden osztályterem nagy részét képezik a tanárok gyakran és szívesen állni szigazság diátréiget olyan helyett rá ahová buszósgyi rendulás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülésképesek. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangol csak az utcákon és hosszogatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban miután elveszítette a kapu itt tányi kapuját India mindössze harminthat futamát indított és hét kapu-t vesztette játékvégére. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainakot növényekből építjük és a ruháinakot is növényekből készítjük.A legtöbb éltelés növényekből állatok sem maradt nának fenn. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Daniel lentegnő az ánsz betegségéért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartót okozták. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló Homorpadok és tengeripartók kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek arra szakosottak, hogy kizárólog az ő munkáját gyűjtik. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kis szabsziket független nemzet vagy francia szájkal áll kapcsolatban és tengerparti rúgtus ütőlőként ingresek. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlának a legszati állisan macska févők és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A moztaszaoros volt a kora csúcsra kötovója ezért nem fél semmit tör kivéve egy másik mozaszaoroszt. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mi több még akkor sem könnyi meg találni, ha az empátuna létezéséről, amint bejutni meg a párlampat tájas a tehátigeteltsége. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki mint a dinoszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A híd alatti függőleges távolság tizenöt méter az építkezés kettőzötti zenegy augusztusában fejeződött be, de csak kétezer tizenhét márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A román belői közlekedéshez a Budapodát motortak szit lehet használni.Egy rövidebb út szokásos helyi díszabása ötszáz-frongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Motelni egy múlt kiláztak meg ideiglenes választási tanács előt több tett esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: A vitát a Katrina hurrikán okozta károk enyhítésére és az újjáépítésre fordított költekezés körüli ellentmondások váltották ki; amelyet egyes fiskális konzervatívok humorosan Bush elnök új New Orleans-i gazdaságpolitikájának aposztrofálnak. HYP: A vitát a katrán a hurrikán okozta kárak elhintésére és az újjépítésre fordítottos költek ezés körüli államfondások váltották ki.A mellett egyes fiskáris konzervatívók-morosan pus elnyokul, mint orrninci kataságpolitikájának a posztra fájak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sajnos a forgalom áramlás tanulmányozása nehéz mivel a jármi vezetők viselkedését nem lehet száz száz elékos bizonyossága a megősölni. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapelvet követve a férfiaknak a térdet eltakarón adrágot kevviseljük. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtudás hanyatlásával a nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereítő. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A fóról csokolátét társai a belga elvárásokat a gyümölcsereg trággá te kiváló menőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett vétekezésüknek labdakeszerési készségeiknek és kiváló csapatnak kályunknak hálakították és egyértelmő volt hogy ez az a csapat emeje lekelt győzni. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére hogy az éjjáj erős tudományos-fantasztikus többlet jelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezik, amely a gépek viselkedésével tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Paszcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol körülbelül felelően káppkatalánul beszél a többsége megérti azt és tekorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák vaselása segédő száradásban több hotelben találhatva salult és vastagó deszkát amit atlés használhat a nem található egyes szobájában. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik, emellett árnyékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Bár goma viszonylag biztonságos a gumán kívüli látogatások előtt tudokozódni kell az észak-kívü tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hunnel lemondott és Eddévi országgyúlési képviselő veszi által helyét a kormányban. Várhatóan normellelm képviselő tölti majd be a dévi által üres elhagyott özületi miniszteli posztot. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A Nisszavhármas számos kottúrpuszt gyakran indul szint rába megállva kaputató kánál. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Fényterubban a fény szennyezés még nem jelentet a turaplőmát ezer a regény káb városokban vagy egyetemi területeken találhatók könnyebben elérhető helyen mint a modern konyitásaik. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Finn korukban a fényszennyezős még nem jelentett akkora problémá.Ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken található könnyeppen elérhető helyen mint a motoren koritásait. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok döntetnek úgy, hogy egy örökbeforradási tervet készítenek kis babájoknak. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi ötezásokra utal megszélje a lengyük az ő afrikai vagyon állatainak megtekintése különösen a savonlán. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúrminiszterelnök helyettesa Wong-Cans-szing közöntötte észingapúrminiszterelnökével Lee-Sian-Lung-gal tárgyalt a kereskedelmi és terurizmus-kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: Az Amerikára messze a legnagyobb és önmondában is kontinens nagy tett minthető földre esz a vadon élő állatorkat illetően. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtvári sem megosztani másokkal egy osztályt irándulási eményét szintén nagyszerű módja a triándulásivaló visszagondolásnak és a jövő osztályáival való tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy ilyen kontinens amely viszonylag kicsi de csort független országra rendelkezik. Normális örülmények között a több orszalom keresztüli áltatazás azt jelentené, hogy többször áttel esni a vízunkérelmeken és az útlevél ellenőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: Az egyesült államokbeli Princeton Egyetem és a svédországi Uppsalai Egyetem kutatói egy új faj megjelenéséről tudósítottak, mely az őshonos közepes földipinty (Geospiza fortis) és egy jövevény faj, a nagy kaktuszpinty (Geospiza conirostris) kereszteződésével jött létre. Bár eddig úgy hitték, hogy ez a folyamat sokkal tovább tart, az új faj alig két generáció alatt fejlődött ki. HYP: Az egyesült államokbeli Prínyszata-negyetem és a Svédországi Uppsala-i Egyetem kutatói egy új faj megyelenésére tudósítottak, mely az őshonos közepes földpintj. Giosz Pisa fortis és egy évvel vég faj a Nagy-Kartus-pintj Giosz Pisa kolnirosztris teretszetődésével jött létre. Báradi lügyhitték, hogy az a folyamat sokkal tovább tart az új faj alét ki-denenáció alatt fejlődött ki. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalom áramlás az egyénes sofőr és gyármileg mozgását két pont között és a köztük lévő interakziók. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vannak kivettítve és a különböző piramisok megvilállításra kerülnek. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetősiratnyomit az északi fények megint tekintésére hiszen az év nagyjából erész nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az ezt elkilentáz hosszasévek alatt az állampolgárok és nemzetszik uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszilentteltség volt. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószi nőhegyi jelölés egyszerben címkeként került hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az univerzumban minden anyagból áll minden anyagot atomnak nevezett a Pro skarésztagy két építenek fel. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Magát a járművet, ugyanazon napon, körülbelül délben, gm-t vitték el a baleset helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővé teszi, hogy forradott irányban legyen kompatibilis a nyolcászkedtőponti zenei áll nyolcasszket töponti zenei B és nyolcasszket töponti zenei Gvel feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem igaz pár van valami nyilvántokumentum hátoldalára mégsem kinces térkép. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nagyonra vonatot az autót és sok más közlekedési eszközt. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek közzé szökő árfigyelmeztetést és a Jakarta-i Geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökő árfigyelmeztetést közétenni nyivel a földrengés nem ért el a megkövetelt hategéz öt pontszámot. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Minden körézt a sattárhatalommal és használ közlekedésére szereket majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A gízaéfenység van a vagy a gízainek lopolizban az egyiptomi holttar főegyében több piramis ezek közül a nagyfilomi seregnegyobt továbbá több kis sír számos templom és a nagyszfinx található. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A Hold felszíne kőzetekből és popul áll a Holdkulsó-rétekét kéregnek nevezzük. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Mint ez gyakran csupán pont a ház táraú tépje a páriban való portokuláhnak mérmedik az a legjobb módja a turnok tárlátó legjobbányosággat is mintaki Pien éleve jó nevelés kapott.Ezt jelentősen megfogja könyvét tenyertól munkat. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az oszáti rándulások minden-osztályt a rá nagy részét képezik a tanárok gyarcsony és szívesen elviszi djátyajékat olyan helyet rá ahová buszosti rándulás nem lehet séres. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sok minden men hasonlóan néznek ki mint a dinoszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális elványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja rávezetőleg megkentő elezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihíváselé állították volna a feladat önálló elbítózésekor. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A piháztintet a testet fedi a nyarg hidrogénjainak a Hapában száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal infravörös spektroszkópiával Ft-Ir hasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A maravidékek alatt fékonyabb a fennsíkról alap pedig vaskorabb. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Ha láttal nem tart aranyag cími mozifilmát, azmondó hatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a függetlenségi nyilagkozott hátoldalára. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: E részt napindónak buszok a körzetközi buszállomásról a folyón állt de a legtöbbjük kilönésen a keletre és a Jakar-pomsdán irányába tartott hat harminc és hét harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az Atlanti hurrikán szezett tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi cserőn emelje ma képződött az Atlanti-oltáánál. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi kínálnak sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmon lévő család kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A sengeni övezet azonban ebben a tekintetben valamennyire egy országos hasonlóan műkedik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az eseményekor által állt a lábán krétségközép-tornak nevezik az európai törnélelemben a tizenegy tizenkettedik és tizenharmadis századokban Krisztus után ezertől ezer háromszáz. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvenyhoz ajánlás között az első hogy új diplomáciai kezdeményezés tükséges ez évége elő az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a Sztomszédos országokkal. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilencáz nyolcvan nyolc óta a szavazó úrnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthasság, hogy a szavazás előtt nincsen bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számont tartott és jogosult szavazók tehersenek bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a luxus epizcentruma körülbelül i.e. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közel-kelet meleg kémája miatt a ház nem birtokkora jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távollapi szigeteken a hittel kárták a falu színám nem fogadják el Bára brit és az amerikai való tárgy még elváltik. Értelmez előre egy teszek meg tulajdonossal hogy miatt fizetési möltet fogad el. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez nem a búcsú, ez egy fejezet lazárása és egy új fejezet kezdete. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen a lelheti tejforrásért valamint szőrükért húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felé nyugat-európa elkezdte ki alakítani sajás témalusát az egyik legnagyobb fejlemények keresztes hatjáratok eredményeként altvoll vagy az emberek elkezdték gombok használatával röpnyi tengyel ruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: Akár csak az összes Dél-afrikai Nemzeti Parkban, itt is természetvédelmi és belépési napi díjat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Az uvanás maras hegyvidéken történt és valós színileg egy tűzhadszeredménye. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szervai eseményen kívül Carpane-o két egyéni versenyen indult a zene bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulási támogatás szefolding nem tanulási módszer inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, a rikúj tanulási eményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meghasználni, vagy új projektbe fonak bele. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A szigetcsoport a félszigettől száz húsz kilométerre északra fekszik, a legnagyobb a King-Gjor-Gyoint a Villa Lasz-estre lesz településsel. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánosságban elmadható hogy két kis elkedésre a kóhat ké, amit a levezetünk el kell tippezett nékolábizásaikat, a Spektrum egyik félpontja az, amit a nagy próbál egyike maradniás rátszoknak, vagy csaljaknak. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti pályalat és a geometróban csak katalán nyelven halhatóan de a váraháldavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóan például Spanyol Angol-Francia Arab és Japán. ------------------------------------------------------ REF: Ottawa Kanada elbűvölő, kétnyelvű fővárosa, és számos művészeti tárlatot és múzeumot vonultat fel, amelyek Kanada múltját és jelenét tárják elénk. HYP: Ottava, tanada, Eb-velő, két nyelvű fővárosa és számos mővészeti tárlatot és múzeumot varultat fel a nejek a kanadom útját és jelenét tartják elég. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá feltéreti más kormányok tanácsát is áldozat a kormányok a tanácsaitrat a saját állampolgára írt rosszabbák. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: Akár csak az összes Dél-afrikai Nemzeti Parkban itt is természetvédelmi és belépési napi díjat kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Tizenyav ótvonala különbön a megyevvállalatoknak saját repülőgépeik van le azonban már ótvonala kölön és kisebb fégekkal gondot akadtak. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterület tönik, mert azt nem érezni, hogy a föld farag ugya. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátori pozitító betöltő argentin-fertilédi Krisztina felnántatta Kürknél tegnap este laplatában egy Borano-Szairastől ötven kilométerre fekvő várlöppön pályalánktette hogy indul az ellenökségéért. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagymérőt a televízió képernyőket helyeztek ki hogy az emberek követessége ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszedni, a szokat egy útleget, mert a fáradalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömeg kommunikáció és az inter-personális kommunikáció elemeit egyesíti magában. ------------------------------------------------------ REF: A rendszerinti bejelentések a metróban csak katalán nyelven hallhatóak, de a váratlan zavarok egy automatizált rendszeren keresztül több nyelven is hallhatóak, pl. spanyol, angol, francia, arab és japán. HYP: A rendszerinti pályalamtörsök a metróban csak katalán nyelven hallhatóan.De a vára fennzavarok egy automatizált rendszterek keresztül több nyelven is hallhatóak például Spanyol-Angol francia Arab és Japán. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kézai nagy piramis az egy tehána hét csatápol amely még ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandra se kárszorán Grí rendőrfelügyelő szerint a várt adtak fedett arca jelentek meg a piróságára. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmak követően a foklalkozások megnéltek minden férfi jelentkező előtt így lehet évét tette a legpecsvágyú park és legsikeresebbek felülő kereketését. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygó kialakulását, különösen a föld létrejöttét, miután az üstövesek hosszú idővel ezelötte földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Ne felajd se áll, hogy annak állami aranyérre, hogy a nagy színpadon a koncertbe fejező jutott, de a hátnak a fesztiválok olyan területei, amelyek késő éjszakában nyúlóan továbbszányán élnek. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A Haiti igazságügyi és demokráciai intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli Enns békek fenntartó zászlóait tudtán kívül Haiti-re hoztábetegséget. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Léton a konzervatívok környezetvédelmétervényével krabcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel válkodásokat a konzervatív párt törnyezetvédelmi törvényének alapos és teljes hátírását kérte. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ez a kilenc áthetően hatra a macsupicsu harminisztán égkelt állíttották helyre és a helyreállítása munkálatok napjainkban is zajlanak. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is a megvásárol egy White Card-kártyát amelyel beléphet vagyokival állhatott dél-afrikai parkokba vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-kúri tizenegyedik helyen végzett a Főrfi Álló Szupergében oltori kialanaktság versenyzőt tizenhatodik lassú főrözti Pergés számban. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogát kifejezést az atomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az ötvözet alapvetően két vagy többféle filmkeveréke megjegyzendő hogy a periódoros rendszerben rendetek kímél jelen található. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogongó vulkán menmászásának kiindulóhelye és egyben ez az egyik legolcsóbb Heiferikában a hágó régi lefegyelésére. ------------------------------------------------------ REF: 1976-ra a Machu Picchu harminc százalékát állították helyre, és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. HYP: Ezer kilencát hetven hatra a macchupichu harminc százalékát állították helyre és a helyreállítási munkálatok napjainkban is zajlanak. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a Király és Királyné elleni fenyegetésreket üvöltöző csőcsselék Gyűrühében. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Minden nagy tengerszint feladta magasságon vagy heti hágókon vezetőnek figyelembe kell venni a hó-jégek vagy vagy pont alatti hőmérséklet-lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőér vize a helyét, ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, haráhelyeznének egy vastarabot. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A szuntarban az inaszko világörös sikeresztévé vált az erdő Indiában találtó részés szuntarban szemzeti partnak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: A pH-szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogénionjainak (a H a pH-ban) száma határozza meg. HYP: A pH szintet a tesztelt vegyi anyag hidrogén ionjainak a H a pH-ban száma határozza meg. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Sprin-Morch számára védetért az öt meccses vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A dí zaj nagy piramis az egyetlen a hétsodából, amely min ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: Madagaszkár messze a legnagyobb, és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. HYP: Madagaszkár messze a legnagyobb és önmagában is kontinensnek tekinthető földrész a vadon élő állatokat illetően. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is, ha megvásárul egy Wilde-kárt kártyát, amelyet beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egy ház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt és a hatalom és a pénz e koncentrációjátlátva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül le alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Aztán lítja, hogy a fő témma, leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadottra osztó vonalak, meccete, lásd a példát. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely amelyet az angol-gyarmastorsítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszínkeztésnek. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A morokkói szultán tarú elbáltja néven újjáépítette a város a spanyol kereskedő pedig a kaszaplan-kanevet a techneki és itt létesüttetés meg kereskedelmi bázisokat. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formátumnak az oldaláránya tizenkettes osztás után a legegyszeribb erős szám aránya eléréséhez ennél fogva három a kettőre teheti. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunder-Benz a világ legnagyobb Marlbró-vevezete mely a tengerpartó nyomotországába nyúlít be barnorodes és India hátországába. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Némelyik területen a víz egy perci való forralása is elegendő még máshol többi időre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kérek a körülbelül hetven kilométer vastag a közeli oldalon és száz kilométer vastag a túloldalon. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosultása volt hogy a országképess legyen az emberek és áruhokatására nüközben akadályozó az ellenség képességét az emberek és áruh mozgatására. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai mérnök testőet vestése szerint hat hüvelykni csapadék már megrepössötte a korábban megsérült a töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra vonal sejtek, mutáció itt örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rághatokozhatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Egy képezi dél-afrika egyik legfőbb vonzerejét és a dél-afrikai közti társaság nemzeti parkai-fáhlóshajójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez úgy a Sün útvonalat mintha ez egy túrázum útvonalenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszfogytották Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve, a visszajerésen állt, akár a zsarolásig is. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldalati mz. Astoria hogy a fotós miután járlővét lárította a szepul véde-sogárú túladalán és megpróbált elefényképezni a rendőrök által megverított forgámát, mérletát az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgámát megállító kaliforniai autópányai a járőző rendőrtiszt kétszer is arra utasította vagy mennyel vissza az utca túladalára. ------------------------------------------------------ REF: Az összes főnév, a Sie (te) szavak mellett, mindig nagybetűvel kezdődik, még a mondat közepén is. HYP: Az összes főnév a Zee-Te szavak mellett mindig nagybet üveg kezdődik, még a mondat közepén is. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A vízalatti topológia hatására visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített és egy gyorsodrás a mélyvízben alakulhat kiadt. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második szedben Del Potro korány erőnyehoz jutott, de végül hat-hat után ezt is tájébb régben kellett eldönteni. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek valószínök nem gondolják hogy a hazatérjú utazóhnak türelemre és a megértésre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: Azohanás Mora-shegyvidéken történt és valószínűnek egy tűzhalt szeregménye. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kettő ezer hat olyan módszerként magyarázza a kontinu mellett amely sellítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésével. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a Falklandi-font Fkp melynek értéke az angol-fonttal gbp egyenérték. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására minden korszak és minden hatalmon lévő család kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített, és egy gyors sodrás a mély vízben alakulhat ki ott. HYP: A víz alatti topológia hatására a visszatérő áramlás néhány mélyebb szakaszon sűrített és egy gyors sodrás a mélyvízőn alakulhat kiott. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Mint csak szaruz a megjelenése korió-szolgálat tett sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Ha nincs hozzászokva a vidéki utakon való vezetéshez, tartsa nyitva a szemét: meredek emelkedők, keskeny sávok és éles kanyarok jellemzik az utat. HYP: A nincs hozzászokva a vidéki utakon valót, vezetéshez, tartsa nyitva szemét, meredek emelkedők, keskenyságok és éles kanyarok jellemzik az utat. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle is lecsorakozik, az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közlekkőkben a legszebbet útjegy eljelenleg a kísértésnek hogy csak egy példányt is eltávalít családcsona. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyi-pazológia és a viselkedés közötti kapcsolat álltámasztja a tudósok megfigyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sertések hordozák, amelyek szúnyogakon keresztül az emberekre is áttérjednek. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzi csalahelyeszint az által, hogy rafidid rajzol, vagy karcolost hovtúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a kréti-aramatban lévő James Pagetz kórházban kezelték. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik, természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint például az ezüst- és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Bizonyos útvonalakra a nagyobb vállalatoknak saját repülőgépeik vannak, azonban más útvonalakon és kisebb cégekkel gondok akadtak. HYP: Bizonyos futvonalatra a nagyobb vállalatoknak seját-epülőgépeit vannak azonban más futvonalakon és tisebb szírekkel gondolóra tök. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztás nagyszombati szakáján és a gyülekezetek éjfélkor gyakran mindebb lésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: """Ő [Wales] alapjában véve a kezdetektől fogva hazudott nekünk. Először úgy tett, mintha jogi okokból cselekedne. Aztán úgy színlelve, mintha hallgatna ránk, egészen művészetének törléséig.""" HYP: Ő, vesz, alakában néve, a keltetektől fogva hozatott nekünk.Először úgy tett, mint hajori okokból cselekedne, aztán úgy szillelve, mint a hallgatnaránk, egérszem műmérzetének törléséig. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja, a hang és a fény elterelmes értörténet pont olyan, mint egymás a könyvé. ------------------------------------------------------ REF: A további jelölések között szerepel a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb operatőr, a legjobb jelmeztervezés, a legjobb vágás, a legjobb eredeti filmzene, a legjobb művészi rendezés, a legjobb hangvágás, a legjobb hangkeverés és a legjobb eredeti forgatókönyv díja. HYP: A további jelölések közös települ a legjobb film a legjobb operatot a legjobb gyállomász-tervezés a legjobb fágáf a legjobb ereteti filmzene a legjobb nyúvészi rendezés a legjobb hangvágár a legjobb hangkövörös és a legjobb ereteti forgatók könyvtílya. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piramis hang és fény bemutató az egyik legérdekesebb láthnivaló a környéken a gyerekek számára. ------------------------------------------------------ REF: A betegséget sertések hordozzák, amelyek szúnyogokon keresztül az emberekre is átterjednek. HYP: A betegséget sertések hordozák, amelyek szúnyogam keresztül az emberekre is áttörjednek. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az öt vezet alapvetően két vagy többféle fém keveréke, megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy dogynövényeken és fűszereken alapuló étel még a húsá vagy zöldsegekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak így tebél magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is ketté válnak. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Már terjei új kilenc takú ideig a nesválasztási tanács előtt C–I–P tett eskügy-tengap. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az aktatályok leghözésében való együtt működés folyamata a szervezetben egy új a vevőr irényérek kielerítését szolgáló innovatív folyamati teretményez. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz óra és tizenegy óra között hegyi nyári idő tüzegyújtottak a foglyok az udvaron. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő területe nagyon forró égövbe tartozik mind a forrósággal, mindig mind pedig az erősz napcsütéssel, amikor tiszta az ég ritkábban, kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apja szamoafővárosa a város Uppolló szigetén található és a népesség kicsivel negyven ezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverja össze a két száraz port majd Présselje őket kújulvá tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelenté serősen virája a védrehajtó hatalom irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnali irányváltás csirget. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen alapelvet követve a férfiaknak a térdet-eltakarónat drágot kelviselniük. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kirchner Asszony az Argentin Színházban jelentette beszándékát vagy indul az elnökválasztáson. Úgy a nóttaholak ettől zörötős szennátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjak érként. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az Azus-i pc-amiatkolában világszerte a költség megtakarítás és funkcionálítás kötvözése érdekében dobtak piacra a kettőrzár hetes tájpei informatikai hónapban kiemelkedő témalett. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Északabbra hatalmas gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találtuk. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Húszhoz évszázadék utatást kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak kriutvari ációjában rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: Először a Great Yarmouthban lévő james Paget kórházban kezelték. HYP: Először a kréci-armustban lévő James Paget-kórházban közelték. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok áll rá következtetésre jutottar hogy a sötét anyag ugyanúgy hát a többszökkét anyagra mintáulja rendes anyag. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mi több, min akkorszám könnyi megtalálni, ha az ember tudnál létezésével, amint dajotunk a barramba, teljes az elszidegység. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan be lehet, hogy villás nyelve volt, táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb mószaszaorúszok szerepeltek, akár kannivális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Ne túlítja el a helyszínt az által hogy graffitit rajzol vagy karstől a struktúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgati tudunk, milyen lesz a villentjűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges ételmeital és szórakozás ajánlataik vannak hogy a vendégeknek jó hangulattal egyen és a helyiségben tarcság őket. ------------------------------------------------------ REF: A kalciumot, káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik. Természetesen vannak olyan egyéb fémek is, mint pl. az ezüst és az arany. HYP: A kalciumot káliumot és hasonló elemeket fémnek tekintik, természetesen vannak olyan egyéb févek is, mint példam az ezüst és az arany. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kis méreti macska belértve a háziállat macskát és eszét jóval több kis méretű zsákmányt mint belő rovarokat, rágcsálókat, gyívokat és mondarakat. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohó-tukava fák. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális összezonális tősőségesítő járási jelenségek magukban foglalják a hóvihalt Jégyi Vart és a Porvihart. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kezdöttben a músor kizárólag a hosszú múlttár rendelkező peszteneketős múlsolokra szakosultott Tokének Trenet-i frágául mutatták be. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámot visszatérő áramlásai gyakran egy zátonynal vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: Ahogy a hold állapályt okozva vonzásakorol a földre, ugyanúj fejti hatást, a te jut a nyilas zalarszisra. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal a Tm-zsze-asztíria, hogy a fotós, miután jelmővét leállította a Sze-Pulvéta-sugáról-t túloldalán és megpróbálta lefényképeznie rendőrok által megállított forgamat, miatt átkelt az úton majd folytatta a fényképezést és a forgamat megállító kalifornia utópaián járulőző rendőrtiszt kétszer is arra utastatta, hogy Benjen vissza az utca túladrára. ------------------------------------------------------ REF: Ne torzítsa el a helyszínt azáltal, hogy graffitit rajzol vagy karcol a struktúrákba. HYP: Netorzid csehra helyezint az által, hogy drefi titrajzol vagy karcol a struktúrákba. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket mint az aranyat ezüstötésrezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben, nyersanyag formában és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengeni vízummal nem kell minden egyes sengeni találamban különbizomot váltani és ezzel időt pénzt és papír munkátatorít meg. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannak teresztén teológiai magyarázatul is áll rá a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy tereszténység előtti tavasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezek jelentenek szemben felvetették a veszélyeztetett világről sérülőségi helyezének listájára a fenyelető sivatari homok miatt. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hongkong-ra nyíló lehető legjobb kilátához hatja el a szigeten és mennen a szemben található Kaiflo-nevings-parthoz. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnország ne szerügy-onak az ásítszéppont az Eszertó-földje több ezer kis szigettel is rendelkezik a tavak és sportmenti szidet virág területén. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai p-hának nevezik, a vörös káposzta levéből indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, mindömellett nem térhet kaptőrük, hogy fejlődése szakaszokat felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezett csillaget vállaljánál. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőség egy nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: Főleg, ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapítani, ha valaki hazudik. HYP: Főleg ha azt állítják, hogy egyesek az arc bizonyos kifejezéseiből is helyesen meg tudják állapíteni, ha varaki hazudik. ------------------------------------------------------ REF: Az ősi Kínának sajátos módja volt a különböző korszakok bemutatására: minden korszak és minden hatalmon lévő család Kína történelmében egy jellegzetes dinasztia volt. HYP: Az ősi kínára sajátos mondja volt a különböző korszak-ogamototására mindenkorszak és minden hatalmon lévő család kínai történelmében egy járajzi testinasztia volt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Stamppiltervári körutak része a város nézé. A hajók utasai mentesülnek a vízonkötelezettség alól ellenőrizze a feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A zuhanás magas hegyvidéken történt és valószínűleg egy tűzharc eredménye. HYP: A zuhanás Maras-hegyvidéken történt és falu színüleg egy tűzhads eredménye. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forgalom áramlás az egyéni sofőrök és járnők mozgása két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerültek érdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A szigetcsoport a félszigetől százmás kilométerre északra fekszik, a legnagyobb a King George Island a villa Las Asztra-as településsel. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten rákeres jönt az ellenséges törnyezet kurzus szavatra, a paloszenőnek egy helyét széd címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, egy, a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette: az amerikai katonai egységek elhagyják Szíriát. HYP: Késő vasárnap az Egyesült Államok elnöke Donald Trump egy a sajtótitkár által közvetített nyilatkozatban kijelentette az amerikai katonai egységek elhagyják szíriát. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Viratúálysó megosztani másokkal egy osztálykirándulás-élményét szintén nagy területje a kirándulásra való visszaköntölágnak és a győvé osztályival való tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: "Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakulhat ki, amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat. A spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál „egyike maradni a srácoknak"" (vagy csajoknak)." HYP: Általánosságban elmondható, hogy két viselkedés alakúhát ki amikor a vezetők elkezdik vezetni korábbi társaikat, a spektrum egyik végpontja az, amikor megpróbál egyik emeladni a srácoknak, vagy csejaknak. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztesünk egyes igéket és tárjukat. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népessége körülbelül nyolcász fő.Ez a legkisebb és legalasált népességül független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szita kötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyáikat. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztágát Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Pétervári Körutak része a város nézés a hajó utasai mentesül alak a vízünk kötelezettség alól ellenőrince a feltételeket. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A Marokkói-szultán Daru Elpátia néven ő jáépíttette a város a spanyol kereskedő pedig a kaszaplan-kanávát adták neki és itt létesünt tették meg kereskedelmi bázisukat. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Észatra könnyen elérhető helyen felszíkszintre a romantikus és lenyülözőváros amely Lord Byron a város pompáról szóló fejezései után vált híressé a külföldiért számára. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Kaszaplanka az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor megtámadott bármét, ami a vízbe jutott, még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett felhozzá, mint a tíres. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a gátat ezer kilenc az hatvanháromban felépítették a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szép terjesztették a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Bár Goma viszonylag biztonságos, a Gomán kívüli látogatások előtt tudakozódni kell az Észak-Kivu tartományban továbbra is zajló harcok helyzetéről. HYP: Bárkó ma viszonylag biztonságos a komoly kévény látogatások előtt utakozóan kell az észtak kihutatt a mányban továbbra is fájló harstok helyzettéről. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírhedt haditengerésztődé bodhelyzet helyszíne volt ezzel nyolc-nyolcvan kilencben amekor hét hajónémetországból az egyesült államonból és Nagy-Britanniából megtaradta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően Gibson-t kor házba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Mint a Nettengar-szint feladta magassága vagy hegyi hágókon vezetőenak figyelembe kell vennie a hó fjét vagy fagpont alatti hőmérséklet lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több országban kegyekez és készített megszateket utóbbi munkái közös megalmenhető az Unic-kanatai őt és száz tojlárosban kegyekez késültek miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népször is portágak között szerepel labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rökbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a formáigy. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségek kiváltak és keltetét vette a hitek háború. ------------------------------------------------------ REF: Az egyes dinasztiák között a megosztott tartományok bizonytalan kora zajlott. Ezen időszakok közül a legismertebb a Három Királyság korszaka volt, amely 60 évig tartott a Han és a Jin-dinasztia között. HYP: Az egy testvenesztiák között a megosztott tartományokíten tanákkor az állat ezen üdőszakok közül a legismertebb a három királyság korszaka volt, emely hatvan éhívtartott a hárn és a csillagstia között. ------------------------------------------------------ REF: Még abban a hónapban egy másik utasszállító is leszaladt egy mashhadi kifutópályáról, és egy falnak ütközött, tizenhét ember halálát okozva. HYP: Még abban a hónapban egy másik utasztályú túl is lesz alatt egy más hadd kifutó pályáról és egy falunak ütkötött tizenhét ember halálát okozva. ------------------------------------------------------ REF: Az osztálykirándulások minden osztályterem nagy részét képezik. A tanárok gyakran és szívesen elviszik diákjaikat olyan helyekre, ahová a buszos kirándulás nem lehetséges. HYP: Az osztályt irándulások minden osztályt a rend nagy részét képezik. Atanárak gyatlán és szívesen elvésző diákjaikat olyan helyette ahová buszost irándulás nem lehetséges. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: E regionális és szezenális törzsőséges időjárási jelensége logóppá foglalják a hóvihart jégkifoglalt és a porvihart. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtodás hanyatlásával a nyugat elvárta magát a görög filozófiai és tudományosra keráétől. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyesetemoknak Isten-Villmarjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra vagy maroktól is ketté válnak. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá felkerheti más kormányok tanácsát is, álmezek a kormányokat a nőségkata saját állampolgára ikraszapták. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Gian Károlló fisikálla elvesztette az irány társt autója fölött és rögtönös tart után befejezte a versenyt. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő Argentin-Cusina-Fernanda-Czlek Hirtner területe laplatában egy Buenos Aires-től ötven kilométerre fekvővárosban bejelentette hogy indul az elnélségéért. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savass vagy lúgos, vagy vegyi anyag. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt a stílusok nyugaton húszanat harminc éfenés hátra maradhattak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blog a diákokírásának javítását is leíthetik még a diákok gyarron kezdték bloggyíró-elményüket hanyatl nyelvtennal és helyesírással a közönség meggyelenése e száll találban megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi esnő él, akik túlérték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanak, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak, vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidókoltak, akár nem. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyek gyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek arra szakosottak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűítik. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidékek alatt vékonyabb a fennsíkok alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv még a latint leginkább válonsa szárszártásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolando Mendoza mtizenhatos fegyverével rálőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafari kifejező a populáris használatban a szárazföldön utazásukra utal melynek tévje a lengyúköző-Afrikai vadon állatainaknak tekintése különösen a szavannánál. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdővérek védelme és a te tanulniát megnosztása hogy cserétség a fejlődni nemzetet nemekedését kevésbé szennyező módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világ többi részén különös-egy lengyelországban hasonló szerelményere tálítottak fel a menje rendelő ember követthette az eseményt. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családi állapota a függetlenül házasnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betaként és néthat a madarak tollazatának elfunulztó jába is. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentő részét tette ki a kulturális teteminizmus és olyan ingróból merítkeztek mint gőte-fikta és léggel. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hűne lemondott és eddévi országgyúlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan normellelem képviselő történetilegbe a dévi által üre sehagyott üzleti miniszteri posztot. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehetséges vagy több fekete kőzet van a közeli részén mert a térek véghanyag.A lávának kvanyjábú felszínel mellkednie. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A szundárbán szótérség ezer kilenc az hatvanható támadó állatok menedékeként szolgál és becslések szerint jelenleg négyszáz bengári tigris és hozzávetőlegesen harmincezer pettyes szarvas található a területen. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egy ebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyerű égboltot és a környező hegyeklet, ez a világ, kevéssé látható, vagy hallható a barlang belsejéből. ------------------------------------------------------ REF: Kezdetben a műsort kizárólag a hosszú múlttal rendelkező, beszélgetős műsorokra szakosodott TogiNet Radio internetes rádión mutatták be. HYP: Kezdetben a münsor kizárólag a hosszú múlttár rendelköző beszélgek tős múlsorokra szakosulta Tokenet-rétió-múltának a rádió mutatták be. ------------------------------------------------------ REF: Az összekapcsoló elemeket elég hamar igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyét. Ugyanakkor lassan rájöttek, hogy hatékonyabb lenne, ha ráhelyeznének egy vasdarabot. HYP: Az összaköpcső elemeket eléghama igénybe vették, hogy a pálya megőrizze a helyi, ugyanakkor lassan rájlitte, hogy hatítkolyabb lenne, ha ráheznélnek egy vasterebot. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldva fővárosa Kissi Nov, a helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körbe használják. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezért jelentenyszerzően szemben felvetették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyredetős hivatani homott miatt. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik de általában nem jerve le egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás az utóbbiak meredek telepen és sokkal feszesebb sílécekkel és tíz meghaltörténnek. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott sima kesken talapú lovagló csizmát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilállítására kerülnek. ------------------------------------------------------ REF: A blogolás egy olyan eszköz, mely inspirálja az együttműködést és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskolai napon túl is jelentősen kiterjesszék. HYP: A blogolás egy olyan eszköz, mely inspirálja az együttműködést és bátorítja a diákokat, hogy a tanulást a hagyományos iskolai napon túl is jelentősen kiterjesszék. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattózt közti gyermekeke és időszeket engedte kell korában csakulmát a fini pillanó fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereségsorozat. HYP: A Springboks számára véget ért az öt meccses vereség sorozat. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a női sielőkülül csoportjából nem tudták befejezni a futamot és a szásznizetesi jelőből negyven után az orjásszalalomban nem értek a lehelyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autó birtoklás ugyanakkor magas közünti palesas támakhogy is vezet. ami az egészségügyben új a sérült testek tüúgyi tására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban, miután elvesződtette a kapitány kapuját, India mindössze harminchat futamot indított és hét kaput veszítette játékvédére. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsaba utazta püszapárisba a király és királyné elleni fenyeletéseket üvöltöző csőcsere gyűrűjében. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkától északra fekvő hetek edzikének a tetéren található barlang teljesen elvány szigetelve a külágtól. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tette közé szökőárfigyelmeztetés és a gyakartaik geofizikai ügynőség szerint nem is fognak szökőárfigyelmeztetés közéteni és elfordrángyils nem érte el a megkövetel hat és félpont számot. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mind neki tudott bejutni a Szent Péter télen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az egyesült államot tornászövetségének jószély gyimnazték és az Egyesült Államok olimpiai vezetságának jószó-szígy ugyanazacénja a tornát és egyéb sportokat a lehető repbiztonságosabbá tenni a sportorók számára folybiztonságos pozitív és hiteles környezetben valósításság meg álmaikat. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Martelliv állasa az októberben kezdődő, széles körül, rezsimellenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szervai eseményen kívül Carl Panadó két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: A forradalmat követően a foglalkozások megnyíltak minden férfi jelentkező előtt, így lehetővé tette a legbecsvágyóbbak és legsikeresebbek felülkerekedését. HYP: A forradalmak követően a foglalkotások megnyertek mindenfél függel a kező előtt így lelévé tette a legbesvágyúbbe és legsikeresebbek felülkereketését. ------------------------------------------------------ REF: A tanulástámogatás (Scaffolding) nem tanulási módszer, inkább segítség, amely támogatást nyújt azoknak, akik új tanulási élményben vesznek részt, például új szoftvert tanulnak meg használni, vagy új projektbe fognak bele. HYP: A tanulás támogatás Scarford-ing nem tanulási módszer inkább segítség amely támogatás nem itt azoknak akik új tanulási elménytben vesznek részt például új szoftvert tanulnak meg használni vagy új projektbe fognak bele. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állétólag már idős polt a húszas éveiben Bieber egy nyilatkozatában kijelentette bári nem voltam jelen vagy részesen nere a trónikus balesetnek mégis őszint erészvételemet és imányamat küldtem az áldozat családjának. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával mivel inkább város arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kettő ezer kettőben gomát a Nyira-Gongó vulkán lávája pusztította el amely a város legtöbb utcáját betemette főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong-sziluátyját formáló épületek parátia egy csillagó oszlaptiakranhoz hasonlatos emig Viktoria kikötői vizei mia még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napi rend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása hogy segítsuk a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A funkcion ezer ötszáz harminthatás alapítása óta Paraguise-nagy sikerült megtartani a őslakosi válásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos aróterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összegett tateréthetnak meg kirinásán az alfohatartalmú italok és dohány termékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a fejes domolykó vált veszélyeztetté. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiágytén súlyutat a helytaként a tikris képes fára máhni páremáhőn bánem túl jól úsztni, nagy távolságra ukránja és egy erős ember erejének ösztösével húzni. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az északkarolina-i benet-skódiákái minden évben egy az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden évben általakítják, de mintegy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formálog. ------------------------------------------------------ REF: A mosasaurus volt a kora csúcsragadozója, ezért nem félt semmitől, kivéve egy másik mosasaurust. HYP: A mosaszavrus volt a kora csúcs ragadozója ezért nem félt semmitől kivívja egy másik mosaszavruszt. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos múlva annak nagy különbözt lassúra egy testüki és tárgyukat. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzóltó csapatok végül éjjel tizenegy harminc ötre oldották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan és sengeni vízduma nem kell minten egyes sengen tag államban különbizom a fátani és ezzel tud pénzt is papírmukkát takarít meg. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német védtermék-ugyanakkor tartalmaz mandulát magyarult és más helyes gyümölcsöt a népszerüksütemények gyakran joltásíthatóak egy csészároskávéval. ------------------------------------------------------ REF: A kórház a fertőzés elleni védekezés protokollját követte, ideértve a beteg másoktól való elkülönítését is, hogy ezzel megelőzzék mások esetleges megfertőződését. HYP: A kórház a fertőzés előnéménekezés protokóját követte idejett fel beteg másoktól való eltülönítését is hogy elzzel megelőzék mások esetlenes megfertőződését. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az észak-karolai benes kúdiák jelentős minden évben edz az államfővároság megtetett látogatásukról szóló weboldalt terveznek a weboldalrum-t minten évben átalakítság te minteg emlékkönyvet a régivelziókat is megtartszája online elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: Mi több, még akkor sem könnyű megtalálni ha az ember tudna a létezéséről. Amint bejutunk a barlangba, teljes az elszigeteltség. HYP: Mi több még akkor sem könnyű megtalálni, ha az ember tudna a létezéséről, amint bejutunk a barlangba, teljes az elszületelység. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néh a zsúfolt család és strandok ahol a part mentén sokféle jözzet sorakozik az oszás-brisztonságos. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat, a gyümölös levelek drágák, de kiváló minőségüek. ------------------------------------------------------ REF: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyegetéseket üvöltöző csőcselék gyűrűjében. HYP: Egy kocsival utaztak vissza Párizsba a király és királyné elleni fenyeketéseket üvöltöző csúcs elég gyűrőjében. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Chantras-sekár szolány kő rendőrfelügyelő szerint a fátlostak fedett arta jelentek meg a bíróságon. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong szüvegtyilat formáló épületek parádia egy csillogó oszlop-diagramozásonlatos amit virtuálisítő vizei médió bankjánálnak. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilencáz nyolcban nyolc óta a szavazó urnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthatáság, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehersenük bele borítékot. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartan a pósvéti virrasztás nagyszombat éjszakáján és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A hajítíráság ügyi és demotráciai intézet független tanulmányokra hivatkozott a májás szerint a nepáli Enz békefenntartó zászlóval tudtán kívül hajítire hozta betegséget. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítás a megszokott alvási tiklú polvaló szándékos épradi és rövid időn tíz hatvan perc belül is viszta alvás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Püspök az analhia állapotában súlyat az egyik megfigyelő szerint embert emberek tömegé parangoltak az összákon és fosztokatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás a győernyűítő fogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komolytásadami fennakadásokat, vagy akár az emberek halálát okozhatja. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket, mint az aranyat, ezüstöt és rezet, mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben nyersanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászhatók. HYP: Az emberek már az ókorban ismertek olyan alapvető kémiai elemeket mint az aranyat ezüstöt és rezet mivel ezek mindegyike felfedezhető a természetben, nyásanyag formában, és primitív eszközökkel is viszonylag egyszerűen bányászatok. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írójának kiléte bizonytalan a Studni Lehet hogy röviddel elkészülte után a nagy huszon kilenc és egyne nyet hüvely hosszú és huszonnégy és félhüvely pszéles pergamen dokumentumot feltek elvetárolták. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népessége korúban jól száz fő.Ez a legkis több és legalacsonyabb népességi független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszámító hajók használata messze a leghatékonyabb morszakára az számos ember és nagy mennyiségül áris számítsunk az Ószágnakon át. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A koklamolvölgy Csíle kiemelkező hegymászó célpontja amelyet a dél-amerikai jószámít tekint ismernek különféle nagy ráannit falakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Brölandi-rel lakott volt, a norvég mondás szerint vörösáriget gyilkosság miatt számízték izvandról és a mikor tovább utazott nyulatra meg talált a römondod, és elnevezte Brölandnak. ------------------------------------------------------ REF: Az ausztrál Mitchell Gourley tizenegyedik helyen végzett a férfi álló Szuper-G-ben. Oldrich Jelinek cseh versenyző tizenhatodik lett a férfi ülő Szuper-G számban. HYP: Az ausztrál Mitchell-kór-i tizenegy tüdik helyen végzett a férfi álló szuperképen oldtrik jelenet cseh versenyző tizenhatatot ükoladt a férfi ürülniuszu-perkésztámban. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szégelején a legtöbb épületet ugyanarai építették hogy a turisták jobb képet kapjának az eredeti kínézetükről. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékornak bizonyult el zárva lépfontossági katonai és tifil-eláhmánakar pára blokád megsőttette az előző két évszázad több nemzetközi megállaputásában megfogalmazott általának nemzetközi jogokokat. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanezen alapelvet követve, a férfiaknak a térdet eltakaró nadrágot kell viselniük. HYP: Ugyanezen a lap elvett követve a férfiaknak a térdet eret a karonadrágot káviselők. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: Ha látta a nemzet alanyag cími mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet éjheztek fel a függetlenségi nyilatkozott hát oldalára. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nem sokkal az állásékes-kötést kitörése után nagy bretannye kertemények-tenémetország tengeri plakátját. ------------------------------------------------------ REF: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol. Körülbelül fele inkább katalánul beszél, a többsége megérti azt, és gyakorlatilag mindenki ismeri a spanyolt. HYP: Barcelona hivatalos nyelvei a katalán és a spanyol körülbelül felein káppalánul beszél a többsége megérti azt és gyakorlatulá mindenként ismeri a spanyolt. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Oliver szex az elnöki beszédról szóló beszédjében, de preceden szpíts-ára hívta fel a függelme, hogy az agykárfutás szenvedett emberre, akik nem képes a fértelemez-hez beszéde, nagyon pontosan érzékelik az üszenteséget. ------------------------------------------------------ REF: A falkák egy-három, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből, és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. HYP: A farkák egy három egymással rokoni kapcsolatban álló hímből és akár harminc nőstényből és kölyökből állnak. ------------------------------------------------------ REF: Sajnos a forgalomáramlás tanulmányozása nehéz, mivel a járművezetők viselkedését nem lehet száz százalékos bizonyossággal megjósolni. HYP: Sámos a forgalom áramlás tanulmányozásánál helyett évele a jármívezető husselg Hetését nem lehet század-iljkos bizonyosággal megjósulni. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Ligins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a kora szülést kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb sziget független nemzet vagy franciaországról áll kapcsolatban és tengerparti luxus idelőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pletykákat politikai fecsekősnek őt utaságnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették hogy a turistárd jobb képet többinak az eredeti tinélzet ürül. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondtóan a kerályok mint dinoszauruszokra mert tollasak és repülő és képesek. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek falusztinek nem gondolják hogy a hazatérő ütazóknak tülelemre és a megértősre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: Nincs általánosan meghatározva, hogy mely előállított tárgyak régiségek. Néhány adóhivatal meghatározása szerint a régiségek 100 évnél idősebb tárgyak. HYP: Nincs általánosan meghatározva hogy meg előárig tudt tárgyak régisége néhány adóhivatal meghatározása szerint a régisége száz év méretül sem tárgyak. ------------------------------------------------------ REF: Öt perccel a műsor kezdése után felélénkült a szél, majd alig egy perc múlva 70 km/h sebességgel tombolt... majd eleredt az eső, de olyan erővel zúdult le, hogy úgy érezted, tűvel szurkálják a bőrödet, ezután jégeső kezdett szakadni, az emberek pánikba estek, sikoltoztak és egymást tiporva menekültek. HYP: Öt perc-elem bűsor kezdése után felélénkült a szél majd alig egy perc múlva hetven kilométer perórás sebességgel tombolt. Majd ellen lett az eső, de olyan erővel zódult le, hogy úgy érezted, tűvsel szurkáják a bőredet, ezután jég eső kezdet szakadni, az emberek pánikba estek, sikoltoztak és egymás tipporlomerek ültek. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcász kettőpont tizenegy n-sztenderd a kettő egész négi a herce és az öt gigaherces frekvenciákon is miüklik. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten rákeresünk a ellenséges környezetkúrzus szavakra valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi látadatlan csapat jelenléte Larsson és Lafesto ezzel kilenc az nyomászon kilenc, szász kilenc, ó, ugyancsak egy egyedi jellem vanása a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejét múltálettek nyilvánítva, amikor több mint nyolc ház ezer katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a berorusz- és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország kereti részét, megszegvezel a rigai békeszerződést, a szovjet lengyel meg nem támadási igyezményt és más nemzetközi két- és több boldogú megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik. Emellett árnyékot is adnak. HYP: A növények a táplálékukat fotoszintézis útján a napból nyerik emellett árnyékot is adnak. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mi rújtűni, hogy egy kisebbeti viccina, képes csökkenteni az ebola halálozási játáját mindenig egyetlen gyógyszer sem artalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az utazóknak erősen javasoljuk hogy tájékozó csinak a terület érintő súlyos időjárási kockázatokról nyivel ezek befolyásulhagyták az utazáhütterveiket. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos nem a férfi és nőél, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szerette él voltak, a ritet meggyilkoltak, vagy halára dolgoztattak ott, a társadok voltak, a kárnem. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges étel italész szórakozási ajánlataik vannak vagy a vendégeknek juhangulat elegyen és a helyiségben tartsák őket. ------------------------------------------------------ REF: A híd alatti függőleges távolság 15 méter. Az építkezés 2011 augusztusban fejeződött be, de csak 2017 márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. HYP: A héd alatti függőleges távolság tizenöt méter az építkezés kettő ezer tizenegy augusztusban fejeződött be, de csak kettő ezer tizenhét márciusában nyitották meg a közlekedés előtt. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszére törhet a relativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Monda nem sem kell a kismeregy ujlati nyelvet az könnyenben megtöbb tanulni portugálón. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos atoltárnál kap kivetti országupa utazók időnként jelentős összegett a karinthatnak meg különösön az alkoholt tartalán italok és tohánytermékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós-tipartor azóta tják hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népszörú sportága kötezt szerepel a labdarúgár a kosztárlapta a röplapta a vízilabda a vizilabda a vizivál a röppi a kerékpározá a jízkorong a görkorong és a formáját. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felvé Nyugat-Európa elkezdtek ki alapíttan saját stílusát. Ez egyik legnagyobb fejlenni a keresztes hadjáratok eladményekének az volt, hogy az emberek elpusztív gombokhoz fállatával rüisztlen járuhájukat. ------------------------------------------------------ REF: A kiszivárogtatott információ szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet Palesztina az 1967-es közel-keleti háború előtti határok alapján akar. HYP: A kisiváloktatott információs szerint a dokumentum arra a területi igényre vonatkozik, amelyet palesztina az ezer kilencász hatvanhetes közel-keleti háború előtti határok alapján akar. ------------------------------------------------------ REF: A Gomán belüli közlekedéshez a boda-bodát (motortaxit) lehet használni. Egy rövidebb út szokásos (helyi) díjszabása 500 kongói frank körül van. HYP: A gomán belüli közlekedéshez a bodabodát motortaxit lehet használni. Egy rövidebb út szokásos helyi díszabása ötszáz-kongói frank körül van. ------------------------------------------------------ REF: Az ötvözet alapvetően két- vagy többféle fém keveréke. Megjegyzendő, hogy a periódusos rendszerben rengeteg kémiai elem található. HYP: Az öt vezet alapvetően két vagy többféle fém keveréke, megéltszendő, hogy a perigotusos rendszerben, lengeteg kémiai elem található. ------------------------------------------------------ REF: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett háziállatok vizeletében találhatóakkal, infravörös spektroszkópiával (FTIR) hasonlítják össze. HYP: Ezen kristályok összetétele megegyezik az érintett házi állattak vizeletében találhatóakkal infravörös-pektroszkóp jelvvel Ft.Ő elhasonlítják össze. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajóút brosúrájában a németországi berlini szerepel a kínálatban, amint az a fenti térképen is látható Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében és a város meglátogatása nem tartozik a hajó út árába. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem része teszte a csökkentések mértékét kijelentve hogy ezek kínének gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. ------------------------------------------------------ REF: Bár írójának kiléte bizonytalan, azt tudjni lehet, hogy röviddel elkészülte után a nagy (29 és egynegyed hüvelyk hosszú és 24 és fél hüvelyk széles) pergamen dokumentumot feltekerve tárolták. HYP: Bár írójának kiléte bizonytalan a tudni lehet, hogy röviddel elkészültte után a Nagy huszon-tilenc és egynegyed hüvelyk hosszú és huszonnégyes fél hüvelyt széles, perga ment dokumentumot feltek elvett árolták. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére a tárcsapja a hatóságok tanácsait kevese a táplálk utasultása jut és fordítja nagy figyelmet a biztonsági figyelmez-tetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egy gyenge központi kormányhozott létre a kongresszus lévén az egyetlen alkotó eleme a konfuideráció alapszabálya alapján. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A híd várhatóan kettő az Erdélyi-Tizenhíd szeptember-ében lesz teljesen múlvidüképes amikorra a brazil vámkezőlő pontok eltélszültét becsülik. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagyméret a televízió képernyőket helyeztek ki hogy az emberek követessége a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt, táplálékában teknősök nagy halak egyéb mosa-szauruszok szerepeltek, a kárkandid vális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette, minden menet nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, fel a lőségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljának. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hongkongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hadja el az életet és megnyen a szemben található Goblóni Vízparthoz. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A tiklus-ortítása nem olyan mintet Oroszlán teljes erejnyi orrátása inkább olyan minteti vicsorokra elortintó szavakkor összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Minden nagy tengerszint feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek figyelembe kell vennie a hó, jég vagy fagypont alatti hőmérséklet lehetőségét. HYP: Mint en nagy tengersin feletti magasságon vagy hegyi hágókon vezetőnek ugyanelemmel kell venni a hó-jég vagy fagypont alatti hőmérsék lehetőségét. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elvató gyermekek súlyos bánttalmazást vagy traumát tapasztal hatták meg mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: A piramis hang- és fénybemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. HYP: A piramis hang és fény bemutató az egyik legérdekesebb látnivaló a környéken a gyerekek számára. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasadásos bomba azon az elvenmükledik, hogy az atomar sorpratonal és neutrannávaló összőközetése energiát igényel. ------------------------------------------------------ REF: Négyen a női síelők ülő csoportjából nem tudták befejezni a futamot, és a 117 síelőből 45-ön az óriásszlalomban nem értek el helyezést. HYP: Négyen a női sielőr ülőcsoportjából nem tudták befejezni a futamot és a szász–tizelhét sielővel negyveneten az orrjásszalomban nem értek el helyezést. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A tibeti meditáció középpontjában a istenség nyúlva áll számos istenség visualizáltójával az energiak csatornák kitisztónak a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással és a veszemülködését akadályozó kristályokat képez. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közel szeretnél-történéshez korán kell érkeznie hogy az anéhez közeli Campinghely-hez úsgysene. ------------------------------------------------------ REF: A nedves ruhák vasalása segít a szárításban. Több hotelben találhat vasalót és vasalódeszkát, amit akkor is használhat, ha nem található egy a szobájában. HYP: A nedves ruhák vassalása segít a szállításban, több hotelben találhat vasalót és a hasonló deszkát, amit akkor is használhat, hanem található egyes szobájává. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Minél kisebb a rozdvisszaam annál kevésbé aktív a csillag a márneses pólusváltás tekintetében. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Északon látogasra meg a Fátumai miastélynak nagy szentét is amely egy világszerte hengéres Mária jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a kétezer ötös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenes ketem-nyezés finanszírozásá és meghatározta hogy az FB-jelenek tűz ügynökökkel kinyilvaznia az ügyele. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Északra könnyen elérhető helye fekszik szintre a romantikus és lengyőzé vár a mai Lord Python-pályról szóróról felgyezése után vár hűresü a külföldiek támára. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás együttéforgalom minden olyan beszélyes időjárási jelensége a megkárokat komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhányítja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távollapis-tigeteken a hittel kártták a falu színűleg nem fogadják el pár a brit és az amerikai valutát még elváltik, éltem a előre egyezte, hogy tulajdonosa, hogy milyen fítettési módott fogad el. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen virája Vébrahajtó hatalom irakkal szemben nyert vális politikájának szinte minden pontját és azonnal irányváltást sürget. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükségesegyiach-t. ------------------------------------------------------ REF: A 802.11n standard a 2.4Ghz és az 5.0Ghz frekvenciákon is működik. HYP: A nyolcász kettőpont tizenegy N standard a kettőpont négy időherts és az öt pontnulat időherts referenciákon és mőkledik. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiegyens főhazat atlétaként a tibris képes fáramászni már nem tud jól úszni nagy távolságra ugrani és egy erős ember elejének ötszörösével húzni. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogong-gó vulká meszásának kiinduló helye és egyben ez az egyik legolcsóbb helyafrikában a Hegyi-Rorilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Mindent figyelend bevéve nem lenne meg lepő, ha őseint a fehérje problémát, hasonlóképpen oldották vonlameg, mint a mai csin pánzok a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: A gyermekeket különféle okok miatt helyezik el árvaházakba, az elhanyagolástól kezdve a visszaélésen át akár a zsarolásig is. HYP: A gyermekekkel különféle okok miatt helyezi kell álló házakban az elhanyagolástól kezdve a visszajelésen állt akára zsarulási is. ------------------------------------------------------ REF: A spektrum másik oldalán valaki egy felismerhetetlen személlyé alakul, aki úgy érzi, hogy minden, a csoport által létrehozott dolgot meg kell változtatnia és a sajátjává kell tennie. HYP: A Spectrum másik oldalán varaki egy felismeretetlen személyi alakul aki úgy érzi, hogy minden a csoport által létrehozott orrot, meg kell változott nél, és a saját gyávák eltennél. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részt a teljes nézeteit a tudomány minden teljesen elforadták beleértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kéreg körülbelül hetven kilométer vastag a közeljoldalon és száz kilométer vastag a túoldalon. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az eladógyermekes súlyosban tanulmazást vagy traumálta pasztalhattak meg mérő teajterüket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez úgyasi útvonalat, mintha az egy túrázó útvonalenne. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Alig két hét talatot amerikaiak és a szabad francia erők felszabadon ütöttek Dél-Francia szágos és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ezek a párok döntetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kis babájuknak. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mitrowarci fejezések a néhány minisztekundomint tartó arszmozrások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A Tigris-ordítása nem olyan mintegy orosz leletei esereii ordítása, inkább olyan, mintegy vicsorogva elordított szavagból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villás nyelve volt. Táplálékában teknősök, nagy halak, egyéb moszaszauruszok szerepeltek, akár kannibál is lehetett. HYP: Nem tudjuk biztosan, de lehet, hogy villáns nyelve volt, táplálékában tethetnősek, nagy halak, egyéb mószaszavarú szorcs szerepeltek, akár kronnibális lehetett. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A senkeni övezet azonban ebben a tekintetben valamennyira egy országhossóan nőkedik. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait kövessel táblák kutasításait és fordítja nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függően változik, hogy menjére savas vagy lógosa vegyanyag. ------------------------------------------------------ REF: Azonban a lassú kommunikációs módszerek miatt, a stílusok nyugaton 25-30 évvel is hátramaradhattak. HYP: Azonban a lassú kommunikációt múlt szerek miatt a stílusok nyugatban huszonat harminc évben és hátra maradt hattak. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasatású pompa azon az elvenműküli hogy az atommal Soportonnal és Neutrónnal való összetköztetése energiát igényel. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Északra, könnyen elérhető helyen fekszik Sintra, a romantikus és lenyűgöző város, amely Lord Byron a város pompáiról szóló feljegyzései után vált híressé a külföldiek számára. HYP: Instakra könnyen elérhető helyen fekszik szintra a romantikus és lengyúközi város a meglőtt pályron a város pompályról szóló fájlyezésen után vált ingresső a külföldiek számára. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határomja. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy jelentené vagy több sorát jellesni a vízuntirámeken és az útlevéllelőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tűzoltó csapatok végül éjjel tizenegy harminc öttre oltották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az Aerosmith lemondta turnéum fennmaradó koncertjeit. ------------------------------------------------------ REF: "Finnország nagyszerű csónakázási célpont. Az ""Ezer tó földje"" többezer kis szigettel is rendelkezik, a tavak és partmenti szigetvilág területén." HYP: Finnország nagyszerügy-csónakázási célpont az ezertól földje több ezer kis szigetel is rendelkezik a tavak és partmenti szigetvilág területén. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik napról a másikra idejétmúlttá lettek nyilvánítva, amikor több mint 800 000 katona a szovjet vörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszegve ezzel a rigai békeszerződést, a szovjet-lengyel megnemtámadási egyezményt és más nemzetközi két- és többoldalú megállapodásokat. HYP: Ugyanakkor ezek a tervek szinte egyik naplomásigra idejét múltán lettek nyilvánítva, amikor több mint nyolc a zzer katona a szovjetvörös hadseregből belépett és létrehozta a belorusz és ukrán frontokat, miután lerohanták Lengyelország keleti részét, megszeg verzsel a régai békeszerződést, a szovjet lengyel meg nem támadási egyezményt és más nemzetközi két- és több oldalom megállapodásokat. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia Szamoa fővárosa.A város Uppolu szigetén található és népessége kicsivel negyvenezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: Amíg ma is számon tartott huszonöt Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít az eredeti kézirályos példány nem maradt fenn. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan íróból merítkeztek, mint gőte, figte és légel. ------------------------------------------------------ REF: Duvall nős, két felnőtt gyerek apja, de nem tett nagy benyomást Millerre, akihez a történet kapcsolódik. HYP: Tuval nős két felnőtt gyerekapja te nem tudnak benyomásmillára akihez a történet kapcsolódik. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közelügyben eresebbek út hogy álljon ellenállási sértésnek hogy csatait példány dísáldi záholicsan. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztága helyüle előtt. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közegkeret meleg klímája miatt a háznámbért akkora jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kir-Henar asszony az Argentin Színházban jelentette be a szándékát, hogy indul az elnökválasztáson.Ugyanott, ahol a kétezer ötös szenetusi kampányát kezdte, a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények oxiként termelésére képesek melyek az emberek belélegeznek és tény-dioxidot veszek fel mért az ember külélegez. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt Martell válassza az októberben kezdődő széles körül rezsimellenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A bizottság volt Martelly válasza az októberben kezdődő széleskörű rezsimellenes tiltakozásokra. HYP: A bizottság volt mártáni válasza az októberben kezdődő szíles körül rezsemellenes tiltakozásokra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén-jónak elektron leadással létrejött platannak mivel a hidrogén atom egy protonból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószínű, hogy jelölés egyszerűen színtreként terült hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: Mindent figyelembe véve nem lenne meglepő, ha őseink a „fehérjeproblémát” hasonlóképpen oldották volna meg, mint a mai csimpánzok a szavannán. HYP: Minden figyelen bevéve nem-lemmel a pőn, ha őséget a fehérje probléma hasonlók jippen oldották volna meg, mint a majdcsim-pázok a szavannán. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa-tornás szövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levele és alapvető frontosságon adta a csak az olimpiai családok a Münten hivatához sportolónk felmár a biztonságos környezetet nincsenek. ------------------------------------------------------ REF: Ennek ellenére tartsa be a hatóságok tanácsait, kövesse a táblák utasításait, és fordítson nagy figyelmet a biztonsági figyelmeztetésekre. HYP: Ennek ellenére a tartja be a hatóságok tanácsai kövessel táblák utasítása és a Fortish-on nagy figyelmek a biztonsági figyelmeztetésekre. ------------------------------------------------------ REF: Bishkek az „anarchia” állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. HYP: Bizskek az anarchia állapotába süllyedt az egyik megfigyelő szerint, amint emberek tömegei barangoltak az utcákon és fosztogatták az áruházakat. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Tagnapikel a törökországi Kazján-t a Brent-őr központjánál egy autóbom-parokban emelj megőtt két rendőrt tisztet és megsebesüntet húsnális több további szemeit. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleirtve a kedvtérési célú hajózást, valamint azokkal az expedíciókat, ami eknél adatok és hangok távközlésére van szükség. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betekintést nőithat a madaraktól azatának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az Univerzumban minden anyagból áll, minden anyagot atomnak nevezett apró szcska részecskék építenek fel. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A plecskákat politikai fecsegésnek és butasárnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővéte széhogy fordított irányban legyen kompatívüsen nyolcászkettől pont tizenegy a a nyolcászkettől pont tizenegy b és nyolcászkettől pont tizenegy gével feltéve hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha látta A nemzet aranya c. mozifilmet, azt gondolhatja, hogy egy kincses térképet jegyeztek fel a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalára. HYP: A láttal nemzet arany-a tími mozifilmat az gondolhatja, hogy egy kincsesterképpel hegyeztek fel a függeslenségi nyilatkozat hátoldalára. ------------------------------------------------------ REF: Nem tettek közzé szökőár-figyelmeztetést, és a jakartai geofizikai ügynökség szerint nem is fognak szökőár-figyelmeztetést közzétenni, mivel a földrengés nem érte el a megkövetelt 6,5 pontszámot. HYP: Nem tettek közé szökő árfigyelmeztető és a cs akartaike a fikai üzsidőség szerenyelem is fognak szökő árfigyelmeztetés közéteni, mivel a földreindös nem érte el a megkövető hat és félpont szállat. ------------------------------------------------------ REF: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakezelési készségeiknek és kiváló csapatmunkájuknak hála kitűntek, és egyértelmű volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. HYP: Fegyelmezett védekezésüknek, labdakeszerisik készségeiknek és kiváló csapatmunkáiknak hál a kitüntek, és egy értemi volt, hogy ez az a csapat, amelyet le kell győzni. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans térség 1966 óta a vadon élő állatok menedékeként szolgál, és becslések szerint jelenleg 400 bengáli tigris és hozzávetőlegesen 30000 pettyes szarvas található a területen. HYP: A szuntárbanes térség ezer keresztes hatvanhat óta a vedon élő állatok menedékeként szolgál és becslések szerint jelenleg négyszer-beingári tiklis és hozzávett jólegesen harminc ezer pettyes taras található a területen. ------------------------------------------------------ REF: A Haiti Igazságügyi és Demokráciai Intézet független tanulmányokra hivatkozott, amelyek szerint a nepáli ENSZ békefenntartó zászlóalj tudtán kívül Haitire hozta a betegséget. HYP: A Haiti igazságügyi és demokrászja intézet független tanulmányokra hivatkozó a mélyek szerint a nepáli elféke fenntartó záhló ágyt tittein kívül Haiti-ra hozta a betegséget. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz és tizenegy között hegyi nyári ütő tizet gyúrtottak a foglyokat udvaron. ------------------------------------------------------ REF: Szinte az összes homokos strandon biztonságos úszni, és a legtöbben árnyékot biztosítanak a pohutukawa fák . HYP: Szinte az összes homokos strandon biztonságos osznos és a legtöbben árnyékot biztosítana a pohú tukávafák. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális csapatok kiválósági mutatóit ugyanazon mércével mérik, mint a hagyományos csapatokét, de vannak azért csekély különbségek. HYP: A virtuális csapatok kiválósult a mutató ugyanazon mértével mérgeint a hagyományos csapatoké te vannak azért csekőkülönbségek. ------------------------------------------------------ REF: Perry azt nyilatkozta, visszatér Texasba, hogy kielemezze az esti jelölőgyűlés eredményeit, és eldöntse, hogy van-e értelme számára folytatni a küzdelmet ebben a versenyben. Később bejelentette, hogy versenyben marad, és megméretteti magát a január 21-i dél-karolinai előválasztáson. HYP: Perry azt nyilatkozta visszatért Texasba hogy kielemhez az esti jelölőgyűlés eredményeit és eldöncse hogy van a értelme számára folytatni a küzdemet ebben a versenyben. Később bejelentette hogy versenyben marad és megméretteti magát a január huszonegyedikei dél-karolinai előválasztáson. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúrminisztárának helyettese Wong-kang-sang köszön tötte észingapúrminisztárának éve Nisztián longgal tárgyalt a kereskötelmi és tárrorizmus kérdésekről. ------------------------------------------------------ REF: Továbbá felkérheti más kormányok tanácsát is, ám ezek a kormányok a tanácsaikat a saját állampolgáraikra szabták. HYP: Továbbá feltérheti más kormányos tanácsát is ám ezen a kormányok a tanácsaitot sállt ellenpoldára írt a szapták. ------------------------------------------------------ REF: Ne felejtse el, hogy annak ellenére, hogy a nagyszínpadon a koncert befejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei, amelyek késő éjszakába nyúlóan tovább zenélnek. HYP: Ne felejtser, hogy annak ellenére, hogy a nagy színpadarak koncertbe fejeződött, lehetnek a fesztiválnak olyan területei a máját késő védszakában jólóan továbbszaniállák. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlán falkák meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas- vagy kutyafalkákhoz, olyan állatokhoz, melyek viselkedésükben hasonlóak mint az oroszlánok (de nem olyanok, mint más nagymacskák), és a zsákmányukra is nagyon halálosak. HYP: Az oroszlán farkát meglepő módon nagyon hasonlóan viselkednek a farkas vagy kutya farkához olyan állatokhoz megekviselkedésében hasonlóan lakmunkat az oroszlájának te nem olyanok mint más nagymacs kák és a zsákmányukra is nagyon halálosak. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott; még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhetett fel hozzá, mint a T. rex. HYP: Ugyanakkor megtámadott bármit, ami a vízbe jutott, még az olyan hatalmas dinoszaurusz sem érhezett felhozá, mint a tírhez. ------------------------------------------------------ REF: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egy jacht. HYP: A szigetvilágban és a tavakon nem feltétlenül szükséges egyi akt. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Északabbra hatalom a Céren lakos területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolandó Mendoza mtizenhatas fegyverével rá lőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Tegnap reggel a törökországi Gaziantep rendőri központjánál egy autóbomba robbant, amely megölt két rendőrtisztet és megsebesített húsznál is több további személyt. HYP: Tagnapra eggel a Turaországi Kati-Enter Brand őrközpontjánál egy autóbom-parabban emelje megölk ki a rendőrtisztet és megsebesüntet húsznális több további személyt. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japán nökoláris hatósága szerint radioaktív stíziuma és jól tudott azonosant tettek az erőnél. ------------------------------------------------------ REF: Danielle Lantagne, az ENSZ betegségért felelős szakértője szerint a kitörést valószínűleg a békefenntartók okozták. HYP: Taniallalan tervnál az előtt-patak séger felelős taképő vesztelinte kitörést falószínűleg a béke fenntartók okozták. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus-előtt harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagy méretüb iramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A párizsiakat egott támpakusként udvari atlánként és alakanyagként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A néztet hármas támost kottul puszt gyakran indult szintrába megállva kapu darokánál. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Mindenki részese a társadalommal és használ közlekedési rendereke majdnem mindenkinek van panaszáz ekkal kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Általában különleges étel, ital és szórakozási ajánlataik vannak, hogy a vendégeknek jó hangulata legyen, és a helyiségben tartsák őket. HYP: Általában különleges béltel és fórakozású ajánlataik vannak hogy a vendégeknek jó hangulata legyen és a helyiségben tarttságjukket. ------------------------------------------------------ REF: "Azonban mivel az egyenlítőtől kissé északra lévő terület a ""nagyon forró égövbe"" tartozik, mind a forrósággal (mindig) mind pedig az erős napsütéssel (amikor tiszta az ég, ritkábban) kell számolni." HYP: Azonban, miben az egyenlítőtől kissé északra lévő területe nagyon forró égövbe tartozik, mind a forrósággal mindig, mint pedig az erős napsütéssel, amikor tisztelzék ritkábban, kell számolni. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A motiván kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas parántezős egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetel területen. ------------------------------------------------------ REF: Hasonlóan, egy schengeni vízummal nem kell minden egyes schengeni tagállamban külön vízumot váltani, és ezzel időt, pénzt és papírmunkát takarít meg. HYP: Hasonlóan egy sengeni vízummal nem kell minden egytepsengeni tagállamban különbizomok vártani és ezzel üdőtt pénzt és papír munkát takarít meg. ------------------------------------------------------ REF: A gízai nagy piramis az egyetlen a hét csodából, amely még ma is áll. HYP: A kizajnökkiram is az egyre helyt csatából amely még ma is áll. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A politikai tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leningkám pürrfák, plusz fenyők és tőlevelő fák és az alpesi és mediterrán medetáció egyvére található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyi-patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok ment figyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: Az egyetem kutatói szerint a két vegyület reakcióba lép egymással, és a vese működését akadályozó kristályokat képez. HYP: Az egyetem futatói szerint a két vegyület reakcióvalép egymással és a vese működését akadályozó kristályokat képez. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok azt nem mérik, hogy megértik a bajrók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét miután az üstökre sakk hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: Az elmúlt héten a meti bejelentette, hogy az Apple harminc négy további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat nem súlyosnak nevezett. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több ország pontjegyeihez is készített metszeteket utóbbi munkái között megalmeníthetők az új tanadai öt és száz dolláros pontjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: "Hasznos lehet az is, ha megvásárol egy ""Wild Card"" kártyát, amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba, vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba." HYP: Hasznos lehet az is a megvásárol egy Wilde-Card-kártyát amellyel beléphet vagy a kiválasztott dél-afrikai parkokba vagy az összes dél-afrikai nemzeti parkba. ------------------------------------------------------ REF: A szélsőséges időjárás egy gyűjtőfogalom minden olyan veszélyes időjárási jelenségre, amely károkat, komoly társadalmi fennakadásokat vagy akár emberek halálát okozhatja. HYP: A szélsőséges időjárás együttő fogalom minden olyan beszélyes időjárási jelenségre amerikárokat komoly társadalmi fennekadásokat vagy akár emberek halálát a klosszhetje. ------------------------------------------------------ REF: A szigetcsoport a félszigettől 120 km-re északra fekszik. A legnagyobb a King George Island, a Villa Las Estrellas településsel. HYP: A szigetcsoport a félszigetől száz hosszítométerre északra fekszik. A legnagyobb a clean-jogs Islandt a Villalasz Astro lesz településsel. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maumózzalom által szervezett függetlenséni küzdelem során a városban egy békés összejösszeébetelen merülték, tubú a tavasze, lelofi, harmadik nagyfőnöklött. ------------------------------------------------------ REF: Néhány hajóút brosúrájában a Németországi Berlin is szerepel a kínálatban. Amint az a fenti térképen is látható, Berlin egyáltalán nincs a tenger közelében, és a város meglátogatása nem tartozik a hajóút árába. HYP: Néhány hajó út ProSurájában a németországi Berlin és szerepel a kínálatban. Ámint az a fenti térképben is látható perzén egyáltalának csak tenger kötelében és a város meglátokat állhatóan nem tartozik a hajó út álláába. ------------------------------------------------------ REF: Huszadik századi kutatás kimutatta, hogy a genetikai változatosságnak két variációja van: rejtett és kifejezett. HYP: Huszati századig kutatált nyomot adta hogy a genetikai változatosságnak két variázzú javany rejtett és kifejezett. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A Kokamu-völgy Chilak ilyen merkedő hegymászó célpontja a méltet dél-amerikai jözemézeként ismernek különféle nagy dránit-szalaggal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az X-D-R-Tb aránya a teljes tuberkulózis has populációban még mindirólacs minden tűvénys Dél-Afrikában a háromszáz-harménytozási fertőzött emberből hatezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész, a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékéből áll össze. Ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz. HYP: Arisztotelész a filozófus úgy gondolta, hogy minden a négy elem egy vagy több tagjának keverékével állossze, ezek a föld, a víz, a levegő és tűz. ------------------------------------------------------ REF: Némelyik területen a víz egy percig való forralása is elegendő, míg máshol több időre van szükség ehhez. HYP: Néméterületen a víz egy percig való forralása is elegendő min máshol több időre van szükségehez. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az európai történelme ezen időszakában a gazdar és hatalmas karakterikus egyház Gorki valá került. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szerekáció és rekombináció keverése az előre hátra variáció a két pénz alapközt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kismereti macska belérte a háziállat macskát és ezik jóval több kismerető zsákmányt mint például rovarokat rágcsálókat gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Egy igazi „láthatatlan csapat” jelenléte (Larson és LaFasto, 1989, 109 o.) ugyancsak egy egyedi jellemvonása a virtuális csapatnak. HYP: Egy igazi láthatlan csapat jelenléte, Larsson és Lufosztó ezerként az nyomozvan kirendszerző száz kirendszeri góllal, ugyan csak egyedi érlem vonása a virtuális csapatnak. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blogok a diákok írásának javítását is segítetik, míg a diákok gyakran kezdik blogíró-érményüket hanyang nyelvtannal és helyesírással a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A távolabbi szigeteken a hitelkártyákat valószínűleg nem fogadják el, bár a brit és az amerikai valutát még elvehetik. Érdemes előre egyeztetni a tulajdonossal, hogy milyen fizetési módot fogad el. HYP: A távolapi szigeteken a hittel kárták a valós színűleg nem fogadták el bára brit és az amerikai valuták még elvelték. Ördánás előre egyteztetne tulajdonossal hogy milyen fítetési módot fogad el. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek manapság már a számítógép képernyőjére írnak üzenetet és sosem kerülnek egy hegyező közelébe. HYP: Az emberek manapság már a számító lépképernyőjére írnak üzenetet és sosem terülnek legyhegyező közelébe. ------------------------------------------------------ REF: Kirchner asszony az Argentine Színházban jelentette be szándékát, hogy indul az elnökválasztáson. Ugyanott, ahol a 2005-ös szenátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. HYP: Kiirginer asszony az Argentin Színházban jelentette be a szándékát vagy indul az elnökválasztáson ugyanott ahol a kétezerető szennátusi kampányát kezdte a Buenos Aires tartomány delegációjának tagjaként. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mozdoba kellett mennie, meldózát lelőtték. ------------------------------------------------------ REF: A tigris ordítása nem olyan, mint egy oroszlán teljes erejű ordítása, inkább olyan, mint egy vicsorogva elordított szavakból összeálló mondat. HYP: A tigris-ordítása nem olyan mintegy oroszlán teljes erői ordítása, inkább olyan, mint egy bicsorobó elordított szavakból összeálló mondat. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a földforog ugye! ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott, családi állapottól függetlenül, házasnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: A jelenleg szenátori pozíciót betöltő argentin first lady, Cristina Fernandez de Kirchner tegnap este La Platában, egy Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő városban bejelentette, hogy indul az elnökségért. HYP: A jelenleg szenátori pozisziót betöltő Argentin felszédi Krisztina Fernándeznek hírénél tennepeste la platában egy Buenos Aires-től ötvengyelométerre fekvővárosban bejelentette, hogy indul az elnyeugségért. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képez Idéla-Afrika egyik legfőbb vonzerejét és a dél-afrikai köztársaság nemzeti parkei zászlósfajójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedje a szövetett túlmelegedni, ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: Az univerzumban minden anyagból áll. Minden anyagot atomnak nevezett aprócska részecskék építenek fel. HYP: Az levelumban minden anyagbor-áj minden anyagot atomnak nevezett apró skarészegy kéknőpétenek fel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek a párok dönthetnek úgy, hogy egy örökbefogadási tervet készítenek kisbabájuknak HYP: Ez a tapárok, nem tudnak úgy, hogy egy röbeforradási szervet készítenek, kicsi babájognak. ------------------------------------------------------ REF: Hongkong nevét a Hongkong-szigetről kapta, és ez a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. HYP: Hongkong nevét a Hongkong szigetről kapta, és az a hely sok turista számára a figyelem középpontjában áll. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Így a ceruzza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: A többi birkózó szintén tisztelgett Luna előtt. HYP: A többi birkózó szintén tisztáradt Luna előtt. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizációs szóverekete a latin szivilis-civis és civitás szavak amelyet jelentése polgár állampolgár illetve város- vagy városállam a nagyotó bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kétezer hat olyan módszerként hagyarázza a kontinuum elvált a megsagynírt hati a szervezettekkel nagyobb tájásítmány előréssében. ------------------------------------------------------ REF: Balin a napirend további pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák megosztása, hogy segítsük a fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szennyező módszerekkel. HYP: Balin a napirend tovább a pontjai a világ megmaradt erdőinek védelme és a technológiák merosztása hogy segítsdve fejlődő nemzetek növekedését kevésbé szárnyaző módszerekkel. ------------------------------------------------------ REF: 1988 óta a szavazóurnáknak átlátszóknak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthassák, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult szavazók tehessenek bele borítékot. HYP: Ezer kilenc-hez nyolcvan nyolc óta a szavazó-urnáknak átlátszónak kell lenniük, hogy a szavazók és megfigyelők láthasság, hogy a szavazás előtt nincs bennük boríték, és hogy csak a megfelelően számon tartott és jogosult, szavazók tehessenek beleborítékot. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az oroszlánok a legszociálisan macska féli és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Árnálsvártszeneggár alá ért egy törvénnyavaslatot amely tiltja az erőszakos videójátékok kiskorú vagy számára történő eladását vagy költzsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén-Ijonok elektronladással létrejött protonok. Évvel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával nével inkább áraszt arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok arra következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többszötét anyagra mintáulja rendes anyag. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként az akadályok leküzdésében való együttműködés folyamata a szervezetben egy új, a vevők igényeinek kielégítését szolgáló innovatív folyamatot eredményez. HYP: Ennek eredményeként az akadar legközzéseiben való együttművözés folyamata a szervezetben egy ujj a vevőri régényeinek kélégrítését szórálló innovatív folyamata teretmény az. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a fejei Domolykó Váth veszélyeztetetté. ------------------------------------------------------ REF: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékonyabb módszer arra, hogy számos embert és nagy mennyiségű árut szállítsunk az óceánokon át. HYP: Az áruszállító hajók használata messze a leghatékony a módszer arra ősz számos ember és nagy mennyiség ő áruszállítsunk az osztánokon át. ------------------------------------------------------ REF: A Hold felszíne kőzetekből és porból áll. A Hold külső rétegét kéregnek nevezzük. HYP: A Hold felszíne külső tekből és porból áll. A Hold külső rételék kéregnek nevezzük. ------------------------------------------------------ REF: Fénykorukban a fényszennyezés még nem jelentett akkora problémát, ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken találhatók, könnyebben elérhető helyen, mint a modernkori társaik. HYP: Finn korukban a fény szennyezésével nem jelentett akkora problémá ezért leginkább városokban vagy egyetemi területeken található könnyebben elérhető helyen mint a modern koritásai. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje össze a két fára sport majd Préssia-jelőket gólyul vettiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Az agyi patológia és a viselkedés közötti kapcsolat alátámasztja a tudósok megfigyeléseit. HYP: Az agyip-patológia és a viselkedés közötti kapcsolat a látámasztja a tudósok megfigyeléseit. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok erdezése előtt Haiti-nek az összes nyolcadás évet óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az az egyedülálló kultúra még megosztik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A görög nyelvtudás hanyatlásával a Nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyökereitől. HYP: A görög nyelvtudás-fagyatlásával a nyugat elvágta magát a görög filozófiai és tudományos gyakereitől. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Azt állítja, hogy a fő témá a leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és víztintesen harmadokra osztó vonalak metszete, lásd a példát. ------------------------------------------------------ REF: Északabbra hatalmas, gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. HYP: Így a kapra hatalma gyéren lakott területek és olykor szinte teljesen lakatlan vadon találhatók. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mozdóba kellett mennie, ment az átlenőtték. ------------------------------------------------------ REF: Azonban ez nem egyedül ebből áll. A kísérletezés, és egy kísérlet olyan teszt, amely egy vagy több lehetséges hipotézis kizárására, kérdések feltevésére és megfigyelésre szolgál, melyek szintén segítik a tudományos kutatást. HYP: Azonban az nem egyetül ebből áll. A kísérletezés és egy kísérlet olyan tett, amely egy vagy több leltséges hipotén is kizárására, kérdések feltevésére és megfigyelésre, továbbább szintén sakinti katudományos kutatást. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el nélkül maradtat az autót és sok más közlekedési eszközt. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Gröndland gyéren lakott volt, a norvég mondák szerint vörös eliket gyilkosság miatt száműzték Izlandról és amikor továbbutatott nyugatra, megtanált a Gröndot és el nevezte Gröndannak. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyebben hozzáférhető növin erőforrások a levelekben és füfelyesekben található fehérjékeltek volna.De ezeket nehezen emiüttük meg a hozzán kathónó főemlősök a csak nincsenek megfőzve. ------------------------------------------------------ REF: A balesetet követően Gibsont kórházba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. HYP: A balesetet követően Gibson-t kór házba szállították, azonban nem sokkal később elhunyt. ------------------------------------------------------ REF: Fordított kulturális sokk sokkal hamarabb jelentkezik mint a kulturális sokk (kisebb a mézesheti fázis), tovább tart, és súlyosabb is lehet. HYP: Fortítók kulturális sokkal hamarabb jelentkezik mint a kulturális sok kisebb a mézes heti fázis tovább tartal és súlyosabb is lehet. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: A észak-marjának szigetek katasztrófet-léden hivatala szemben nem jelentettek károkat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi, hogy fordított irányban legyen kompatibilis a 802.11a, 802.11b és 802.11g-vel, feltéve, hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. HYP: Ez lehetővé teszi hogy fordított irányban legyen kompatibilis a nyolcászkedtőponti zenei áll nyolcászkedtőponti zenei gével feltéve hogy a bázisállomás kettős rádióval rendelkezik. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: A csak hajók irándulásokkal száll partra akkor nem lesz jüssége különbindzumra kétezer kilenc óta. ------------------------------------------------------ REF: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás borzasztó zajjal járhat azoknak, akik túl közel vannak. HYP: Ha télen szeli át az északi Balti-tengert, figyeljen a kabin fekvésére, mert a jég közötti hajózás, borzasztózaljá járhat azoknak, akik túlközel vannak. ------------------------------------------------------ REF: Az 1920-as évek alatt az állampolgárok és nemzetek uralkodó viselkedési formája a pacifizmus és az elszigeteltség volt. HYP: Az eszeltlincász foszasévek alatt az állampolgárak és nem tud a kuralklódó viselkedési formája a pacifizmus és az elszéle tehetség volt. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgatható Dunianlasztatéhoz a falon úgyabb fejlesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: A mare-vidékek alatt vékonyabb, a fennsíkok alatt pedig vastagabb. HYP: A mára vidékek alatt vékonyabb a fennsíkok alatt pedig vastagabb. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A dí zaji fennsík van a vagy a dí zaj nekropoliszban az egyiptomi oltar földjében több piramis ezek közül a nagy piramis a legnagyobb továbbá több kis sír számos templom és a nagy szfinct található. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: A hút a hóg árapályt okulva vonzást gyakoroló földre ugyanült fejt kihatást a teút a nyeles galaxisra. ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük, a legtöbb ételis növény, emit megeszünk, növények nélkül az állatok sem maradnának fent. ------------------------------------------------------ REF: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen címkeként került hozzáadásra. HYP: Szóval valószínű, hogy a jelölés egyszerűen szimraként terült hozzáadásra. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a kétezelőtest pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenes kezdeményezés finanszírozását és meghatározta hogy az effiálynak tíz ügynöközgál tineveznie az ügyre. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak és kezdetét vette a hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: Északon látogassa meg a Fátimai Miasszonyunk nagyszentélyt is, amely egy világszerte híres Mária-jelenés helyszíne. HYP: Északon látogasra meg a Fátumai miastonion nagy szentét is amely egy világszerte híres márgya jelenés helyszíne. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilencs rendelő volt. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közel szaratható lenni a történéshez korággá érkezni a ugyaneméhez közeli kempényhelyhez jusson. ------------------------------------------------------ REF: Kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aláírt egy törvényjavaslatot, amely tiltja az erőszakos videojátékok kiskorúak számára történő eladását vagy kölcsönzését. HYP: Kaliforniai kormányzó Arnold Schwarzenegger aláját egy törvényjavaslatot amely tétje az erőszakos videójátorok kis továbbára történi eladását vagy kölcsönzését. ------------------------------------------------------ REF: A város a Nyragongo vulkán megmászásának kiindulóhelye, és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a hegyi gorilla figyelésére. HYP: A város a Nirogongó vulkán megmászásának kín-dulóhelye és egyben ez az egyik legolcsóbb hely Afrikában a Hegyi Corilla figyelésére. ------------------------------------------------------ REF: A híd várhatóan 2017. szeptemberében lesz teljesen működőképes, amikorra a brazil vámkezelő pontok elkészültét becsülik. HYP: A hint várhatóan két az edzelje szeptember-ében lesz tájásán műkötő képe amikorra apró az javán kezelőt pontok elkészülttéppecsik. ------------------------------------------------------ REF: Rolando Mendoza M16-os fegyverével rálőtt a turistákra. HYP: Rolandó Mendoza M tizenhatos fegyverével rálőtt a turistákra. ------------------------------------------------------ REF: Giancarlo Fisichella elvesztette az irányítást autója fölött, és rögtön a start után befejezte a versenyt. HYP: Junkerlo Fischer-la elvesztette az jelenizást autója fölött és rögtönös tart után befejezte a versenyt. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Más részt ayeres és havas viszonyok sorországban mert szokották a forradalom pedig erősz évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A kéreg körülbelül 70 km vastag a közeli oldalon és 100 km vastag a túloldalon. HYP: A kéreg körülvölül hetven kilométer vastag a közeli oldalon és száz kilométer vastag a túloldalon. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondanomsam kell aki ismeregy újlaté nyelvet az könnyeben meg tud tanulni portukáló. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a jeges- és havasviszonyok sok országban megszokottak a forgalom pedig egész évben davartalan. ------------------------------------------------------ REF: A 78 ajánlás között az első, hogy új diplomáciai kezdeményezés szükséges ez év vége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainak biztosítása érdekében, valamint helyre kell állítani a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. HYP: A hetvennyolc ajánlás között az első hogy diplománsziai kezdeményezés többséges ez évége előtt az ellenséges intervencióval szemben Irak határainek biztosítása éltekében valamint helyre kell állítani a diplománsziai kapcsolatokat a Stomszégos Országokkal. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális állványokat beépítettin a szoftverbe, a miatt célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőre megkérdő lezzze és megmagyarázza az orrlat-ozájárásokat, amelyetra hardra tót kihívásári állították volna a feladat önálló elpépzésekor. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett hogy az előadók kannapisztinvtak a színpadon és a színház állapártalítja a közönséget hogy csatlakoltanak. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autó birtoklás ugyanakkor magas közúti bareset számakhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérül testek gyógyításán hivatott technikák feltalálását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Míg úgy tűnik, hogy egy kísérleti vakcina képes csökkenteni az ebola halálozási rátáját, mindeddig egyetlen gyógyszer sem alkalmas bizonyítottan a meglévő fertőzés kezelésére. HYP: Mint úttulni, hogy egy kísérleti vakszuna képestjökkent a nevez Apple a halála záher általául, mint eddig egy teherencsőszer sem alkalmas piperenítottan a meglévő fertőzés kezelésére. ------------------------------------------------------ REF: Olaszország számos más városában és a világ többi részén, különösen Lengyelországban, hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. HYP: Olaszország számos más városában és a világ többi részén különösen Lengyelországban hasonló szerelvényeket állítottak fel, amelyen rengeteg ember követhette az eseményt. ------------------------------------------------------ REF: Egész nap indulnak buszok a körzetközi buszállomásról (a folyón át), de a legtöbbjük, különösen a keletre és Jakar/Bumthang irányába tartók, 06:30 és 07:30 között indulnak. HYP: Egész napindulnak buszok a körzetközi buszállomásról a folyón át, de a legtöbbjük különösen a keletre, és Jakar-Bunt-tang irányába tartók, hat harminc- és hét harminc között indulnak. ------------------------------------------------------ REF: A Hongkong sziluettjét formáló épületek parádéja egy csillogó oszlopdiagramhoz hasonlatos, amit Victoria kikötő vizei még jobban kiemelnek. HYP: A Hongkong-sziló egy-tért formáló épületek parádia egy csillogó oszlabdiagramhoz hasonlatos, amit viktória kikötő vizei még jobban kiemelnek. ------------------------------------------------------ REF: A komplexum szélein a legtöbb épületet újraépítették, hogy a turisták jobb képet kapjanak az eredeti kinézetükről. HYP: A kompresszum széleje a legtöbb épületet újra építették hogy a turisták jobb képet kapjanak az elületi dinélzetükről. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozók többség által használt mindennapi nyelv mivel latint leginkább vallási szertartásokon használják. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A Next Gen egy önrendszer, amely a fél jelent lehetővé tenni a jerepülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallón üzemegyobat megtakarítva, minden évben, és csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Míg ez gyakran csupán pontatlan sztereotípia, a Párizsban való boldogulásnak még mindig az a legjobb módja, ha a tőlünk telhető legjobban viselkedünk: mint aki „bien élevé” (jó nevelést kapott). Ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat. HYP: Mir ez gyakran csupán pontatlansztero-tépia a párizsban való boldogulásnak még mindilat-elekt jobb módja ha a tőrum-terhető legjobban viselkedniünk mint aki Bien-e-levé júnevelés kapott.Ez jelentősen megfojlatlan jatani a dalvonkat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundalinia-jóga segítségével a Kundalinia-energia megvilágos hatás-energia-júkat testettel sok lépzősügyekorlatok montre és vizuálisztot vizuálisztrációk ébredzték fel. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a legyakoribb álló kép fényképezési formátum a világon harmincet milliméter a miatt határozó filmélet volt az analóg filmek korának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Ez azonban nem igaz. Bár van valami írva a dokumentum hátoldalára, mégsem kincses térkép. HYP: Ez azonban nem tart pártvámbalan irvartokumentum hátoltalára mégsem kinces térkép. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen lehető tájforrásért valamint szőrükért húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: Ennek a formátumnak az oldalaránya (12-es osztás után a legegyszerűbb egész szám arány eléréséhez) ennél fogva 3:2-re tehető. HYP: Ennek a formátumnak az oldalárának tizenkastas osztály után a legegyszerűbb egésztám arány eléréséhez ennél fogva három a kettőrata eltő. ------------------------------------------------------ REF: A Mekkától északra fekvő hegyek egyikének a tetején található barlang teljesen el van szigetelve a külvilágtól. HYP: A megkától északra fekvő hegyek egyikének a tetéén található barlang teljesen elvánszig a tervvel kővilágtól. ------------------------------------------------------ REF: Ugyanakkor több ország bankjegyeihez is készített metszeteket, utóbbi munkái között megemlíthetők az új kanadai 5 és 100 dolláros bankjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. HYP: Ugyanakkor több ország pontjegyeihez is készített metszeteket utóbbi munkái között megalomíthetők az útonadai öt és száz tolláros pontjegyekhez készített miniszterelnöki portrék. ------------------------------------------------------ REF: A felfedezés betekintést nyújthat a madarak tollazatának evolúciójába is. HYP: A felfedezés betakintést nyújthat a madarat tollat utának evolúciójába is. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a jégeső a túzatmértékücsefadék és a futó tüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei a zivatarokkal tornádókkal víztöltsérekkel és tiklanokkal együtt. ------------------------------------------------------ REF: Azt állítja, hogy a fő téma leghatékonyabb helye a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete (lásd a példát). HYP: Azt állítja, hogy a fő téma a leghatékonyabb helye, a képet függőlegesen és vízszintesen harmadokra osztó vonalak metszete, lásd a példát. ------------------------------------------------------ REF: Egyes atomoknak instabil magjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is kettéválnak. HYP: Egyes atomoknak instabiumagjuk van, ami azt jelenti, hogy néha csekély hatásra, vagy maguktól is ketté válnak. ------------------------------------------------------ REF: Az Észak-Mariana-szigetek katasztrófavédelmi hivatala szerint nem jelentettek károkat az országban. HYP: Az Észak-Marina-ra szigetek katasztrófavédelmi hivatalos szerint nem jelentettek károkat az országban. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a rúrszusepi centruma körülbelül Isten születése négyszázban kezdett és körülbelül Isten születése ezeret szerzik tartott. ------------------------------------------------------ REF: A Kongresszus a 2005-ös pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia-ellenes kezdeményezés finanszírozását, és meghatározta, hogy az FBI-nak 10 ügynököt kell kineveznie az ügyre. HYP: A kongresszus a kettő az előttes pénzügyi évben kezdte meg a felnőtt pornográfia ellenes kezdeményezés finanszírozását és meghatározta ez elfjánynak tíz ügynököt kell kinevezni elzőjre. ------------------------------------------------------ REF: A káposztalé színe attól függően változik, hogy mennyire savas vagy lúgos a vegyi anyag. HYP: A káposztalé színe attól függen változik, hogy megyére sávás vagy lúgos övegye-anyag. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. ------------------------------------------------------ REF: A fotósok később átvették egy idős hölgy helyét, mivel a hölgynek a mosdóba kellett mennie. Mendozát lelőtték. HYP: A fotósok később átvették egy ütősület helyült mivel hőltnek a mustól be kellett mennye, menton záhel előtték. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: Arisztotelész nézetelt adatomány minden terén elfogadták beléltve apszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Még kisebb a rossz beszám annál kevésbé aktív a csillag a mágnosos pósváltást tekintetében. ------------------------------------------------------ REF: A kezünkön lévő nedvesség reakcióba lép a külső rétegekkel, amely fura érzést kelt és egyfajta kéreget képez. HYP: A kezöntő névő nedves ségrációba lép a külső réterekkel amely fura érzés kelt és egy fajta kireget képez. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyár időben, apa, amb-oli. Kenyér-Oliv alajjal, pár dicsommal, és rendelkezés álló ízesítőkkel, legyen a sajt-tornal vagy bármi. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemint azután adták ki, hogy trám telefonon veszélt a török elnökkel receptájépp erdőgánnal. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerű közredvelt vacsora kínönösen nyári dében a Pa Amholi-Kenyer-Olivó Lajjal-Paradicsommal és a rendelkezésre álló édesítőkkel legyenaz sajt, tonhal vagy bármé. ------------------------------------------------------ REF: A curry egy gyógynövényeken és fűszereken alapuló étel, melyet hússal vagy zöldségekkel készítenek. HYP: A körri egy gyógynevényeken és fűszereken alapuló ételt miatt hússal vagy zöldségekkel készítenek. ------------------------------------------------------ REF: A NextGen egy olyan rendszer, amely a FAA szerint lehetővé tenné, hogy a repülőgépek rövidebb utakat tegyenek meg, több millió gallon üzemanyagot megtakarítva minden évben és csökkentenék a széndioxid kibocsátást. HYP: A Nagy-Ken egy olyan rászár amely az fa a szerint lehetővék tenni hogy a repülőgépek rövete puttakadt tegye-nek meg több ünnyújú kalón üzemanyagos megtakarunkba mintan évben és csökkentenék a szént jogszit kibocsátást. ------------------------------------------------------ REF: Az elvadult gyermekek súlyos bántalmazást vagy traumát tapasztalhattak meg, mielőtt elhagyták őket vagy elmenekültek volna. HYP: Az elvató gyelemekkel súlyos pánttalmazás vagy trauma tapasztaladtak meg nyelost elhettek őket vagy elmenekültek volna. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kirta-zer kettőben Gomát a Nirogongó vulkán lávája pusztatatta el amely a város legtöbb utcáját be temette főként a város központban. ------------------------------------------------------ REF: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, beleértve a kedvtelési célú hajózást, valamint azokat az expedíciókat, amelyeknél adatok és hangok távközlésére van szükség. HYP: A szolgáltatást gyakran használják hajózásnál, de leért fel a kedvtelési célúhajózást valamint azokat az expedíciókat, ami érknél adatok és hangok távközlésére van szükség. ------------------------------------------------------ REF: Értelmezd úgy a sí útvonalat, mintha az egy túrázó útvonal lenne. HYP: Értelmez út a Sün-Utvonalon ha az egy túrázum útvonal enne. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az ületékhjárót hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpatok és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: Az USA tornászszövetsége támogatja az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának levelét és alapvető fontosságúnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos sportolónk számára biztonságos környezetet nyújtsanak. HYP: Az Usa-tornáztövetsége támogatja az Egyesült Államok olimpiai bizottságának levelét és az alapvető fontosságnak tartja az olimpiai családot, hogy minden hivatásos portolónk számára biztonságos környezetet nyújtosnak. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televízió-horsoportok azt mutatta hogy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Minél kisebb a Rossby-szám, annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltás tekintetében. HYP: Mintia kisebb a rospi szám annál kevésbé aktív a csillag a mágneses pólusváltást a könyvtetében. ------------------------------------------------------ REF: A tömeges autóbirtoklás ugyanakkor magas közúti baleset számokhoz is vezet, ami az egészségügyben új, a sérült testek gyógyítására hivatott technikák feltalálását ösztönzi. HYP: A tömeges autó birtoklás ugyanakkor magas közéki pales-a számakhoz is vezet, ami az egészségügyben új a sérül testek gyóti tására hivatta technikák feltalálását ösztönzi. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Szakintandókar és Rahunt-Drugitz köztes ütőjátékosok jól teljesítettek és egy száz futásos együttműködést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely amelyet az angol-gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keresbizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: Európa egy olyan kontinens, amely viszonylag kicsi, de sok független országgal rendelkezik. Normál körülmények között a több országon keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször át kell esni a vízumkérelmeken és az útlevél-ellenőrzésen. HYP: Európa egy jármai kontinens a mai viszonylag kicsi de sors független országban rendelkezik. Normális törülmények között a több orszárom keresztüli átutazás azt jelentené, hogy többször áttelesni a vízunkérelmeken és az útlevél ellenőrzésen. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak akár egy direktz. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, vagy nem mindenki tudott bejutni, a Szent Péter télen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Oliver Sacks az elnöki beszédről szóló esszéjében (The President's Speech) arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykárosodást szenvedett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. HYP: Oliver Sex az elvenaki beszédről szóló essélyében The Presidance Spee-cs arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykároztor elhártszemelezett emberek, akik nem képesek értelmezni a beszédet, nagyon pontosan érzékelik az őszinteséget. ------------------------------------------------------ REF: Martelly egy új, kilenctagú ideiglenes választási tanács előtt (CEP) tett esküt tegnap. HYP: Márterdő egy új kiláztakon utányában választású tanács előtt tap-tát esküdtek nap. ------------------------------------------------------ REF: Ez az üledék járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. HYP: Ez az ületét járult hozzá a vadvilág élőhelyéül szolgáló homokpadok és tengerpartok kialakulásához. ------------------------------------------------------ REF: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek, és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilélegez. HYP: A növények oxigént termelésére képesek, melyet az emberek belélegeznek és szén-dioxidot vesznek fel, melyet az ember kilillegez. ------------------------------------------------------ REF: Keverje össze a két száraz port, majd préselje őket golyóvá tiszta, nedves kézzel. HYP: Keverje össze a két fára sport majd Présselje őket golyóvá tiszta nedves kézzel. ------------------------------------------------------ REF: Így a ceruza megjelenésekor jó szolgálatot tett sok embernek. HYP: Ugy a terazon megjelenésekor jól fog állatottat sok embernek. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins amely a kórházban dolgozott Szabagy idejében a koraszülés kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A Falkland-szigetek hivatalos pénzneme a falklandi font (FKP), melynek értéke az angol fonttal (GBP) egyenértékű. HYP: A farkként szigetek hivatalos pénzeme a farklanti fontf kp-nök értéke a angol-fonttal kb-p egyenértékű. ------------------------------------------------------ REF: Csupán találgatni tudunk, milyen lesz a billentyűzet, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. HYP: Csupán találgak, de tudunk, milyen lesz a billand küzde, ha valami újabb fejlesztéssel állnak elő. ------------------------------------------------------ REF: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott, sima, keskeny talpú lovaglócsizmát visel. HYP: Először is a legtöbb versenyző sarokkal ellátott sima keskeny talpú lovagló csizmát visel. ------------------------------------------------------ REF: A jelentés erősen bírálja a végrehajtó hatalom Irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját, és azonnali irányváltást sürget. HYP: A jelentés erősen mírája a védrehajtó hatalom irakkal szembeni aktuális politikájának szinte minden pontját és azonnali irányváltássirget. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy tírhex. ------------------------------------------------------ REF: A 403-as számú Scotturb busz gyakran indul Sintrába, megállva Cabo da Roca-nál. HYP: A néztáz hármas támust kotturgust gyakran indul szint rába megáv a kaputarokánál. ------------------------------------------------------ REF: Nők: Női utazóknak ajánlott családi állapottól függetlenül házasnak mondaniuk magukat. HYP: Nők, női utazóknak ajánlott családi állapodtól függötlenül házasnak mondanjuk magukat. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamala felkuson a Tántin egyetem professzoros szemült az Mms-ágrang festélyelemton járnak a fotókat vagy hasonló publikálnak tanúsítottakról. ------------------------------------------------------ REF: Mindenki részese a társadalomnak és használ közlekedési rendszereket. Majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. HYP: Mindenki részes áltásadalomnak és használ közlekedési rendszereket, majdnem mindenkinek van panasza ezekkel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Ez az a hely amelyet az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így ha a terület gyarmati múltjára keres bizonyítékot, ez egy jó helyszín kezdésnek. HYP: Ez az a hely, amiért az angol gyarmatosítók elfoglaltak, így hal terület gyarmati múltjára keresvízenítékelt az egy jó helyszín kezdésnek. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzáv a létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad, több nemzetközi megállapodásával megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. HYP: A kormányzói hivatal szerint a sérültek közt tizenkilenc rendőr volt. ------------------------------------------------------ REF: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzerejét, és a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti parkjai zászlóshajójának minősül. HYP: Ez képezi Dél-Afrika egyik legfőbb vonzereit és a Dél-Afrika így köztársaság nemzeti parkja és zászlósájójának minősül. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy olyan betegség mely az agypol-kerincbeli-től és látöntekből álló központi ütekrendszert érinti. ------------------------------------------------------ REF: A forró csokoládé teljesíti a belga elvárásokat. A gyümölcslevek drágák, de kiváló minőségűek. HYP: A forró csokoládi teljesíti a belga elvárásokat a gyömmön is levert rágák de kivállom-inőségüveg. ------------------------------------------------------ REF: Az ASUS Eee PC, amelyet korábban világszerte a költségmegtakarítás és funkcionalitás ötvözése érdekében dobtak piacra, a 2007-es tajpeji informatikai hónapban kiemelkedő téma lett. HYP: Az Azus-i pc. amiatt korábban világszerte a költség megtakarítás és funkcionálítás ötvözése érdekében dobtak piacra a kektözárhetes tájpei informatikai hónapban kiemelkedő témalett. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modern kutatási teleszkó port legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező lépkori viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. ------------------------------------------------------ REF: Csak a csíravonal-sejtek mutációit örökölhetik a gyerekek, míg a máshol kialakuló mutációk sejthalált vagy rákot okozhatnak. HYP: Csak a csíra vallás helytett mutáció itt örökövetire gyerekek még a más alakjára különbutáció sejthalált vagy rápotok oszthatnak. ------------------------------------------------------ REF: A lemondási feltételek különbözőek, de március vége óta a legtöbb koronavírus-alapú lemondási feltétel nem terjed ki 2020 júliusára, amikor az olimpia volt megtervezve. HYP: A lemondási feltételek különbözőek de március vége óta a legtöbb korona vírus alapú lemondási feltétel nem terjedt kékétezer húziulósára amikor az olimpia volt megtervezve. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az N-tomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. ------------------------------------------------------ REF: Moldova fővárosa Kisinyov. A helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széles körben használják. HYP: Moldova fővárosa Kissi Nov, a helyi nyelv a román, de az orosz nyelvet is széres körben használják. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai pihának nevezzük a vörös kápolata leveléből indikátor készíthető. ------------------------------------------------------ REF: Az emberek valószínűleg nem gondolják, hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. HYP: Az emberek való szímek nem gondolják hogy a hazatérő utazóknak türelemre és a megértésre van szükségük. ------------------------------------------------------ REF: A modern kutatási teleszkópok legtöbbje egy hatalmas berendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetelt területen. HYP: A modern kutatási telászkópok legtöbbje egy hatalmas parrendezés egy kedvező légköri viszonyokkal rendelkező elszigetel területen. ------------------------------------------------------ REF: "Állítólag már idős volt a huszas éveiben. Bieber egy nyilatkozatában kijelentette: ""Bár én nem voltam jelen, vagy részese ennek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imáimat küldöm az áldozat családjának.""" HYP: Állítólag már idős volt a húszas éveiben, bíberre nyilatkozatában kijelentette, bári nem voltam jelen, vagy részesenek a tragikus balesetnek, mégis őszinte részvétemet és imályamat küldem az áldozat családjának. ------------------------------------------------------ REF: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát, mogyorót és más héjas gyümölcsöt. A népszerűbb sütemények gyakran jól társíthatók egy csésze erős kávéval. HYP: Sok német péktermék ugyanakkor tartalmaz mandulát magyarót és más héjas gyümölcsöt a népszörősütemények gyakran jól tárhíthatók egy sésze erőskávéval. ------------------------------------------------------ REF: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. HYP: Ma már csak a szitakötők és a kérészek nem tudják összecsukni hátsó szárnyaikat. ------------------------------------------------------ REF: Sachin Tendulkar és Rahul Dravid köztes ütőjátékosok jól teljesítettek, és egy százfutásos együttműködést hoztak össze. HYP: Zahinytendül kar és Rahó Drévét köztes ütőjátékosok jartályásan tettek és egy száz futásos együttülőkötést hoztak össze. ------------------------------------------------------ REF: Végül pedig sok kisméretű macska (beleértve a háziállat macskát) is eszik jóval több kisméretű zsákmányt, mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. HYP: Végül pedig sok kisméleti macska belérte a háziállat macskát és eszít jóval több kisméleti üzsákmányt mint például rovarokat, rágcsálókat, gyíkokat és madarakat. ------------------------------------------------------ REF: Ahogy a Hold árapályt okozva vonzást gyakorol a Földre, ugyanúgy fejt ki hatást a Tejút a Nyilas galaxisra. HYP: Ahogy a hold árapályt okolva vonzás gyakorol a földre ugyanült felt kihatása teljes galaxisra. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze annak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy az egy kereszténység előtti tavasz és termékenységszártartás. ------------------------------------------------------ REF: A régió északi részét a Száhel, a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. HYP: A régió északi részét a Száhel a nyugati és déli részeket az Atlanti-óceán határolja. ------------------------------------------------------ REF: Az elmúlt héten a METI bejelentette, hogy az Apple 34 további túlhevüléses esetről tájékoztatta, amelyet a vállalat „nem súlyosnak” nevezett. HYP: Az elmúlt helyeten a metipei aláítette hogy az Epril Harmesné további túlhevüléses esetről tájékoztatta amelyet a vállalat nem súlyosnak nevezet. ------------------------------------------------------ REF: Ezek néha zsúfolt családi strandok, ahol a part mentén sokféle üzlet sorakozik. Az úszás biztonságos. HYP: Ezek néha zsúfolt családistlandok a halaport mentén sokféle üzletcsorakozik az úszás biztonságos. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedje a szövetett túlmenekedni, ami rúgolodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést a kosszhat. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan úgy félté igazavart a sokan hütték az ellen közéjét, hogy a Naprendszer a földkörül forog, beleérte a napot, s ült a többi csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Akárcsak az összes dél-afrikai nemzeti parkban, itt is természetvédelmi és belépési napidíjat kell váltani. HYP: Akárcsak az összefüggelafrikai nemzeti parkban itt is természetvédelmi és belépési napi tíljak kell váltani. ------------------------------------------------------ REF: Azonban, miután elveszítette a kapitány kapuját, India mindössze 36 futamot indított, és 7 kaput veszített a játék végére. HYP: Azonban miután elveszintette a kapitán kapuja India mondassza horomizhat futamot indított és híd kaput feszintette játékvégére. ------------------------------------------------------ REF: A kikötő egy hírhedt haditengerészeti patthelyzet helyszíne volt 1889-ben, amikor hét hajó Németországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtagadta a kikötőből való távozást. HYP: A kikötő egy hírhátható tengerészeti patthezett helyszíne volt ezer nyolcvan kilencben amit oda hét hajónémetországból az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából megtaradta a kikötőből való távozást. ------------------------------------------------------ REF: A 29 éves Dr. Malar Balasubramaniant Blue Ash-ben (Ohio állam) találták meg, Cincinnati-tól kb. 15 mérföldre északra egy külvárosban, az út mellett feküdt a földön egy pólóban és fehérneműben, látszólag erősen begyógyszerezett állapotban. HYP: A huszonkilencéves dr. Maral Balazobra-Manyon-t Blue Ash-ben Ohio állam találták meg.Szén-színetté törgkábbi tizenöt mérföldre északra egy tővárosban az út mellett fekvőt a földre egy póloban és fehér nemőben látszóra rerősen megyóbb szerezett állapotban. ------------------------------------------------------ REF: Például az észak-karolinai Bennet School diákjai minden évben egy, az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, a weboldalt minden minden évben átalakítják, de mint egy emlékkönyvet a régi verziókat is megtartják online elérhető formában. HYP: Például az észak-karolina-i Bennett-szkul-díjákjai minden évben egy az állam fővárosába tett látogatásukról szóló weboldalt terveznek, alboldalt minden évben átalakítják, de mintegy emlékkönyvet a régi verziókat és megtartják online elérhető formában. ------------------------------------------------------ REF: A még ma is számon tartott 25 Dunlap oldal a dokumentum legrégebbi fennmaradt példányainak számít. Az eredeti kézírásos példány nem maradt fenn. HYP: A még ma is számont tartott huszonöt Dunlap oldal a dokumentumreg legrégebbi fennmaradt példányainak számít az eredeti kézírásos példány nem maradt ment. ------------------------------------------------------ REF: Az óceánokba ömlő folyóvizek 20 százaléka az Amazonasból ered. HYP: Az óceánrom-vöömlőfolyóvizek húsz százaléta az Amazonasból ered. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűvonyik, hogy a kecskékett először körülbelül tincet evel ezzel őt ház jelségtották az iráni zágrossz hegységben. ------------------------------------------------------ REF: A blogok a diákok írásának javítását is segíthetik. Míg a diákok gyakran kezdik blogíró élményüket hanyag nyelvtannal és helyesírással, a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. HYP: A blokok a diákok írásának jelentős társát is segíthetik még a diákok csakán kezdték blog-indul élményüket hanyak nyelvtana és helyesírással a közönség megjelenése ezt általában megváltoztatja. ------------------------------------------------------ REF: A párizsiakat egocentrikusként, udvariatlanként és arrogánsként ismerik. HYP: A párizsiakat ekotzentregusként udvariátlanként és arrogánsként ismerik. ------------------------------------------------------ REF: Két évvel a háború befejezése után a korábbi szövetségesek ellenségekké váltak, és kezdetét vette a hidegháború. HYP: Két évvel a háború befejelése után a korábbi szövetségesek ellenségek kíváltak és kezdetét vette a hidegháború. ------------------------------------------------------ REF: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze és megmagyarázza azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elé állították volna a feladat önálló elvégzésekor. HYP: A virtuális állványokat beépítették a szoftverbe, aminek célja az, hogy kérdőre vonja, rávezetőleg megkérdőjelezze, és megmagyarázza, azokat az eljárásokat, amelyek a hallgatót kihívás elították volna a feladatlaná ló elvégzésekor. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szedragáció és rekonmináció keverése az előre hátra variáció a két pénz alapköz minden dengerációnál. ------------------------------------------------------ REF: Ez hozta el nekünk a vonatot, az autót és sok más közlekedési eszközt. HYP: Ez hozta el a makkönöktet az autó és sok más közlekedési eszköt. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kilencáz hatvanas évek során Brzezinszky John F. Kennedynek majd a Linn-dombéld Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Ha az interneten rákeresünk a 'Ellenséges környezet kurzus' szavakra, valószínűleg egy helyi cég címét kapjuk. HYP: Ha az interneten rájt elesünk az ellenséges környezet-kurzus szavatra valószínőleg egy helyi cég címét kapjuk. ------------------------------------------------------ REF: A népszerű sportágak között szerepel a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a vívás, a rögbi, a kerékpározás, a jégkorong, a görkorong és a Forma-1. HYP: A népször is portára között szerepel a labdarúgás a kosárlabda a replabda a vízilabda a vívás a rödbi a kerékpározás a jégkorong a görkorong és a formány. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans a világ legnagyobb mangrove övezete, mely a tengerparttól 80 km-re nyúlik be Banglades és India hátországába. HYP: A Sunderbanes a világ legnagyobb mongrove vezete a melltengár partról nyolcvan kilométerre nyúlít be Van Rodedzs és India hat hátországába. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videó felvétel használata fontos felfedezésekkel vezetett a mikoros kifejezések a néhány minisztaköntönök tartó azhoz gázsok értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció azat egyedülálló kultúra amely megoszlik az emberehnek egy nagyobb csoportján belül akik egy tárhatalomban érnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből az lett, hogy az előadók, kanabizt szívtak a színpadon, és a színház arabájtó ritja a közönséget hogy csatlakozzanak. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizációtó eredete alatt írt civilisztív is és civilis tachathat emelje keletés a polgár állampolgár illetve városfegyváros állam emelj utóbbi bizonyos mértébe meghatállata a társadalom éretét is. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elsakadó hullámok visszatérő áramlásai gyakran egy zátony nár vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotva éles fog áll ki és még egy sor található a szájkadlásán itt semmi nem menekül, ami ez útjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a nyilasga-laxison végzett megfigyelések szimuláldására írták. ------------------------------------------------------ REF: A második szettben Del Potro korán előnyhöz jutott, de végül 6-6 után ezt is tie-breakben kellett eldönteni. HYP: A második fedben telepótról korán előnyhöz jutott de végül hathat után esztős tight breakben kellett eldönteni. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyilat-afrikai népi szervezet Szvapó névvei-ajegyzett kormánypárt emellett memelőrészt áll parlamenti többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Szegregáció és rekombináció keverése, az előre-hátra variáció a két pénzalap közt minden generációnál. HYP: Szegregáció és rekombináció keverése az előre hátrale variáció a két pénzzalap közt minden generációnál. ------------------------------------------------------ REF: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és hüvelyesekben található fehérjék lettek volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzánk hasonló főemlősök, hacsak nincsenek megfőzve. HYP: A legkönnyebben hozzáférhető növényi erőforrások a levelekben és süvelyesekben található fehérjét lettak volna, de ezeket nehezen emésztik meg a hozzá hasonlóan főemlősek, ha csak nincsenek meg főzve. ------------------------------------------------------ REF: Vatikánváros népessége körülbelül 800 fő. Ez a legkisebb és legalacsonyabb népességű független ország a világon. HYP: Vatikán város népességek körülbelül nyomoltszáz fő, ez a legkisebb és legalasnjabb népességi független ország a világon. ------------------------------------------------------ REF: Ez fontos módja annak, hogy megkülönböztessünk egyes igéket és tárgyukat. HYP: Ez fontos mondja annak, hogy megtudom besztesünk, egyes igéket és tárgyúkat. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemint azután adták ki, hogy a tramp telefonon beszélte török el-nap kell, recepta-ip erdogannal. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: A haditengerészet technékei a hagyományosan annak biztosú táfogó, hogy az országképest legyen az emberek és áruh mozgatására,üközben akadályozza az ellenség képességül az emberek és áruh mozgatására. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus előtt harmadik században épített Nagybiram is egyike sok nagy méretük piramisnak amelyeket halott fáraók tiszteletére évidettek. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják az orrotodó okat, amelyeket megtesznek, és környezetügyben, mi készteti gyóket arra, hogy ezeret a dolgokat, megtegyék vagy semmel. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela Ferguson a Dundee Egyetem professzora szerint az újságíról veszélyes út a járnak a fotóokat vagy hasonló publikálnak gyanúsított a troll. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Humó köztben három éveshez év elején tesztag kormányzóságot és alá érte törvényt az atonas nem-jeg házasságának legalitálásáról. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A délnyugat-afrikai népi szerveze Sv-Apó-Pio néven jegyzett kormánypár emellett megőrüste parlamenti többségét a választásokon. ------------------------------------------------------ REF: Amikor egy szervezet funkcionális részlegein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszínre törhet a kreativitás és a találékonyság. HYP: A motor egy szervezet funkcionális részlegrein az összes rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan használják fel, akkor felszéletőrhet a relativitás és a találékonyság. ------------------------------------------------------ REF: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján, és a gyülekezetek éjfélkor gyakran ünneplésben törnek ki, hogy megünnepeljék Krisztus feltámadását. HYP: A tradicionálisabb egyházak gyakran tartanak húsvéti virrasztást nagyszombat éjszakáján és a gyülekezetek éilkor gyakran ünneplésben törnek ki hogy megünne felé Krisztus feltámadását. ------------------------------------------------------ REF: Az újjáépítési erőfeszítések liberális kritikája az újjáépítési szerződések odaítélésére összpontosított a feltételezett washingtoni bennfentesek számára. HYP: Az újjáépítés erőfaszimitések liberális kritikára az újjáépítési szerződések otaítélésére és pontosan tudott a feltételezett Washingtoni Ben fentesek számára. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Azutazóknak erőselyavasoljuk vagy tájékozódjának a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról mivel ezekbe fölöttek az utazási terveiket. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A miholtat egy rakkirtával küldték az ürbe a tudósok az ürbencsillagászat üttávcsöveket használnak mert a föld légkör a torzintja a fények egy résztét és a láthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: A szerdai eseményen kívül Carpanedo két egyéni versenyen is indult ezen a bajnokságon. HYP: A szárdai eseményen kívül Carpane-o két egyéni versenyer is indult ezen a bajnokságon. ------------------------------------------------------ REF: Apia Szamoa fővárosa. A város Upolu szigetén található és népessége kicsivel 40 000 fő alatt van. HYP: Apia Szamoa fővárosa a város Uppolo szigetén található és népessége kicsivel negyvenezer fő alatt van. ------------------------------------------------------ REF: A Hong Kongra nyíló lehető legjobb kilátáshoz hagyja el a szigetet, és menjen a szemben található kowlooni vízparthoz. HYP: A Hongkongra nyíló lehető legjobb kilátához hadja el a szigetep és mennyan a szemben található Koflo-nevinkz-parthoz. ------------------------------------------------------ REF: Legyen határozott a férfiak visszautasításával, és ne féljen a sarkára állni (kulturális különbségek ide vagy oda, attól még nem elfogadható!) HYP: Legyel határozott a férfiak függesítésával és neféján a sarkára állni kulturális különbségek ide vagy oda a tommi nem elfogadható. ------------------------------------------------------ REF: Hírneve, mint a luxus epicentruma körülbelül i.sz. 400-ban kezdődött és körülbelül i.sz. 1100-ig tartott. HYP: Hírneve mint a Luxus-epi Szentrumok körülbelül tud számítács négy százban kezdődött és körülbelül tud számítács ezer százig tartott. ------------------------------------------------------ REF: Mivel a dinoszaurusztollaknak nincsen jól fejlett nyelük, amit szárnak neveznek, de rendelkeznek a toll egyéb jellemzőivel - tollrostok és pihék - a kutatók arra következtettek, hogy a szárak valószínűleg későbbi evolúciós fejlődés eredményei ezekhez képest. HYP: Mivel eit dinoszaurusztól laknak nincsen jól fejlett nejük, amit sztának nevehé, de rendelkeznek a Tor egyik jellemzőjével a Tororo-ok és pihét a kutatók áraköltöztetek, hogy a szárak valós színaga későbbi evvelíti őszió és eredményei ezekhez képest. ------------------------------------------------------ REF: Az utazóknak erősen javasoljuk, hogy tájékozódjanak a területet érintő súlyos időjárási kockázatokról, mivel ezek befolyásolhatják az utazási terveiket. HYP: Az ütazóknak erősen javasoljuk hogy tájúkozó utának a területet érintő fúlasütőjárához kázatokról nyilván ezek befolyásul hagyták az ütazási terveiket. ------------------------------------------------------ REF: Ezt kémiai pH-nak nevezik. A vöröskáposzta levéből indikátor készíthető. HYP: Ezt kémiai pihenak nevezik a vörös káposzta leveléből indikátor tészíthetően. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság a ősi kivina történelmének egyik legvédosabb korszakavól ahol több ezer ember harc meg a Xian palota legmagasabb székér folyóharcban. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezer kilenc ez negyven augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az invációnak a dragón hadműveret nem etadták. ------------------------------------------------------ REF: Néhányan úgy vélték, igaza volt, de sokan hitték az ellenkezőjét; hogy a Naprendszer a Föld körül forog, beleértve a Napot (sőt, a többi csillagot is). HYP: Néhányan őt fiaté, igaza volt, de sokan hütték az állán kezőjét, hogy a Naprendszer a földkörül forog belejött fel a napot, s őt a több csillagot is. ------------------------------------------------------ REF: Liggins, amíg a kórházban dolgozott, szabadidejében a koraszülést kezdte vizsgálni . HYP: Liggins a miatt forrászban dolgozott Szabadidejében a forraszülés kezdte vizsgálni. ------------------------------------------------------ REF: A hasadásos bomba azon az elven működik, hogy az atommag sok protonnal és neutronnal való összeütköztetése energiát igényel. HYP: A hasonlásos bomba aten az elvennél könyvhogy az atomos sok prototénál és nájutronál való összetköztetése energiát igényel. ------------------------------------------------------ REF: Munkája olyan elismert és részletgazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike. Egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. HYP: Munkája olyan elismert és részlet gazdag, hogy a bélyeggyűjtők között az igen kevés közismert nevek egyike, egyesek arra szakosodtak, hogy kizárólag az ő munkáját gyűjtik. ------------------------------------------------------ REF: A Mau mozgalom által szervezett függetlenségi küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupua Tamasese Lealofi III. nagyfőnököt. HYP: A maó mozgalom által szervezett függetlensági küzdelem során a városban egy békés összejövetelen megölték Tupuatama szellelve a Lofé harmadik nagyfőnököt. ------------------------------------------------------ REF: Persze vannak keresztény teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de valószínű, hogy ez egy kereszténység előtti tavasz- és termékenység-szertartás. HYP: Persze vannak ereszthén teológiai magyarázatok is erre a hagyományra, de való színű, hogy az egy telesténység előtt tavasz és termékenység szertartás. ------------------------------------------------------ REF: "A technológiai determinizmus legtöbb értelmezése két általános gondolatot oszt: azt, hogy magának a technológiának a fejlődése nagyrészt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ, és hogy másfelől a technológiának ""hatása"" van a társadalmakra, ezek a hatások pedig velejárók, nem pedig társadalmilag kondicionáltak." HYP: A technolódiatot terminizmus mert több értelmezése két általámas gondolatot oszt, hogy mozgálnak a technolóriának a fejlődésen a gy részt egy kulturális vagy politikai befolyáson túli útvonalat követ és hogy más felől a technolóriának hatása van a társadalmakra. Ezek a hatások pedig belejárok nem pedig társadalmilag kondicionáltak. ------------------------------------------------------ REF: Ebből az lett, hogy az előadók kannabiszt szívtak a színpadon, és a színház arra bátorítja a közönséget hogy csatlakozzanak. HYP: Ebből azolat hogy az előadó kanapisztinztak a színpadon és a színhád állapáton üttyagkütenségek úgy csatlakóztának. ------------------------------------------------------ REF: A blogok helyes használata „felkészítheti a diákokat arra, hogy analitikusabbá és kritikusabbá váljanak; az internetes anyagokra való aktív reagálás segítheti a hallgatókat, hogy meghatározhassák a mások írásával szembeni álláspontjukat” és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésekben (Oravec, 2002). HYP: A blog helyes használata felkészítheti a diáróra zalara hogy analitikusabbá és kritikusabbá váljának az internetes anyagra való aktív reagálás rétheti a hallgatóbrat hogy meghatározhág a mások írásával szembeni álláspontjukat és a saját nézőpontjukat bizonyos kérdésebben óravek kettő ezer kettő. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: A funkcion ezer ötszáz harminthatás alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őstagosi vonásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Annak ellenére, hogy az AI erős tudományos-fantasztikus többletjelentéssel rendelkezik, valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezi, amely a gépek viselkedésével, tanulásával és intelligens alkalmazkodásával foglalkozik. HYP: Annak ellenére hogy az éjjáj erős tudományos-fantasztikus többlet jelentése rendelkezik valójában a számítástechnika egyik nagyon fontos ágát képezik ami a gépek viselkedésével tanulásával és interigens alkalmazkodásával foglalkozik. ------------------------------------------------------ REF: Az amerikai mérnöktestület becslése szerint 6 hüvelyknyi csapadék már megrepesztheti a korábban megsérült töltéseket. HYP: Az amerikai Nernartestület meccs lése szerint hazhüvelyt nyit csapadék már megrepeztheti a korában megsélült töltéseket. ------------------------------------------------------ REF: Vigyázat, ne engedje a szövetet túlmelegedni (ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben perzselődést okozhat). HYP: Vigyázat, ne engedje a szövetett túlmelegedni, ami zsugorodást vagy szélsőséges esetekben, perzserődést okozhat. ------------------------------------------------------ REF: A videó felvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikro-arckifejezések, a néhány milliszekundumig tartó arcmozgások értelmezésében. HYP: A videófelvételek használata fontos felfedezésekhez vezetett a mikroarsz kifejezések a néhány minisztekmondó-mirtartó arckumozgások értelmezésében. ------------------------------------------------------ REF: Angel (2006) olyan módszerként magyarázza a kontinuum-elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. HYP: Angel kétezer hat olyan módszerként magyarázza a kontinóm elvet, amely segítheti a szervezeteket nagyobb teljesítmény elérésében. ------------------------------------------------------ REF: A Közel-Kelet meleg klímája miatt a ház nem bírt akkora jelentőséggel. HYP: A közelke lett meleg klímája miatt a ház nem bírt akkor a jelentőséggel. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ez a razonméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra készítettnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetünkben, mit készeti kőtet arra, hogy ezeret a dolgat, megtegyék vagy sem. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét, miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. HYP: A tudósok azt remélik, hogy megértik a bolygók kialakulását, különösen a Föld létrejöttét miután az üstökösök hosszú idővel ezelőtt a Földnek ütköztek. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás-merszakítás a megszokott talvási cílusból való szándékos évredés és rövid időn tíz hatszampert belüli visszaavás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A stratégia hatékonynak bizonyult, elzárva létfontosságú katonai és civil ellátmányokat, bár a blokád megsértette az előző két évszázad több nemzetközi megállapodásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. HYP: A stratégia hatékonjnak bizonyult el-Zárva légyfontossága katonai és tivél-elmányokat vára blokád megsőltette az előző két évszázad több nemzetközi megállapotásában megfogalmazott általános nemzetközi jogokat. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundalinia-óga segítségével a Kundalinia-energiát a megvilágosodásán elviáját jobbra test tartások lirzési gyökorlatok mantrák és visualizációk ébresztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Huhne lemondott, és Ed Davey országgyűlési képviselő veszi át a helyét a kormányban. Várhatóan Norman Lamb képviselő tölti majd be a Davey által üresen hagyott üzleti miniszteri posztot. HYP: Hón elemuntott és ott évi országgyörési képviselő veszi ált a helyét a kormányban fáradhatóan normálnán lelpképviselő törtümölbeli belterüli által ürosan hagyott üzleti miniszteri posztot. ------------------------------------------------------ REF: A legtöbb kisebb sziget független nemzet, vagy Franciaországgal áll kapcsolatban, és tengerparti luxusüdülőként híresek. HYP: A legtöbb kisebb sziget független nemzet vagy Franciaországa lelkapcsolatban és tengerparti bluxus üdülőként híresek. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyra fáldárom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság a bűsikének történelemének állt itt legvédosabb korszaka volt. A hosszúokat Eter ember halott meg a kliámpalotte legmagasabb fékér folyóharcban. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömegkommunikásztú és az inter-personális kommunikáztú elemeit egyezésült a magában. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A brit visszae tavak nemzeti park nagyon erdősüli leginkább püggfák lusztbenje és túleveli fák és az alpesü és meti terrel vkettel sző egyfeleket található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét anyag ugyanúgy hat a többi sötét anyagra, mint ahogy a rendes anyag. HYP: A tudósok állalkövetkeztésre jutották, hogy a sötét anyag ugyanúgyhatat többi sötét anyagra, mint a hagya rendesenek. ------------------------------------------------------ REF: A szentpétervári körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízumkötelezettség alól (ellenőrizze a feltételeket)- HYP: A Szent Pétervári Körutak része a városnézés. A hajók utasai mentesülnek a vízunköttelezettség alól ellenőrizzel feltételeked. ------------------------------------------------------ REF: "Layton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat, a Konzervatív párt környezetvédelmi törvényének „alapos és teljes átírását"" kérte. " HYP: Léton a konzervatívok környezetvédelmi törvényével kapcsolatos találkozójukon a miniszterelnökkel változtatásokat a konzervatív párt környezetvédelmi törvényének alapos és teljes átírását kérte. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Lucka szink bemutatta egyben csapam bok pajant is kísére terájuk kántelvá énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: A jelenetek a piramisokra vannak kivetítve és a különböző piramisok megvilágításra kerülnek. HYP: A gyalanadtek a piramisokra vannak kivettítve és a különböző piramisok megvilághatításra kerülnek. ------------------------------------------------------ REF: A tűzoltócsapatok végül éjjel 11:35-re oltották el a tüzet. HYP: A tüzeltő csapatok végül éjjel tizenegy harmincatre oltották el a tüzet. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hattózt köztük gyermekekkel és ütőseket is engedtek el korábban csakói mint a fini Pino fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A televíziós riportok azt mutatják, hogy a füst a növényből származik. HYP: A televíziós riportok azt mutatják vagy a füst a növényből származik. ------------------------------------------------------ REF: Az események korát általában késő középkornak nevezik az európai történelemben a 11., 12. és 13. századokban (Kr. u. 1000 - 1300). HYP: Az események korát általában késő középkornak nevezik az Európai Történelemben a tizenegy tizenkett azai tizenharmadik sázatokban Christie fután ezzel töltött ezzel háromszázik. ------------------------------------------------------ REF: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények megtekintésére, hiszen az ég nagyjából egész nap sötét lesz. HYP: Ez jó lehetőséget nyújt az északi sarki fények meg tekintésére, hiszen az égnagyából egész nap sötét lesz. ------------------------------------------------------ REF: 2002-ben Gomát a Nyiragongo-vulkán lávája pusztította el, amely a város legtöbb utcáját betemette, főként a városközpontban. HYP: Kétezer kathében komoly a Nira Kongó vulokán lávája pusztultotta el a maja város legtöbb utcáját betemette főként a városközpontban. ------------------------------------------------------ REF: Ezek az elméletek azt vizsgálják, hogy mi az, amely bizonyos embereket arra késztetnek, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek, és környezetükben mik késztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtegyék vagy sem. HYP: Ezek az elméletek aszfusgálához mielhogy miel, amely bizonyos embereket árakésztetne, hogy akarják azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek és környezetükben mikéztetik őket arra, hogy ezeket a dolgokat megtetik vagy sem. ------------------------------------------------------ REF: A Sundarbans az UNESCO Világörökség részévé vált. Az erdő Indiában található részét Sundarbans Nemzeti Parknak nevezik. HYP: A Sunderbenz az unackó vilállíróségét részévé vált.Az erde Windjában található részét Sunderbenz nemzeti partnak nevezik. ------------------------------------------------------ REF: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta, gyönyörű égboltot és a környező hegyeket. Ez a világ kevéssé látható vagy hallható a barlang belsejéből. HYP: Semmi egyebet nem lehet látni, csak a tiszta a gyönyörű égboltot és a környező hegyeket, ez a világ kevéssé láthatók vagy hallható a barlang belsejéből. ------------------------------------------------------ REF: A város szöges ellentétben áll az ország többi városával, mivel inkább áraszt arab hangulatot, mint afrikait. HYP: A város tüges ellen többen áll az ország többi vársával növel inkább áraszt arab hangulatot mint afrikait. ------------------------------------------------------ REF: A súlyos adóterheket kivető országokba utazók időnként jelentős összeget takaríthatnak meg, különösen az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek esetében. HYP: A súlyos adóterrákat kiveti országokba utazó időnként jelentős összeget a Karinthoznak meg különösen az alkoholt tartalmú ütelő- és tohányítára mékek esetében. ------------------------------------------------------ REF: Egyetértünk az USOC kijelentésével, miszerint sportolóink, klubjaink, és a sportágak érdekeit inkább szolgálja a továbblépés és a szervezeten belüli jelentős változások végrehajtása, szemben a tanúsítvány visszavonásával. HYP: Egyetértünk az uszok jelentésével viszeli sportolóink klubjainak és a sportára kérdekeit inkább szolgálja a továbblépés és a szervezeten belüli jelentős változások például hajtása szemben a tanúsítvány visszavonásával. ------------------------------------------------------ REF: A hosszú állkapcsaiból hetvennél is több borotvaéles fog áll ki, és még egy sor található a szájpadlásán, így semmi sem menekül, ami útjába kerül. HYP: A hosszú áll kapcsoliból hetvennél is több borotva éles fog áll ki és még egy sor található a szájpadlásán itt semmi sem menekül ami útjába kerül. ------------------------------------------------------ REF: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt, és a hatalom és a pénz e koncentrációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy teljesül-e alapvető tanítása. HYP: Az egyház központi hatósága több mint ezer éve Rómában volt és a hatalom és a pénig e koncentrációját láthat sokakban felmerült a kétő a teljesül e alapvető tanítása. ------------------------------------------------------ REF: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlásai, gyakran egy zátonynál vagy hasonlónál. HYP: A visszatérő áramlatok a tengerparttól elszakadó hullámok visszatérő áramlása ügyeklen egy zátonnál vagy hasonlónál. ------------------------------------------------------ REF: Az atlanti hurrikánszezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi Jerry, amely ma képződött az Atlanti-óceánon. HYP: Az Atlanti hurrikán szezon tizedik elnevezett vihara a szubtrópusi dzsári amely ma képződött az Atlanti-óceánon. ------------------------------------------------------ REF: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. HYP: Japán nukleáris hatósága szerint radioaktív céziumot és jódot azonosítottak az erőműnél. ------------------------------------------------------ REF: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan írókból merítkeztek, mint Goethe, Fichte és Schlegel. HYP: A romantikának jelentős részét tette ki a kulturális determinizmus és olyan hírokból merítkeztek mint győte, fichte és légel. ------------------------------------------------------ REF: Az internet a tömegkommunikáció és az interperszonális kommunikáció elemeit egyesíti magában. HYP: Az internet a tömegkommunikáció és az InterPersonális Kommunikáció elemeit egyesíti magában. ------------------------------------------------------ REF: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztálykirándulás élményét szintén nagyszerű módja a kirándulásra való visszagondolásnak, és a jövő osztályaival való tapasztalatok megosztásának. HYP: Virtuálisan megosztani másokkal egy osztály kirándulási örménye szintén eszedő múltja a kiránduláhra való visszakontuláhának és a gyövő osztályáig válló tapasztalatok megosztásának. ------------------------------------------------------ REF: Másrészt a jeges és havas viszonyok sok országban megszokottak, a forgalom pedig egész évben zavartalan. HYP: Másrészt a jeges és havas viszonyok a sok országban a megszoklottak a forgalom pedig erész évben zavartalan. ------------------------------------------------------ REF: A Kundalini jóga segítségével a Kundalini energiát (a megvilágosodás energiáját) jóga testtartások, légzési gyakorlatok, mantrák és vizualizációk ébresztik fel. HYP: A Kundarini-jóga segítségével a Kundarini-energiát a megvilágosodási energiáját joga testtartások légzési gyakorlatok mantrák és vízualizációk ébresztik fel. ------------------------------------------------------ REF: Ha közel szeretne lenni a történéshez, korán kell érkeznie, hogy a zenéhez közeli kempinghelyhez jusson. HYP: A közeli Camping-helyhez jusson. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az Idd-rtb aránya a teljes tuberkulózisos populációban mért mindig alacsúan nagy tűenincs Dél-Afrikában a háromszáz-harményt ezer fertőzött emberből hatezer egy adott pillanatban. ------------------------------------------------------ REF: A Plitvicei-tavak nemzeti park nagyon erdős vidék, leginkább bükkfák, lucfenyők és tűlevelű fák és az alpesi és mediterrán vegetáció egyvelege található meg benne. HYP: A Bluetooth-i tavak nemzeti park nagyon erdős vidék leginkábbük fák lütfenni és túleveli fák és az alpesi és metott-tár rámveket álltű egybeleke található meg benne. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az esem egy olyan betesség, mely az agyból, de rinz felőből és látó idetből álló központi derrendszer térinti. ------------------------------------------------------ REF: Az éjszaka során 150 és 200 közötti másolat készült, amelyet ma „Dunlap-nyomtatványoknak” neveznek. HYP: Az évtaka során száz ötvány és kész száz közötti mág sorot képült emelv Martuna-alapnyomtatványoknak neveznek. ------------------------------------------------------ REF: Asunción 1537-es alapítása óta Paraguaynak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. HYP: Ason-Sion ezöröccöz harmincetes alapítása óta paraguajnak sikerült megtartania őslakosi vonásainak és identitásának jelentős részét. ------------------------------------------------------ REF: Lehetséges, hogy több fekete kőzet van a közeli részén, mert a kéreg vékonyabb. A lávának könnyebb a felszínre emelkednie. HYP: Lehetséges, hogy több fedett rőzet van a közeli részén, mert a kérek vékonyabb, a lávának könnyából felszírem elkedni el. ------------------------------------------------------ REF: Az európai történelem ezen időszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház górcső alá került. HYP: Az Európai Történelem ezen ütőszakában a gazdag és hatalmas katolikus egyház kórcsú alá került. ------------------------------------------------------ REF: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldal, a TMZ azt írja, hogy a fotós miután járművét leállította a Sepulveda sugárút túloldalán, és megpróbálta lefényképezni a rendőrök által megállított forgalmat, mielőtt átkelt az úton, majd folytatta a fényképezést és a forgalmat megállító kaliforniai autópályán járőröző rendőrtiszt kétszer is arra utasította, hogy menjen vissza az utca túloldalára. HYP: A szórakoztató hírekkel foglalkozó weboldala Tienzi Astíria, hogy a fotós miután jármévét lárította a szepulmét a sugárú túlöldalán és már próbálta lefényképezni rendőrök által megállított forgamat, miért a tártkert az úton majd folytatta fényképezést és a forgalmat a megállító kariforniai autópáján járőző rendőrtiszt kétszeri sara utasította, hogy mennyel vissza az utca túlöldalára. ------------------------------------------------------ REF: Általában mindig hallatszik itt a turisták és az eladók hangja. A hang és a fény által elmesélt történet pont olyan, mint egy mesekönyvé. HYP: Általában mindig halált titut a turisták és az eladó hangja.A hang és a fény által elmesél történtelt.Pont olyan mintain másokony vég. ------------------------------------------------------ REF: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem mindenki tudott bejutni a Szent Péter téren tartott temetésre. HYP: Olyan sok ember volt jelen, hogy nem minden ritudat bejutni a Szent Péter télen tartott temetésre. ------------------------------------------------------ REF: Egy egyszerű közkedvelt vacsora, különösen nyáridőben, a Pa amb Oli: kenyér olívaolajjal, paradicsommal és a rendelkezésre álló ízesítőkkel, legyen az sajt, tonhal vagy bármi. HYP: Egy egyszerük közkedfelfaccora különös-nyári tőben a Pa-amb-uli-Kennyil-Oliva-olaj-paradacson-mal és a rendtelkezésre álló ízásültőkkel legyen a Saj-t-t-on hal vagy bárni. ------------------------------------------------------ REF: Például a leggyakoribb állókép fényképezési formátum a világon 35 mm, ami meghatározó film méret volt az analóg filmek korának alkonyán. HYP: Például a legyakoribb álló kép fénytjépeszési formátuma világon harmincat-miniméter a meghatározó filmmélet volt a hánálófilmek korának alkonyán. ------------------------------------------------------ REF: Az egyiptomiak által a kr.e. harmadik században épített nagy piramis egyike sok nagyméretű piramisnak, amelyeket halott fáraók tiszteletére építettek. HYP: Az egyiptomiak által a Krisztus-előtt harmadik században épített Nagy-Piramis egyike sok nagyméretü piramisnak, amelyet hallott fáraók tiszteletére építettek. ------------------------------------------------------ REF: Hozzá kapcsolódik de általában nem jár vele egy alpesi stílusú sítúra vagy hegymászás, az utóbbiak meredek terepen és sokkal feszesebb sílécekkel és csizmákkal történnek. HYP: Hozzá kapcsolódik, de általában nem jel vele egy alpesi stílusú sítóra vagy hegymászás az utóbbiak meredek telepben és sokkal feszesebb silézekkel és csizmegkal történnek. ------------------------------------------------------ REF: Úgy tűnik, hogy a kecskéket először körülbelül 10.000 évvel ezelőtt háziasították az iráni Zágros-hegységben. HYP: Úgy tűnik, hogy a kecskeiket először terő belő tíze révvel ezelőtt háziasodották az iráni Zágros-hegységben. ------------------------------------------------------ REF: Szingapúr miniszterelnök-helyettese, Wong Kan Seng köszöntötte, és Szingapúr miniszterelnökével, Lee Hsien Loonggal tárgyalt a kereskedelmi és terrorizmus kérdésekről. HYP: Szingapúrminiszterelnök-helyettese Wong Kong szárny köztöntette észingapúrminiszterelnökével Lisztián longgal tárgyal a kereskedelmi és tárolizmus kérdésekre. ------------------------------------------------------ REF: Pamela Ferguson, a Dundee Egyetem professzora szerint „az újságírók veszélyes úton járnak, ha fotókat vagy hasonlót publikálnak gyanúsítottakról.” HYP: Pamela felkuszon a dánken egyetem professzora szerint az újságírók vesztélyes múlton járna a fotókat vagy hasonló publikálnak gyanúsítottakról. ------------------------------------------------------ REF: "1940. augusztus 15-én a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot, az inváziónak a „Dragoon hadművelet"" nevet adták." HYP: Ezer kilenc az negyven augusztus tizenötödikén a szövetségesek megszállták Dél-Franciaországot az invációnak a Dragon Hall művelet nevetatták. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció szó eredete a latin civilis, civis és civitas szavak, amelyek jelentése polgár, állampolgár, illetve város vagy városállam, amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározza a társadalom méretét is. HYP: A civilizáció szó eredete a latin civilis civilis és civiliszt szavak a megh jelentése polgár állampolgár illetve város-ajváros állam amely utóbbi bizonyos mértékben meghatározzátása dalom méretét is. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később állt helyezték a Cambridge-i Edinburgh-sz kórházba. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A műhullat a gyrakritával küldte igazürbe. Atodósok az Irben Csillagászati távcsövetett használnak mert a föld légköre torzítja a fények egy részét és a lászthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: 10:00 és 11:00 között (Hegyi nyári idő) tüzet gyújtottak a foglyok az udvaron. HYP: Tíz nólanulla és tizeneg nólanul között hegyenyári idő, tizengyújtották a forgjog az udvaron. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függethnáliségi háború alatti záram állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre a kongresszus lévén az egyethnál alkotó eleme a konfiguráció alapszapálya alapján. ------------------------------------------------------ REF: Miután a gátat 1963-ban felépítették, a szezonális áradásokat, amelyek az üledéket szétterjesztették a folyón, megállították. HYP: Miután a gát a teszakönyzt az hatvanháromban felépítették a szezonális állatásokat emelják az üregékesztét teresztető a folyón megállították. ------------------------------------------------------ REF: Ha csak hajókirándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízumra (2009 óta). HYP: Hacsak hajók irándulásokkal száll partra, akkor nem lesz szüksége külön vízomra, kett ezek iránt óta. ------------------------------------------------------ REF: A marokkói szultán Daru l-Badya néven újjáépítette a várost, a spanyol kereskedők pedig a Casablanca nevet adták neki, és itt létesítették meg kereskedelmi bázisukat. HYP: A Marakó és Zultán Baru Ibadja néven ujjaépítette a várost a spanyol teleskedő pedig a kaszabblanra nevetetták neki és itt léresítették meg kereskedelni bázisukat. ------------------------------------------------------ REF: Sokan nem gondolnak rájuk, mint dinoszauruszokra, mert tollasak és repülni is képesek. HYP: Sokan nem gondolnak rájuk, mint zsinasz autószakra, mert a tollasak és repülésképesek. ------------------------------------------------------ REF: Nem részletezte a csökkentések mértékét, kijelentve, hogy ezek Kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. HYP: Nem része teszte a csökkentések mértékét kijelentve hogy ezek kína gazdasági teljesítményére alapozva kerülnek majd meghatározásra. ------------------------------------------------------ REF: A heves szél, a jégeső, a túlzott mértékű csapadék és a futótüzek a szélsőséges időjárás megjelenési formái és következményei, a zivatarokkal, tornádókkal, víztölcsérekkel és ciklonokkal együtt. HYP: A heves szél a éreső a túlzott mértékú csapadék és a futott tüzek a szélsőséres időjárás megjelenési formái és következményei az avatarokkal tornádókkal víztöltsérekkel és ciklanokkal együtt. ------------------------------------------------------ REF: Ez lehetővé teszi a játékosok számára a videojátékok műveleteinek és mozgásainak ellenőrzését az eszköznek a levegőben történő mozgatásával. HYP: Ez lehetővé teszi a játékosok számára a videójátékok mün veleteinek és mozgásainak ellenőrzését az eszköznek a levedőben történő mozlatásával. ------------------------------------------------------ REF: """Ez nem a búcsú. Ez egy fejezet lezárása és egy új fejezet kezdete.""" HYP: Ez a number-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one-one ------------------------------------------------------ REF: A házainkat növényekből építjük és a ruháinkat is növényekből készítjük. A legtöbb étel is növény, amit megeszünk. Növények nélkül az állatok sem maradnának fenn. HYP: A házainakat növényekből építi és a ruháin kathis növényekből készítik.A legtöbb éttal is növényelmi tmegeszténe növények nélkül az állatok sem maradt nának fenn. ------------------------------------------------------ REF: Ennek eredményeként két halfaj kihalt, és két másik faj, köztük a fejes domolykó, vált veszélyeztetetté. HYP: Ennek eredményeként két halfaj kihalt és két másik faj köztük a fejezsde molykó Vált beszéljeztetetté. ------------------------------------------------------ REF: "„Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek, mint a nagy barlangok, melyek hőmérséklete gyakran majdhogynem állandó, de ez összhangban áll azzal, hogy mély lyukakat képeznek a talajban"" - mondta Glen Cushing, aki az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatához (USGS) tartozó Asztrogeológiai Csoport, valamint az arizonai Flagstaffban található Észak-arizonai Egyetem munkatársa." HYP: Hőmérsékleti szempontból nem olyan egyenletesek mint a nagy barlangok melyek hőmérsékletegyakra majd hogy nem állandó, de ez összhangban állzza, hogy mély lyukat képeznek a talajban. Montaglan Casing, aki az Egyesült Államok geológiai szolgálatához, Uus Gs tartozó asztrogeológiai csoport, valamint az arizonai, Flux Tafban található észak-Arizonai egyetem munkatársa. ------------------------------------------------------ REF: A haditengerészetek munkája hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képes legyen az emberek és áruk mozgatására, miközben akadályozza az ellenség képességét az emberek és áruk mozgatására. HYP: Ahogyi tengerészetek munkája, hagyományosan annak biztosítása volt, hogy az ország képestegyen az emberek és árok mozletására, miközben akadályoz az ellenség képessé rét az emberek és az árok mozletására. ------------------------------------------------------ REF: Az oroszlánok a legszociálisabb macskafélék, és falkának nevezett nagy csoportokban élnek. HYP: Az aroszlánok a legszociálisabb macskafélék és farkának nem ezett nagy csoportokban élnek. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nem sokkal az ellenséges kötős kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengerüplok álltját. ------------------------------------------------------ REF: Kiegyensúlyozott atlétaként a tigris képes fára mászni (bár nem túl jól), úszni, nagy távolságra ugrani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. HYP: Kiegyes hozzat atlétaként a Tidlist képes fára mászni, vár nem pulyol, úszni, nagy távolsárdoglani és egy erős ember erejének ötszörösével húzni. ------------------------------------------------------ REF: A regionális és szezonális szélsőséges időjárási jelenségek magukban foglalják a hóvihart, jégvihart és a porvihart. HYP: A regionális és szezonális törzsúséges időjárás jelenséget magukban foglalják a hóvihalt nyégivel és a porvihalt. ------------------------------------------------------ REF: Az 1960-as évek során Brzezinski John F. Kennedynek, majd a Lyndon B. Johnson adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. HYP: Az ezer kínyszáz halfonas évek során Przenyszkij-John F Kennedynek majd a Lajton-Bjonszon adminisztrációnál dolgozott tanácsadóként. ------------------------------------------------------ REF: Lakkha Singh bemutatta egyben chappan bhog bhadzsánt is. Kísérete Raju Khandelwal énekes volt. HYP: Lakka szinkben mutatta egyben csapam-pogocsát is kísérredt a rajunkantelve énekes volt. ------------------------------------------------------ REF: Nem sokkal az ellenségeskedés kitörése után Nagy-Britannia kezdeményezte Németország tengeri blokádját. HYP: Nem sokkal az ellenséges kötés kitörése után Nagy-Britannia kelteményezte Németország tengeri blokádját. ------------------------------------------------------ REF: Chandra Shekhar Solanki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arccal jelentek meg a bíróságon. HYP: Csandrásághár szalánki rendőrfelügyelő szerint a vádlottak fedett arcal jelentek meg a víróságon. ------------------------------------------------------ REF: A növények a természetes közegükben a legszebbek, úgyhogy álljon ellen a kísértésnek, hogy „csak egy” példányt is eltávolítson. HYP: A növények a természetes közegügyben a legszebbek úgyhogy ágyan ellen a tísértésnek, hogy csak egy példányt is álltávalítjon. ------------------------------------------------------ REF: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. HYP: Az egyik bomba a főkormányzói hivatal előtt robbant fel. ------------------------------------------------------ REF: Alig két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erők felszabadították Dél-Franciaországot, és Németország felé fordultak. HYP: Aligh két hét alatt az amerikaiak és a szabad francia erőd felszabadították Dél-Franciaországot és Németország felé fordultak. ------------------------------------------------------ REF: Mondanom sem kell, aki ismer egy újlatin nyelvet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. HYP: Mondalom sem kell, a késmerék újlati nyervet, az könnyebben meg tud tanulni portugálul. ------------------------------------------------------ REF: A függetlenségi háború alatt a 13 állam először egy gyenge központi kormányt hozott létre - a kongresszus lévén az egyetlen alkotóeleme - a Konföderáció Alapszabálya alapján. HYP: A függetlenségi háború alatt a tizenhárom állam először egy gyenge központi formányhozott létre a kongresszus lévén az egyetlen alkotó eleme a konföderáció alapszavája alapján. ------------------------------------------------------ REF: Hat túszt, köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakúgy, mint a filippínó fényképészeket. HYP: Hat túszt köztük gyermekeket és időseket engedtek el korábban, csakógy, mint a filippínó fényképészeket. ------------------------------------------------------ REF: A pletykákat „politikai fecsegésnek és butaságnak” titulálta. HYP: A pletykákat politikai fecsegésnek és butaságnak titulálta. ------------------------------------------------------ REF: Nem tudta beszedni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. HYP: Nem tudta beszédni azokat a gyógyszereket, melyek a fájdalom legyőzéséhez kellettek, mivel tiltva vannak a játékoktól. ------------------------------------------------------ REF: A civilizáció az az egyedülálló kultúra, amely megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül, akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. HYP: A civilizáció az az egyedülálló kultúra emelj megoszlik az embereknek egy nagyobb csoportján belül akik egy társadalomban élnek és dolgoznak együtt. ------------------------------------------------------ REF: A forgalom-áramlás az egyéni sofőrök és járművek mozgása két pont között, és a köztük lévő interakciók. HYP: A forradalomáramlás az egyéni sofőrök és gyermévek mozgása két pont között és a köztük lévő interakciók. ------------------------------------------------------ REF: Róma különböző pontjain nagyméretű televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követhessék a ceremóniát. HYP: Róma különböző pontjain nagyméretü televízió képernyőket helyeztek ki, hogy az emberek követesség a ceremóniát. ------------------------------------------------------ REF: A tibeti meditáció középpontjában az istenség-jóga áll. Számos istenség vizualizációjával az energiacsatornák kitisztulnak, a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. HYP: A tibeti meditációközéppontjában az istenség jóval áll számos istenség vizuálizációjával az energia csatornák kitéztulnak a csakrák aktiválódnak és az öntudat megvilágosul. ------------------------------------------------------ REF: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. HYP: Az Aerosmith lemondta a turnéjuk fennmaradó koncertjeit. ------------------------------------------------------ REF: A madarak még sok mindenben hasonlóan néznek ki, mint a dinoszauruszok. HYP: A madarak még sort mindenbe hasonlóan néznek kék mint a dinaszauruszok. ------------------------------------------------------ REF: Az XDR-TB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik; Dél-Afrikában a 330.000 fertőzött emberből 6.000 egy adott pillanatban. HYP: Az X-DRTB aránya a teljes tuberkulózisos populációban még mindig alacsonynak tűnik Dél-Afrikában a háromszáz harminc-zezer fertőzött emberből hatezer egy adott pélenetben. ------------------------------------------------------ REF: a középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte kialakítani saját stílusát. Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni a ruhájukat. HYP: A középkor vége felé Nyugat-Európa elkezdte ki alakítani saját stílusát.Az egyik legnagyobb fejlemény a keresztes hadjáratok eredményeként az volt, hogy az emberek elkezdték gombok használatával rögzíteni elruhájukat. ------------------------------------------------------ REF: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért, valamint szőrükért, húsukért és bőrükért kezdték el tartani őket. HYP: Az ókori kultúrák és törzsek a könnyen elérhető tejforrásért valamint szőrökért húsukért és bőrökert kezdték el tartani őket. ------------------------------------------------------ REF: 1990-ben felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a fenyegető sivatagi homok miatt. HYP: Ezzel kilenc-askilenc fennben felvetették a veszélyeztetett világerők sérjéhez ilyen színek listájára a fenyeletős ivatari homok miatt. ------------------------------------------------------ REF: Az alvásmegszakítás a megszokott alvási ciklusból való szándékos ébredés, és rövid időn (10-60 perc) belüli visszaalvás folyamata. HYP: Az alvás megszakítás a megszokott állási tiklusból való szándékos éprhető és rövid időn tinchatvan perz belüli visszaállás folyamata. ------------------------------------------------------ REF: A bogár kifejezést az entomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. HYP: A bogár kifejezést az n-tomológusok hivatalos értelemben használják erre a rovarcsoportra. ------------------------------------------------------ REF: A hidrogénionok elektronleadással létrejött protonok (mivel a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll). HYP: A hidrogén-Ilyen ionok elektron leadással létrejött protonak nyugal a hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll. ------------------------------------------------------ REF: A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségét a választásokon. HYP: A térenyugat-afrikai népi szervezet Sv.P.O néven jegyzett kormánypárt emellett megőrizte parlamenti többségi találasztásokon. ------------------------------------------------------ REF: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal, melynek célja a lenyűgöző afrikai vadon állatainak megtekintése, különösen a szavannán. HYP: A szafari kifejezés a populáris használatban a szárazföldi utazásokra utal melynek célja a lenyőgöző afrikai vadon állatainak megtekintése különösen a szavannány. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Adam Brooks kórházba. ------------------------------------------------------ REF: Casablanca az egyik legkevésbé érdekes hely Marokkóban a vásárlásra. HYP: Kaszablanka az egyik legkevésbé éltetés helymarokkóban a vásárlásra. ------------------------------------------------------ REF: A schengeni övezet azonban, ebben a tekintetben, valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. HYP: A sengeni övezet azonban ebben a tekintetben valamennyire egy országhoz hasonlóan működik. ------------------------------------------------------ REF: A műholdat egy rakétával küldték az űrbe. A tudósok az űrben csillagászati távcsöveket használnak, mert a Föld légköre torzítja a fények egy részét és a láthatóságot. HYP: A múlholdot egy rakétával kultító közbűrbe a tütő fogad írben csillagához itt távcsillagkat használnak mert a föld végkörött orrnaggyal féljel féljeg egy résző és a láthatóságot. ------------------------------------------------------ REF: Pikkelyes és karmos lábuk van, tojást raknak és két hátsó lábukon járnak, akár egy T-Rex. HYP: Pitees és karmos lábuk van tojászt raknak és két hátsó lábukon járnak a tárgy tíret. ------------------------------------------------------ REF: Ez ésszerűnek tűnik, mert azt nem érezni, hogy a Föld forog, ugye? HYP: Ez észterűnek tűnünk mert azt nem érzelni, hogy a Föld farok ugya. ------------------------------------------------------ REF: Az SM egy olyan betegség, mely az agyból, gerincvelőből és látóidegből álló központi idegrendszert érinti. HYP: Az S M egy olyan betegség, mely az agyból, gerincfelőből és a látóidegből álló központi idegrendszert érinti. ------------------------------------------------------ REF: A csapatok érkezése előtt Haitinek az 1800-as évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. HYP: A csapatok érkezése előtt hajtének az ezer nyolc szárazas évek óta nem voltak gondjai betegséggel kapcsolatban. ------------------------------------------------------ REF: Még mindig számos olyan férfi és nő él, akik túlélték az ott töltött idejüket, és még sokkal többen vannak olyanok, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halálra dolgoztattak ott, akár zsidók voltak, akár nem. HYP: Még mindig számos olyan férfi és nő él akik túlérték az ott töltött idejüket és még sokkal többen vannak olyan, akiknek olyan szeretteik voltak, akiket meggyilkoltak vagy halára dolgoztattak ott, akár zsidókoltak, akár nem. ------------------------------------------------------ REF: A közleményt azután adták ki, hogy Trump telefonon beszélt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal. HYP: A közlemént azután adták ki hogy trámp telefonon beszélt a török eljökkel recepteibb erdugannál. ------------------------------------------------------ REF: Az elvégzett munka alapvetően elméleti volt, de a programot a Nyilas galaxison végzett megfigyelések szimulálására írták. HYP: Az elvérzett munka alapvetően elméleti volt de a programot a nyilasdarasszisan végzett megfigyelések szimulálására írták. ------------------------------------------------------ REF: Az olasz egyben az államban dolgozók többsége által használt mindennapi nyelv, míg a latint leginkább vallási szertartásokon használják. HYP: Az olasz egyben az államban dolgozó többsége által használt mindennapi nyelv minalatint leginkább vallási szertartásokul használják. ------------------------------------------------------ REF: A Cochamó-völgy Chile kiemelkedő hegymászócélpontja, amelyet a Dél-amerikai Yosemiteként ismernek, különféle nagy gránit falakkal és hasadékokkal. HYP: A Kosamo-völgy Chili kiemelkedő hegymászó célpontja, amelyet a dél-amerikai oszimányt ként ismernek, különféle nagy gránitfalakkal és hasadékokkal. ------------------------------------------------------ REF: Magát a járművet ugyanazon a napon körülbelül délben (GMT) vitték el a baleset helyszínéről. HYP: Modát jármévet ugyanazán napon körülbelül délben gnt vitték el a baleset helyszínéről. ------------------------------------------------------ REF: "A gízai fennsíkon, avagy a ""Gízai nekropoliszban"" az egyiptomi Holtak völgyében több piramis (ezek közül a Nagy Piramis a legnagyobb), továbbá több kis sír, számos templom és a nagy Szfinx található." HYP: A dí zaji fennsík van a vagy a díjzai neppropoliszban az egyiptomi ohajtár földjében több piramis ezek közül a hagy piramiserek nagyobb továbbábbá több kis sír számos templom és a nagy szfinct található. ------------------------------------------------------ REF: Arisztotelész nézeteit a tudomány minden terén elfogadták, beleértve a pszichológiát is. HYP: A részot elész nézeteit a tudomány minden terjén elfogadták be leértve a pszichológiát is. ------------------------------------------------------ REF: A Három Királyság az ősi Kína történelmének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg a Xi’an palota legmagasabb székéért folyó harcban. HYP: A három királyság az ősi kína történelemének egyik legvéresebb korszaka volt, ahol több ezer ember halt meg, a kszéham palota legmagasabb székér folyó harcban. ------------------------------------------------------ REF: Cuomo, 53 éves, az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt egy törvényt az azonos neműek házasságának legalizálásáról. HYP: Kuum ötvenhárom éves az év elején kezdte a kormányzóságot és aláírt tett törvényt az azonos nemőek házasságának legalizálásáról. ------------------------------------------------------ REF: Hozzátette: „mindemellett nem kérhetjük tőlük, hogy fejlődési szakaszukat, felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettségeket vállaljanak.” HYP: Hozzá tette mindemellett nem kerhetjük tőlük, hogy a fejlődési szakaszokat felelősségeiket és képességeiket meghaladó kötelezettséreket vállaljanak. ------------------------------------------------------ REF: Az Egyesült Államok Tornász Szövetségének (USA Gymnastics) és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ugyanaz a célja – a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára, hogy biztonságos, pozitív és hiteles környezetben valósíthassák meg álmaikat. HYP: Az Egyesült Államok tornász szövetségének Uesai Gyimnaztix és az Egyesült Államok olimpiai bizottságának Ues-Osci ugyanez a célja a tornát és egyéb sportokat a lehető legbiztonságosabbá tenni a sportolók számára kogy biztonságos pozitív és hiteles környezetben valósíthatság megállmaikat. ------------------------------------------------------ REF: Később áthelyezték a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba. HYP: Később áthelyezték a Cambridge-i Edinburgh-szkórházba. ------------------------------------------------------ REF: Grönland gyéren lakott volt. A norvég mondák szerint Vörös Eriket gyilkosság miatt száműzték Izlandról, és amikor tovább utazott nyugatra, megtalálta Grönlandot, és elnevezte Grönlandnak. HYP: Gröntő-an Gyéren lakott volt, a norvég mondták, szerint vörös eliket gyilkosság-más számízték-izlandról, és amikor továbbutazott Nyugatra meg teárt a Kröntő-landot, és elneveztek Kröntönnak. ------------------------------------------------------